Ismét egy régi, de talán kevéssé ismert történet, amelynek azonban és természetesen ma is nagyon időszerű mondanivalója van számunkra, „akikhez az idők vége elérkezett.” Megint csak hatalmas megerősítést jelent Isten szeretete és gondviselése, illetve a történelem feletti uralma felől. Rámutat saját, személyes helyzetünkre, s az Úr velünk kapcsolatos terveire.
„Látomást mutatott nekem az Úr, és íme, két kosár füge volt letéve az Úr temploma előtt, miután Nabukodonozor babilóniai király Jékóniást, Joákimnak, a Júda királyának fiát és Júdának fejedelmeit és az ácsokat és kovácsokat fogságra hurcolta Jeruzsálemből, és elvitte őket Babilonba. Az egyik kosárban igen jó fügék voltak, amilyenek az először érő fügék; a másik kosárban pedig igen rossz fügék voltak, sőt ehetetlenek a rosszaság miatt. És mondta az Úr nekem: Mit látsz te, Jeremiás? És mondtam: Fügéket. A jó fügék igen jók, de a rosszak igen rosszak, sőt rosszaságuk miatt ehetetlenek. És szólt az Úr nekem, mondván: Ezt mondja az Úr, Izráel Istene: Mint ezeket a jó fügéket, úgy megkülönböztetem a Júda foglyait, akiket e helyről a Kaldeusok földjére vitettem, az ő javukra. És őket szemmel tartom az ő javukra, és visszahozom e földre, és megépítem, és el nem rontom, és beplántálom és ki nem szaggatom. És szívet adok nékik, hogy megismerjenek engem, hogy én vagyok az Úr, és ők én népemmé lesznek, én pedig Istenükké leszek, mert teljes szívükből megtérnek hozzám. És amilyenek a rossz fügék, amelyek ehetetlenek a rosszaság miatt, azt mondja az Úr, olyanná teszem Sedékiást, a Júda királyát, és az ő maradékát, és az ő fejedelmeit, és Jeruzsálem maradékát, akik itt maradnak e földön, és azokat, akik Egyiptom földjén laknak. És kiteszem őket rettegésnek, veszedelemnek a föld minden országában; gyalázatnak, példabeszédnek, gúnynak és szidalomnak minden helyen, ahová kiűzöm őket. És fegyvert, éhséget és járványt bocsátok rájuk mindaddig, amíg elfogynak a földről, amelyet nekik adtam és az ő atyáiknak.”
1. Egy látomás
„Látomást mutatott nekem az Úr…”
Jeremiás próféta Isten szolgája volt, akit különböző utakon, számtalan alkalommal meglátogatott: „Mielőtt az anyaméhben megalkottalak, már ismertelek, és mielőtt az anyaméhből kijöttél, megszenteltelek; prófétának rendeltelek a népek közé.” (Jer 1:5)
Isten szava személyes törődést és kötődést tár fel gyermeke előtt: ismertelek, megalkottalak, megszenteltelek, rendeltelek. Semmi kétséget nem hagy a felől, hogy Jeremiás elhívása és szolgálata már a teremtés előtt készen állt, mint az ember megváltására vonatkozó terv egy apró, de fontos részlete, egy szál a történelem szövetében. Az Úr választotta követévé, szájába adta igéit, hogy hirdesse akaratát, hirdesse a közelgő ítéletet, illetve a megmenekülés lehetőségét Júda népe számára. A fenti igelánc minden ember esetében igaz lehet, ugyanebben a sorrendben. Az a kérdés, meghalljuk-e ránk vonatkozó akaratát. Tudod-e, mi a te szereped, hol a te helyed az Atyád által elgondolt szép és bölcs tervben? Tudod-e kikhez, milyen üzenettel küldött? Senki nincs feladat vagy talentum nélkül: „Mert Krisztus jó illata vagyunk mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között.” (2Kor 2:15)
Isten Jeremiást minden szükséges eszközzel és hatalommal felruházta, hogy az Úr arcának alkalmas követe legyen népe körében. Igen sokszor kapott látomást, amely a mennyei üzenet képi megjelenítése volt. A könnyebb érthetőség kedvéért Isten a környező természeti és mesterséges világ jelenségeit, tárgyait használta fel céljai, tervei, illetve a jövő eseményeinek érthetőbbé tétele érdekében, pl. mandulavessző, a fazekas munkája, fortyogó fazék, járom stb. A képek, a filmszerű jelenetek jobban rögzülnek, olykor mélyebb benyomást keltenek, mint a puszta szavak. Az Úr tehát szolgája és az üzenetek címzettjei számára is megkönnyítette a megértést, a befogadást, az emlékezést, és ezek eredményeként – amire a Teremtő szíve legjobban vágyott – a megfontolást és az engedelmességet.
Ne gondoljuk, hogy számunkra mindez már lényegtelen és pusztán bibliai történelem, mert a próféták kora lejárt! Ha gondosan tanulmányozzuk az Ó- és Újszövetséget, azt látjuk, hogy e feladat nem idejétmúlt a Szentírás könyveinek lezárulása után sem. Pünkösdkor, amely valóra váltotta Jézus Krisztus ígéretét, hogy ti. Lelke által gyermekeivel marad a világ végezetéig, a csodák újabb korszakának nyitányához érkezett a történelem, s ez máig nem zárult le!
Péter pünkösdi beszédében egy, az utolsó napokra vonatkozó próféciát idézett Jóel könyvéből: „És lesz az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Lelkemből minden testre: és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok, és a ti ifjaitok látásokat látnak, és a ti véneitek álmokat álmodnak. És éppen az én szolgáimra és az én szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban az én Lelkemből, és prófétálnak.” (Csel 2:17-18)
Az apostol később is írt a prófétai szolgálat fontosságáról: „És igen biztos nálunk a prófétai beszéd is, amelyre jól teszitek, ha figyelmeztek, mint sötét helyen világító szövétnekre, míg nappal virrad, és hajnalcsillag kél fel szívetekben.” (2Pét 1:19)
Pál úgy beszél a prófétaság ajándékáról, mint a Lélek egyik legfontosabb adományáról: „Kövessétek a szeretetet, kívánjátok a lelki ajándékokat, leginkább pedig, hogy prófétáljatok. … Aki … prófétál, embereknek beszél épülésre, intésre és vigasztalásra. Aki nyelveken szól, magát építi; de aki prófétál, a gyülekezetet építi. Szeretném ugyan, ha mindnyájan szólnátok nyelveken, de inkább, hogy prófétálnátok; mert nagyobb a próféta, mint a nyelveken szóló…” (2Kor 14:1-5)
A prófétai szó a legteljesebb összhangban van a Bibliában olvasható igékkel, azokra épül, azokból építkezik, végső célja a Hajnalcsillag felragyogtatása, azaz Jézus Krisztus jelenlétének megteremtése az emberi szívben. E szolgálat az építés, intés és vigasztalás eszköze, Isten népének hitbeli erősítését, szoros egységének kimunkálását szolgálja.
2. Elvitte őket Babilonba
„és íme, két kosár füge volt letéve az Úr temploma előtt, miután Nabukodonozor babilóniai király Jékóniást, Joákimnak, a Júda királyának fiát és Júdának fejedelmeit és az ácsokat és kovácsokat fogságra hurcolta Jeruzsálemből, és elvitte őket Babilonba.”
A babiloniak három hullámban ostromolták Júda kicsiny országát, míg végül minden megsemmisült. Ez a fogolytranszport az első ostromot követően kényszerült elhagyni szülőföldjét, vagyis i.e. 605 körül kaphatta Jeremiás a látomást, amelynek részletezése és értelmezése az alábbiakban történik. A választott nép életében Isten csak kényszerűségből és vonakodva alkalmazott súlyos fenyítéket; de többek között Jeremiás szolgálata bizonyította, hogy a többség mennyire megkeményedett a bűnben és eltávolodott attól az Istentől, aki minden bálványok felett álló módon, oly sokszor kinyilvánította előttük hatalmát és szeretetét. Mivel a kérlelő, intő és feddő szózatok nem hatottak, az Úr végül átengedte őket a történelem színpadán megjelenő új nagyhatalomnak, de még így is kegyelemmel vegyítette a büntetést.
Mi volt a bűnük, amely miatt most Izrael után Júda is szétszóratásra ítéltetett? Isten maga közölte határozatát és annak indoklását prófétájával: „És kimondom ítéleteimet felettük az ő mindenféle gonoszságukért, minthogy elszakadtak tőlem, és idegen isteneknek áldoztak, és tulajdon kezeik munkáit imádták.” (Jer 1:16) Az elszakadás, az eltávolodás a kegyelem trónjától az a hiba, amely végzetes következményekkel jár. Ezzel gyakorlatilag megszűnt a különbség Jahve népe és a bálványimádó, saját kezük munkájának hódoló, környező népek között. Nem voltak többé a világ világossága, nem töltötték be küldetésüket, amelyre az Úr kiválasztotta őket. Elszakadtak Attól, akinek mindent köszönhettek, aki életük és jólétük forrása volt. Végére jutottak annak az útnak, amelyen akkor indultak el, amikor Sámuelnek, az utolsó bírának kijelentették: embert akarnak királlyá választani, ahogyan a környezetükben, a többi nép esetében látták. Isten levonta ebből a keserű következtetést: „Engem utáltak meg, hogy ne uralkodjam felettük.” (1Sám 8:7) Ha már csupán kezük munkáját imádták, akkor életükben megjelentek ennek következményei is. Az Istentől való elszakadás egyértelmű hozadéka a gonoszság, hiszen ha a jóság egyetlen forrásából nem merítenek többé, akkor egyszerűen nincs más: a gonoszság cselekedetei következnek.
Belesüllyedtek környezetük erkölcsi sötétjébe, s ez az a fájdalmas pont, ami – többek között – ma is aktuálissá teszi a régi történetet. Vajon a mai kereszténység nem babiloni fogságban vesztegel? Meg lehet-e ma különböztetni a keresztényeket a többi világvallás képviselőitől, nem merülnek-e bele ma is a világ által nyújtott élvezetekbe, távol tartják-e magukat a gonoszság cselekedeteitől? Valóságos Úr és valóságos Király-e ma Isten az Ő nevét használó tömegek felett? A népek, és főként a keresztény egyházak vezetői mennyire hallgatnak ma Isten kérlelő és feddő szavaira? Vajon a korrupció, a titkos bűnök, a kapzsiság, a paráznaság megannyi formája ismeretlen közöttük? Mennyire szövi át a kereszténynek mondott egyházak gyakorlatát az emberi hagyomány, az élettelen rítusok? Mennyire hatja át a keresztények életét Krisztus Lelkének hatalmas ereje, vonzó szerelme, öröme? Hol vannak az igazság és a szeretet megalkuvást nem ismerő képviselői?!
3. Két kosár füge
„…íme, két kosár füge volt letéve az Úr temploma előtt… Az egyik kosárban igen jó fügék voltak, amilyenek az először érő fügék; a másik kosárban pedig igen rossz fügék voltak, sőt ehetetlenek a rosszaság miatt.”
A látomásban Jeremiás előtt két kosár jelent meg: az egyik nyilvánvalóan friss, illatos, egészséges, kívánatos állapotban; a másik viszont rohadt, fogyasztásra alkalmatlan gyümölcsöket tartalmazott. A füge a Közel-Kelet egyik alapvető tápláléka az árpa, a datolya, a szőlő és az olajbogyó mellett. Rendkívül gazdag ásványi anyagokban, nyomelemekben, vitaminokban: A, B1, B2, kalcium, kálium, cink, foszfor, vas, omega-zsírsavak stb. forrása, vagyis a szervezet építésében sokoldalúan képes részt venni. Stresszoldó, gyulladásgátló, vérnyomáscsökkentő, csontépítő hatása mellett még számos pozitív hatását fel lehetne sorolni. Isten tehát egy rendkívül sokoldalú táplálékról gondoskodott, amikor a fügét elgondolta és megalkotta, amellett, hogy formailag és esztétikailag egyaránt szépet teremtett. Csodálatos és alázatra késztető egyébként az ízléses összhang, amely a teremtett világban a formák, színek, illatok megkomponáltságában, végtelen bőségében megmutatkozik!
De ez csupán egy kép, amely révén az Úr valami súlyos mondanivalót kívánt szolgája – és a későbbi korok olvasói elé – tárni. A fügekosarak két embercsoportot jelképeznek, a választott nép két csoportját mutatják be, illetve Isten rájuk vonatkozó terveit. Lényegében ugyanazt szimbolizálja, mint a templom számára készült ezüst- és aranyedények egy részének elhurcoltatása Nabukodonozor parancsára, aki Sineár földjére, azaz Babilonba, a saját bálványistenének szent helyére vitette azokat (Dán 1:1-2). Czírus méd-perzsa király rendeletére kerültek ismét haza, hasonlóan a nép visszatérő tagjaihoz. (Ezsd 1:7) Nem csak a fügék, de ugyanígy az ezüst- és aranyedények is az embereket, Isten gyermekeit jelképezik.
Mielőtt megvizsgálnánk a különbséget a két kosár tartalma között, tárjuk fel a közös sajátosságot! Azt mondhatjuk, hogy az összes füge egy fáról való, mert Isten egy vérből alkotta meg az emberi nemzetséget, mindannyian Ádám leszármazottai vagyunk. Ez pedig nem jelent mást, mint hogy minden füge – azaz minden ember ugyanazon állapotban születik: „minden fej beteg és minden szív erőtlen” (Ésa 1:5). Ádám döntése az Istentől való függetlenedésre azonnali változást eredményezett, amelyet minden utóda örökölt: belépett a félelem, a rettegés, s ennek következménye, az önzés. A Teremtő keze árnyékából való kilépés önféltéshez vezetett: a kételkedés Isten jóságában arra ösztönözte Ádámot és Évát, hogy azonnal saját ruhát készítsenek maguknak, mert nem bíztak többé a mennyei gondoskodásban. (Éppen fügefalevelekkel takarták be magukat.) Vagyis önzésünk gyökere az egzisztenciális félelem: Nem gondoskodik rólam senki, tehát magam keresem a kenyerem, akár a többiek háttérbe szorítása árán is. Nem vigyáz rám senki, megvédem magam az ököljog révén. Nem élhetek örökké, ezért mindenféle élethosszabbító praktikával próbálkozom. Folyamatos hiányok gyakran erőszakos megszüntetésével telik az élet, úgy szólván boldogság nélkül. Általános jellemző tehát: „Szemed és szíved nem törődik mással, csak a magad hasznával.” (Jer 22:17)
Mi a szemmel látható különbség – ennek ellenére – a két fügehalom között? Az élvezeti érték: vannak ehetők és vannak ehetetlenek. Létük nem öncélú, táplálékul szolgálnak, vagyis szolgálnának. Ha ezt Isten választott népére vetítjük, akkor egy gyakran olvasott ige jól megvilágítja a kép átvitt értelmét: „Kevés az, hogy nékem szolgám légy, a Jákób nemzetségeinek megépítésére és Izráel megszabadultjainak visszahozására: sőt a népeknek is világosságul adtalak, hogy üdvöm a föld végéig terjedjen!” (Ésa 49:6) Ez volt gyakorlatilag Ábrahám elhívásának célja: a pogány bálványimádás sötétségében az igaz istenismeret, az emberhez egyedül méltó élet világosságának felragyogtatása. Követek voltak, táplálék, kívánatos életforma és átalakító igazság hordozói a többi nép között. Ma ugyanez vonatkozik Krisztus követőire is: „Ti vagytok a világ világossága”! (Mt 5:14) A kereszténység egyetlen és legfontosabb feladata a szeretet Istene ismeretének hirdetése az önzésbe süllyedt világban, a Vele való személyes kapcsolat bemutatása a Föld lakói előtt. Tágabb értelemben élő bizonyítékai annak, hogy az Úr szeretetének törvénye szent, igaz és jó – ráadásul emberi léptékben is működőképes és betartható.
Mit láthatunk Jézus Krisztus földi életében? Nem csupán a világ világosságának nevezte magát, hanem sokkal keményebb, megbotránkoztatóbb képeket is alkalmazott: „Én vagyok amaz élő kenyér, amely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké. És az a kenyér pedig, amelyet én adok, az én testem, amelyet én adok a világ életéért. Mert az én testem bizony étel és az én vérem bizony ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az én bennem lakozik és én is abban.” (Ján 6:51,55-56) Ő teljes valóját, testét-lelkét felajánlotta az Atyának azért, hogy tökéletes táplálékul szolgáljon a halál foglyainak. A tiltott gyümölcs helyett tiszta lényét, szavait, idejét, hatalmát, hűséges szívét, törődését, az úrvacsorában tökéletes életét kínálja nekünk, hogy valóságos életet élhessünk általa. Semmit nem tartott meg önmagából, semmit nem tett félre saját célokra, mindent odaadott. A legalkalmasabb táplálék az örökkévalóságra készülő ember számára az alázatos Fiú szent lénye. Valójában Ő az „igen jó fügék” legjobbika, aki nem sajnálta felcserélni a világmindenség feletti uralmat a gyötrelmes megsemmisüléssel, a megalázó kereszthalállal csak azért, hogy nyomorult teremtményeit megelégítse a létező legjobb táplálékkal.
Ma hány darab ehető fügét látunk? Hány „teljesen elfogyasztható” fügét talál ma a vincellér az emberiség fáján? Mert ma is olyan jó fügékre éhesek az Istent nem ismerők, akik nem sajnálják magukat odaadni, akik mindenestül odaszánták magukat ízletes ételül az éhezőknek. És a legfontosabb kérdés: mitől függ, hogy egy füge ehető vagy ehetetlen? Miért van gyertya, amely világít és miért állnak sokan a sötétség szolgálatába? Az alábbiakban Istentől kapunk választ kérdéseinkre.
4. A jó fügék
„És szólt az Úr nekem, mondván: Ezt mondja az Úr, Izráel Istene: Mint ezeket a jó fügéket, úgy megkülönböztetem a Júda foglyait, akiket e helyről a Kaldeusok földjére vitettem, az ő javukra. És őket szemmel tartom az ő javukra, és visszahozom e földre, és megépítem és el nem rontom, és beplántálom és ki nem szaggatom. És szívet adok nékik, hogy megismerjenek engem, hogy én vagyok az Úr, és ők én népemmé lesznek, én pedig Istenükké leszek, mert teljes szívükből megtérnek hozzám.”
Jeremiás próféta számára vigasz volt a babiloni birodalomba hurcolt foglyokra vonatkozó isteni intézkedési terv: noha fogságba kerültek, messze földre kellett elzarándokolniuk, mégis az Úr minden egyes intézkedése javukat szolgálja, és megkapják a visszatérés boldogító ígéretét is. Noha fenyítésben részesültek, mert részesei lettek országuk elsötétülésének, nem kell elpusztulniuk, hanem Isten ismét szövetségre lép velük. Azt látjuk ebben a leírásban, hogy az összes történés – még ha keserves is – az isteni gondviselés árnyékában, felügyeletével történik, másrészt az Úr aktívan közreműködik sorsuk és szívük formálásában. Figyeljük meg a versekben az egyes szám első személyű igéket, amelyek az Örökkévaló tetteit írják le: megkülönböztetem, elvitetem, szemmel tartom, visszahozom, megépítem, beplántálom, szívet adok, Istenükké leszek. Mind pozitív tartalmú cselekvés, amely szüntelen odafigyelést, rengeteg munkát és kötelezettséget ró az ígéretek Forrására. A foglyok tehát nem maradnak magukra egyetlen pillanatra sem, ráadásul Isten szeretetének, teremtő hatalmának átalakító hatását fogják megtapasztalni. Végül visszatérhetnek a káldeusok közül a nekik ajándékozott földre.
Vajon miben különböznek ezek a fügék, ezek a választottak a második csoporttól, hiszen láthattuk, hogy alapvetően nem térnek el egymástól? Ugyanaz az ige hangzott hosszú ideig mindkét csoport felé: „térjetek meg, ki-ki a maga gonosz útjáról, és jobbítsátok meg gonosz útjaitokat és cselekedeteiteket!” (Jer 18:11)
Akikből később jó füge válik, azok nemcsak meghallják, de magukra nézve igaznak fogadják el az intésben foglalt állapotjelentést. Minden út gonosz út, amely független Istentől, hiszen nem a jóság forrásától indul, hanem a független létezés illúziójából, ezért szükségszerűen pusztulásba torkollik. Belátva állapotuk romlandóságát, megfordulnak az úton: a távolodókból közeledők lesznek, akik megalázzák magukat Isten hatalmas keze alatt. Vagyis ez a mozzanat rejti a titkot: mindenki kénytelen meghallani a saját gonoszsága feletti ítéletet, az elveszettséget hirdető meghívást, amely egyben megmentő örömhír. Szabadon dönthetünk: átadom magam a szeretet Istenének vagy megmaradok az önzés útján, magam igazgatom sorsomat, nem kérek segítséget. (Egyébként ez is puszta illúzió: a kegyelem tartja életben azokat is, akik tagadják, hogy szükségük van rá.)
Ez az út valójában hatalmas távlatokat nyit és csodálatos lehetőségeket tár fel előttük. Az első és alapvető felfedezés egészen más, rendíthetetlen alapokra helyezi az életet: van egy szerető Atyám, aki már régóta vár reám, akinek nagyon fontos vagyok, mert feltétel nélkül szeret! A boldog függőség állapotának felfedezése további nyereséggel jár. Tudatosul, hogy ígéretei személyesen nekem szólnak, és valóságos jót rejtenek:
- megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet (Zsolt 103:3)
- nap és pajzs az Úr (Zsolt 84:12)
- pajzs és páncél az ő hűsége (Zsolt 91:4)
- nem kell félned az éjszakai ijesztéstől (Zsolt 91:5)
- keressétek először az igazságot, a többi megadatik (Mt 6:33)
- semmi felől ne aggódjatok (Fil 4:6)
- kenyere és vize el nem fogy (Ésa 51:14)
- ne félj csak higgy! (Luk 8:50)
- minden lehetséges a hívőnek (Mk 9:23)
Krisztusnak a Biblia lapjain megszólaló szavai az élet kenyere számunkra. Ha naponta élünk velük, tápláljuk általa hitünket, megerősödünk. Szinte végtelen az ígéretek sora, amelyek minden szempontból megteremtik azt az egzisztenciális biztonságot, amiért manapság is élet-halálharcot vívnak tömegek. Az Atya-gyermek kapcsolat a szeretet és a bizalom forrása, amely minden gondot áthelyez a mindenség Urának kezébe. Kell-e még aggódni ezek után valamiért?! A tökéletes elrejtettség, a félelem nélküli biztonság tudata minden helyzetben – mert ez természetesen nem jelenti azt, hogy ezentúl minden gond vagy próba, kísértés vagy fájdalom elkerül, sőt! – egy rendíthetetlen kapcsolatra épül: „Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, Sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely van a mi Urunk Jézus Krisztusban.” (Róm 8:38-39) Semmi nem szakíthat el Isten szerelmétől! SEMMI!
4.1. A szívátültetés
De akkor mi a dolgod, ha mindent megkapsz Atyádtól? Egyetlen feladat áll a jó fügék előtt, valóban ehetővé, az élet kenyerévé kell válniuk. Más szavakkal: „Ti vagytok a világ világossága. Nem rejtethetik el a hegyen épült város.” (Mt 5:17) De hogyan válik valakiből a világ világossága? A példázat központi eleme Isten ígéretei sorában a „szívátültetés” vagy „szívcsere”, amelyről más formában Jeremiás, illetve Ezékiel próféta által is többször beszélt:
„Íme, eljönnek a napok, azt mondja az Úr; és új szövetséget kötök az Izráel házával és a Júda házával. … Hanem ez lesz a szövetség, amelyet e napok után az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejükbe helyezem, és az ő szívükbe írom be, és Istenükké leszek, ők pedig népemmé lesznek. És nem tanítja többé senki az ő felebarátját, és senki az ő atyjafiát, mondván: Ismerjétek meg az Urat, mert ők mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem.” (Jer 31:33-34) Pál apostol szó szerint idézi ezeket az ígéreteket a Zsidókhoz írt levélben. (Zsid 7:8-12)
„És adok néktek új szívet, és új lelket adok belétek, és elveszem a kőszívet testetekből, és adok néktek hússzívet.” (Ezék 36:26)
Tehát ezt a műveletet is Isten végzi, az ember csupán átengedi magát az Úr átalakító hatalmának, ennek a korántsem fájdalommentes operációnak. De miért van erre egyáltalán szükség? Isten diagnózisa szerint az ember lelke annyira megkeményedett, hogy kőszívűvé vált. Közelebbről nézve az alábbi jellemzőit ismerhetjük fel:
„Csalárdabb a szív mindennél, és gonosz az; kicsoda ismerhetné azt?” (Jer 17:9)
„Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúbizonyságok, káromlások.” (Mt 15:19)
„Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok, Szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői. Árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői. Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét.” (2Tim 3:5)
Az a lény, akinek szívét, gondolatait nem járja át Isten megelevenítő, önzetlen szeretetének folyama, az kiszikkad: magán kívül nincs másra gondja, s önzésében kegyetlenné, csalárddá, kevéllyé, pusztítóan gonosszá válik. Élhetetlenné teszi nemcsak önmaga, de a körülötte levők számára a világot, legyen az ember vagy bármilyen más élőlény. Ezért van szükség a szívátültetésre. Ha ez a megoldás nem született volna meg, az emberi nem rég megsemmisült volna. De milyen szívet kapunk és hogyan valósul meg maga a „műtét”?
„Íme, az én szolgám, akit választottam; az én szerelmesem, akiben az én lelkem kedvét leli; lelkemet adom ő belé, és ítéletet hirdet a pogányoknak.” (Mt 12:18)
„Mert Ő benne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg, És ti Ő benne vagytok beteljesedve” (Kol 2:9-10)
„a maga lelkéből adott nekünk” (1Ján 4:13)
„adja meg néktek az Ő dicsősége gazdagságáért, hogy hatalmasan megerősödjetek az Ő Lelke által a belső emberben; Hogy lakozzék a Krisztus a hit által a ti szívetekben; A szeretetben meggyökerezve és alapot véve, hogy megérthessétek minden szentekkel egybe, mi a szélessége és hosszúsága és mélysége és magassága az Isten jóvoltának, És megismerjétek a Krisztusnak minden ismeretet felülhaladó szeretetét, hogy ekképpen beteljesedjetek az Istennek egész teljességéig.” (Ef 3:16-19)
„Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet: és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk.” (Ján 14:23)
Az Atya szerelmes Fiában saját képmását hívta életre, akiben Isten teljessége, az önzetlen, univerzumot fenntartó szeretet lakik. Amikor ezt az örökkévaló, tökéletes, érző szívű Fiút az emberiségnek ajándékozta, saját szívét adta nekünk. Aki hit által befogadja Krisztust a saját szívébe, vagyis aki befogadja szent Lelkét, az mintegy be- és visszakapcsolódik a szeretet örökkévaló áramába, megelevenedik, és új erő, új gondolkodásmód járja át. Az addig kemény és önző lélek meglágyul, majd megnyílik Isten szerelmének végtelensége előtt, megnyílik a másik ember szükségletei előtt. Készségessé válik az alázatos, önzetlen szolgálatra, és visszanyerve istenarcúságát, az alázatos irgalom lelkületét, ehető füge lesz az élet igazi értelmét még nem ismerők számára.
5. A rossz fügék sorsa
„És amilyenek a rossz fügék, amelyek ehetetlenek a rosszaság miatt, azt mondja az Úr, olyanná teszem Sedékiást, a Júda királyát, és az ő maradékát, és az ő fejedelmeit, és Jeruzsálem maradékát, akik itt maradnak e földön, és azokat, akik Egyiptom földjén laknak. És kiteszem őket rettegésnek, veszedelemnek a föld minden országában; gyalázatnak, példabeszédnek, gúnynak és szidalomnak minden helyen, ahová kiűzöm őket. És fegyvert, éhséget és járványt bocsátok rájuk mindaddig, amíg elfogynak a földről, amelyet nekik adtam és az ő atyáiknak.”
Kiket jelképeznek a rossz fügék? Sajnos a többséget, akik nem vették és veszik magukra a feddő szavakat, az isteni intést és kérlelést. „Ők pedig azt mondják: Hagyd el! Mert mi a magunk gondolatai után megyünk és mindnyájan a mi gonosz szívünk hamisságát cselekedjük.” (Jer 18:12) Ők azok, akik nem akarnak megalázkodni Isten előtt, nem vágyódnak a szeretet meglágyító befolyására, hanem továbbra is a kőszív törvényei szerint, az önzés útján járnak. Ők azok, akikről Jézus ezt mondta: „Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak.” (Mt 7:13) Látszólag sokkal kényelmesebb és gyümölcsözőbb az egoizmus farkastörvényei szerint élni e világban, mert a jólét, a luxus, a hatalom, a pénz szinte csakis ezen az úton érhető el – a vége mégis halálba menő út. Mivel ehetetlenek a rosszaság miatt, létük csak saját, rövid távú érdekeiket szolgálja, másoknak többé-kevésbé gyötrelmet jelent.
Legyen számunkra intő példa Sedékiás király és az akkori Jeruzsálem sorsa:
„Sedékiásnak, a Júda királyának kilencedik esztendejében, a tizedik hónapban eljött Nabukodonozor, a babiloni király és egész serege Jeruzsálem ellen, és megszállták azt. Sedékiás tizenegyedik esztendejében, a negyedik hónapban, a hónap kilencedikén ledűlt a város kőfala. És bementek a babiloni király fejedelmei mind és leültek a középső kapuban: Nergál-Sarézer, Samegár-Nebó, Sársekim, Rabsáris, Nergál-Sarézer, Rabmág és mind a többi fejedelmei a babiloni királynak. És mikor meglátta őket Sedékiás, a Júda királya és mind a vitézlő férfiak, elfutottak és kimentek éjjel a városból a király kertjén át az ajtón, a két kőfal között, és kimentek a pusztába vivő úton. És űzték őket a káldeai seregek, és elfogták Sedékiást Jerikó pusztájában, és elhozták őt és elvitték Nabukodonozornak, a babiloni királynak Riblába, Hamát földére, és ítéletet mondott rá. És megölte a babiloni király Sedékiásnak fiait szeme láttára Riblában, és Júdának minden nemeseit is megölte a babiloni király. A Sedékiás szemeit pedig kitolatta, és vasba verette őt, hogy elvigye őt Babilonba. A király házát pedig és a nép házait felgyújtották a Káldeusok tűzzel, és Jeruzsálem kőfalait lerontották. A nép többi részét pedig, amely a városban maradt: és a szökevényeket, akik hozzá szöktek, a nép többi részét, a még megmaradottakat elvitte Nabuzáradán, a poroszlók feje, Babilonba.”(Jer 39:1-9)
Jeremiás csaknem egész élete gyötrelmes kérlelésekből állt: sírva könyörgött többször is a király és a fejedelmek előtt, hogy hallgassanak Isten szavára, amely a kegyelem és a könyörület szava volt, hogy megmeneküljenek az ítélet elől. Ők azonban nem hallgattak a prófétára, megverették, üldözték, ciszternába dobták – ha rajtuk múlt volna, sokkal hamarabb bevégzi szolgálatát. Sedékiás és a főemberek a hazugság atyjára hallgattak, nem alázták meg magukat a Szeretet szava előtt, hanem megerősödtek kevélységükben. Ezért a hazugság atyjának, Sátánnak uralma nem csupán életükön, de halálukon is nyomot hagyott. Mintegy kivették életüket a Gondviselés keze alól, nem az egyetlen, biztonságos utat választották, s ezért pusztulásukban csupán nyilvánvalóvá vált, kinek a játékszerei voltak. A legfőbb hazugság, hogy „képes vagyok a magam útját járni.” A második, hogy „céljaim szentesítik eszközeimet”. A harmadik, hogy „én megengedhetem magamnak az önzés eszközeit, de engem nem érhet veszedelem”. Az önzés által elvakított ember azt hiszi, hogy lehet következmények nélkül, büntetlenül önző. Pedig nem így van! Éppen ebben rejlik a hazugság mételye, hiszen ha valaki rálép erre az útra, és nem akar szakítani az elvvel és a módszerekkel, akkor annak törvényszerűségei az ő életében fognak először gyümölcsöt érlelni: Ki mint vet, úgy arat. Aki testi vagy lelki erőszakot alkalmaz másokkal szemben, az maga is erőszak áldozata lesz, ahogyan Krisztus mondta a Gecsemáné kertben: „Akik fegyvert fognak, fegyverrel kell veszniük.” (Mt 26:52)
„De még most is így szól az Úr: Térjetek meg hozzám teljes szívetek szerint; böjtöléssel is, sírással is, kesergéssel is! És szíveteket szaggassátok meg, ne ruháitokat, úgy térjetek meg az Úrhoz, a ti Istenetekhez; mert könyörülő és irgalmas ő; késedelmes a haragra és nagy kegyelmű, és bánkódik a gonosz miatt. Ki tudja, hátha visszatér és megbánja, és áldást hagy maga után?” (Jóel 2:12-14)
„Mérhetetlen megkönnyebbülés tudni azt, hogy Isten illúziók nélkül szeret: a legrosszabbat is előre tudja rólam, nem érheti utólagos meglepetés, nem csalódhat bennem úgy, ahogyan én magam oly sokszor csalódom magamban – áldani akar, s ettől semmi sem tántoríthatja el. Minden bizonnyal alázatosságra int az a gondolat, hogy Isten minden görbe utamat látja, amit embertársaim – szerencsére! – nem, s több romlottságot lát bennem, mint én magam – noha az is épp elég! (…) Mégis azt akarja, hogy a barátja legyek, s Fiát halálra adta értem, hogy ez lehetővé váljék.” (James I. Packer)