Szívemet átvette

Ő volt, maga Isten szólt – egy éjszakai órában, amikor utaztam hazafelé a városból. Autóban ültem, és egyszer csak meleg, örömteli lett a szívem – fizikailag érezhető módon. Magamtól, önként, értelmesen, tiszta fejből-szívből áramlottak belőlem a gondolatok, a szavak. Azt mondtam: „itt a szívem, az életem, mindenem, vágyaim, munkám, párkapcsolatom, szolgálat, küldetés – LEGYEN, AMIT TE AKARSZ!!!” Soha életemben nem tudtam ezt kimondani, még „agyból” sem, mert féltem, vajon mit fog velem tenni. Féltem minden esetben, amikor az élet átadása szóba került. Nem mertem elengedni a legbensőbb gondolataimat, a szívem vágyait azzal kapcsolatban, amit én szeretnék még az életben. Miközben így utaztam, boldog, nyugodt és békés volt a szívem, ilyesmit előtte még sosem tapasztaltam legbelül! Folyamatosan azt mondtam magamban, hogy „itt a szívem, az életem, a TIED, azt teszel vele, amit akarsz!” Ekkor egy határozott gondolatot keltett bennem – erre szoktam azt mondani, hogy szólt hozzám. Az én saját hangom, hangszínem volt, DE nem belőlem jött, hanem felülről – azzal a gépkocsival kapcsolatban, amiben utaztam. Meghirdettem már pár hónapja, de semmi érdeklődés, csak néhány pimasz autókereskedés. Az jelent meg bennem, hogy „ezt a gépkocsit megveszi egy apa a fiának”.

Másnap reggel ébredés után láttam, hogy volt két nem fogadott hívásom. Még nem kapcsoltam össze gondolatban az eseményeket, csak visszahívtam a számot és akkor leesett az állam. A férfi azt mondta, kocsit fog venni a fiának. Feljött a városba, de váratlanul eladták az orra előtt a kiszemelt autót. Ekkor találta meg a hirdetésemet. Kérdezte, mikor tudná megnézni a gépkocsit. Gondoltam, majd valamikor később. Ki akartam menni a tópartra horgászni, mert a természet, azon belül a vízpart és a horgászat együtt, nekem maga a csoda és a pihenés. A férfi megkérdezte, hol lakom, mert eljönne megnézni, és fél órán belül már ott is volt.

Egy tisztességesen öltözött, kulturált beszédű cégvezető állt előttem, a fia hasonló benyomást keltett. Az autót megnézték, beszélgettünk, lekérdezték a kocsi adatait. A férfi azt mondta, nem gondolta, hogy ma mégis üzletet köt, de ez minden vonatkozásban tiszta ügy, úgy állnak a dolgok, ahogy meghirdettem. Már többet megnéztek, de mindenhol volt valami „simlisség”. Azonban mindenképp el akarta vinni vásárlás előtt ellenőriztetni egy márkaszervizbe. Mivel vasárnap volt, erre csak másnap kerülhetett volna sor, ez azonban nekem nem volt jó, mert reggel utaztam külföldre. Erre a férfi kijelentette a fiának, hogy mivel bizalma támadt irántam, ezért kifizeti most az autót. A szót tett követte, sikerült eladnom ott helyben.

„Ő szólt és meglett!” – az ige azt mondja, tehát ha Isten egyszer megszólal, akkor ott történni fog valami, amiről Ő tett bizonyságot! Megtörtént! Soha, amíg élek, nem tudom azt az éjszakát ezzel a másnappal elfelejteni!

Budapest, 2019 októbere
Névtelen szerző