A szent sátor az Egyiptomból történt kivonulás után, a Sínai-hegynél való táborozás során, közel fél év alatt készült el. Amikor Mózes a hegyen tartózkodott, Isten adott neki látomást és pontos utasítást az építésre vonatkozóan. A földi anyagokból, kézzel készített sátor halvány mása volt csupán az eredetinek; a mennyei dolgok ábrázolatainak szerepét töltötte be:

„Mert nem kézzel csinált szentélybe, az igazinak csak másolatába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék érettünk.” (Zsid 9:24)

A sátor szétszedhető, szállítható formában készült, a vándorló nép között Isten lakhelye volt, és egészen addig működött, amíg Salamon király fel nem építette apja tervei alapján az első állandó templomot Jeruzsálemben.

A templom szerkezete, felépítése megegyezett a sátoréval, azzal a különbséggel, hogy kövekből építették, s a letelepedett nép minden évben legalább háromszor ellátogatott a fővárosba, a kötelező ünnepeken való részvétel céljából. Az első templomot, amely több mint négy évszázadon át ékeskedett Sion hegyén és az izraeliták büszkeségét jelentette, a káldeusok, mint Isten büntetésének eszközei semmisítették meg:

„Az Isten házát meggyújtották, Jeruzsálem kőfalait lerontották, palotáit mind elégették tűzzel, és minden drágaságait elpusztították.” (2Krón 36:19)

A második templom felépítésére, amely méreteiben és pompájában jóval szerényebb volt az elsőnél, a babiloni fogság után, Zorobábel és Nehémiás vezetésével, nagy szorongattatások közepette került sor. E templomhoz kötődik Jézus Krisztus munkássága is; az épület szerepét a Messiás halálakor véglegesen betöltötte. Végső pusztulására Jézus is utalt (Mt 24. fej.), Titus és római seregei voltak, akik i. sz. 70-ben felgyújtották és Jeruzsálemmel együtt a földdel tették egyenlővé.

A sátor és a templom egyaránt két részből állt: a szentélyből és a szentek szentjéből. Az előbbi helyen állt a gyertyatartó, a szent kenyerek asztala és a jóillattétel oltára. Ide a papok naponta bejártak szolgálataik elvégzésére. A szentek szentjében állt a frigyláda, oda csak a főpap léphetett be évente egyszer, a nagy engesztelési napon, hogy az áldozati vérből hintsen a láda fedelére, a nép bűneinek eltörlése érdekében. A naponkénti áldozatbemutatás a Lévi törzséből származó papok feladata volt, ezt a sátor udvarában kellett elvégezni. Minden a legapróbb részletig, a ruházattól az áldozatra szánt bárányig, az olajtól a kenyerekig Jézus Krisztus földi áldozatát és mennyei szolgálatát jelképezték.

„Hol voltál, fiam? Hol voltál ilyen sokáig? Merre jártál? Mit kerestél a világban? Hol kellett volna keresned, ha nem az Úrban? És az Urat hol, ha nem az ő templomában? S az élő Istennek mely templomát, ha nem azt az élő templomot, amelyet ő maga készített magának, a te tulajdon szívedet? Néztem, fiam, hogyan tévelyegsz, de nem akartam már tovább nézni, hát elvezettelek magamhoz, bevezetvén téged tenmagadba. Mert itt választottam magamnak palotát lakóhelyül: ha akarsz itt lakni velem, megtalálod mindazt, amit a világban hiába kerestél, a békét, boldogságot, dicsőséget és mindeneknek bőségét. Ígérem, fiam, nem fogsz csalatkozni, mint amott.”
Johannes Amos Comenius: A világ útvesztője és a szív paradicsoma