Egy felejthetetlen név

Isten az Ószövetségben

Az evangéliumnak sokféle olvasata van, de a legfontosabb aspektusa arra a kérdésre összpontosít, hogy kicsoda Isten. Nincs ehhez fogható tudás, ez az igazi ismeret, amelyre igazán szükségünk van. Ez a kulcsa minden álmunknak, vágyunknak és reménységünknek, amit keresztényként megéltünk.

Sokan aggódnak azon, Isten nevét hogyan kell helyesen kiejteni, amikor említjük vagy imában megszólítjuk: Jehova, Yahve, El Shaddai, El Eljón vagy Adonai? Mindezek a névalakok az eredeti héber szövegben fordulnak elő, például a teremtésről szóló első versekben (1Mózes 1:1) Az itt szereplő Isten szó a héber Elohim főnév megfelelője. Tehát rögtön a Biblia egyik első szava a magasságos Istenre utal. Az Elohim többes számban áll, azt jelezve, hogy Ő mennyire hatalmas és nagyságos. Egy másik önmegnevezés az Úr részéről:

  • Amikor Abrám kilencvenkilenc éves volt, megjelent Abrámnak az Úr, és ezt mondta neki: Én vagyok a Mindenható Isten. Járj színem előtt, és légy feddhetetlen! (1Mózes 17:1)

Az itt használt kifejezés az ’El Shaddai’, ami azt jelenti, a ’mindenható Isten’. Jehova kijelenti Abrámnak, hogy én vagyok a Mindenható, vagyis egy újabb néven mutatkozik be a korábbihoz képest, és azt kéri Abrámtól, hogy jegyezze meg ezt a nevet. Ha tehát az Úr így hivatkozik önmagára, mint ’El Shaddai’, akkor nem helytelen, ha mi is így gondolunk rá. Amikor Jézus két angyal társaságában meglátogatja barátját, ő így köszönti:

  • Uram, ha elnyertem jóindulatodat, kérlek, ne kerüld el szolgádat! (1Mózes 18:3)

Az Úr helyett használt eredeti szó az Adonai, amely a Strong-féle konkordancia szerint az Úr/Isten megfelelője.

  • Melkisédek, Sálém királya kenyeret és bort vitt ki eléje. Ő a Felséges Isten papja volt (1Mózes 14:18)

Itt egy másik elnevezés olvasható: az ’El Eljón’ azt jelenti, ’a magasságos Isten’. Tehát csak Mózes első könyvében legalább négyféle elnevezéssel találkozunk, amelyeket nem ember talált ki. Ha kicsit tovább haladunk, találunk egy további, különös kijelentést Isten részéről:

  • Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak úgy jelentem meg, mint „Mindenható Isten”, de azt a nevemet, hogy „Úr”, nem nyilatkoztattam ki nekik. (2Mózes 6:3)

Érdekes, mert ha visszamegyünk a Teremtés könyvéhez és más helyekre, láthatjuk, hogy hol használják a Jehova szót. De úgy tűnik, hogy bár Mózes, a könyv szerzője alkalmazta ezt a szót, Ábrahám, Izsák és Jákób valójában nem ismerték Istent ezen a néven. Ők ’El Shaddai’, azaz a mindenható Isten néven ismerték őt. Maga Isten állítja, hogy nem ismerték az én nevemet, a Jehovát.

A nevek tartalma

A Bibliában egy név egy személy jellemét vagy tulajdonságait jelöli. 3-4 éves kisfiúként hiperaktív és problémás gyerek voltam, ezért édesanyám “Jim Breeze”-nek nevezett. Egy idő után elkezdtek “Jimmy”-nek hívni, és első emlékeim szerint ez volt a nevem. Egy nap egy hölgy jött látogatóba, és mint mindig, most is gondot okoztam anyámnak, provokáltam a testvéreimet. A hölgy azt mondta: „Az igazi nevén kellene szólítanod, hívd Dávidnak, és akkor talán abbahagyja a bajkeverést!” Ezután mindenki igyekezett a nevemen, Dávidnak szólítani, és a Jimmy szó eltűnt. Ezzel csupán azt szemléltettem, hogy a nevet gyakran a tulajdonságai miatt ragasztják valakire. Jamaicában, különösen a középiskolában, mindenkinek van beceneve. Ha nem kapsz egyet, akkor nem is vagy normális tinédzser. Amikor iskolába jártam, szerettem azzal dicsekedni, hogy három különböző vér keveredik bennem: apám néger volt, nagyapám kínai, nagyanyám pedig indiai. Persze a gimnáziumban rögtön a “vérek” címkét kaptam. Az elnevezést tehát a tulajdonságaim alapján kaptam.

Isten mindegyik neve az Ő tulajdonságait írja le. A hatalmas Isten – Elohim. Az önmagában létező – Jahve. Ezek mind Isten jogos címei, de ami figyelemre méltó, hogy mindegyik az Ő nagyságán és hatalmán alapul. E címek tiszteletet, félelmet váltanak ki az emberből. Ha Istenre királyként gondolsz, mi jut eszedbe? Ha egy bizonyos ország királyáról beszélnek, többnyire a nagyságra, a becsületre és arra összpontosítanak, hogy mindenki más fölött áll. Ez még olyan esetben is igaz, mint Anglia királynője, aki egy törékeny, idős hölgy. De mivel királynő, mindenki tiszteli őt. A sajtó minden szavára ugrik. Valahányszor megjelenik egy fotón, a média tele van vele. Amikor egy ilyen ember beszél, akkor engedelmeskedsz és behódolsz, nem szegülsz ellene az illető akaratának.

Az Istenről alkotott elképzelések

Az első gyermeki felfogásom szerint Isten olyan volt, mint a Mikulás: hatalmában áll jó dolgokat adni, de figyeli, hogy megfelelően viselkedsz-e, mielőtt megjutalmazna. Életem nagy részében az volt az elképzelésem Istenről, hogy kicsit ijesztő és kiszámíthatatlan; nem akartam vele olyan időpontban találkozni, amikor nem vagyok teljesen felkészült. Mindig egy kicsit bizonytalanul éreztem magam, mert Ő figyel és ítélkezik feletted.

A Biblia bátorítja ezt a felfogást:

  • Amikor az Úr látta, hogy odamegy megnézni, megszólította őt Isten a csipkebokor közepéből, és ezt mondta: Mózes! Mózes! Ő pedig így felelt: Itt vagyok! Isten ekkor azt mondta: Ne jöjj közelebb! Oldd le sarudat a lábadról, mert szent föld az a hely, ahol állsz! (2Mózes 3:4-5)

Ez elég ijesztő, mert e lény annyira szent, hogy még a sarud, a cipőd is sérti Őt! E történetek táplálják az Istennel kapcsolatos legkorábbi ismereteinket – s ezek szerint félelmetes személy! Valahogy megértem azt a felfogást, amit egyesek hangoztatnak, hogy ha az Ő jelenlétébe jössz nő létedre, akkor el kell takarnod a fejed. Itt van egy bibliai szakasz, amely alátámasztja ezt a fajta elképzelést: Isten jelenlétébe lépsz, ezért vedd le a cipődet, mert az sértő számára. Kicsit rémisztő helyzet. További igék is megerősítik mindezt:

  • Szemed tiszta, nem nézheti a rosszat, nem tudod elnézni az elnyomást. (Habakuk 1:13)
  • Hiszen még szentjeiben sem bízhat, a menny sem elég tiszta a szemében. Mennyivel kevésbé az utálatos és romlott ember, aki úgy issza az álnokságot, mint a vizet! (Jób 15:15-16)
  • Mindenen rajta tartja szemét az Úr, a gonoszokat és a jókat egyaránt figyeli. (Példabeszédek 15:3)

Azok közé tartozol, akik úgy isszák a gonoszságot, mint a vizet? Nos, ha őszinte vagy, akkor el kell ismerned, hogy sokszor van, amikor nem vagy alkalmas arra, hogy Isten színe előtt megállj, az ilyen és hasonló kijelentések alapján. Olyan ez, mint az „Érkezik a Mikulás” című dalocska: „tudja, mikor alszol, tudja, mikor vagy ébren, tudja, hogy jó voltál-e vagy rossz, szóval légy jó, az isten szerelmére!” Listát készít, kétszer is ellenőrzi, kideríti, ki volt rossz vagy jó. Ez a szöveg egy kicsit tükrözi azt a nézőpontot, amit mi Istennel kapcsolatban látunk.

  • Nincsen olyan teremtmény, amely rejtve volna előtte, sőt mindenki mezítelen és fedetlen az ő szeme előtt. Neki kell majd számot adnunk. (Zsidók 4:13)

Őszintén szólva, én magam sem akarom, hogy megtudjátok, mi rejtőzik a szívemben, amikor nem Isten irányít. Nélküle nincs bennem semmi jó. Ennek a ténynek naponta tudatában vagyok, és ez pozitív, mert arra késztet, hogy Tőle függjek. Tudom, mire vagyok képes nélküle. Olyan dolgokra, amelyek másokat megdöbbentenének. Tehát, mondja a vers, mindenki „meztelen és fedetlen” Isten szemei előtt. Ő ismeri a gondolataimat, Ő tudja, mi van bennem, Ő tudja, mire vagyok képes. Ha belegondolunk, ez nagyon ijesztő lehet. Isten egy univerzális megfigyelő, és mindig biztosítja, hogy rajtad tartsa a szemét. Ami azt illeti, olyannak tűnik, mint egy nagyszerű felügyelőtiszt.

Jézus beszélt a terméketlen fügefáról:

  • Azután ezt a példázatot mondta: Egy embernek volt egy fügefája a szőlőjében, és kiment, hogy gyümölcsöt keressen rajta, de nem talált. Azt mondta a vincellérnek: Íme, három éve, hogy idejárok gyümölcsöt keresni ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki, miért foglalja a földet hiába? De az így válaszolt neki: Uram, hagyd meg még ebben az évben, míg körülásom és megtrágyázom, hátha terem jövőre, ha pedig nem, akkor vágd ki! (Lukács 13:6-9)

Mit tanít ez a történet? Úgy tűnik, Isten azt üzeni: „Rendben, egész idő alatt csak foglaltad a helyet. Készen állok arra, hogy eltöröljelek, de adok még egy kis időt. És ha elkezdesz gyümölcsöt teremni, jó. De ha nem, akkor ki leszel vágva!” Úgy tűnik, ez a történet lényege. Vannak keresztények, akik ezekből az értelmezésekből táplálkoznak, és buzgón, meggyőzően hirdetik is. Én ugyancsak ilyen prédikációkon nőttem fel, és éreztem, hogy egy figyelő, ítélkező Isten tekintete nyugszik rajtam. Emlékszem egy bizonyos Uzza esetére, aki megérintette a frigyládát, és Isten halálra sújtotta. Tehát Istennel nem szabad „játszadozni”, mert annak súlyos következményei lesznek. Ez nehéz teher volt számomra, mert szerettem játszani és ugratni az embereket. Talán részben ez az oka annak, hogy mihelyt lehetett, eltávolodtam a vallástól és Istentől. Úgy gondoltam, Ő nem fogja eltűrni az én ostobaságaimat. Ő nemcsak felügyelőtiszt, aki várja, van-e gyümölcs, hanem bíró és hóhér is. Isten a bíró, és minden egyes dolgot, amit valaha tettél, mérlegelni fog. A gondolataidat is meg fogja nézni, „minden titkos dolgot”, amikor ítélet elé állít.

  • Mindezt hallva a végső tanulság ez: Féld Istent, és tartsd meg parancsolatait, mert ez minden embernek kötelessége! Mert Isten megítél minden tettet, minden titkolt dolgot, akár jó, akár rossz az. (Prédikátor 12:13-14)
  • Ezért így szól az én Uram, az Úr: Lángoló haragom kiárad majd erre a helyre, emberre és állatra, a mezők fájára és a föld termésére. Égni fog, nem alszik ki! (Jeremiás 7:20)

Ezek az igék végül egy nagyon félelmetes istenarcot rajzolnak elénk. Ezért rendkívül fontos megismernünk, kicsoda valójában Isten, és így a helyes képet tudjuk megosztani másokkal.

Jézus szemléletmódja

Ha áttérünk Jézus Krisztus tanításaira, egyértelmű, hogy az ó helyett egy új szövetség felé mutatott. Egyrészt azt hirdeti, hogy továbbra is tiszteljük a törvényt: Mert bizony mondom nektek, hogy amíg az ég és a föld el nem múlik, egy ióta vagy egy vessző sem vész el a törvényből, míg az egész be nem teljesedik. (Máté 5:18) Másfelől azt hangoztatta, hogy egy új szakaszba, egy új rendszerbe lépünk át, új megértésre van szükség. Egyidejűleg hirdette mindkettőt, és néhány kijelentése valóban nagyon nehezen érthető. Van azonban közöttük könnyebben felfogható is: Kijelentettem a te nevedet az embereknek, akiket nekem adtál a világból. A tieid voltak, és nekem adtad őket, és ők megtartották a te igédet. (János 17:6) Itt Istenhez beszélt, aki El Shaddai, El Eljon, Elohim, Jahve stb., Ő azonban Atyának, Édesapának szólítja, s ez szinte olyan, mint egy új név.

Itt van tehát a tizenkét tanítvány és talán még néhány másik követő, és Jézus azt mondja Istennek: „Megjelentettem nekik a nevedet.” Ez azt jelenti, hogy kinyilatkoztattam, ismertté tettem, be- és megmutattam. Ha végiglapozzuk az evangéliumokat, egyetlen igét sem találunk, ahol Jézus más néven hivatkozott volna Istenre, mint Atya, Apánk! Sehol nem mondja, hogy az én Édesapám neve El Shaddai, Elohim vagy Jahve – így szólítsátok. Itt ellenben arról tesz bizonyságot, hogy kinyilvánította, bemutatta Isten nevét. Vagyis bemutatta Isten jellemét, amit neve takar a valóságban, hiszen a Bibliában a nevek karaktereket, fejeznek ki. Tehát Jézus azt mondja, hogy „megértettem/feltártam jellemedet azok előtt, akiket nekem adtál a világból.” Amikor tehát az Újszövetséghez érünk, és Isten nevét keressük, akkor azt keressük, hogy milyen jellem van kinyilatkoztatva Isten vonatkozásában! Nem azt, hogy milyen hangsor segítségével szólították Őt, nem a kifejezett címet, hanem azt a jellemet, amelyet kinyilatkoztatott. Ez a legfontosabb dolog Isten neve kapcsán.

  • Istent soha senki sem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt. (János 1:18)

Vegyük észre az ellentétes gondolatokat! Senki sem látta Istent, de mit tett Jézus? Kijelentette Őt! Más szóval, Jézus tette láthatóvá számunkra Istent. Az Ő lénye mutatja be Isten igazi arcát. Fennállt és fennáll tehát egy ellentét azon fizikai valóság között, amit az emberek keresnek, és a szellemi valóság között, amit Jézus valójában feltárt, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán. (2Korinthus 4:6) Tehát láthattuk Istent, mert Jézus azt mondja, aki engem látott, látta az Atyát. (János 14:9) Ez megint egy újabb markáns kijelentés, amely szerint nem az a fontos, milyen hangokat ejtünk ki, amikor Istenről beszélünk, sokkal inkább az, hogy mit látunk, amikor Istenre nézünk. Jézus azt mondja: „Én kijelentettem Őt”. Isten dicsőségét látjuk Jézus Krisztus arcán. Ez Isten igazi neve.

A két név

Ebben az összefüggésben két név van, amelyet Jézus feltárt előttünk Isten vonatkozásában. Az Ószövetségben jóval több, mint öt nevet ismerhetünk meg, az Újszövetség azonban Jézus révén kettőt tár elénk. Úgy hiszem, ezt a kettőt érdemes igazán megjegyeznünk. A zsidók nem szólították Jahvenak Istent, mert úgy gondolták, túlságosan szent név ahhoz, hogy szájukra vegyék, s ezzel tulajdonképpen elvétették a lényeget. Amikor Mózes elkészítette a rézkígyót, nem fogadták meg a szellemi leckét. Ehelyett több mint négyszáz évvel később még mindig ezt az élettelen ércdarabot imádták. Rúdra tették és tömjéneztek neki, mert nem értették az üzenetet. Ugyanígy megszűntek Jahveként hivatkozni rá, a nevet egyszerűen felváltották az „Úr” titulussal; úgy próbáltak tiszteletet mutatni, hogy egyre távolabb és távolabb húzódtak tőle.

  • Ő pedig ezt mondta nekik: Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk, szenteltessék meg a te neved! Jöjjön el a te országod! (Lukács 11:2)

Minden iskolában, ahová Jamaicában jártam, mindig volt egy kis reggeli áhítat, és az egyik, amit gyerekként tanítottak nekünk, az Úr imája. Ezt nem csak a templomban tanultam meg, hanem az iskolában is. Úgy kellett megtanulni, ahogy a Bibliában van. Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a Te neved! Olyan lett, mint egy mantra: elmondtuk, és soha nem jelentett semmi személyeset. Az ember hajlamos valamit úgy mondogatni, hogy nem is érti azt. Jézusnak nem volt szokása ezt tenni. Amikor így tanított: mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, akkor azt hiszem, meg kell vizsgálnunk a mélyen rejlő lényeget, hogy megértsük, mit üzen. Ha Istenhez fordulunk, valójában Édesapánkhoz fordulhatunk. Nemcsak egy címke, egy szófordulat, hanem igazi Apánk az Isten! Túlmutat minden formalizmuson és törvényeskedésen. Jézus tehát azt mondta, hogy Isten a mi Atyánk, és amikor Hozzá jövünk, ez legyen a nézőpontunk. Nem könnyű azoknak, akinek rossz apjuk volt. De Jézus egy jó apáról beszélt, aki szereti a gyermekeit.

Az “apa” szó hallatán három dolog jut eszünkbe. Először is a tisztelet – én tisztelem az apámat. Másodszor, függök az apámtól. Harmadszor, engedelmeskedem neki. Amikor azonban a közelben volt, soha nem voltam száz százalékig önmagam, annak ellenére, hogy nagyon jó apa volt. Mindig igyekeztem úgy viselkedni, hogy az neki tetsző legyen. Hallottam egy dalt, a következő szöveggel: „átkarolom apám nyakát, és elmondom neki, hogy hiányzik; elmondok neki mindent arról az emberről, akivé váltam, és remélem, hogy ez tetszik neki.” Még ebben a versben is, amely az apával való újbóli találkozásról szól, van egy kijelentés: Még mindig szeretném tetszésedet elnyerni. Mindig is ilyen voltam az apámmal kapcsolatban. Örültem, valahányszor azt hallottam tőle, hogy „jól tetted, fiam!” Akartam a jóváhagyását. De voltak olyan szavak és történetek, amiket csak a testvéreim körében meséltem el, de apám jelenlétében soha. Szóval, mellette sosem voltam száz százalékig szabad, hogy önmagam lehessek.

  • Többé nem mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Titeket azonban barátaimnak mondalak, mert mindazt, amit hallottam az én Atyámtól, tudtul adtam nektek. (János 15:15)

Jézus tehát egy lépéssel tovább megy. Az elképzeléstől, hogy Isten az Atyánk, eljut ahhoz a valósághoz, hogy Isten a barátunk. Mi teszi a barátot? Azt mondja, a különbség az, hogy most már ismeritek a titkaimat, és tudjátok az igazságot a szívemről. Egy barát képes belépni a szívedbe és az elmédbe, ismer téged ezen a bensőséges szinten. Ez tesz titeket barátokká. Amikor egy ember közelében vagy, csak azért, mert kénytelen vagy ott lenni, elkerülhetetlenül nyomás alatt vagy. Van egyfajta kellemetlen érzés. De amikor egy igaz barátod van, akkor maradhatsz vagy elmehetsz, ha akarsz, és függetlenül attól, hogy mit választasz, a barátság megmarad, és mindkét fél jól érezheti magát. Ettől függetlenül könnyed viszonyban vagyunk egymással. Nincsenek követelések, nincs nyomás. Lehetek önmagam. Jézus tehát két nevet ad nekünk Isten vonazkotásában: Atyánk és barátunk.

Soha nem gondolunk így Istenre. Isten király, uralkodó, El Shaddai, El Eljon, Jehova, Mindenható… közelébe érve leveszed a cipődet! Ő félelmetes, Ő nagyszerű! Szeret engem, de mégis ijesztő! Nehéz megérteni Őt, és a legjobb, ha egy kicsit óvatos vagyok, még akkor is, ha Ő az én Atyám. De amikor barátként jön, akkor sokkal jobban érzem magam! A barátságban az a lényeg, hogy a kapcsolat kölcsönös. Én akarlak téged, és te akarsz engem. Láttál már valaha egyoldalú barátságot? Láttál már férfit, aki egy nőt üldöz, vagy láttál valakit, aki megpróbál barátkozni egy másik emberrel, és az illető megpróbálja elkerülni őt? Működött ez valaha is? Az igazi barátság kétoldalú. Isten keres téged, és te is keresed Istent. Ez csodálatos elegyet alkot, és csodálatos eredményeket hoz.

Mit akar Isten valójában?

De aztán felteszem a kérdést: mit akar Isten tőlem? Igen, azt akarja, hogy dicsőítsem Őt. Nos, ez azonnal nyomás alá helyez; azért akar engem, mert tudok valamit nyújtani. „Azért akarlak, mert előmozdíthatod az igazságosságomat. Azért akarlak, mert tanítani tudod az embereket arra az életmódra, amit élniük kell.” Oké, hasznos eszköz vagyok, de csupán ennyit jelentek neked? Ezért érdeklődsz irántam? Nem elégít ki, amikor így gondolkodom. Felteszem magamnak a kérdést, miért foglalkozik velem Isten?

Van néhány dolog, amit a Biblia mond, és amit alaposan meg kell fontolnunk. Például, amikor a Biblia arról beszél, hogy Isten örökké égő tűzre veti a kárhozottakat. Ez nevetséges és lehetetlen, mégis a Biblia használja ezeket a kifejezéseket, és nekünk el kell gondolkodnunk az értelmezésükön, és meg kell találnunk a módját, hogy ezt a szeretet Istenének gondolataival összhangban megmagyarázzuk. Fel kell fedeznünk azokat a helyeket, amelyekkel együtt egy teljes, igazi képet kapunk Istenről.

Ezért kérdezem, miért foglalkozik velem Isten? Igen, adott parancsolatokat, részesített a megváltásban, Jézus meghalt értem. Megmentett, és azért élek, hogy dicsőítsem Őt. De Isten azt mondja: „Nem, nem, ez még nem elég! Még nem végeztem, akarlak téged! Közösségre vágyom veled.” Ettől úgyszólván eldobom az agyam! Azt is mondhatta volna: „Mindent megadtam neked, amire szükséged van, most már más dolgom van.” De ehelyett így szól: „Én valójában téged akarlak.” De miért foglalkozik Isten velem? Mit tehetek én? Tudnám-e Őt jobbá tenni? Tudom-e növelni a mindenható Isten hírnevét? Be tudok-e lépni a világegyetembe, és tudok-e tenni valamit Istenért? Én, a kis bolha?! Nem, de Ő mégis akar engem. Mert értékeli a barátságomat. Engem akar, engem személyesen!

Gyakran beszélek a gyermekeimmel és unokáimmal való kapcsolatomról, mert sokat tanulok ezáltal is Istenről. Amikor jön az unokám, mit tud nekem adni? Több gondot okoz, mint bármi más, mert rajta kell tartanom a szemem. Ha kimegy a szabadba, ügyelnem kell, hogy az udvaron belül maradjon. Mindig azt akarja, hogy készítsek neki valamit, vagy rajzoljak neki egy képet, és ezzel elveszi az időmet. Bejön, és amíg én dolgozni próbálok, ő beszél. De én nem is akarnám, hogy másképp legyen. Ha nem jön látogatóba, akkor aggódom. Boldogan elviselem a vele járó nehézségeket, mert azt akarom, hogy ott legyen! Miért? Nincs rá indok. Nem tudjuk a dolgokat ketten érett szinten megvitatni. Amikor a fiam jön, ő már idősebb, azonos intellektuális szinten vagyunk, képesek vagyunk összetett dolgokról beszélgetni. De amikor ez a kisfiú megérkezik, csak arról akar beszélni, amit az ember alapból ostobaságnak tartana. De én nem is akarom másképp. Ez segít megérteni, hogy Isten miért akar engem, mert ahogy az unokámnak, úgy nekem sincs mit adnom Neki. Egy kis bosszúság, egy kis nyűg vagyok, csak útban vagyok, és folyton elrontom. De Őt nem érdekli! Ő a barátjának akar engem!

Felteszem magamnak a kérdést, ésszerűen gondolkodom-e? Nem próbálom-e Istent emberi szintre lehozni? De gondolkodjunk egy kicsit! Itt van ez a mindenható Isten, és Ő teremti a világegyetemet. Olyan elméje van, amit még csak fel sem tudunk ésszel érni. El sem tudjuk képzelni ennek a Lénynek a nagyságát. Mire teremtett minket? Talán azért, hogy elszórakoztassa magát azzal, hogy nézi ezeket a kis teremtményeket, akik itt szaladgálnak? Mire vágyik egy ilyen hatalmas szív? Az egyetlen dolog, amire szerintem valaha is vágyhatott ebben a világegyetemben, az a barátság. Egy olyan szívet akar, amely képes felmelegíteni az Ő szívét. Tudtok-e mondani valamit, amit bárki adhatna Neki, annak, akinek mindene megvan, és aki mindent teremtett? Mit adhatnánk Neki? Isten azért teremtett minket függetlennek, hogy amikor Hozzá fordulunk, megtapasztalhassuk az igazi barátságot. Ez az egyetlen dolog, amit tehetünk, hogy megelégítsük Isten szívét. Ő tudja, hogy nem robotok, hanem szabadok vagyunk, és Őt magát akarjuk. Megtapasztalhatjuk jelenlétét, és így Ő boldog lehet ennek tudatában.

David Clayton