A kútásó

Boldogok a béketeremtők

Izsák

Izsák ezután vetett azon a földön, és százszorosát aratta abban az esztendőben, úgy megáldotta őt az Úr. Így gazdagodott ez az ember; folyton-folyvást gazdagodott, míg végül is dúsgazdaggá lett. Volt juhnyája, marhacsordája és nagy szolgahada, s ezért féltékenyek lettek rá a filiszteusok.

Mindazokat a kutakat, amelyeket apjának, Ábrahámnak az idejében apja szolgái ástak, betömték a filiszteusok, és teleszórták földdel.

Abímelek ekkor így szólt Izsákhoz: Menj el tőlünk, mert sokkal hatalmasabb lettél, mint mi! El is ment onnan Izsák.

Gerár völgyében ütött tábort, és ott lakott. Majd ismét kiásta Izsák azokat a kutakat, amelyeket apjának, Ábrahámnak az idejében ástak, de Ábrahám halála után afiliszteusok betömtek; és ugyanúgy nevezte el azokat, ahogyan apja nevezte őket.

Egyszer Izsák szolgái a völgyben ástak, és ott olyan kutat találtak, amelyben forrásvíz volt. A gerári pásztorok azonban perlekedni kezdtek Izsák pásztoraival, és ezt mondták: Mienk a víz! Ezért nevezte el a kutat Észeknek: mert civakodtak vele. Azután egy másik kutat ástak, de amiatt is perlekedtek vele, ezért azt Szitnának nevezte el.

Onnan is továbbvonult, és egy másik kutat ásott, amely miatt már nem perlekedtek vele, ezért azt Rehóbótnak nevezte el, mert ezt mondta: Most már tágas helyet szerzett nekünk az Úr, és szaporodhatunk ezen a földön. Onnan fölment Beérsebába.

Azon az éjszakán megjelent neki az Úr, és ezt mondta: Én vagyok atyádnak, Ábrahámnak Istene. Ne félj, mert én veled vagyok, megáldalak, és megsokasítom utódaidat szolgámért, Ábrahámért! Ezért Izsák épített ott egy oltárt, és segítségül hívta az Úr nevét. Majd felverte ott a sátrát, szolgái pedig kutat ástak ott.

Majd elment hozzá Abímelek Gerárból barátjával, Ahuzzattal és hadseregparancsnokával, Píkóllal. Izsák ezt kérdezte tőlük: Miért jöttetek hozzám? Hiszen ti gyűlöltök engem, és elűztetek magatok közül. De ők ezt felelték: Meg kellett látnunk, hogy veled van az Úr. Ezért azt mondtuk: Legyen esküvel kötött megállapodás köztünk és közted! Szövetséget akarunk kötni veled, hogy nem teszel rosszat velünk, ahogyan mi sem bántottunk téged, csak jót tettünk veled, és békével bocsátottunk el. Hiszen az Úr áldott embere vagy te! Akkor lakomát készített nekik, majd ettek és ittak. Amikor reggel fölkeltek, esküt tettek egymásnak, azután elbocsátotta őket Izsák, és békével mentek el tőle.

Még aznap megérkeztek Izsák szolgái, és jelentették, hogy kutat ástak, és ezt mondták neki: Vizet találtunk! És elnevezte azt Sibának, ezért Beérseba annak a városnak a neve még ma is. (1Mózes 26:12-33)

Izsák leginkább úgy ismeretes, mint az ígéret gyermeke, mint a nevetés fia, később pedig mint az ikrek, Ézsau és Jákób elfogultsággal joggal vádolható apja. Férfikora teljében hasonló utat járt be, mint édesapja, Ábrahám: földet művelt számára idegen területen, időnként legelőről legelőre vándorolt, Isten útmutatását követve, szívében őrizve Isten ígéreteit, amelyek azonban az ő életében csak korlátozott formában teljesedtek. Földi vándorútjának fent leírt szakasza, bár áldásokkal teljes volt, hiszen rendkívül gazdaggá lett, azonban állandó keserűséggel is szolgált számára. A föld lakóinak, a filiszteusoknak irigysége, féltékenysége üldözte egyik helyről a másikra, sehol nem talált tartós nyugalomra. Legfontosabb tevékenysége e vándorút során a víz utáni kutatás, majd a kútásás volt. Azon a területen, ahol az aszály és az éhínség szabályos időközönként pusztított, rendkívüli jelentősége volt a kutaknak. Az emberek, állatok élete múlt rajta, találtak-e édesvizet maguknak.

Izsák viselkedését mai szavakkal élve defenzív, konfliktuskerülő, békekereső magatartásként írhatjuk le. Magyarul, ő maga soha nem kereste a támadás lehetőségét, minden esetben engedett és kitért az erőszak elől, nem állt ellen, nem vágott vissza, nem követelte a jussát, hanem újra és újra visszavonult, átengedte a keserves munkával megnyitott vízforrásokat. Mindezek betetőzéseként még gyűlölőinek fejedelmeit is vendégül látta, noha tisztában volt azok érzelmeivel, hozzáállásával. Tisztában volt vele, hogy a szemébe hazudnak, ugyanakkor elvárják tőle, hogy lakomával kedveskedjen nekik, sőt, esküt tegyen jövőbeni jószándéka mellett. Ezek alapján Izsákot akár egy mulya vagy birkatürelmű, esetleg gyáva, meghunyászkodó embernek gondolhatnánk. Amit tesz (vagy éppen nem tesz), merő kudarcnak tűnik, élhetetlenséget sugall. Azonban ennek ellenére mégsem lesz kára mindabból, amit ellenségei ártó szándékkal, önzésből tesznek vele. Mégsem lesz kára abból, hogy folyton enged a nyomásnak. Mintha mindegy volna számára, hogy a kiásott kutat az ellenség vagy az ő pásztorai használják, csak legyen hozzáférhető, felszíni forrás.

Békességet, béketűrést, önuralmat és nyugalmat árasztó tetteinek forrása Istennel való kapcsolatában rejlik. Az az Úr, aki másodszor is megajándékozta őt az élet ajándékával Mórija hegyén, forrása volt minden gazdagságának, biztonságának. Odafent, az oltáron (lásd 1Mózes 22:9-17) talán örökre megszűnt félni. Közelről megismerte Istent, megismerte az ő bőkezűségét, megértette a megváltást, nem aggódott többé, hogy netán éhen-szomjan hagyja őket halni. Mindent átengedett, mert tudta, hogy a források Forrása szüntelenül gondoskodik róla. Bízott a személyre szabott ígéretekben, emlékezett rájuk a konfliktusokkal terhes, szomjúsággal sújtott időszakokban is. Ezért az Úr, hűségére válaszolva, mindig utólag, számtalan csüggesztő összetűzés után (!), megjutalmazta állhatatosságát.

A legnagyobb eredmény azonban nem az újabb és újabb források felfakadása, hanem ellenségei felismerése volt: Az Úr áldott embere vagy! Felismerték tehát az ember mögött az élő, egyedül megbízható háttérhatalmat, amely a jóság, a bőség, ugyanakkor az erő és a csodák hatalma: az egyedül igaz Istent. Az már rajtuk múlt, hogy mit kezdenek e tudással: csatlakoznak az áldottak köréhez, vagy továbbra is üldözik követőit.

Jézus Krisztus

Olvassuk most Ábrahám fiának küzdelmeit példatörténetként! A fenti életszakaszban Izsák élete számos vonatkozásban hű tükörképe Jézus földi életének. Messiási szolgálatát Isten ígéretei, áldásai keretezik; a kettő között azonban keserves magvetés, kútfúrás, látszólagos vereségek és meghátrálások kísérték, kísérik fáradtságos munkáját. Az alábbiakban kiemelünk néhány fontos párhuzamot, ami bevilágít Isten Fia áldozatának mélységeibe.

Vetés és aratás

Izsák ezután vetett azon a földön, és százszorosát aratta abban az esztendőben, úgy megáldotta őt az Úr.

A magvető az igét veti. (Márk 4:14)

Jézus ezt is mondta: Úgy van az Isten országa, mint amikor az ember magot vet a földbe, azután alszik és felkel, éjjel és nappal: a mag sarjad és nő, az ember pedig nem tudja, hogyan. Magától terem a föld, először zöld sarjat, azután kalászt, azután érett magot a kalászban. Amikor pedig a termés engedi, azonnal nekiereszti a sarlót, mert elérkezett az aratás ideje. (Márk 4:26-29)

De ha fel is áldozta magát jóvátételül, mégis meglátja utódait, sokáig él. Az Úr akarata célhoz jut vele. Lelki gyötrelmeitől megszabadulva, elégedetten szemléli majd őket. Igaz szolgám sokakat tesz igazzá ismeretével, és ő hordozza bűneiket. Ezért a nagyok között adok neki részt, a hatalmasokkal együtt részesül zsákmányban… (Ésaiás 53:10-12)

Jézus Krisztus szavai szerint ő maga a magvető, és ő az aratás végrehajtója is. Izsák százszoros termése halvány mása csupán a Fiú áldozata termésének…

A féltékeny ellenség

Mindaz, amit Izsák megtapasztalt a filiszteusok részéről, egyenes következménye volt mindannak, amit Sátán féltékenysége indított el még bolygónk megteremtése előtt. Az irigység, a kutak betömése, az erőszakos kiszorítás, a szidalmazás, a gyűlölet, az üldözés, a hazugságok mind az ördög eszköztárából való eszközök Isten munkájának és az ígéretek gyermekeinek ellehetetlenítésére, megsemmisítésére.

Más példázatot is mondott nekik: Hasonló a mennyek országa ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a szántóföldjébe. De amíg az emberek aludtak, eljött az ellensége, konkolyt vetett a búza közé, és elment. … Hadd nőjön együtt mind a kettő az aratásig, és majd az aratás idején szólok az aratóknak: Szedjétek össze először a konkolyt, kössétek kévébe, és égessétek el, a búzát pedig gyűjtsétek be csűrömbe! (Máté 13:24-30)

Jézus a példázat szerint pontosan látja ellenfele minden hátráltató hadmozdulatát, azonban türelmesen várakozik, mert tudja, hogy türelme bőséges aratást eredményez a végén. Addig is megtesz mindent, hogy a konkolyt is megnyerje királysága számára, ahogyan Júdás esetében is törekedett a megmentésre.

A jó pásztor

Ahogyan Izsáknak hatalmas nyájai voltak, Jézus Krisztus önmagát nevezte az igazi, jóságos és gondoskodó, önfeláldozó pásztornak. E példázatában alkalmazta a Dávid által választott gyengéd képet, amit aztán Ezékiel próféta is felelevenített:

Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem. Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért. (Zsoltár 23:1-3)

Ahogyan a pásztor gondját viseli a nyájnak, amikor ott áll juhai között, amelyek szét voltak szóródva, úgy viselem gondját juhaimnak. Kiszabadítom őket mindenünnen, ahová csak szétszóródtak egy felhős, borús napon. Kivezetem őket a népek közül, és összegyűjtöm az országokból, azután beviszem őket a saját földjükre; Izráel hegyein, a völgyekben és az ország minden lakóhelyén fogom legeltetni őket. Jó legelőn fogom legeltetni őket, és Izráel magas hegyein fognak majd tanyázni. Jó tanyájuk lesz, ott heverésznek, és kövér legelőn legelésznek Izráel hegyein. Én legeltetem juhaimat, és én keresek nekik pihenőhelyet – így szól az én Uram, az Úr. Az elveszettet megkeresem, az eltévedtet visszaterelem, a sérültet bekötözöm, a gyengét erősítem, a kövérre és az erősre vigyázok; úgy legeltetem őket, ahogy kell. (Ezékiel 34:12-16)

Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem, ahogyan az Atya ismer engem, én is úgy ismerem az Atyát, és én életemet adom a juhokért. Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók; azokat is vezetnem kell, és hallgatni fognak a hangomra, és akkor lesz egy nyáj, egy pásztor. (János 10:11.14-16)

A nyájaknak nem csupán legelőre, friss zöldre van szüksége, de inniuk is kell. Víz nélkül lehetetlen túlélni. Izsák pásztorai Kánaán sziklás, kemény talajában ástak egyre újabb és újabb kutakat, vagy éppen ki kellett tisztítaniuk az Ábrahám szolgái által ásottakat. Jézus Krisztus egészen speciális értelemben nyitott forrást az emberiség számára.

Az Úr pedig így szólt Mózeshez: Menj végig a nép előtt, és végy magadhoz néhányat Izráel vénei közül! Vedd kezedbe botodat, amellyel a Nílusra ütöttél, és menj! Én majd ott állok előtted a sziklán, a Hóreben. Üss a sziklára! Víz fakad belőle, és ihat a nép. (2Mózes 17:5-6)

Azon a napon forrás fakad Dávid háza és Jeruzsálem lakói számára, hogy lemossa a vétket és a szennyet. (Zakariás 13:1)

aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne. (János 4:14)

Az ünnep utolsó nagy napján felállt Jézus, és így kiáltott: Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék! Aki hisz bennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek. Ezt pedig a szellemről mondta, akit a benne hívők fognak kapni, mert még nem adatott a szellem, mivel Jézus még nem dicsőült meg. (János 7:37-39)

Amikor pedig Jézushoz értek, mivel látták, hogy már halott, az ő lábszárcsontját nem törték el, hanem az egyik katona lándzsával átszúrta az oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki. Aki pedig látta ezt, az tesz róla bizonyságot, és az ő bizonyságtétele igaz, és ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Ezek pedig azért történtek, hogy beteljesedjék az Írás: „Csontja ne töressék meg.” Viszont az Írásnak egy másik helye így szól: „Néznek majd arra, akit átszúrtak.” (János 19:33-37)

Az Úr pedig a szellem, és ahol a szellem, ott a szabadság. (2Korinthus 3:17)

Aki szomjazik, jöjjön! Aki akarja, vegye az élet vizét ingyen! (Jelenések 22:17)

A kereszten függő Jézus átszúrt szívéből fakadó vér és víz jelképes értelmet hordoz: kifejezi, hogy saját, tiszta életét adja az Istentől elszakadt világ lakóinak. A forrás, amiről beszélt, az örök élet forrása, azaz saját örökkévaló élete, amelyet szellemi formában osztott meg gyermekeivel, barátaival. Pünkösdkor és azóta minden benne hívő elnyerheti ezt a forrást, amikor magába fogadja Krisztust, s ezáltal „mozgó kúttá” válik azok számára, akik körülötte szomjaznak az igaz, jobb, istenközeli élet után.

Üldöztetés

Ahogyan Izsák esetében láttuk, Jézusnak is folyamatosan vonulnia, hátrálnia, kitérnie kellett annak érdekében, hogy embereit és nyájait ne érje bántalom. Ennek ellenére folyamatosan gyűlöletbe, gyaláztatásba ütközött földi pályája során, mégis béketűréssel folytatta a kútásást egészen a keresztig, hogy ott nyissa meg véglegesen az örök forrást.

Ekkor újra köveket ragadtak a zsidók, hogy megkövezzék őt. Jézus megszólalt, és ezt mondta nekik: Sok jó cselekedetet vittem véghez előttetek az én Atyám nevében. Ezek közül melyik miatt köveztek meg engem? (János 10:31-32)

Amikor ezt hallották, a zsinagógában mindenki megtelt haraggal, felkeltek, kiűzték őt a városból, és elvitték annak a hegynek a szakadékáig, amelyen városuk épült, hogy letaszítsák; ő azonban átment közöttük, és eltávozott. (Lukács 4:28-30)

Két nap múlva volt a páska és a kovásztalan kenyerek ünnepe. A főpapok és az írástudók keresték a módját, hogy Jézust valamiképpen csellel elfogják és megöljék. (Márk 14:1)

Jézus így szólt hozzá: Júdás, csókkal árulod el az Emberfiát? (Lukács 22:48)

Akkor a helytartó katonái magukkal vitték Jézust a helytartóságra, és az egész őrség köré gyűlt. Levetkőztették, bíborszínű köpenyt adtak rá, tövisből font koronát tettek a fejére, nádszálat adtak a jobb kezébe, és térdet hajtva előtte, gúnyolták őt: Üdvöz légy, zsidók királya! Azután leköpdösték, majd elvették tőle a nádszálat, és a fejét verték vele. Miután kigúnyolták, levették róla a köpenyt, felöltöztették a saját ruhájába, és elvitték, hogy keresztre feszítsék. (Máté 27:27-31)

Emlékezzetek arra az igére, amelyet én mondtam nektek: Nem nagyobb a szolga az uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak, ha az én igémet megtartották, a tieteket is meg fogják tartani. (János 15:20)

Másokat viszont megkínoztak, akik nem fogadták el a szabadulást, hogy dicsőségesebb feltámadásban legyen részük. Ismét mások megszégyenítések és megkorbácsolások próbáját állták ki, sőt még bilincseket és börtönt is. Megkövezték, szétfűrészelték, kardélre hányták őket; juhok és kecskék bőrében bujdostak nélkülözve, nyomorogva, gyötrődve azok, akikre nem volt méltó a világ; bolyongtak pusztákban és hegyeken, barlangokban és a föld hasadékaiban. (Zsidók 35-38)

A felismerés

Ahogyan Izsákkal kapcsolatban üldözői kénytelenek voltak kijelenteni felismerésüket, hogy benne az Úr áldott emberével találkoztak, úgy Isten szent Fiának sem csupán gúny jutott osztályrészül. Ez a lehetőség, ez a tapasztalat évezredek óta nyitott lehetőség minden ember számára, nyelvi, faji hovatartozásra való tekintet nélkül.

Amikor meghallotta, hogy a názáreti Jézus az, így kiáltott fel: Dávid Fia, Jézus, könyörülj rajtam! (Márk 10:47)

Félelem fogta el mindnyájukat, dicsőítették az Istent, és ezt mondták: Nagy próféta támadt közöttünk, és meglátogatta Isten az ő népét. (Lukács 7:16)

Simon Péter így felelt: Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia. (Máté 16:16)

Márta így felelt: Igen, Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, akinek el kell jönnie a világba. (János 11:27)

Amikor pedig a százados, aki ott állt vele szemben, látta, hogy így lehelte ki a lelkét, ezt mondta: Bizony, ez az ember Isten Fia volt! (Márk 15:39)

Boldogok a békességteremtők

Izsák és szolgáinak magatartása a hosszútűrés, az állhatatos békekeresés mintaképe, amely hosszú távon gyümölcsözőnek bizonyult mindnyájuk számára. Ugyanez a törvényszerűség igaz Jézus Krisztus és követői esetében is. A békességteremtés a lázadók megszelídítése Isten állhatatos szeretetének felmutatása révén, a távolvalók közelvalóvá, rokonná, vértestvérré tétele Krisztusban.

Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek. Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. (Máté 5:8-11)

Vegyetek példát, testvéreim, a szenvedésben és a türelemben a prófétákról, akik az Úr nevében szóltak. Íme, boldognak mondjuk azokat, akik tűrni tudtak a szenvedésekben. Jób állhatatosságáról hallottatok, és láttátok, hogyan intézte a sorsát az Úr; mert igen irgalmas és könyörületes az Úr. (Jakab 5:10-11)

Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfeledkeznék cselekedeteitekről és arról a szeretetről, amelyet az ő nevében tanúsítottatok, amikor a szenteknek szolgáltatok és most is szolgáltok. (Zsidók 6:10)

Legyünk hát bátran Izsáknak, az ígéret gyermekének követői, még ha a világ az élhetetlenek közé sorol is minket, és osszuk meg az isteni forrást minél többekkel a gazdag termés, a bőséges aratás érdekében!