Mielőtt megalkottalak, már ismertelek

Az alábbi igeversek nevezetes személyekhez kapcsolódnak, de most egy közös jellegzetesség miatt érdemes őket egymás után elolvasni – úgy, mintha most találkoznánk velük először. Egyetlen részletet se vegyünk természetesnek vagy magától értetődőnek! Ha gondosan figyelünk a sorok mögötti, kimondatlan részletekre, csodálatos istenkép bontakozik ki előttünk. Ahhoz, hogy jól értsük az összefüggéseket, olvassuk el a Bibliából a történeteket a maguk teljességében! Itt csak a legfontosabb mozzanatokat emeltük ki a közös mondanivaló bemutatására.

1. Miért hajtottad le fejedet?

„…Kain haragra gerjedt és fejét lecsüggesztette. És mondta az Úr Kainnak: Miért gerjedtél haragra? és miért csüggesztetted le fejedet? Hiszen, ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz; ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád van vágyódása; de te uralkodjál rajta.” (1Móz 4:5-7)

Ádám legidősebb fia nagyon felzaklatott állapotba került Isten – látszólag – igazságtalan bánásmódja miatt. Az Úr azonnal reagált, már a lehorgasztott fejet is észrevette, de ami még jelentőségteljesebb és már-már félelmetes, hogy a lelkében dúló viharral is teljesen tisztában volt, s intő szavai Káin elevenébe vágtak. Isten a kimondatlan gondolatokat is értette, felismerte a bennük rejlő veszélyt, ezért bátorító figyelmeztetést intézett az első Földre született emberhez. Időben megadta a kulcsot a megoldáshoz, a fiú azonban továbbra is a saját útját járta, amely végül gyilkosságba torkollott. De ami most számunkra lényeges: Isten figyelt és válaszolt – még a nem neki címzett gondolatokra is! Nem maradhat rejtve előtte sem a jó, sem a gonosz gondolatok folyama.

2. Téged találtalak igaznak egyedül

„Mondta az Úr Noénak: Menj be te, és egész házad népe a bárkába: mert téged láttalak igaznak előttem ebben a nemzedékben.” (1Móz 7:1)

Az özönvíz előtti, megromlott világ pusztulása előtt Isten gondosan megvizsgált minden egyes életet, minden egyes családot, és a Noéval közölt megállapításra jutott. Megrendítő és félelmetes, hogy senki és semmi nem kerülte, kerüli el figyelmét. A bizonyára több milliós népességből mindössze nyolc ember találtatott méltónak a bárkába való bemenetelre, illetve építése során a közelgő ítélet hirdetésére! Ha ez igaz volt annak idején, bizonyos lehetsz benne, hogy a te családod is Isten látókörében van!

3. Meghallottam a gyereksírást

„Felkelt azért Ábrahám jó reggel, és vett kenyeret és egy tömlő vizet, és adta Hágárnak, és feltette azt és a gyermeket annak vállára s elbocsátotta. Az pedig elment, és bujdosott a Beérseba pusztájában. Hogy elfogyott a víz a tömlőből, letette a gyermeket egy bokor alá. És elment s leült szemben mintegy nyíllövésnyi távolságra; mert azt mondta: Ne lássam, mikor a gyermek meghal! Leült tehát szemben, és fölemelte szavát és sírt. Meghallotta pedig Isten a gyermeknek szavát, és kiáltott az Isten angyala az égből Hágárnak, és mondta néki: Mi lelt téged, Hágár? Ne félj, mert az Isten meghallotta a gyermeknek szavát, ott ahol van! Kelj fel, vedd fel a gyermeket, és viseld gondját, mert nagy néppé teszem őt! És megnyitotta Isten az ő szemeit, és látott egy vízforrást, odament, és megtöltötte a tömlőt vízzel, és inni adott a gyermeknek. És Isten a gyermekkel volt, s az felnövekedett, és a pusztában lakott, és íjász lett.” (1Móz 21:17-20)

Hágár története a hitetlenség és az ezt követő féltékenykedés miatt jutott ilyen szomorú végkifejlethez. Ábrahámnak el kellett küldenie a háztól az egyiptomi szolgálót Izmaellel, elsőszülött fiával együtt. Annak ellenére, hogy a résztvevők közül mindenki hibázott, és egy ilyen drasztikus megoldás maradt csak kiútnak, Isten kegyelmes volt: nem csupán Hágár imája, kétségbeesése nem kerülte el figyelmét, de a gyermek sírása, nyöszörgése is együttérzésre és munkálkodásra indította. Többszörös csodát tett értük: vizet fakasztott a sivatagban, a forráshoz vezette az anyát, és eltartotta őket Izmael felnövekedéséig. Gyakorlatilag átvállalta Ábrahámtól az általa létrehozott csonka család ellátásának terhét. Annak ellenére tette ezt, hogy később Izmael elhajolt az Úrtól és leszármazottai Izsák utódainak ellenségeivé váltak. A megmenekülés pedig azzal a mozzanattal indulhatott, hogy Isten meghallotta a gyermeknek szavát, ott ahol van. Ha ez ott és akkor igaz volt, vajon azóta romlottak a Mindenható képességei és érzékszervei?

4. Név szerint ismerlek

„Mondta azért az Úr Mózesnek: Megteszem ezt is, amit kívántál; mert kedvet találtál szemeim előtt, és név szerint ismerlek téged.” (2Móz 33:17)

Ennél csodálatosabb szavakat aligha hallhatott ember Isten szájából! Az Úr válaszából kiderül, nem ez az első kérés, amit örömmel teljesít Mózes kívánságai közül, az indoklás pedig különösen szívet melengető: Kedves vagy előttem, és név szerint ismerlek téged… Akár az irigység is feltámadhat az olvasó szívében, ahogyan Mirjam és Áron is belesétált ebbe a csapdába. Az Úr kénytelen volt nyilvánosan tisztázni ezt a kérdést, és válasza ellen nem volt mit felhozni: „Szemtől szembe szólok ő vele, és nyilvánvaló látásban; nem homályos beszédek által, hanem az Úrnak hasonlatosságát látja.” (4Móz 12:8) Az indok Mózes ragaszkodása, hűsége, önmegtagadása volt. Testvérei jellemgyengeségei más helyzetekben egyértelműen kiderültek (ld. aranyborjú – 2Móz 32. fejezet). Nem arról van szó tehát, hogy Isten bárkivel részrehajló módon kivételezne – az ember maga alkalmatlan a színről színre való találkozásra. Annak ellenére, hogy ez Isten szíve leghőbb vágya, mégsem teheti meg minden esetben. Előre látja és tiszteletben tartja döntéseinket, amelyek nem egy esetben elválasztanak Tőle. Mózes – talán egy eset kivételével – mindig jól döntött. Hitben választott. Így Isten is választhatta őt.

Nekünk sem kell féltékenykednünk rá! Jézus Krisztus hatalmas ígérettel bátorítja gyermekeit; nem járunk rosszabbul, mint a vízből kihúzott férfiú: „akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban.” (Ján 14:13) S ez az Atya részéről név szerint való ismereten alapul. Jézus nevét maga Isten választotta, amely azt jelenti Isten a szabadító. E néven kívül nincs más, amely megtartást és meghallgatást biztosíthatna számunkra. Dicsőség Neki ezért!

5. Láttalak, amikor sírtál

„…így szól az Úr, Dávidnak, atyádnak Istene: Hallottam imádságodat, láttam könnyeidet, íme, még napjaidhoz tizenöt esztendőt adok.” (Ésa 38:5)

Ezékiás király Ésaiás próféta szájából hallotta a váratlanul érkező ítéletet: halálos betegség támadt a testében és estére bevégződik élete. A király, emberileg teljesen érthető módon, összeroppanva könyörgött a megmaradásért. A próféta még haza sem ért, már fordulhatott vissza a bátorító üzenettel, amely megint csak a figyelő, látó, halló, gondosan mérlegelő Istenről tanúskodik. Kinyilvánította, hogy figyelemmel követte és követi a júdabeli király minden szavát, minden sóhaját, sőt, még a könnyeit is számon tartja! Nem hagyja hidegen kérlelése és megindítja bánata. Bár a döntésnek sok negatív következménye lett, ha arra gondolunk, mit jelentett Manassé uralkodása az ország számára, a végtelenül bölcs Isten mégis másfél évtizeddel meghosszabbítja a király életét. (Érdemes elolvasnunk a történet előzményét és folytatását is: Ésaiás jó híre Ezékiás számára – egyúttal saját halálos ítélete is volt. Ha ugyanis nem születik meg a kegyelemből kapott tizenöt év alatt fia, Manassé, talán a próféta élete sem erőszakos módon ér véget.) Mindenesetre az Úr látja az ágyban fekvő betegeket és hallja sírásukat – ma is…

6. Szolgámul választottalak

„Szólt pedig az Úr nekem, mondván: Mielőtt az anyaméhben megalkottalak, már ismertelek, és mielőtt az anyaméhből kijöttél, megszenteltelek; prófétának rendeltelek a népek közé.” (Jer 1:5)

A Jeremiás próféta elhívását megörökítő szavak a legnagyobb figyelemről, a gondoskodó szeretetről, a kiválasztásról, az Isten által kijelölt szolgálatról szólnak. Ez a szeretet azonban nem a két ivarsejt találkozásakor született meg az Úr szívében egy teremtménye iránt, hanem épp fordítva: a végtelen szeretet szülte a teremtmények létének gondolatát is. A fenti ige isteni távlatokban szemlélteti az életet, s az egész földi történelmet. Az Úr Jeremiás sorsát jó előre beleszőtte a megváltás történetébe, kiválasztotta számára a helyet és az időt – de mégsem kényszerítette, hanem képessé tette őt a megbízatás betöltésére. Talán e fiatalember szenvedett legtöbbet feladata teljesítése közben, mégis – egész élete Isten megerősítő kegyelméről szólt, amely az Úrnak minden részletet pontosan átlátó és átható, jóságos emberismeretén alapult. A történelem szövetében mindenkinek megvan a maga helye, szála, amelyet kizárólag Isten tud – a rá váró feladatokkal, s nem utolsósorban az ahhoz szükséges kegyelemmel együtt. Nem biztos, hogy próféta leszel, de megbízatásod biztosan van Attól, aki a legjobban ismer…

7. Imád legelső szavai megindítottak

„És még szóltam és imádkoztam, és vallást tettem az én bűnömről, és az én népemnek, az Izráelnek bűnéről; és esedezésemet az Úr elé, az én Istenem elé terjesztettem az én Istenemnek szent hegyéért. Én még az imádságot mondtam, mikor ama férfiú, Gábriel, akit elébb a látomásban láttam, sebességgel repülvén, megérintett engem az esti áldozat idején. És értésemre adta, és szólt nékem és mondta: Dániel, most jöttem ki, hogy értelemre tanítsalak. A te esedezésed kezdetén egy szózat támadt, és én eljöttem, hogy megjelentsem; mert te kedves vagy” (Dán 9:21-23)

Dániel történetének részlete az azonnali meghallgattatásról győzi meg az olvasót. Ahogyan felhangzik az alázatos, bűnbánattal teli könyörgés, Isten parancsot ad a mennyei trónteremben, majd útnak indul Gábriel, a követ, hogy válaszoljon Babilon második emberének. Bár felmérhetetlenül messze az ég a Földtől, Isten mégsem késlekedik választ küldeni hatalmas erejű angyala által. Üzenete személyre szóló, bátorító indoklással kezdődik: kedves vagy a Teremtő szemében… Micsoda figyelem és gondoskodás árad a töprengő, a próféciákat megfejteni képtelen ember felé! Noha ezerszer ezren és tízezerszer tízezren állnak a világegyetem Urának trónja körül, akik soha nem szűnnek énekükkel dicsérni Őt – Isten mégis meghallja a Földről felszálló, gyarló emberi könyörgést is: „Mert így szól a magasságos és felséges, aki örökké lakozik, és akinek neve szent: Magasságban és szentségben lakom, de a megrontottal és alázatos szívűvel is, hogy megelevenítsem az alázatosok lelkét, és megelevenítsem a megtörtek szívét.” (Ésa 57:15)

8. Olvasok gondolataidban

„Mikor pedig ezeket magában elgondolta: íme, az Úrnak angyala álomban megjelent neki, mondván: József, Dávidnak fia, ne félj magadhoz venni Máriát, a te feleségedet, mert ami benne fogantatott, a Szent Lélektől van az!” (Mt 1:20)

József, az eljövendő Messiás nevelőapja azokon a különös dolgokon töprengett, amelyek velük történtek. Nem szólt gondolatairól még menyasszonyának, Máriának sem. A legtapintatosabban és legszeretetteljesebben, a botrányt elkerülve akart eljárni, és végül megszületett benne egy terv a fiatal lány elbocsátásáról. Isten azonban közbelépett, angyalt küldött, hogy szót emeljen a ki sem mondott szándék módosítása érdekében. Bátorító üzenetet bízott a követre, olyan hírt, amely a világegyetem megmentésének sarokkövét tárta fel: Istenember születik majd – éppen attól a szűztől, aki az ő felesége lesz! (Vegyük észre, hogy az angyal pontos helyismerettel rendelkezett, tisztában volt József származásával és szándékaival.) Isten megerősítette Józsefet eredeti elhatározásában, a házasságban: biztosította arról, hogy a kiválasztott nő méltó a férfi szeretetére, szerelmére, tiszteletére – sőt, rendkívüli feladatot nyert az Úrtól, mert ő lesz az, aki által beteljesedhet a Megváltóra vonatkozó prófécia! S mindez a néma, bizonyára lelki gyötrelmekkel kísért töprengésre adott isteni válaszból derül ki. Ékes bizonyíték e részlet arra nézve, hogy „ami lelketekben készül, tudom” – mondja az Úr. Adjunk teret és lehetőséget szándékaink megvalósítása előtt az isteni beavatkozásnak, mert hátha Ő jobban tudja…

9. Láttalak leborulni

„Látta Jézus Nátánaelt ő hozzá menni, és mondta ő róla: Íme, egy igazi izráelita, akiben hamisság nincsen. Mondta neki Nátánael: Honnan ismersz engem? Felelt Jézus és mondta neki: Mielőtt hívott téged Fülöp, láttalak, amint a fügefa alatt voltál.” (Ján 1:49-51)

Micsoda szavakkal fogadta a Mester a hozzá közeledő, kétségekkel küzdő gyermekét! Egyetlen másik tanítványáról sem nyilatkozott hasonló módon. Az elismerés hangján, pár szóval megvilágította a Benne rejlő isteni bölcsesség mélységeit. Tanúságát adta a távolról is nagy figyelemmel követő szeretetnek, a személyes ismeretnek. Tudott a fügefa alatt elmondott kérésekről és kérdésekről, és a mindenki más számára érthetetlen fogadtatás a legmeggyőzőbb bizonyíték volt Nátánáel számára Jézus messiási mivolta felől. Hányszor és hányan vádolták már Istent néma közönnyel és azzal, hogy nem hallgatja meg gyermekeit! Pedig nemcsak hallgat, de lát, ért és figyel, válaszol és cselekszik! Nekünk ellenben szigorúan tilos elsődlegesen érzékszerveinkre támaszkodni a Mindenható vonatkozásában. Ez a történet is megerősítésül szolgál: a leendő tanítványnak, Nátánáelnek halvány sejtése sem volt arról, hogy Jézus vonzza őt, figyelemmel követi minden mozdulatát, néma mérlegeléseit – csak akkor kezdett benne bízni, amikor dicsérő szavait meghallotta. Pedig a szeretet, a figyelem ott volt már valóságos módon régóta, anélkül azonban, hogy Fülöp barátja érzékelte volna. Bizonyos lehetsz benne, hogy bárhonnan száll néma könyörgésed Isten felé, nem oly süket az Ő füle, hogy meg ne hallaná…

10. Ismerem haragodat

„Ülésedet, kimentedet, bejöttödet tudom, és ellenem való haragodat. Ellenem való haragodért, és mert kevélységed fülembe jutott, vetem orrodba horgomat és szádba zabolámat, és visszaviszlek az úton, amelyen jöttél!” (Ésa 37:28-29)

Már Káin esetében is láttuk, hogy nemcsak az Istent szeretők szíve nyitott könyv előtte, de a lázadók sem rejthetik el szándékaikat. Ezen ige szerint egyetlen mozdulat sem marad rejtve Isten szemei előtt. Az asszír király, Szanhérib sorsa ebben az Ézsaiás próféta által küldött üzenetben pecsételődött meg. Bár még semmi nem utalt arra, hogy a hatalmas seregek hamarosan elvonulnak a bekerített Jeruzsálem falai alól, a következő éjszakán kegyetlen valósággá válik az ítélet. Olvassuk el a történet befejezését, hogyan alázta meg az Úr a kegyetlen és kevély uralkodót lázadása miatt! Nincs olyan földi birodalom, hatalom és erő, amely ellenállhatna neki vagy szembeszállhatna vele, meghiúsíthatná szándékait: „Íme, a népek, mint egy csöpp a vederben, és mint egy porszem a mérlegserpenyőben, olyanoknak tekinti őket; íme, a szigeteket mint kis port emeli föl! Minden népek semmik Ő előtte, a semmiségnél és ürességnél alábbvalóknak tartja őket. Ül a föld kereksége fölött, amelynek lakói mint sáskák előtte, ki az egeket kiterjeszti mint egy kárpitot, és kifeszíti, mint a sátort…” (Ésa 40:15.17.22)

Ma sincs olyan birodalom, titkosszolgálat, fegyveres erő vagy földi hatalom, amelynek ereje meghaladná az Úr erejét, nincs olyan hadmozdulat, amelynek megakadályozása nehézségekbe ütközne számára. Minden történelmi folyamaton rajta tartja szemét és kezét.

11. Ami lelketekben készül, tudom

„És íme, némelyek az írástudók közül mondták magukban: Ez káromlást szól. És Jézus, látva az ő gondolataikat, mondta: Miért gondoltok gonoszt a ti szívetekben?” (Mt 9:3-4)

Nem volt szükség szavakra, hogy Jézus földi szolgálata során pontosan olvasson egy vagy akár egyszerre több ember ítéleteiben, indulataiban. Tisztán látta, milyen utat járnak be gondolataik. Ezért olvasunk gyakran az evangéliumokban első szempillantásra nehezen érthető párbeszédeket – Ő ugyanis nem a gyakran álcázó-elleplező szavakra, hízelgésekre vagy hazugságokra felelt, hanem az igazi kérdésekre, kételyekre válaszolt. Itt is – a béna ember meggyógyítása kapcsán – egyértelműen és azonnal rámutatott a gonoszság jelenlétére, de ítélet és megalázás helyett az írástudók meggyőzésének további útjait kereste.

12. Tudom a te dolgaidat

Ez a mondat egymást követően hétszer fordul elő a Jelenések könyve elején található hét levélben, amelyek egy-egy korszak Istenhez hűséges gyermekeihez szólnak:

Tudom a te dolgaidat, és a te fáradságodat és tűrésedet, és hogy a gonoszokat nem szenvedheted… (Jel 2:2)

Tudom a te dolgaidat és nyomorúságodat és szegénységedet (de gazdag vagy)… (Jel 2:9)

Tudom a te dolgaidat, és hogy hol laksz, ahol a Sátán trónja van; és az n nevemet megtartod, és az én hitemet nem tagadtad meg… (Jel 2:13)

Tudom a te dolgaidat, és szeretetedet, szolgálatodat, és hitedet és tűrésedet, és hogy a te utóbbi cselekedeteid többek az elsőnél… (Jel 2:19)

Tudom a te dolgaidat, hogy az a neved, hogy élsz és halott vagy (Jel 3:1)

Tudom a te dolgaidat, (Íme adtam eléd egy nyitott ajtót, amelyet senki be nem zárhat), hogy kevés erőd van, és megtartottad az én beszédemet… (Jel 3:8)

Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem hév… (Jel 3:15)

Nemcsak egyéni szinten, hanem közösségek esetében is igaz tehát: Isten figyelme mindenre és mindenkire kiterjed. Valójában nincs olyan hely, történés vagy személy, aki „Isten háta mögött” létezhetne! Az Úr nem csupán passzív megfigyelő; nem igaz, amit Madách írt: „A gép forog, az alkotó pihen”! Az ember akaratát, szándékait mindig figyelembe véve uralja az egyéni és történelmi eseményeket, hogy végül eljuttassa a tökéletes végkifejletig a bűn megoldásának tervét. Terveiben és szívében központi helyet foglalnak el az Őt félő, bár tökéletlen közösségek – a fenti részletek is bizonyítják, hogy kitüntetett mennyei figyelem és szolgálat veszi körül Krisztus mindenkori egyházát.

13. Az égből letekint

„Az égből letekint az Úr, látja az emberek minden fiát. Székhelyéről lenéz a föld minden lakosára. Ő alkotta mindnyájuk szívét, és jól tudja minden tettüket. Nem szabadul meg a király nagy sereggel; a hős sem menekül meg nagy erejével; Megcsal a ló a szabadításban, nagy erejével sem ment meg. Ámde az Úr szemmel tartja az őt félőket, az ő kegyelmében bízókat, hogy kimentse lelküket a halálból, és az éhségben is eltartsa őket.” (Zsolt 33:13-15)

Dávid zsoltára alapján teljesen egyértelmű, hogy mint teremtmények, „átlátszóak” vagyunk Isten, a teremtő előtt. Semmi és senki nem kerüli el figyelmét, nincs olyan gondolat vagy hadmozdulat, amivel ki lehetne cselezni, be lehetne csapni Őt. Akár bízik benne valaki, akár nem, szemei hatósugarából lehetetlen kikerülni. Ugyanakkor hatalmas örömhír: aki Belé veti bizalmát, az már tudhatja, hogy biztonságban van! A szemmel tartás egyben megmentést és kitartó gondoskodást, vagyis magát az életet jelenti.

14. Megvizsgáltál és ismersz

„Uram, megvizsgáltál engem, és ismersz. Te ismered ülésemet és felkelésemet, messziről érted gondolatomat. Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden utamat jól tudod. Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt, Uram! Elől és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet. Csodálatos előttem e tudás, magasságos, nem érthetem azt. Hová menjek a te lelked elől és a te orcád elől hova fussak? Ha a mennybe hágok fel, ott vagy; ha a Seolba ⁄a sírba⁄ vetek ágyat, ott is jelen vagy. Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó szélére szállnék: Ott is a te kezed vezérelne engem, és a te jobb kezed fogna engem. Ha azt mondom: A sötétség bizonyosan elborít engem és a világosság körülöttem éjszaka lesz, A sötétség sem borít el előled, és fénylik az éjszaka, mint a nappal; a sötétség olyan, mint a világosság. Bizony te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében. Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél! Csodálatosak a te cselekedeteid! Jól tudja ezt az én lelkem. Nem volt elrejtve előtted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam, mintegy a föld mélyében. Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, amelyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülük.” (Zsolt 139:1-16)

Ez a csodálatos himnusz az Atya végtelen bölcsességét és az emberről való gondoskodását magasztalja. Nincs tér, nincs idő, nincs egyetlen rezdülés sem, amely elkerülhetné figyelmét, meghaladná hatalmát és cselekvő szeretetét. Az élet Ura lát, hall, figyel, takargat, körülvesz, tart és vezet – kívánhat-e ember ennél többet? A tökéletes, ugyanakkor számunkra felfoghatatlan erővel és bölcsességgel párosuló szeretet gyöngéd ábrázolása ez a zsoltár. Csak egy apró részlet: az ultrahangos vizsgálat feltalálásáig nem volt lehetőség a méhen belüli fejlődés nyomon követésére – de még így is vannak tévedések, akár a baba nemének megállapítása terén is. Isten ezen találmányok nélkül is jól elboldogult már ezer évekkel ezelőtt, mert „nincsen oly teremtmény, amely nyilvánvaló nem volna előtte, sőt mindenek meztelenek és leplezetlenek annak szemei előtt, akiről mi beszélünk.” (Zsid 4:13)

Természetesen azonnal felmerül a kérdés, ha ez így van – akkor miért ér engem mégis annyi baj és gyötrelem? A válasz erre Dávid élettörténete: az az ember, akiben a fenti himnusz megfogalmazódott, közel tizenöt évig menekült, bujdosott egy félőrült király elől, s közben elveszítette családját, otthonát, sok jó barátját, közöttük a legjobbat is, többször éhezett – ennek ellenére nagyon ritkán jutott olyan mélységbe, hogy kételkedett volna Isten iránta való jóakaratában és szeretetében. E nehézségek tették őt a hit emberévé, faragták és formálták Isten szíve szerint való férfiúvá. Az a tény, hogy Isten ismer téged és engem, nem egyenlő a kényelmes és gondtalan élettel. Egyet jelent azonban azzal a mindenható törekvéssel, hogy a legtöbbet és legjobbat adja neked, és a legtöbbet és legjobbat ábrázolja ki benned.

Még Dávidnál is tökéletesebb példa Jézus Krisztus élete: Ő az, akinek soha nem kellett félelemmel gondolnia Atyjára, hiszen mindvégig szent maradt. Azonban „az ő testének napjaiban könyörgésekkel és esedezésekkel, erős kiáltás és könnyhullatás közben járult ahhoz, aki képes megszabadítani őt a halálból, és meghallgattatott az ő istenfélelméért, Ámbár Fiú, megtanulta azokból, amiket szenvedett, az engedelmességet; És tökéletességre jutván, örök üdvösség szerzője lett mindazokra nézve, akik neki engedelmeskednek, Neveztetvén az Istentől Melkisédek rendje szerint való főpapnak.” (Zsid 5:8-10) Ő, aki tökéletes volt Istenfiaként, tökéletessé formálódott a szenvedés kohójában Emberfiaként – értünk.

15. Keresi az Őt szeretőket

A fenti igék, történetek alapján egyértelmű, hogy „az igaz Isten vizsgálja meg a szíveket és veséket” (Zsolt 7:10). De vajon mihez kezd ezzel – az emberek számára már-már nyomasztóan pontos és tévedhetetlen rálátással, nemcsak az események, hanem az emberi gondolatok nyomon követésével? Mit kezd egy végtelen hatalmú Isten a teremtményeiről való tudásával? Egészen könnyen visszaélhetne vele, hiszen ki állíthatná meg tervei kivitelében? De Isten, aki Atyánkká lett Fiában, maga a jóság:

„Az Úr szemei forognak az egész Földön, hogy hatalmát megmutassa azokhoz, akik hozzá teljes szívvel ragaszkodnak.” (2Krón 6:9)

Ahogyan többek között Noé esete példázza, az Úr azért tekinti át újra és újra a Földet, hogy hatalmát kinyilváníthassa – de nem a pusztítás érdekében, hanem hogy az Őt szeretőket megáldhassa, dicsőségét rajtuk és általuk felragyogtassa a világ előtt.

„akkor tanakodtak egymással az Úrnak tisztelői, az Úr pedig figyelt és hallgatott, és egy emlékkönyv íratott előtte azoknak, akik félik az Urat és becsülik az ő nevét.” (Mal 3:16)

A mennyei angyalok megörökítik azok sorsát, tetteit, akik az Isten iránti szeretettől vezérelt életet élnek és éltek a Földön. Senki útja, szeretete nem vész a feledés homályába, mindenkit számon tart az Úr kegyelme!

„De eljön az óra, és az most van, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres imádóiul.” (Ján 4:23)

Isten keresi azokat, akik azon az egyetlen úton közelítik meg Őt, amelyen valóban el is lehet hozzá jutni. Sőt, maga az Atya mutatta meg ezt az utat az emberiség számára! Jézus, aki Krisztussá, azaz Megváltóvá lett értünk, Lelkét és igazságát önti azokra, akik kérik tőle. Ez az ige azt (is) hangsúlyozza, hogy Isten szívében vágy ég földi gyermekei után, szeretné, ha mindnyájan szeretnénk Őt, életünk Forrását. Szeretné, ha bíznánk Benne, aki már születésünk előtt reménykedett abban, hogy egy napon majd megszólítjuk, megtaláljuk és életre szólóan szívünkbe zárjuk Őt…

„Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most rész szerint van bennem ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, ahogyan én is megismertettem.” (1Kor 13:12)

Az örökkévalóságban jön majd el az a pillanat, amikor végre mi is eljutunk arra az ismeretre, amely Istenben lakozik teremtményeivel kapcsolatban. Egyszer majd mi is olyan mélyen fogjuk Őt ismerni, ahogyan Ő minket! Ez szinte felfoghatatlan ígéret! Egyelőre azonban ez életünk legnagyobb hiánya…

Jézus egyenként ismer mindannyiunkat, s gyengeségeink szánalomra és irgalomra indítják. Név szerint ismer bennünket. Tudja, melyik házban élünk, s minden ott lakót számon tart. Időről időre utasítja szolgáit, hogy menjenek el egy város bizonyos utcájába, egy házba, és keressék meg egyik juhát.

Jézus olyan tökéletesen ismer minden egyes lelket, mintha az az ember lenne az egyetlen, akiért kereszthalált halt. Mindenki nyomorúsága fájdalommal tölti el szívét. A segélykiáltás eljut a Megváltó fülébe. Ő azért jött, hogy minden embert magához vonzzon. Mindenkivel úgy törődik, mintha más nem is volna a Föld színén.E. G. White: Jézus élete