Ismét elmentem Bibliát vásárolni, abban a reményben, hogy minél hamarabb odaadhatom valakinek.

Abban a fordításban, kiadásban és méretben, amit megfelelőnek gondoltam, kizárólag egyetlen darab, rózsaszín borítójú példányt találtam. Töprengtem néhány percig, mi legyen, ott hagyjam vagy sem, de végül nem mertem engedetlen lenni és megvettem. Mondanom sem kell, ennek ellenére elképzelni sem tudtam, kinek adhatok oda egy ilyen színű Szentírást. Hetekig állt az asztalomon felhasználatlanul. Volt, amikor magammal vittem egész napra, de semmi és senki nem mutatkozott.

Aztán egy barátnőm meghívott magukhoz esti bibliaórára. Elmondta, nála lesz egy rendkívül hányatott sorsú, eddig állandó félelemben és boldogtalanságban élő kislány, akiért korábban már többször is imádkoztunk. Abban reménykedtünk, hátha ezúttal ő is kedvet kap részt venni a Szentírás olvasásában, a barátnőm kisfiával együtt. Tudtuk, hogy a lánykának ez az egyik utolsó éjszakája ott, mert hamarosan messzire kerül, számára idegen családba. Ekkor magamhoz kellett vennem a rózsaszín Bibliát. Írtam hozzá néhány bátorító sort egy képeslapra és így mentem el hozzájuk.

Csodálatos este volt… Az angyalokra vonatkozó igéket kerestük ki, és a kislány is olvasott. Nagyon szépen, noha még csak második osztályba járt. Bámulatos emlékezettel, kiemelkedő talentumokkal áldotta meg e gyermeket az Úr. A hittanórán hallott, a csodálatos halfogásról szóló történetet szinte szó szerint, a tanárnő fordulataival mesélte el nekünk a legelső találkozás alkalmával. Örömmel vette kézbe a becsomagolt Szentírást és tudtam, éppen miatta kellett megvennem. Két nap múlva elvitték a barátnőmtől. Mindketten sírtunk miatta, a kicsi is nagyon szenvedett. Pár hét múlva érkezett a hír felőle: elhatározta, hogy megkeresztelkedik… Azóta is tartjuk vele a kapcsolatot, és meggyőződésem, hogy Isten különleges gyermeke, akiről még hallani fogunk. Nagyon kedves nevelőszülőkhöz került, jól érzi magát. Kiváló bizonyítványt kapott, minden meghirdetett versenyt megnyert…

Ami rendkívül megszégyenítő és megrendítő az ő eddigi kis történetében: pár heti bibliabirtoklás és -olvasás elegendő volt egy nyolc esztendős gyermek számára ahhoz, hogy tudatosan Isten útját válassza!

A másik tanulság: Isten nem az én képzeletemre támaszkodva választotta azt a rózsaszín borítású Szentírást, hanem annak a gyermeknek a szükségletéhez igazodott, akinek szánta… Jól ismerte őt az idők kezdete előtt – nem úgy, mint én. Soha nem szabad korlátolt képzeletünkre, elgondolásainkra, csekély tapasztalatunkra támaszkodni, amikor Isten cselekedeteire várunk! Visszatekinthetünk ugyan az emlékoszlopokra, amelyek a mi vagy mások életében véghezvitt nagy csodáit jelzik, mert ez örömet és reményt, bizalmat fakaszt. Azonban az Úr nem annyira az ismétlések, mint a meglepetések Istene. Bíznunk kell szüntelen az Atya ismereteiben, végére mehetetlen bölcsességében és hatalmában, hiszen Őt nem sablonok, nem emberi tervek szabályozzák. Ne kössük meg kezét hitetlenségünkkel, hiszen számára nem létezik korlát, csak a mi kételkedésünk. Jobban higgyünk az Ő szavának, mint bármi másnak e Földön: „mert amint magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál, az én gondolataim a ti gondolataitoknál.” (Ésa 55:9)

Ragaszkodnunk kell Isten tanításához, és nem ilyen vagy olyan ismeretre, hanem magának az Úrnak az ismeretére kell törekednünk! Ha az Úr megismerésére törekszünk: meggyógyulunk, ha megsebesültünk; vigasztalást nyerünk, ha bántanak; és életet kapunk, ha meghaltunk. Ha szívből követjük Urunk útját, mindezt egyre tökéletesebben megtapasztaljuk.Spurgeon