Az állhatatosság, vagy talán hűségnek is mondhatjuk, nagy kincs a mai rohanó, mindig újat, jobbat és többet akaró világban. Olyan értékes tulajdonság, amelynek megléte vagy hiánya eldöntheti életünk végső kimenetelét. Ha e fogalom tartalmán gondolkodunk, rá kell jönnünk, hogy önmagában nem is létezik. Feltétlenül kell valaki vagy valami, amihez/akihez kapcsolódva ez a rendíthetetlenség fennállhat. A másik jellegzetessége az állandóság, a változatlanság.
A Bibliában szereplő két görög szó, amelyet Károlyi Gáspár magyarul állhatatosságnak fordított, a ’hüpomeinasz’ és a ’proszkartereó’, csodálatos jelentéseket tömörít magába:
- kitart, helytáll, elvisel
- alárendeltként tartozik valakihez, hűséges
- folyamatosan figyel valamire
- folyamatosan rendelkezésre áll
- folyamatosan várakozik, kitart valahol
A fentiek lényegében egy kapcsolatot tárnak fel: egy élő, szinte együtt lélegző viszonyt, amely a Jézussal fennálló szeretet-szövetség kifejeződése. Nincs benne üresjárat, nincs benne eltávolodás, kétség vagy megcsalás. Állandó, magas hőfokú szerelem, koncentrált figyelem és odaadás, együttmozgás. Olyan összeolvadás, amelyről földi házasságok esetében jórészt csak álmodozhatunk, de Isten eredeti tervei között szerepelt, mint az Atya és a Fiú közötti viszony tükörképe.
Több olyan részlet van a Bibliában, amely ezt a csodát bemutatja:
- Az Úrra néztem szüntelen, mert jobb kezem felől van, meg nem rendülök. Azért örül a szívem és örvendez az én lelkem; testem is biztonságban lakozik. (Zsolt 16:8-9) Nem csak Dávid tapasztalata volt ez, hiszen e zsoltár az eljövendő Messiásról, vagyis Jézus Krisztusról szól, aki szüntelenül Atyjával élt, nem csak a mennyben, de a Földön is.
- Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és követnek engem. (Ján 10:27)
- … Követik a Bárányt, valahová megy. (Jel 14:4) Lesz majd (van) egy csoport a Földön, akik életében helyreáll ez a szoros, bizalomteljes viszony, akik folyamatosan együtt járnak Krisztussal, mint megtartó Urukkal szerető és viszontszeretett Vőlegényükkel.
Érdemes elolvasnunk azokat az igéket, amelyekben az állhatatosságot kifejező szavak szerepelnek: miben és hogyan legyünk, lehetünk állhatatosak. Egyértelműen kiderül, hogy túlzás nélkül létfontosságú hozzáállásról van szó:
- Maga Jézus mondja az utolsó időkről szóló beszéde végén: És mivel a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül. De aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül. (Mt 24:12-13)
- Állhatatosságotok által nyeritek meg lelketeket. (Luk 21:19)
- Ne dobjátok hát el bizodalmatokat, melynek nagy jutalma van. Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedve elnyerjétek az ígéretet. Mert még vajmi kevés idő, és aki eljövendő, eljön, és nem késik. (Zsid 10:35-37)
- Itt van a szentek állhatatossága, itt, akik megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét. (Jel 14:12)
Az ember – vele született természeténél fogva – ennek éppen az ellenkezőjéről tesz bizonyságot. A szívünk csalárd, hűtlen, állhatatlan; a körülmények, a környezeti hatások, a vélt előnyök könnyedén befolyásolják hozzáállásunkat. A Szentírás pedig a Isten melletti, mindhalálig való kitartást fogalmazza meg „követelményként”.
- Barnabás arra intette az antiókhiai testvéreket, hogy állhatatos szívvel maradjanak meg az Úrban. (Csel 11:23)
- Pál szerint Isten megfizet mindenkinek az ő cselekedetei szerint: azoknak, akik a jó cselekedetekben való állhatatossággal dicsőséget, tisztességet és halhatatlanságot keresnek, örök élettel. (Róm 2:6-7)
- Ugyancsak Pál apostol így intette a Rómabelieket: a reménységben örvendezők, a háborúságban tűrők, a könyörgésben állhatatosak legyetek. (Róm 12:12)
- állhatatosan ragaszkodjatok az Úrhoz. (1Kor 7:35)
- Az imádságban állhatatosak legyetek, vigyázván abban hálaadással. (Kol 4:2)
- Szüntelenül emlegetve hitetek munkáját és a ti szeretetek fáradozását, és a mi Urunk Jézus Krisztus felől való reménységetek állhatatosságát Isten, a mi Atyánk előtt. (1Thess 1:3)
- Testvéreim, legyetek állhatatosak, és tartsátok meg a tudományt. (2Thess 2:15)
Az igék szerint az állhatatosság áthatja a keresztény ember egész lényét: szó van a szív, a ragaszkodás állhatatosságáról, valamint ennek megnyilvánulásairól: a jó cselekedetekben, az imában-könyörgésben, a reménységben, az istenismeretben való rendíthetetlenségről. Minden a bensőnkből indul: ha szeretetünk kitartó szeretet, akkor az értelemszerűen a cselekedetekben, a szavakban is megnyilvánul, e megnyilatkozások pedig visszahatva tovább fokozzák a lelkierőt.
A legfontosabb kérdés mindig az, hogyan tehetünk szert erre a nélkülözhetetlen tulajdonságra? Könnyen kétségbe eshetünk, hiszen ez nem olyan dolog, amelynek látszatát sokáig fenn tudnánk tartani. A kicsit is kritikus helyzetekben rögtön lelepleződik bizalmunk forrása és minősége. Egyértelmű a helyzet: külső, sőt, mennyei segítségre van szükségünk ahhoz, hogy állhatatossá legyünk. A Biblia hatalmas örömhírt oszt meg velünk e vonatkozásban is:
- Az Úr pedig igazítsa a ti szíveteket az Isten iránti szeretetre és Krisztus iránt való állhatatosságra [Krisztus állhatatosságára]. (2Thess 3:5)
- A minden kegyelemnek Istene pedig, aki az ő örök dicsőségére hívott el minket a Jézus Krisztusban, akik rövid ideig szenvedtetek, ő maga tesz majd tökéletesekké, erősekké, szilárdakká és állhatatosakká, övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen. (1Pét 5:10-11)
Maga az Atya az, aki hiányainkat kész maradéktalanul betölteni szeretete végtelen tárházából, egyetlen Fia által! Jól látja, milyen állapotban születünk, látja menthetetlenségünket, de meg akar szabadítani, sőt, már megszabadított! Saját Fiának rendíthetetlen szeretetét, hűségét árasztotta az emberiségre: az Istennek szerelme kitöltetett a mi szívünkbe a szent Lélek által. (Róm 5:5) Jézus Krisztus állhatatossága egyedülálló az egész világegyetemben. Egyrészt Isten, az ő Atyja iránt, másrészt az emberek iránti szeretete nyilvánul meg hűségében. Mintha két kinyújtott keze által örökre baráti, testvéri kapcsolatot létesített volna Teremtő és teremtménye között. Ő a szeretet örök, törhetetlen aranykapcsa számunkra.
Földi napjaiban az ellene irányuló támadások folyamatosan azt célozták, hogy vagy az Istenhez, vagy az emberekhez fűződő szeretetét tagadja meg. Hol az egyikért, hol a másikért fenyegette meghurcoltatás, megkövezés, eltaszítás, megvetés. Hol azzal vádolták, hogy ember létére Istenné teszi magát (ld. Ján 10:33), hol isteni származását vonták kétségbe: ha isten fia vagy… (Luk 4:3) Jézus azonban a legnagyobb kétségek, félelmek és fájdalmak, a legerősebb szorongattatás közepette is állhatatosan megmaradt mindkét fél iránti szerelmében. Ezt bizonyítják utolsó mondatai. Az Atya iránti mély bizalom, és a mentő békéltetés szavai áradtak belőle utolsó lélegzetével is: Atyám! Bocsásd meg nékik, mert nem tudják, mit cselekszenek! (Luk 23:34) Atyám, a te kezeidbe teszem le az én lelkemet! (Luk 23:46) Ezt a halálig hű állhatatosságot ajándékozza mindazoknak, akik Őt el- és befogadják az életükbe.
Isteni tulajdonságról van tehát szó, lényegében a változhatatlanságról, hiszen azt írja Jakab apostol, hogy a világosság Atyjánál nincs változás vagy változásnak árnyéka. (Jak 1:17) Megingathatatlan szeretet, alkotásaihoz való hűség, elkötelezettség, állandóság jellemzi, amely örökkévalóságot eredményez.
Ez az állhatatosság Jézus minden tettében és szavában megnyilatkozott az emberek előtt. Elegendő, ha csak bizonyos példázataira gondolunk: a szőlőbe ültetett fügefa esetében a vincellér nemcsak folyamatosan kereste rajta a gyümölcsöket, de folyamatosan gondozta, ápolta is a gazdag termés érdekében. (ld. Luk 13:6-9) Mindent megtett a fáért, hogy az betölthesse feladatát. Aztán a tékozló fiú atyjának állhatatossága ugyancsak Isten szívét leplezi le: messziről észrevette a közeledőt, s ez azt jelenti, hogy minden áldott nap kiállt a kapuba és reménykedő szívvel várakozott, hátha feltűnik az elveszett… (ld. Luk 15:11-32) Állhatatos szeretetre vall például Jézusnak a Gadara lakóival való bánásmódja is. Nem haragudott meg rájuk, amikor félelmükben elküldték még a környékről is, pedig hatalmas csodát tett az egész város érdekében, hiszen egy dühöngő őrülttől szabadította meg őket, hanem később, amikor a szívek megértek rá, visszatért hozzájuk. Kivárta, amíg várakozással, örömmel és reménnyel teli szívek fogadták. (ld. Luk 8:26-40) De állhatatos, „makacs” szeretetéről tanúskodik az árulóval, Júdással való kapcsolata is. Noha kezdettől fogva tudta, hogy a farizeus szívében ott a lehetőség a megingásra, mindent megtett érte, hogy megtérjen és teljesen átadja szívét Istennek. Az utolsó vacsora alkalmával az ő lábait is alázattal megmosta, s még a Gecsemáné-kertben is barátjának szólította. (ld. Mt 26:46-50)
Az állhatatos Jézus befogadása az ember gyökeres átalakulását eredményezi. Ugyanaz a – lehetetlen és csüggesztő körülményekkel dacoló – kitartó szeretet fűzi ezáltal a mindenható Istenhez, és egyidejűleg a szeretettel szemben bizalmatlan, ellenséges emberekhez is. Ahol Krisztus, a mennyei Mag a jó földbe esett, ők azok, akik a hallott igét tiszta és jó szívvel megtartják, és gyümölcsöt teremnek állhatatossággal. (Luk 8:15) Késszé és képessé válnak arra, hogy a szeretet gyümölcseit örökké termő fákká váljanak mindenki számára, hogy áldássá legyenek a Földön, hogy Isten szeretetét tükrözzék és bevilágítsanak az önzés, a gyűlölet sötétjébe.
Az utolsó napokra szól Jézus csodálatos ígérete, amely ismét csak bizonyítja a rendíthetetlen kitartás, a Krisztusra összpontosító szeretet fontosságát: Mivel megtartottad az én béketűrésre intő beszédemet [az én állhatatosságom beszédét], én is megtartalak téged a megpróbáltatás idején, amely az egész világra eljön, hogy megpróbálja a föld lakosait. (Jel 3:10)
Az oroszlánszívű merészség bátorságát, a mélyen gyökerezett határozottság állhatatosságát, a rendíthetetlen hit bizodalmát, az olthatatlan szeretet buzgalmát, a szüntelen áhítat erejét, a szent közösség áldását – mindezt megtaláljuk a Megváltó jelenlétében.
De ahol ez a pillér meginog, ott mindez összeomlik.
(Henry Spurgeon)