– Uram, fáradt vagyok! Le kellene feküdnöm kicsit… meg éhes is…és megterhelt… – de nem jött a belső jóváhagyás, pedig az agyam sorban gyártotta a kifogásokat. Ellenkezőleg: – Várnak rád, nem is egy ember, egész csoport asszony, hogyan is tehetnéd meg, hogy lemondod a találkozót?! – Már útközben elöntött a szégyen, hiszen ketten is jelezték, mennyire fáradtak a napi robot után, mégis felkerekedtek csak azért, hogy hallják az igét.

Aztán olvasni kezdtünk: „…és Jézus, az utazástól elfáradva leült a kútnál.” – Nem csak éreztem, de az arcokon láttam, hogy a Megváltó egyszer csak ott ült közöttünk, és nekünk mondta: Én vagyok Krisztus, aki veled beszélek! – Dél volt, tűzött a nap, Jézust éhség és szomjúság gyötörte, lába poros, homloka izzadt… mégsem vonakodott kihasználni az alkalmat, hogy a város egyik kudarcos életű személyével megossza az örömhírt. Hiába kért inni, nem biztos, hogy kapott egy kortyot is, mégis megoldott egy tragédiát. Amikor tanítványai visszatértek a kenyérrel, még mindig éhes volt, mégis azt mondta: – Van ennivalóm, amiről nem tudtok… Atyám akarata a mindennapi étkem. – Persze akkor még senki nem értette, de feladata a kenyértörés, azaz önmaga szétosztása volt. Falatonként nyújtotta át a róla szóló legnagyobb igazságokat egy kutyába se vett samaritánus nőnek, és ennek nyomán pár óra múlva egy egész város térdelt a lábainál… Fáradtsága örömbe fordult, amikor látta, hogy a menny fénye betöltötte a megvetetteket.

És mi ott, a hűvös szobában, titokzatos módon ugyancsak felfrissültünk a Megváltó szinte kézzelfogható jelenlététől. Az aki mást felüdít, maga is felüdül törvény ezúttal is működött! A kimondott ige formálja a beszélőt és a hallgatót egyaránt. Az igazság erőt, békességet, tiszta látást, Isten közelségét sugározza. Mi is ott ültünk a kútnál, fáradtságot feledve, Jézus lábainál.