Az ima tudománya

Ha lenne egy gazdag barátunk, aki arra biztatna minket, hogy minél gyakrabban hívjuk fel, és ha tudnánk, hogy minden egyes híváskor 10 000 dollárt kapunk tőle, vajon hányszor hívnánk fel naponta? Ahogy ezen gondolkodtam, rájöttem, miért nem imádkoznak többet a keresztények: valójában nincs meg a bizonyosságunk afelől, hogy megkapjuk, amit kérünk. Megdöbbentő ebbe belegondolni, de ha alaposan megnézzük magunkat, a legtöbben felismerjük, hogy ez az igazság. Időről időre felhívnak emberek: „Kérlek, imádkozz értem!” És én imádkozom is, de mennyire komolyan és kitartóan? Ha biztosan tudnám, hogy minden alkalommal garantáltan választ kapok, nem imádkoznék-e sokkal többet, nem imádkoznék-e szüntelenül, nem válna-e az imádság életem egyik nagy fókuszává?

A Biblia azt mondja nekünk, hogy keresztényként egy kozmikus méretű csatában küzdünk, amelyben a világegyetem legerősebb lényei vesznek részt:

  • Mert mi nem test és vér ellen harcolunk, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság szellemei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. (Efézus 6:12)1

Az ellenség, akivel harcolunk, nem ember, az ellenség, akire utalunk, a Sátán és angyalai. De mit tudunk a Sátán és a szellemi gonoszság elleni küzdelemről, amely „a mennyei magasságokban” zajlik? Erre vonatkozó tudásunk nagyon korlátozott, és egyáltalán nincsenek hozzá megfelelő képességeink. A kések, a pisztolyok, a fizikai fegyverek használhatatlanok. Tudjuk, hogyan kell fizikai konfliktusban részt venni, hogyan kell megnyerni az ilyen típusú csatákat, de ez másfajta harc. Kérdés, valóban értjük-e, mit csinálunk?

Fegyvereink

  • Mert testben élünk, de nem test szerint hadakozunk; hadakozásunk fegyverei ugyanis nem testiek, hanem erősek az Isten kezében erődítmények lerombolására. Ezekkel rombolunk le minden okoskodást és minden magaslatot, amelyet az Isten ismeretével szemben emeltek, és foglyul ejtünk minden gondolatot a Krisztus iránti engedelmességre. (2Korinthus 10:3-5)

Fizikai testben létezünk, de nem így harcolunk, a fegyvereink nem testiek, mégis hatalomteljes fegyverek, képesek erődítményeket lerombolni!

  • Éppen ezért vegyétek fel Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok. Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját, sarut húzva lábatokra, készen a békesség evangéliuma hirdetésére. Vegyétek fel mindezekhez a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát. Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a szellem kardját, amely Isten beszéde. Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a szellem által, és legyetek éberek, teljes állhatatossággal könyörögve valamennyi szentért; (Efézus 6:13-18)

Az igazság öve

Ha a derekad gyenge, az egész tested veszélybe kerül, függetlenül attól, hogy a tested többi része mennyire erős. A derekad forgáspont, egész tested e pont körül mozdul. Spirituális derekadat az igazság övének kell támogatnia. Az igazság lesz az erőd központi kulcsa. Jézus azt mondta: Én vagyok az út, az igazság és az élet. (János 14:6) Ő az igazság Istenről, Őbenne Isten úgy nyilvánította ki magát a világegyetemnek, ahogyan korábban soha.

  • Istent soha senki sem látta: az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt. (János 1:18)

Maga Jézus tehát az Istenről szóló igazság, benne látjuk Isten igazi jellemét, szeretetének és jóságának szépségét. Ez az igazság az alap, a középpont, amely egész testünket támogatja a sötétség hatalmaival való küzdelemben.

Az igazság(osság) mellvértje

A legnagyobb eszköz, amellyel egy keresztény rendelkezhet, a hit, de van valami, ami mindig kapcsolódik az Istenbe vetett hithez, és ez az igazság(osság) tudata. Ha kérünk valamit Istentől, és azzal kezdjük, hogy „Uram, nem vagyok méltó”, akkor már félig megöltük a hitünket. Az igazságosság vagy megigazultság tudata azt a meggyőződést rejti, hogy elfogadnak, hogy idetartozom, hogy jó helyen vagyok. Ismétlem, Jézus az, aki odavisz minket, mert Ő a mi igazságunk. Ez a mellvért megvéd minket és erőssé tesz. Megvéd minket a gonosz dárdáival, a Sátán állandó vádjaival szemben.

Az ördög mindig teszi a dolgát, de nekünk a mi kötelességünk? Az, hogy bízzunk abban, hogy MINDEN dolog jóra válik azok számára, akik Istent szeretik! Ha ezt megértjük, mi árthat nekünk? Ha a legjobb barátom cserbenhagy, azt mondhatom: „Dicsértessék Isten, ez a javamra válik!” A Sátán megteszi a legrosszabbat, hogy kárt tegyen benned, akár fizikailag, akár lelkileg, és te azt mondod: „Dicsérjétek Istent még a Sátánnak ezért a munkájáért is, mert Isten még ebben is a javamra munkálkodik!” Ezt teszi a hit. Hit nélkül annyira nyomaszt bennünket a sötétség, hogy legszívesebben elbújnánk egy lyukba. De ne feledjük, ahol saját igazságtalanságunk érzése meggyengíti hitünket, az önvád és a bűntudat terhe tönkreteszi a bizalmunkat. Az igazságosság mellvértje, a Krisztusban található igazságosság az, ami képessé tesz bennünket a hitre.

A békesség evangéliuma

A lábainkat utazásra, járásra használjuk. Ha felvesszük a béke evangéliumának saruját, akkor az utazás, a mozgás és a helyünkről való elmozdulás egyetlen célja az evangélium hordozása. Szellemi páncélzatunk része az „agresszív” evangelizáció. A sportban azokat az embereket verik meg leggyakrabban, akik állandóan védekeznek. Ha támadó játékot játszol, az ellenfeledet túlságosan lefoglalja a védekezés, inkább, mint hogy téged támadjon! Ez igaz az evangélium hordozására is. Ha állandóan a békesség evangéliumával saruzod fel a lábad, akkor mindenkinek, akivel találkozol, beszélsz a Jézus Krisztusban lévő jó hírről. Nincs időd arra, hogy belemerülj az üres fecsegésekbe. Még a Sátán sem tud téged leteperni, ha minden pillanatban Isten jóságáról beszélsz! Ha életed célja a békesség evangéliumának megosztása, akkor tele vagy lelkesedéssel és örömmel; olyan ember vagy, hogy amikor a Sátán meglát téged, más utat választ. Tudja, hogy túl nagy kihívást jelentesz számára! Pál azt mondja, hogy ez a fegyverzet része, az egyik fegyver, amellyel keresztényként megvédhetjük magunkat.

Az üdvösség sisakja

A sisak védi a fejet. Azt jelképezi, amit az elménkben tudunk, a bizonyosságot, hogy meg vagyunk mentve. Az egyik veszély, amellyel a keresztények gyakran szembesülnek, a bűntudat. Sok keresztény azzal a teherrel él, hogy „nem vagyok méltó, nem vagyok alkalmas, nem vagyok alkalmas, nem vagyok alkalmas, csak egy nyomorult bűnös vagyok!” Koldusként jövünk Istenhez, ahelyett, hogy azzal a tudattal érkeznénk, hogy Jézus Krisztusban teljesen alkalmasak vagyunk! Elfogadottak vagyunk a „Szeretettben” (Efézus 1:6), nem pedig önmagunkban! Amikor bűneinkre összpontosítunk a Krisztusban kapott üdvösség helyett, akkor Krisztus helyett önmagunkat látjuk, és egy ilyen kép mindig elkeserítő, lehúz minket, stresszt és nehéz terhet jelent, és ez nyitja meg elménket az ördögtől való csüggedésének. De ez nem a kereszténység útja! Keresztényként az üdvösség sisakját viseljük, azaz folyamatosan tudatában vagyunk annak, amit Isten Krisztusban biztosított számunkra, és ennek következtében tudjuk, hogy Isten szeretett fiai és leányai vagyunk.

Folyamatos imádság

Pál azt mondja, hogy imádkozzatok mindenkor, minden könyörgéssel. Mi az a könyörgés? A szó komolyságot sugall, az esedezés fogalmát hordozza. De amikor a könyörgésre gondolok, úgy tűnik, koldusként kell jönnünk, arra törekedve, hogy meggyőzzük Istent, hogy figyeljen ránk, arra törekedve, hogy rávegyük, változtassa meg a véleményét és tegyen jót velünk. Ez a felfogás sok kérdést vet fel bennem, mert Isten a mi Atyánk. Azt tanították nekünk, hogy Isten szeret minket, és kész meghallgatni az imáinkat; hogy Ő jobban aggódik a jólétünkért, mint mi magunk. Miért kell könyörögnünk akkor valakinek, aki ugyanúgy aggódik értünk, mint mi? Ezzel a gondolattal alább részletesebben foglalkozunk.

Tusakodás vagy birkózás

Amikor Pál a sötétség hatalmaival való konfliktusunkról beszél, a „birkózás” szót használja. De mit jelent ez gyakorlatilag? Hogyan birkózunk? Tudjuk, hogyan kell fizikailag közelharcot vívni, de hogyan birkózik valaki szellemileg? A birkózás magában hordozza azt a jelentést, hogy hempergünk, próbálunk jó fogást találni, néha alul vagyunk, néha pedig felül, miközben a felemelkedésért küzdünk. Pál azt mondja, birkózunk, tehát nem egyszerűen egynéhány szó kimondásáról beszél. Az, hogy van küzdelem, vitathatatlan, mert a Biblia ezt mondja.

Néhány éve, amikor a hit kérdésére összpontosítottam, azzal a gondolattal találkoztam, hogy „ha valamit kérsz Istentől, nem szabad újra kérned, mert ha többször kéred, nincs valódi hited”. Emlékszem, hogy ezt magam is mondtam! De egy idő után rájöttem, hogy ez a tanítás nem felel meg a valóságnak, és elkezdtem kutatni a Bibliában azokat a részleteket, amelyek azt sugallják, hogy szüntelenül imádkoznunk kell, és ezek alapján meg kellett változtatnom a gondolkodásomat. Amikor nincsenek válaszaink, összezavarodhatunk. Ez nem baj, ha arra késztet, hogy szorgalmasabban keressük a megoldást. Akkor lesz baj, ha így szólunk: „Oké, minden egy nagy káosz, feladom!” Nem születtél zseninek; nem rendelkezel minden információval. Isten nem tanít meg mindent egy pillanat alatt, ezért nem baj, ha zavarban vagy, amíg ez arra késztet, hogy még szorgalmasabban kutass. Ez az egyik dolog, amiért hálát adok Istennek: nem engedi, hogy elkeseredjünk. Az egész egy folyamat, ami segít abban, hogy jobban megértsük Istent és útjait.

Háború

  • Ezután háború támadt a mennyben: Mihály és angyalai harcra keltek a sárkánnyal, és a sárkány is harcra kelt angyalaival együtt, de nem tudott felülkerekedni, és nem maradt többé számukra hely a mennyben. És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek. (Jelenések 12:7-9)

Háború a mennyben! Biztos vagyok benne, hogy láttunk már képeket, amelyek karddal harcoló angyalokat ábrázolnak, illusztrálva a Sátán mennyből való kiűzését. A Biblia azonban azt mondja, hogy a mi hadviselésünk fegyverei nem testi fegyverek, tehát az angyalok sem testi fegyverekkel harcolnak. Hinnünk kell, hogy a leggyengébb mennyei angyalnak is van ereje ahhoz, hogy egy pillanat alatt legyőzze a Sátán minden erejét, ha fizikai harcra kerül sor, mert Isten angyalai gyakorolják az Úr hatalmát és tekintélyét, és a sötétség semmilyen hatalma nem állhat szemben az ő hatalmával és tekintélyével. Ez az összecsapás tehát nem lehet fizikai természetű. De akkor miről szól ez a harc, és hogyan zajlik?

Dániel könyve 10. fejezetében van egy esemény, amely talán megvilágítja az imádság kérdését. Itt azt találjuk, hogy Dániel imádkozott egy bizonyos ügy miatt. Három teljes héten át böjtölt és imádkozott. Három hét elteltével Gábriel angyal eljött Dánielhez egy üzenettel.

  • Majd ezt mondta nekem: Ne félj, Dániel, mert az első naptól fogva, hogy rászántad magad a dolgok megértésére, megalázkodva Istened előtt, meghallotta szavadat Isten, és én a te szavaid miatt jöttem. A perzsa birodalom vezére ugyan utamat állta huszonegy napig, de Mihály, a legnagyobb fejedelem segítségemre jött. Ezért kellett ott maradnom a perzsa birodalomban, de most megjöttem, és elmondom neked, hogy mi fog történni népeddel az utolsó napokban; mert ez a látomás is arról az időről szól. (Dániel 10:12-13)

Gábriel elmondta Dánielnek, hogy imája első pillanatától kezdve szavai meghallgatásra találtak, és Isten angyalt küldött a válasszal, de valaki három hétig feltartóztatta. Ezt a személyt „Perzsia fejedelmének” nevezi a Szentírás. Ki ez a perzsa fejedelem, akinek volt hatalma Isten angyalának ellenállni? Nyilvánvalóan nem egy emberi személyre, Perzsia szó szerinti királyára utal, hanem arra hatalomra, amely őt támogatta, vagyis a Sátánra. Gábriel akkor tudta legyőzni ezt a „Perzsia fejedelmét”, amikor Mihály arkangyal a segítségére sietett. A kérdés most az, miféle konfliktus ez, hogy egy mennyei angyal három hétig nem tudja megnyerni a csatát? Dániel kitartóan imádkozott és böjtölt, de három héten át nem érkezett látható válasz az imájára.

Valami hasonlót olvashatunk Júdás apostol levelének 9. versében, hogy Mihály arkangyal – azaz Mikael2, az angyalok fejedelme – harcolt az ördöggel Mózes testéért. Tehát Mikael, aki Jézus Krisztus volt a megtestesülés előtti identitásában, elment, hogy feltámassza Mózest a halálból, de valami történt. A Sátán megjelent, és megpróbálta megakadályozni Őt e szándékában. Hogyan harcolt ellene Mikael? Szavakkal! Ezt mondta: „Az Úr megdorgál téged, Sátán!” E küzdelem a szavak szintjén zajlott! És ennek tökéletes értelme van, mert a Sátán nem harcolhat Isten ellen erővel. Ha energiasugarakkal vagy akár kardokkal folyik a csata, a Sátán nem állhat ki Jézus vagy bármelyik angyala ellen. Ebben az Isten és a Sátán közötti konfliktusban a szavak fontos fegyverek.

Több mint hatalom

Sok hitetlen azt mondja, hogy Isten, akit szolgálunk, nem lehet jó Isten. Miért? Mert a csecsemők meghalnak, az ártatlanok gyötrődnek. Még ma is, szerte a világon minden pillanatban az emberi szenvedés legszörnyűbb képeivel találkozhatunk, amelyeket csak el lehet képzelni. Az ateista erre azt kérdi: „Hol van Isten?” Amikor azt mondjuk, hogy Isten a szeretet, elutasítják az ötletet, mert hogyan engedheti meg a szeretet Istene, hogy ezek a dolgok megtörténjenek, amikor megvan a hatalma, hogy megállítsa, de mégsem állítja meg? Vajon minden egyszerűen Isten hatalmától függ? Ez az oka mindennek? Ha azt hisszük, hogy minden csak Isten hatalmától függ, akkor soha nem fogjuk megérteni a dolgok mélységét és valóságát!

Isten jó, Isten mindent tud, Isten irányítja a világegyetemet, Isten mindenkit meg akar menteni, minden jóra fordul azok számára, akik szeretik Istent. Ezek abszolút igazságok, de gondoljunk el valamit: Ha nem imádkozunk, vajon Isten továbbra is megtesz mindent, amit meg kell tennie? Ha nem értjük az imádságnak ezt a kérdését, ha nem értjük az imádság helyét a körülöttünk zajló konfliktusban, akkor rossz elképzelések alakulhatnak ki bennünk Istenről. De az Isten és a Sátán közötti egyetemes konfliktusban valami olyasmi is szerepet játszik, ami több, mint egyszerűen Isten szeretete és Isten hatalma. Ez egy fontos igazság, amelyet meg kell értenünk.

Valóban megváltoztatja az ima a dolgokat? Előfordulhat-e egyáltalán, hogy valaki haldoklik, és ez az állapot módosul, ha imádkozunk? Befolyásolhatja-e az ima azt, hogy egy ember elvész vagy üdvözül? Kapnak-e az éhezők ételt, ha imádkozunk, holott másképp lenne, ha nem imádkoznánk? Ha ezekre a kérdésekre nem tudjuk a helyes választ, akkor még a keresztény tapasztalataink is csalódásba torkollhatnak. Először is nem fogjuk látni az imádság szükségességét, másodszor pedig nem leszünk képesek megérteni, hogy mi történik a láthatatlan világban.

  • Simon, Simon, íme, a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát, de én könyörögtem érted, hogy el ne fogyatkozzék a hited: azért, ha majd megtérsz, erősítsd a testvéreidet! (Lukács 21:31-32)

Itt van Jézus egy másik kijelentése, amely érdekes kérdést vet fel: Ha Jézus nem imádkozott volna Péterért, akkor annak hite csődöt mond? Vajon Jézus imája változást hozott, vagy a tanítványáért mondott imája csak egy jelképes gyakorlat volt? A válasz magától értetődő, Krisztus imája valóban változást hozott! Jézus megértette, mi zajlott a színfalak mögött, amikor a Sátán hozzáférést kért Péterhez, hogy komoly próbatételeknek tegye ki. Valami történt ott, a Sátán megtámadta Isten országát, háborút viselt Isten ellen, de nem lándzsát, kardot vagy bármilyen kézzelfogható fegyvert használt. Amit használt, azok érvek voltak Péter ellen. Az érveinek olyan nagy ereje volt, hogy Isten kénytelen volt megengedni neki, hogy olyan dolgokat tegyen, amit Isten nem akart. Ugyanez történt Jób esetében is, és Jézus, aki megértette, hogy mi történik, azt mondta: „Imádkoztam érted, Péter, hogy a hited ne vesszen el.”

Tudjuk, hogy melyek a hadviselésünk fegyverei, de vajon értjük-e, hogyan kell használni őket? Értjük-e, hogy miért olyan hatékonyak ezek a fegyverek, és hogyan kell használni? Ha nem értjük, akkor lehet, hogy mi vagyunk a világ legerősebb emberei, de mégis a leggyengébb és legelesettebb életet éljük.

  • mert tudom, hogy ez üdvösségemre válik a ti könyörgésetek és Jézus Krisztus szellemének segítsége által. (Filippi 1:19)

Amikor itt Pál a „megváltásról” beszél, nem hiszem, hogy a bűntől való megváltásra gondol. Sokkal inkább az adott helyzetéből való megváltásra gondolt. Börtönben volt, és alig várta, hogy kiszabaduljon a gyülekezet imái által. Pál tehát egyértelműen hitt abban, hogy az ima megváltoztatja a dolgokat.

  • A mi Urunk Jézus Krisztusra és a szellem szeretetére kérlek titeket, testvéreim, legyetek segítségemre Isten előtt értem mondott imádságaitokban, hogy megszabaduljak azoktól, akik hitetlenek Júdeában, és hogy jeruzsálemi szolgálatom kedves legyen a szenteknek. (Róma 15:30-31)

Pál arra kérte a keresztényeket, hogy küzdjenek vele együtt. Arra kérte őket, hogy küzdjenek vele együtt imádságban. Tehát harc folyik, és ezt a részét szavakkal, imádsággal vívják meg.

Imaharcosok

Tehát talán mégis van valami ebben az „imaharcos” fogalomban! Ha harc van, és valaki eredményesen harcol, nem nevezhetnénk-e harcosnak? Vannak emberek, akik hatékonyabban tudnak imádkozni, mint mások? Vannak olyan emberek, akik másoknál hatékonyabban tudják használni szellemi hadviselésünk fegyvereit – különösen az ima fegyverét? Mindig is ódzkodtam az „imaharcos” kifejezéstől, a hozzákapcsolódó téves értelmezések miatt. Sokan azt gondolják, a hatékony imádkozás lényege, hogy hosszú időn keresztül ugyanazt a dolgot ismételgetik. Azt hiszik, hogy hosszú beszédük teszi őket harcosokká. Ha azonban a Bibliát vizsgáljuk és az ima általi küzdelem fogalmát, akkor azt gondolom, valóban létezik imaharcos, de ezt megfelelően kell meghatároznunk.

Találkozunk a Szentírásban ilyen emberekkel, például az özvegy Anna, aki felismerte az újszülött Jézusban a Megváltót:

  • Volt ott egy prófétanő is, Anna, Fánuél leánya, Ásér törzséből. Igen idős volt; csak hét évig élt férjével hajadonkora után, és nyolcvannégy éves özvegyasszony volt. Nem távozott el a templomból, hanem böjtöléssel és imádkozással szolgált éjjel és nappal. Abban az órában is megjelent, hálát adott Istennek, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Jeruzsálem megváltását. (Lukács 2:36-38)

Úgy tűnik, hogy ez az öregasszony csak imádkozott éjjel-nappal, és a tudatlanok számára úgy tűnik, nagyon rosszul használta fel az idejét, de nézd meg, mit tett vele Isten ennek eredményeképpen! Azon kevesek egyike volt, akik felismerték Jézus Krisztus igaz valóságát. Két ember ismerte fel Őt, amikor még csecsemő volt: ez az asszony, Anna és Simeon, az öregember. Ez csupán véletlen lett volna? Lehetséges, hogy Isten meghallgatta az asszony imáit? Tudom, hogy az ima sok ember számára gyakran nem több, mint egy rituálé, de ez az özvegy őszintén kereste Istent, és állandó imádkozásával kapcsolatot alakított ki Vele; ez lehetővé tette, hogy Isten többet munkálkodjon az életében, mint sok más esetben. Ebben az értelemben tehát azt mondanám, hogy ez a hölgy egy imaharcos volt.

Emlékezhetünk Kornéliusz esetére is, aki egy római százados volt, de állandóan imádkozott Istenhez. Nem tekintették Isten népéhez tartozónak, mert abban az időben a zsidók voltak Isten kijelölt népe. De ő mit csinált? Folyamatosan imádkozott, és Istent szolgálta azzal, hogy megosztotta másokkal, amije volt. Egy angyal jelent meg neki:

  • Ő pedig rátekintett, és megrémülve kérdezte: Mi az, Uram? Erre az angyal ezt mondta neki: Imádságaid és alamizsnáid feljutottak az Isten elé, és ő emlékezik azokra. (Cselekedetek 10:4)

Nem számított, hogy nem volt zsidó, a neve ismert volt a mennyben, imái meghallgatásra találtak, és ennek eredményeként Isten elküldött hozzá egy angyalt, és üdvösséget hozott háza népének.

Gondoljunk csak a sziroföníciai asszonyra; lehet, hogy nem úgy nézünk rá, mint egy imaharcosra, de nem hiszem, hogy a legtöbben közülünk valaha is úgy imádkoztak volna, mint az az asszony. Eljön Jézushoz, és azt mondja: „Uram, kérlek, segíts!” De Jézus még csak rá sem néz, ő mégis tovább imádkozik! Minden elkeserítő, de ő tovább imádkozik. Azt mondja magának: „Nem tudok eljutni hozzá, hadd menjek a tanítványaihoz!” Elmegy hát a tanítványaihoz, de ők sem tudnak neki semmit adni. Megpróbálják elkedvetleníteni, de ő nem hagyja abba, ezért a tanítványok odamennek Jézushoz, és azt mondják: „Küldd el, mert zavar minket!” Jézus válasza keménynek és ridegnek tűnik, amikor azt mondja: „Nem küldtek engem, hanem csak Izrael házának elveszett juhaihoz.” Íme egy döntő szó: „Menj utadra, asszony, nincs számodra semmim!” De ő nem adja fel! Tovább jön, és Jézus végül szöget üt a koporsóba, mert kutyának nevezi őt. Azt mondja: „Nem illik elvenni a gyermekek kenyerét, és kutyáknak adni.” De az asszony még így sem hagyja abba. Ez egy imaharcos! Óriási szükséglete és rendíthetetlen hite arra készteti, hogy azt mondja: „De, Uram, még a kis kutyák is az asztal alatt szedik fel az asztalról lehulló morzsákat.” Jézus elámul! Örömmel az arcán felkiált: „Ó, asszony, nagy a te hited!” Megmutatja a nőnek, ami mindvégig a szívében volt, és boldogan teljesíti a kérését.

De a kérdés az, miért kellett ott maradnia könyörögve, esdekelve és imádkozva, hogy megpróbálja rávenni Jézust, hogy cselekedjen az érdekében? Talán azért, hogy meglágyítsa az Úr szívét, és megtalálja a módját, hogy elnyerje a szimpátiáját? Tényleg keményszívű volt Jézus vele szemben? Egyáltalán nem! Valami történt a háttérben, ami nem volt nyilvánvaló számára, de ami igazán fontos, hogy az asszony belekapaszkodott abba a hitébe, hogy „ez az ember nem fog cserbenhagyni, ezért semmiképpen sem fogom elengedni, mert tudom, hogy végül teljesíteni fogja a kérésemet.” Ez egy igazi imaharcos, akit nem csüggesztenek el a körülmények; aki annyira bízik Istenben, hogy még az Ő szavai sem tudják elfordítani tőle. Még ha az arca keménynek is tűnik, és a szavai csüggesztőek, ő bízik Isten szívében. Hallott Jézusról, és tudta, milyen ember, ezért biztos volt benne, hogy meg fogja tenni érte, és meg is tette! ∞

David Clayton

ELVÉGEZTETETT Ahová küldesz, már ott vagy. Amit parancsolsz, már megtetted.
ISTEN FELÉ ha tőled csak jót hogyan akarhatnálak önzetlen szívvel

1 Revideált új fordítás (2014) https://abibliamindenkie.hu/uj/EPH/6

2 A Mikhaél tulajdonnév jelentése: Kicsoda olyan, mint Isten?