Mi is az a tömjén? Mire használták a Szentírás szerint? Mire utalt, mit jelképzett? A tömjén az egyik tipikus „eset” a Bibliában, amelynek megfejtésére csakis úgy lehet esélye az őszinte kutatónak, ha összeveti az Ó- és az Újszövetségben található részleteket, mert csupán így lehet rálelni a valós jelentésre, a modell mögött a lenyűgöző valóságra.

Értékes gyanta

A tömjén egy különleges gyantafajta, és bibliai alkalmazása szorosan kapcsolódik az előző, imádsággal foglalkozó témához. ÉK-Afrika, DNY-Ázsia balzsamfáinak több faja adja ezt a különleges anyagot: A fűszerszagúak rendjébe tartozó fának kb. 25 faját különböztetik meg. A tömjén szót eredetileg csak az égéstermékre használták, később már magát a mézgás gyantát is így nevezték. Összetevői gyanta, mézga és illóolaj, utóbbi 4,5-7% mennyiségben. Halványsárga-vöröses színű, illata balzsamos, íze zamatos, kissé kesernyés. Meggyújtva fűszeres illatot áraszt. A fakéreg bemetszése hatására előcsordul, majd a napfény megkeményíti, és ezután lekaparható. A csapolás négy hónapon keresztül is tarthat, akár 10 kg gyanta kinyerhető így egyetlen fából. Már az ókorban füstölőszerként használták az egyiptomi, sintoista, hindu stb. vallási szertartások kellékeként. A tömjén baktericid, fertőtlenítő, sebgyógyító, antireumatikus, feszültség- és görcsoldó hatású, továbbá csillapítja az ízületi fájdalmakat. Állítólag gátolja az agydaganat növekedését. Svájcban gyógyszerként alkalmazzák a tömjénkészítményeket. A magyar hiedelemvilágban rontáselhárító hatást tulajdonítottak neki.

A tömjén az ókori és középkori világ egyik legfontosabb exportterméke, és egyben az egyik legdrágább luxuscikke volt. Omant a tömjén földjének is nevezik, bizonyos régészeti lelőhelyeket a világörökség részévé nyilvánítottak (Wadi Dawkah tömjénfái). Az ún. Tömjénút az Egyiptomot, Indiát, Arábiát átszelő nagyobb kereskedelmi útvonalak gyűjtőneve. Kb. az i.e. 3.századtól a Krisztus utáni 2. századig virágzott a tömjénkereskedelem, de ezenkívül arab mirhát, indiai fűszereket, selymet, ébenfát, kelméket, továbbá kelet-afrikai fafajtákat, tollakat, állatbőröket és nem utolsósorban aranyat szállítottak rajta.

Az ó szövetség idején a sátor-, illetve a templomszolgálat egyik nélkülözhetetlen, Istentől elrendelt eleme volt, és ennélfogva a mögöttes tartalom nyilván nagy jelentőséggel bír az emberiség megváltása szempontjából.

Az illatszerek keveréke

Az oltáron elégetendő fűszerkeverék négy, Isten által pontosan meghatározott összetevőből állt, amelyek egyenlő mennyiségben lettek összekeverve. E komponensek egyike maga a tömjén:

• Mondta ismét az Úr Mózesnek: Vegyél fűszereket, csepegő gyantát, onyxot, galbánt, e fűszereket és tiszta tömjént, egyenlő mértékkel. És csinálj belőlük füstölő szert, a fűszercsináló elegyítése szerint; tiszta és szent legyen az. És abból törj apróra, és tégy belőle a bizonyság ládája elé a gyülekezet sátrában, ahol megjelenek neked. Szentségek szentsége legyen ez előttetek.
  
  És a füstölő szer, amelyet készítesz, az Úrnak szentelt legyen előtted; annak mértéke szerint magatoknak ne csináljatok. Mindaz, aki hasonló füstölőt csinál ehhez, hogy azt illatoztassa, írtasson ki az ő népe közül. (2Móz 30:34-38)

Az összetevőkről az alábbiakat lehet tudni:

• fűszer = arab gyökének jelentése: illatozik
• csepegő gyanta = valamely illatos fából nyert gyantaféle. Plinius szerint a mirhafa folyékony gyantája, amely a fa megsértése nélkül csordul ki.
• onyx = egy csigafajta porrá tört háza, amely elégetve jellegzetes illatot áraszt. „Az onicha, a héberben »seheleth« (illatos csiga), a strombus-csiga egy fajának operculuma, a melyet azelőtt » Blatta Byzantina « néven jól ismertek. E csiga a Földközi- és a Vörös-tengerben él. Az izraeliták bizonyára az utóbbiból szerezték. Néha a bombayi vámházban is látható, a hova a templomokban való füstölés számára szállítják. Nem annyira az onichának van jó illata, hanem inkább más illatok szagát emeli. Ez a csigafedő áttetsző, hasonló az ember körméhez; innét »onycha« görög neve (onyx, köröm). Általános nézet, hogy ez a csiga különös szagát az indiai nárdus egyik fajából való táplálkozástól kapja.”
• galbán = a Ferula galbaniflua nevű, ernyősvirágzatú növényből nyert illóolaj. Ritka és értékes anyag, amely ma is használatos a kozmetikai iparban: kifinomult parfümök, aromaterápia kelléke. Bőrregeneráló, lelkiegyensúly-megőrző hatást tulajdonítanak neki. Egyedi illatot áraszt, amelyet zöld, földes, balzsamos illatjegyekkel jellemeznek. Maga a növény egy óriásira növő, édesköményre hasonlító, ernyős virágzatú növény, amely a Közel-Keleten és Ázsiában őshonos. Hegyoldalakon nagy mennyiségben előfordult, pézsmaszagot áraszt. Kivonatával különféle sebtípusokat gyógyítottak.

E három alkotóelem mellé társul negyedikként tehát a tömjén. Ezek elegyét kellett

• apróra törni = széttöretik, szétzúzatik, megőröltetik

A fűszerkeverék olyan speciális összeállítás volt, amelyet más, közönséges emberi célra nem lehetett használni, csakis és kizárólag az erre szentelt oltáron égette el az arra kijelölt személy. Az összes anyag közös tulajdonsága, hogy mindegyik erős, jellegzetes szagot árasztott, de természetesen más-más illatanyaggal rendelkeztek, és együttesen ismételten egyedi, máshoz nem hasonlító fűszeres elegyet képeztek. A tömjénen kívüli összetevők sehol másutt nem fordulnak elő a Bibliában. Összefoglalóan: egyedi keverék egyedi illattal, amely egyetlen helyen használható csupán.

Az illatok, szagok alaptulajdonsága, hogy láthatatlanok, tapinthatatlanok, szaglás útján mégis érzékelhetőek, és bizonyos anyagok levegőbeli jelenlétére utalnak. Forrásuk az érzékelés helyétől akár sok-sok méter távolságra is lehet. Éppen láthatatlanáguk miatt kötődnek a szagélmények vizuális emlékekhez, sokszor kitörölhetetlenül. (A szaglás egyébként az egyik legbonyolultabb érzékelési forma, amelynek kutatásáért 2004-ben kaptak amerikai tudósok orvosi Nobel-díjat.)

A jóillattétel oltárán

Először is a szent sátorban, tulajdonképpen a szentély és a szentek szentjének nevezett legbelső kamra határán találkozunk vele. A tömjén ugyanis közvetlenül az utóbbi helységet lehatároló hímzett kárpit előtt álló, ún. jóillattétel oltárára készült, fentebb bemutatott fűszerkeverék egyik összetevője. Ez az arannyal bevont, akácfából készített, hordozható oltár nem volt nagy méretű, mindössze 40x40x80 cm-es:

• Csinálj oltárt a füstölőszerek füstölgésére is, sittimfából [akácia] csináld azt. Egy sing hosszú, egy sing széles, négyszögű és két sing magas legyen, ugyanabból legyenek szarvai is. És borítsd be azt tiszta arannyal, a tetejét és oldalait köröskörül, és szarvait is; arany pártázatot is csinálj hozzá köröskörül. Csinálj hozzá két aranykarikát is, pártázata alá a két oldalán, mindkét oldalára csináld, hogy legyenek rúdtartókul, hogy azokon hordozzák azt. És a rudakat csináld sittimfából, és borítsd be azokat arannyal.
  
  És tedd azt a függöny elé, amely a bizonyság ládája mellett, a bizonyság fedele előtt van, ahol megjelenek neked.
  
  Áron pedig füstölögtessen rajta minden reggel jó illatú füstölő szert; mikor a mécseket rendbe szedi, akkor füstölögtesse azt. És amikor Áron este felrakja a mécseket, füstölögtesse azt. Szüntelen való illattétel legyen ez az Úr előtt nemzetségről nemzetségre.
  
  Ne áldozzatok azon idegen füstölőszerekkel, se égőáldozattal, se ételáldozattal; italáldozatot se öntsetek reá.
  
  És egyszer egy esztendőben engesztelést végezzen Áron annak szarvainál az engesztelő napi áldozat véréből; egy esztendőben egyszer végezzen engesztelést azon, nemzetségről nemzetségre. Szentségek szentsége ez az Úrnak. (2Móz 30:1-10)

Az isteni útmutatás szerint az illatoltár állt legközelebb a frigyládához, vagyis az Isten trónját jelképező, emberi szemek elől elzárt tárgyhoz. A függöny jelentette az egyetlen válaszfalat, amely Pál apostol szerint nem más, mint Jézus Krisztus teste (Zsid 10:20). Mivel a kárpit négy oszlopon függött, így az oltáron gerjesztett füst betöltötte nemcsak magát a szentélyt, de fölemelkedve a szövetség ládája körüli teret is. Az oltárt semmilyen más célra nem lehetett használni, és a nagy engesztelési nap során a főpap az áldozati vérrel bekente az oltár szarvait.

A gyertyatartó fényének biztosítása és az illatgerjesztés időben párhuzamosan, mindig ugyanazon időpontokban zajlott: reggel és este, a kint folyó áldozatbemutatást, illetve a közös imádkozást kísérve:

• A papi tiszt szokása szerint rá jutott a sor, hogy bemenve az Úr templomába, jó illatot gerjesszen. A nép egész sokasága imádkozott kívül az illatáldozat idején. (Luk1:9-10)

Ahogyan a menóra esetében állandó fénysugárzásról kellett gondoskodni az egyébként sötét, ablaktalan sátorban, ugyanígy az illatáldozatnak sem volt szabad soha szünetelnie. A tüzet az oltár felszentelése után maga Isten gyújtotta meg, és nem alhatott ki sohasem. Kizárólag Isten tüze gyújthatta meg a porrá tört fűszerkeveréket:

• A mi Istenünk megemésztő tűz. (Zsid 12:29)
• Az Isten szeretet. (1Ján 4:8)
• Az Isten házához való féltő szeretet emészt engem. (Ján2:17)

Ugyanaz az olthatatlan szeretet töltötte meg a Fiút, aki az Atya képmása, ugyanaz a szellem, amely ugyanazon a hőfokon ég már évszázadok óta, soha ki nem alszik, és minden emberi lény megmentésére törekszik.

A gyógyító, fertőtlenítő hatással megáldott tömjén füstje egyrészt szétválaszthatatlanul összekeveredett a többi fűszer illatával, másrészt összekeveredett az Isten dicsőségét jelképező fényfelhővel, mintegy „lehívta” az Úr jelenlétét, harmadrészt kiáradt a szentélyből és betöltötte az egész templom területét, majd érezhető módon szétáradt a környéken.

A szent kenyerek asztalán

A szent kenyerek asztala ugyancsak a szentélyben állt, szemben a menórával. Minden szombaton a jelenlét kenyerének nevezett, kovász nélkül, frissen készült árpalepények két hatos csoportjához is kellett tömjént adagolni, amelyet aztán a következő szombaton használtak fel.

• És vegyél lisztlángot, és süss abból tizenkét lepényt; két tized efából legyen egy lepény. És helyezd el azokat két rendben; hatot egy rendbe, a tiszta aranyasztalra az Úr elé. És tegyél mindegyik rendhez tiszta tömjént, és legyen emlékeztetőül a kenyér mellett, tűzáldozatul az Úrnak. Szombat napról szombat napra rakja fel azt a pap az Úr elé szüntelen; örök szövetség ez Izráel fiaival. Azután legyen az Ároné és az ő fiaié, akik egyék meg azokat szent helyen, mert mint igen szentséges, az övé az, az Úrnak tűzáldozataiból, örök rendelés szerint. (3Móz 24:4-9)

A szent kenyér és a tömjén tehát csakis párban fordulhatott elő a sátorban álló aranyasztalon. A kenyérre vonatkozó világos azonosítást maga Jézus Krisztus adta meg:

• Én vagyok az élet kenyere. Én vagyok amaz élő kenyér, amely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké. És az a kenyér pedig, amelyet én adok, az én testem, amelyet én adok a világ életéért. Ha nem eszitek az ember Fiának testét és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon. Mert az én testem bizony étel és az én vérem bizony ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az én bennem lakozik és én is abban. (Ján 6:51.53-56)

Áldozatok mellett

Az áldozatokat a sátoron kívül, az udvaron álló áldozati oltárokon kellett bemutatni:

• Mikor valaki ételáldozatot akar áldozni az Úrnak, lisztlángból áldozzék, és öntsön arra olajat, és tömjént is tegyen arra. És vigye azt az Áron fiaihoz, a papokhoz, és vegyen ki abból egy tele marokkal; annak lisztlángjából és olajából, az egész tömjénjével együtt, és füstölögtesse el a pap az oltáron annak emlékeztető részéül. Ez a tűzáldozat kedves illatú az Úrnak. (3Móz 2:1-2)
• Ha zsengékből való ételáldozatot áldozol az Úrnak, tűznél pergelt kalászból, és zsenge gabona-darából áldozzad a te zsengéidnek áldozatát. Adj hozzá olajat, és tégy reá tömjént; ételáldozat ez. A pap pedig füstölögtesse el annak emlékeztető részét a darából és olajból, az egész tömjénnel együtt. Tűzáldozat ez az Úrnak. (3Móz 2:14-16)
• Ha pedig nincs módja két gerlicéhez vagy két galambfihoz sem: vigyen áldozatul az, aki vétkezett, egy efa lánglisztnek tizedrészét bűnért való áldozatul; ne tegyen ahhoz olajat, és ne adjon ahhoz tömjént, mert bűnért való áldozat ez. (3Móz 5:11)

Az ételáldozatok jellegzetessége, hogy olaj és tömjén hozzáadása kötelező, a bűnért szánt áldozathoz azonban tilos volt hozzátenni.

A nagy engesztelési napon

• Áron pedig úgy áldozza meg a bűnért való áldozati tulkot, amely az övé, és úgy szerezzen engesztelést magáért és háza népéért, hogy ölje meg a bűnért való áldozati tulkot, amely az övé. És vegye tele a tömjénezőt eleven szénnel az oltárról, amely az Úr előtt van, és vegye tele a két markát a porrá tört fűszerekből való füstölőből, és vigye be a függönyön belülre. És vesse a füstölőt a tűzre az Úr előtt, hogy befedje a füstölő felhője a fedelet, amely a bizonyság felett van, hogy meg ne haljon. (3Móz 16:12)

A nagy engesztelés napja a hatodik az Izraelnek adott ünnepkörön belül. Hetedikként a sátoros ünnep követi, amely Isten és az emberiség végső, immár közvetlen egyesülésének közelgő örömét hirdeti. Éppen ezért az engesztelésnek döntő jelentősége van, mint utolsó, előkészületi fázisnak: a végső bűneltörlés időpontja, amikor minden, korábban a szentélyre hárított bűnt Isten eltörölhetett: a vér és a tömjén segítségével.

Az itt idézett ige erőteljesen bemutatja, hogy a két jelenség, a felfelé szálló tömjénfüst és Isten dicsőségének leereszkedő felhője, a Sekinah a legszorosabb kölcsönhatásban áll egymással az ember életben maradása, megmentése érdekében.

Áron szolgálatának része

Az eddigi részletek alapján egyértelmű, hogy a tömjén Áron főpapi szolgálatának minden napján állandóan ott volt, mint nélkülözhetetlen eleme Isten megmentő tervének. Mózes testvére – ahogyan más szempontból maga Mózes is – Jézus Krisztus egyik fontos szolgálatát mutatta be:

• nagy főpapunk, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Istennek Fia (Zsid 4:14)
• Mert minden főpap emberek közül választva, emberekért rendeltetik az Isten előtt való dolgokban, hogy ajándékokat és áldozatokat vigyen a bűnökért… És senki sem veszi magának e tisztességet, hanem akit Isten hív el, miként Áront is. Hasonlóképpen Krisztus sem maga dicsőítette meg magát azzal, hogy főpap lett, hanem az, aki így szólt hozzá: Én Fiam vagy te, ma szültelek téged. Miképpen másutt is mondja: Te örökkévaló pap vagy, Melkisédek rendje szerint. … És tökéletességre jutva, örök üdvösség szerzője lett mindazokra nézve, akik neki engedelmeskednek, neveztetve az Istentől Melkisédek rendje szerint való főpapnak. (Zsid 5:1-10)
• olyan főpapunk van, aki a mennyei Felség királyi székének jobbjára ült, Mint a szent helynek és amaz igazi sátornak szolgája, amelyet az Úr és nem ember épített. (Zsid 8:1-2)

Királyi ajándék

A tömjénnel az Újszövetségben az elején és a legvégén találkozhatunk, ahol az igazi feloldást, mennyei értelmezést is olvashatjuk. Először a keletről érkezett látogatók kincsei között találjuk meg. Mindhárom ajándék esetében rendkívül drága luxuscikkekről van szó, amelyek uralkodóknak szánt adományként, a hódolat jeleként jutottak el a jászolban fekvő gyermekhez.

• És mikor meglátták a csillagot, igen nagy örömmel örvendeztek. És bementek a házba, ott találták a gyermeket anyjával, Máriával; és leborulva, tisztességet tettek neki; és kincseiket kitárva, ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. (Mt 2:10-11)

Az arany a királynak, a mennyből való Istenembernek szólt; a mirha a megfeszített Megváltónak, a tömjén a mennyei Főpapnak szóló szolgálati ajándék volt. Egyébként Jézus földi szülei ezen ajándékok segítségével tudtak Egyiptomban, ideiglenes menedékhelyükön megélni, amíg az Atya ismét haza nem szólította őket (Mt 2:15).

A mennyei szentélyben

• Mint jó illatú füst jusson eléd imádságom; kezem felemelése esti áldozat legyen. (Zsolt 141:2)
• És láttam a trón és a négy élőlény között és a vének között egy Bárányt állni, mint egy megöltet, hét szarva és hét szeme volt, ami az Istennek hét Lelke, amely elküldetett az egész földre. És eljött és elvette a könyvet a trónon ülő jobb kezéből. És mikor elvette a könyvet, a négy lelkes állat és a huszonnégy vén leborult a Bárány előtt, mindegyiknél hárfák és aranypoharak lévén, jó illatokkal tele, amik a szentek imádságai. (Jel 5:7-8)
• És mikor felnyitotta a hetedik pecsétet, nagy csendesség lett a mennyben, mintegy fél óráig. És láttam azt a hét angyalt, aki az Isten előtt állt; és adatott nekik hét trombita. És jött egy másik angyal, és megállt az oltárnál, arany tömjénezőt tartva; és adatott annak sok tömjén, hogy tegye minden szentek könyörgéseihez az arany oltárra, amely a trón előtt volt. És felment a tömjén füstje a szentek könyörgéseivel az angyal kezéből az Isten elé. Azután vette az angyal a tömjénezőt; és megtöltötte azt az oltár tüzével, és levetette a földre; és lettek mennydörgések és szózatok és villámlások és földindulás. (Jel 8:1-5)

Ezek az igerészletek pontos azonosításokkal szolgálnak:

• jó illatú füst = imádság
• jó illatok = a szentek imádságai
• a tömjén füstje a szentek könyörgéseivel az Angyal kezéből Isten elé száll = az imádságok, könyörgések, esedezések Krisztus, mint Közbenjáró által jutnak az Atya elé.

Felmerül a kérdés: kik is azok a szentek? Krisztus mindenkori, élő közösségének tagjai, akik meghallották az Ő hívását, és újjászülettek víztől és Szellemtől. (ld. Tit 3:5)

Ezek szerint minden emberi, célba érő ima nélkülözhetetlen eleme Jézus, a mennyei főpap és egyúttal élő, valóságos templom lényének leglényege: szeretettől hevülő, tökéletes jelleme, amely teljes kegyelemmel és igazsággal. Krisztus romlatlan, bűngyűlölő, igazságban gyönyörködő természete minden Földre születő emberből eredendően hiányzik. A tömjén az egyik látható, „szagolható” eszköz, amellyel Isten ezt a hiányosságot tudomásunkra hozza és kegyelmesen, túláradó bőséggel pótolja: sok tömjén adatik… azaz Isten minden szentjének bőven elég egészen az engesztelés napjának végéig, amikor Krisztus főpapi szolgálata végérvényesen lezárul… de addig: IMÁDKOZZATOK, hiszen biztos a meghallgatás!

Aki az imádkozás titkát ismeri, bátran léphet Isten trónja elé.

C. H. Spurgeon