A keresztény világban sokan őriznek vagy viselnek kereszténynek mondott szimbólumokat, képeket. Megint mások mélységesen ellenzik ezt, bálványimádásnak tartják még azt is, ha családi fényképek láthatók a lakásban. Egyesek meg vannak győződve, hogy ezáltal démonokat vonzanának a házukba. Ennek az ellenszenvnek nyomós indokát találhatjuk az Ószövetségben:
- Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, amelyek fenn az égben, vagy amelyek alant a földön, vagy amelyek a vizekben a föld alatt vannak. Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőn-szerető Isten vagyok, aki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad- és negyedíziglen, akik engem gyűlölnek. (2Mózes 20:4-5)
Tehát a harmadik parancsolat kimondja, hogy ne készítsünk semmihez hasonlót ahhoz, ami az égben, a földön vagy a föld alatt van. És hozzáteszi, hogy ne boruljunk le előttük, és ne szolgáljuk őket. Ez az alapja annak az elképzelésnek, hogy soha ne legyen semmilyen fénykép vagy bármilyen szobor az otthonunkban. A bálványimádás mindig úgy jelenik meg a Bibliában, mint amit Isten nagyon visszataszítónak talál, és mélységesen ellenzi. Sámuel így inti Sault:
- Mert, mint a varázslásnak bűne, olyan az engedetlenség; és bálványozás és bálványimádás az ellenszegülés. (1Sámuel 15:23)
Tehát a bálványimádás egyenlő a boszorkánysággal, a lázadással, a makacssággal, a gonoszsággal stb. Ez egyértelműen olyasmi, amit Isten egyáltalán nem tűrhet meg. Valójában újra és újra megbüntette és végül elvetette Izraelt, mert bálványokat készítettek és imádtak. A legelső hitehagyás, amibe belekeveredtek, a kivonulást követően az aranyborjú elkészítése és imádása volt. Háromezren haltak meg közülük azon a napon, mert a léviták lemészárolták mindazokat, akik részt vettek e borjúszobor előtti hódolatban. A bálványimádás az egyik nagy bűn, amelyet a Biblia kiemel, és emiatt sokan óvatosan bánnak a képekkel.
A bálványimádás veszélye
De miért olyan sértő a bálványimádás Isten számára? Először is, eltorzítja Isten képét. Amikor valaki készít egy tehénszobrot, majd imádja azt, bár állítólag az az ő istenét képviseli, mégis úgy néz ki, mint egy tehén. Bizonyosan alábecsülöd Istent, ha azt hiszed, hogy Ő tehén alakjában jelenik meg! A hinduizmusban sok isten van. Ott van Ganésha, az elefántisten, ott van Hanuman, a majomisten stb., vagyis sokféle állatábrázolást alkalmaznak isteneik bemutatására. A lényeg, hogy egy kép vagy szobor mindig az ember elméjében megjelenő, korlátolt és torz istenképet tükrözi, méltatlan fogalmat alkotva a Mindenhatóról.
Ezért olyan utálatos Isten számára a bálványimádás. Leszállítja Őt teremtménye szintjére, aki nem tud felülemelkedni azon, amit imád. Más szóval, az emberek hajlamosak az utánzásra és megpróbálnak olyanok lenni, mint az, amit imádnak. Bizonyos felekezetek nagy hangsúlyt fektetnek a képekre és szobrokra. Vannak Mária-képek, szentábrázolások, Jézus-szobrok. Azt állítják, nem imádják a képeket, csupán arra használják, hogy figyelmüket Istenre vagy tiszteletük tárgyára irányítsák. De mindeközben nem veszik figyelembe az emberi természetet. Hajlamosak vagyunk ugyanis erősen kötődni azokhoz a dolgokhoz, amelyek az érzékeinkre, látásunkra, hallásunkra hatnak. Ez pedig elkerülhetetlenül befolyásolja az életszemléletet és a hétköznapi gyakorlatot. A képekkel és szobrokkal tehát az a probléma, hogy eltorzítják a valóságos dolgokról alkotott látásunkat.
Ez az oka annak, hogy amikor Isten bemutatkozott az izraelitáknak, egy arany ládát adott nekik, amelyet a szövetség ládájának neveztek el, és olyan szimbólumokat helyeztetett el benne, amelyek az ő jellemét hivatottak képviselni (a két kőtábla a tíz parancsolattal stb). Ez lett úgyszólván az egyetlen tárgy, amit Istenhez kapcsolhattak, mert megtiltotta nekik, hogy bármilyen képet készítsenek róla. Azt akarta, hogy olyan fogalmuk legyen Istenről, amely nem foglalja magában a saját, emberi nézőpontjukat. Nem akarta, hogy alacsonyabb rendű dolgokkal társítsák Őt, és így méltatlan fogalmat alakítsanak ki róla.
Isten tehát azért tiltakozik a bálványimádás ellen, mert az eltorzítja a róla való felfogásunkat! Ez az igazi probléma! Az igazi kérdés az, hogy az ábrázolások hogyan befolyásolják az Istenről alkotott képünket. Az Úr a lealacsonyító tévképzetektől akar megóvni minket. Ilyen értelemben a szentháromság-ábrázolások a legsúlyosabb bálványimádás körébe tartoznak.
Hamis eszmék
Isten „kinézete” mindig is fontos volt az emberiség egy része számára, és legtöbben úgy nőttek fel, hogy Jézus megjelenéséről, úgymond, hagyományos elképzeléssel rendelkeztek. Azonban egyesek az utóbbi időben azt állítják, hogy Jézus fekete férfi képében jelent meg – annak érdekében, hogy azonosulni tudjanak vele. E felvetések és viták abból fakadnak, hogy az ember mindig is vágyott arra, hogy vizuális képet kapjon Istenről.
A közelmúltban régészek és történészek – a korabeli emberekről és kultúráról alkotott elképzeléseik alapján – megalkottak és megjelentettek egy ízléstelen képet Jézusról. Ez a már-már karikatúra azért sértő, mert hasonlít az evolucionisták által barlangi embernek nevezett ábrázoláshoz, ferde, rövid homlokkal és torz vonásokkal. Az istenség fizikai megjelenésének elképzelése nagyon fontos a világ többsége számára. Ez egyértelműen az önző testi természet perspektívája, mely szerint az ember külső megjelenése minden másnál fontosabb tényező.
Milyen tehát Isten?
Isten érdekes kijelentést tett, amikor Mózeshez beszélt, aki azt kérte tőle: Könyörgöm, mutasd meg nekem a te dicsőségedet! (2Mózes 33:20) Képzeld el, hogy végre Isten jelenlétében vagy, és lehetőséged van beszélni hozzá, mit szeretnél tőle először? Amikor gyerekkoromban meséket olvastam, voltak olyan történetek, amelyekben hatalmas természetfeletti lények vagy dzsinnek jelentek meg a hősnek, és teljesítették három kívánságát. Volt, aki pénzt kívánt, volt, aki hírnevet és dicsőséget. De amikor Mózes megkapta élete lehetőségét, hogy a mindenható Isten jelenlétében legyen, mit kért?
- Kérlek, mutasd meg nékem a te dicsőségedet! (2Mózes 33:18)
Feltételezem, hogy Mózes jobban meg akarta ismerni Istent. Szíve szándéka, álma az volt, hogy megismerje Őt, amennyire csak lehetséges, és Isten engedett neki, mert így szólt:
- Megteszem, hogy az én dicsőségem a te orcád előtt menjen el, és kiáltom előtted az Úr nevét: És könyörülök, akin könyörülök, kegyelmezek, akinek kegyelmezek. Arcomat azonban, mondta, nem láthatod; mert nem láthat engem ember élve. (2Mózes 33:19-20)
Ez egy határozott kijelentés Istentől, amellyel leckét próbál adni Mózesnek önmagáról. Biztos vagyok benne, hogy az Úr szavai a valóságra összpontosítanak, ezért azt mondja: „Megmutatom neked, amit meg tudok mutatni, de ne várd, hogy mindent láthass! Van egy bizonyos sajátosságom, ami azonnal elpusztítana téged, ha teljességemben felfedném magam előtted. Képtelen lennél ellenállni, és nem élnéd túl, ha megmutatnám neked az arcomat.” Mit próbált Isten kifejezni? Arra utalt, hogy nem láthatod a fizikai arcomat, vagy arra, hogy nem láthatod szellemi valóságomat? Mi olyan lenyűgözően hatalmas és dicsőséges Őbenne, amit látva megszűnnénk létezni? Isten e fél mondattal erősítette meg a lényeget: ember nem láthat engem élve.
Jákób különös tapasztalata is idekapcsolódik a Jabbók partján folytatott küzdelme után:
- Nevezte azért Jákób annak a helynek nevét Peniélnek: mert láttam az Istent színről színre, és megszabadult az én lelkem. (1Mózes 32:30)
Jákób azt mondja, csodát éltem át! Láttam Istent és életben maradtam! Nyilvánvaló, hogy soha nem látta szó szerint Isten arcát, ez később az Úr Mózesnek mondott szavai szerint lehetetlen. De azt jelenti, hogy volt egy olyan találkozása Istennel, ami egyfajta szemtől-szemben élménynek nevezhető. Ha valakivel birkózol, akkor nagyon szoros kapcsolatba kerülsz vele. Természetesen ez egy angyal volt, nem maga Isten. De amikor Isten követet küld, hogy Őt képviselje, akkor az a küldött úgy beszél és cselekszik, mint maga Isten. A képviselőben tulajdonképpen meg kell látnunk Istent, és Jákób erre gondolt. Azt biztosan megértette, hogy isteni találkozásban volt része, mégis életben maradt. Kifejeződik csodálkozása: Életben vagyok! Kifejeződik istenfélelme, mert benne van az a várakozás, hogy ha találkozom Istennel, akkor nem szabadna életben maradnom. Ugyanezt a félelemteljes várakozást fejezik ki az izraeliták is, amikor Isten bemutatta nekik a tíz parancsolatot:
- És mondták Mózesnek: Te beszélj velünk, és mi hallgatunk; de az Isten ne beszéljen velünk, hogy meg ne haljunk! (2Mózes 20:19)
Ha megpillantjuk Istent, meghalunk. Ha Isten szól hozzánk, meghalunk. Ha küzdünk Istennel, meghalunk. Érthető, miért kívánták Isten védelmét és erejét, de nem akarták Istent magát. Úgy látták Őt, mint egy rettenetes, félelmetes személyt. Amikor tehát Isten azt mondta, hogy „ne készítsetek semmiféle képmást”, azt hangsúlyozta, hogy ha egy képmásra összpontosítasz, akkor lekicsinyíted, eltorzítod Isten hatalmát és nagyságát.
Egy élő képmás
Ismét szeretném hangsúlyozni a tényt, hogy minél mélyebben kutatjuk e kérdéseket, annál nyilvánvalóbbá válik a lényegi különbség az Ó- és az Újszövetség világa között. Ezt minden egyes bibliatanulmányozás során figyelembe kell vennünk. Isten az Ószövetségben bemutatja hatalmát, amely azonban másképp jelenik meg az Újszövetségben.
Van egy népszerű ének, amely a következő kérdésekből áll:
Tudtad, Mária, hogy a gyermeked meggyógyítja majd a vakot?
Tudtad, Mária?
Tudtad, Mária, hogy a fiad lecsendesíti a vihart?
Tudtad, hogy a fiad ott jár, ahol angyalok jártak?
Tudtad, hogy amikor gyermeked arcát csókolod, Isten arcát csókolod?
Ez egy kicsit ijesztő, félelmetes is egyben. Szemléletessé teszi annak igazságát, hogy mi történt, amikor Jézus Krisztus emberré lett, érzékelteti azt a nagy csodát, ami akkor történt, amikor Isten elküldte a fiát.
- Ha mégis leplezett a mi evangéliumunk, azoknak leplezett, akik elvesznek: Akikben e világ Istene megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangéliumának világosságát, aki az Isten képmása. (2Korinthus 4:2-3)
Ebben az esetben a képmás, amelyre Pál apostol utal, nem faragott, hanem élő. Miért más ez, mint egy kegykép? Miért nemcsak megengedi, hanem támogatja is Isten az „élő képet”, miközben tiltja az élettelen másolatokat?
- Mert az Isten, aki szólt: sötétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a mi szívünkben az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása végett. (2Konthus 4:6)
Valójában a zsidók nem tudták, mit veszítettek. El tudjuk képzelni, hogy csak az Ószövetség van, de az Újszövetség nincs?! El tudjuk képzelni, hogy nem értjük, mit mondanak ezek a versek?! Az Ószövetség azt mondja, senki sem láthatja élve Isten arcát. Az Újszövetség szerint azonban Isten arca Jézus Krisztus arcán látható! Az Újszövetség látszólag ellentmond az Ószövetségnek, ha nem értjük, mit üzen valójában, s ezzel hatalmas áldással leszünk szegényebbek. Akkor a valóság továbbra is az, hogy senki sem láthatja élve Isten arcát. Még mindig azzal a téves felfogással kell élnünk, hogy „ha meglátom Istent, meghalok”, továbbra is azt gondoljuk, félnünk-rettegnünk kell tőle. Az Újszövetség szerint azonban Isten dicsősége Jézus Krisztus arcán ragyog, aki Isten képmása.
- Miután az Isten sok rendben és sokféleképpen szólt hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó időkben szólt nekünk Fia által, akit tett mindennek örökösévé, aki által a világot is teremtette, aki az ő dicsőségének visszatükröződése, és az ő valóságának képmása, aki hatalma szavával fenntartja a mindenséget, aki minket bűneinktől megtisztítva, ült a Felség jobbjára a magasságban (Zsidók 1:1-3)
Két fontos dologra szeretném felhívni a figyelmet: Először is Jézus Isten dicsősége, másodszor valóságának képmása. Ez azt jelenti, hogy Jézus pontosan olyan, mint maga Isten. Azt jelenti, hogy Ő Isten dicsősége, hogy Isten dicsőségének tökéletes kifejeződése saját Fia. Fülöp Jézushoz intézett kérése lényegében ugyanazt célozza, mint Mózesé: Mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk! (János 14:8) Nem tudható, Fülöp pontosan mire számított, de a tanítványok már akkor is nagyon jól értették, hogy Jézusnak olyan bensőséges, különleges útja van az Atyához, amivel senki más nem rendelkezett.
- Jézus így válaszolt: Annyi idő óta veletek vagyok, és mégsem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem látott, látta az Atyát; miért mondod azért: Mutasd meg nékünk az Atyát? (János 14:9)
Tehát nem mondhatjuk többé, hogy soha senki nem látta Istent vagy senki nem láthatja Őt! Ez az Ószövetség valósága volt! Jézus azt mondja, hogy aki Őt látta, Istent látta, mert ők egyek. Fülöp talán nem erre a válaszra számított, de erre a válaszra volt szüksége. Az igazságot kellett hallania! A teljes jézusi válasz így hangzott: Én vagyok az Istenre vonatkozó teljes igazság, én vagyok a minden, amire szükséged van ahhoz, hogy Istent megismerd. Aki látott engem, mindent látott ahhoz, hogy lássa Istent! Az Úr által adott lecke itt tehát az, hogy azért ne csinálj faragott képmásokat, mert én adok neked egy élő képmást! Egy valóságos képmást! A kegyképek gyenge utánzatok, részleteik saját képzeletünkre vannak bízva. Ezért mindig hamis ábrázolások és az igazinak csupán hamis benyomásai.
Illusztráció kontra valóság
A tíz parancsolatot egyfajta fényképhez hasonlíthatjuk, mivel Isten jellemének kifejeződése. Azonban csupán nagyon korlátolt, egyoldalú képet mutat az Úrról. Ha csak ehhez a képmáshoz viszonyulunk, akkor torz fogalmat nyerünk Istenről. Ahhoz, hogy igazán megértsük és megismerjük Őt, valami sokkal átfogóbbra van szükség, mint ez a tíz rövid kijelentés. Ezért Isten igazi törvénye Jézus Krisztusban él! Az Atya igazi természete, jelleme, személyisége, az Atya TELJES képmása az Ő Fiában adatott számunkra! Nem pedig parancsolatokban vagy bármilyen más törvényben, holt képmásban.
- Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelében van, az jelentette ki őt. (János 1:18)
Egyesek ezzel a kijelentéssel támasztják alá azt az elképzelést, mely szerint sem Énókh, sem Illés, sem Mózes nem került a mennybe, mert a vers azt mondja, hogy „senki”. Ez jól szemlélteti, hogy sokan gyakran félremagyarázzák a Bibliát, mert a verseket egymástól elszigetelten olvassák, anélkül, hogy megértenék a szövegkörnyezetet. Tényleg azt állítja itt Jézus, hogy soha senki nem látta az Istent? Mi az igazi jelentése ennek a mondatnak? Jákób azt mondta, láttam Istent és életben maradtam. A Biblia szerint Mózes szemtől szemben beszélt Istennel, ahogyan az ember beszélget a barátjával. Isten mégis azt mondja, hogy senki sem láthatja élve arcomat. A Biblia ugyanakkor állítja, hogy Izrael hetven vénje látta Izrael Istenét. Az Úr Mózest egy sziklahasadékba rejtette, elvonult mellette, és azt mondta: „meglátsz hátulról”. Később mégis azt olvassuk, hogy Mózes szemtől szemben beszélt Istennel. Nyilvánvaló, hogy a „szemtől szemben” egyszerűen személyes, meghitt interakciót jelent.
Ugyanakkor az Újszövetségben János azt írja, hogy Istent soha senki nem látta. Ezek szerint a Biblia ellentmond önmagának? Egyszerűen az a kérdés, összefüggéseikben tudjuk-e az egyes igék értelmét megfejteni. Hány ember ismerte Istent a megfelelő módon, mielőtt Jézus Krisztus eljött? Senki! Egyetlen emberi lénynek sem volt helyes és teljes képe róla, mielőtt Jézus a Földre jött. Azért, mert ilyen módon még senki nem láthatta Őt – egyszerűen erre utal ez az igevers. Az egyetlen személy, aki megtaníthat minket, milyen Isten valódi arca, az az egyszülött Fiú, aki az Atya keblén nyugszik. Ő nyilatkoztatta ki Istent az emberiség számára, és Ő tette lehetővé, hogy igazán megismerjük Őt.
- Megjelentettem a te nevedet az embereknek, akiket e világból nekem adtál: tiéid voltak, és nekem adtad azokat, és a te beszédedet megtartották. (János 17:6)
Ez azt jelenti: kinyilatkoztattam, feltártam nevedet; megmutattam jellemedet.
- Megdicsőítettelek a Földön: elvégeztem a munkát, amelyet rám bíztál, hogy végezzem azt. (János 17:4)
Az Ószövetségben Isten dicsősége ragyogó fény, hatalommal és erővel teljes, hogy megrémítsen és félelemmel töltsön el. Jézus nem ilyen szemléltetést nyújtott, mégis azt mondja: „Megdicsőítettelek Téged a Földön”. Ő Isten valódi dicsőségét tárta fel. Kinyilvánította Isten nevét, és bemutatta, milyen Isten. De hogyan? Nem találunk olyan részletet az Újszövetségben, ahol Jézus aprólékosan elmagyarázta volna tanítványainak, milyen jelleme van az Istennek. Ellenben számtalan példázatot mondott Isten királyságáról, illetve a legkülönfélébb helyzetekben mutatott róla olyan képet, amelyek szöges ellentétben álltak az emberek elképzeléseivel. Vizsgáljunk meg néhány „pillanatfelvételt Istenről”, hiszen képekről, képmásokról beszélünk.
Valódi pillanatfelvételek
Ma már sok fényképezőgép képes panorámafelvétel készítésére. A kamera egy sor képet készít, majd ezeket összekapcsolja, hogy egyetlen nagy képet hozzon létre, amely a teljes tájat mutatja, és sokkal többet tartalmaz, mint amit egyetlen fotóval láttatni lehetne. Jézus pontosan ezt adja nekünk, pillanatképek sorozatát Istenről. Sokszor úgy olvassuk példázatait, hogy nem értjük meg a lényeget. Pedig számtalan történettel pontosan azt akarta elérni, hogy megértsük, milyen Isten. A tékozló vagy elveszett fiú jó példa erre.
Sokak számára az egyik fontos tanulság az idősebb testvér beteges mentalitása, de talán még a fiatalok ostobaságát is kiemelhetnénk. Azonban nem ezek voltak a fő pontok, amelyeket Jézus ki akart emelni a történetből. Amit hangsúlyozott, az az apa hozzáállása volt valakihez, aki egyáltalán nem érdemelt semmit! Egy egész történetet mesélt el csak azért, hogy megtanítson minket arra, hogyan bánik Isten azokkal, akik teljesen érdemtelenek.
A fiú visszajön, és bocsánatot kér. „Tégy szolgáddá, nem érek semmit!” Ezek vagyunk mi; így érezzük magunkat, mert cserbenhagytuk Istent, és megszégyenítettük Őt. Tudjuk, hogy mit teszünk, és mégis megtesszük. Amikor így viselkedünk, mások azt mondják: „Tudtad, mit csinálsz. Megérdemelted, amit kaptál. Szenvedned kell!” De mit tesz az apa Jézus történetében? Még azt sem engedi, hogy a fiú befejezze a vallomását. Azonnal ráteríti a köntöst, hogy ne lássák meztelenségét, mocskosságát és méltatlanságát. Saját gyűrűjét húzza fia ujjára, hogy jelezze: ez az én fiam! A hatalom és a fiúi rang megalázott, méltatlan állapotában is megadatik neki. Az apa nagy lakomát rendez, hogy megünnepelje az elveszett visszatérését. Ez Isten igazi arca, amelyet Jézus Krisztus arcán láthatunk.
Az elveszett bárány hasonló történet. A lényeg, hogy a bárány elkóborolt. A legtöbb ember nem keresne egyetlen eltűnt juhot az éjszaka közepén, ha egyébként van száz. Érdekes, hogy Isten ezt az elveszettet nem emberként, hanem közönséges állatként ábrázolja. A juh csupán tulajdon, nem olyasvalami, ami iránt az ember nagy szeretetet vagy ragaszkodást érezne. De Isten a tékozló fiaként szeret minket a tékozló fiú történetével, s az elveszett juh és az elveszett pénzérme történetében úgy szeret minket, mint saját tulajdonát.
De Zákeus történetében is azt mutatja be, mennyire törődik velünk. A közszereplőkkel szemben gyakran nagyon türelmetlenek és kritikusak vagyunk. Számtalanszor tapasztaljuk, hogy sok politikus és hatalommal, tisztséggel bíró személy egyszerűen gazember, akik kihasználják és manipulálják az embereket, saját pecsenyéjüket sütögetik. Ezért ösztönösen nem bízunk bennük, és ez így van rendjén. Zákeus is ilyen volt, egy tolvaj, aki kizsákmányolta az embereket. Ennek ellenére mindig is valakinek a gyermeke volt, akinek valahol, valami miatt rossz irányba fordult az élete. Az egyetlen, aki megérthette helyzetét, az volt, akiben isteni szív dobogott. Zákeus tehát felkapaszkodik a fára, túl bizonytalanul és méltatlanságának tudatában ahhoz, hogy szemtől szemben találkozni merjen ezzel a szent személlyel, Jézussal. Túlságosan félt szembenézni ezzel az emberrel, aki Isten képmása volt.
Felmászik a fára, csak hogy megpillanthassa Őt, és lám, Isten szíve keresi ezt a kisembert. Ahogyan mindenkit keres, függetlenül attól, hogy mennyire rossz ember. És csodák csodája, Jézus azt mondja: „Zákeus, jövök, hogy nálad vacsorázzak!” Meghívatja magát Zákeus házába, mert tudja, hogy a vámszedőnek soha nem lenne bátorsága meghívni Őt. Ezen a napon a tolvaj és csaló megtér, és egész házanépe üdvösségre talál. Ez Isten arca! Nem mennydörgés és villámlás a hegyen, nem félelem és rémület, ami bujkálásra késztet, ha Ő közeledik. Nem, Isten dicsősége, amelyet Jézus Krisztus arcán, az Atya képmásán látunk, valami rendkívül szeretetteljes, gyengéd és gyönyörű. Ez az Ő igazi dicsősége! Az Ő igazi arcának ezek a csodálatos képei Jézus egész életében tetten érhetők!
Mária Magdolna Jézus egyik barátja, de sokan megvetik, mert prostituált volt. Jézus Simon, egy farizeus, egy neves egyházi tisztségviselő házában ül, és itt jön ez az asszony, besurran az ajtón. Mi van nála? Egy üveg nárdusolaj, amiért összes megkérdőjelezhető bevételét odaadta. Mindent elkölt, és megveszi ezt az üveg illatos kenőcsöt, odalopakodik Jézus lábaihoz, nem áll az Ő színe elé, mert hogyan merészelhetne egy ilyen rossz hírű asszony a Szent színe elé állni?!
Ahogyan az olaj szétárad, illata betölti az egész szobát. Mindenki undorodva néz a nőre, ahogy a díszvendég előtt guggol, sír, és a hajával törli Jézus lábait. A farizeus Simon arra a következtetésre jut, hogy ez az ember nem lehet próféta. Ezt az ítéletet az Istenről alkotott előítéletei alapján hozza meg. Az ő elképzelése szerint Isten könyörtelen bíró! Olyan istenre gondol, aki halálra sújtja ezt a bűnöst, aki elutasítja ezt az asszonyt, mert szentségtelen és tisztátalan utcanő volt. Hogyan is merészel ő a szenthez hozzáérni?! Simon arra a következtetésre jut, hogy ha ez a galileai Isten embere lenne, akkor tudná, nem engedheti közel magához ezt az asszonyt, mert Isten azt mondja, hogy ahol ő megjelenik, ott még a föld is megszentelődik (2Mózes 3:5)! A farizeus hozzáállása: „Ne merészelj közeledni hozzám, prostituált!” Simon az Istenről alkotott korlátozott elképzelései és fogalmai alapján ítélkezik Jézus felett. De mit mond Jézus, Isten igazi arca? Azt mondja, „hagyd békén ezt a nőt!” Azt mondja, „asszony, ahol csak az evangéliumot hirdetni fogják, ott ezt a történetet is elmondják.” Szembeállítja őt Simonnal: „A temetésemre kent meg. Nem szűnt meg csókolgatni lábaimat, te pedig soha nem csókoltál meg, soha nem kentél meg olajjal. Nézd meg, mit tett értem!” Jézus egy teljesen más képet nyújt Istenről, egészen másként mutatja be az Atya arcát. Ezért gyűlöli Isten a bálványimádást, ezért adta nekünk igazi képmását és tükörképét, akit szemlélhetünk és bízhatunk benne: az élő, pontos másolatban, akin keresztül megpillanthatjuk Isten valódi arcát.
Tükrözés
Ezzel már majdnem vége a történetnek, de van még egy csodálatos szempont.
- Mert akiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy azok az ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek, hogy ő legyen elsőszülött sok atyafi között. (Róma 8:29)
Istennek nemcsak egyetlen képmása van, a Jézus Krisztus, hanem sok. Az a terve, hogy számtalan pillanatfelvétel készüljön Róla. Az a terve, hogy akiket előre ismert (téged és engem), arra rendelte, hogy az Ő Fia képmásához hasonlóvá váljanak. Olyanok legyünk, mint Ő. Arra születtünk, hogy elsőszülöttek legyünk sok testvér között, Isten elsőszülöttjei, mind olyanok, mint Atyánk.
- Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélve, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úr szellemétől. (2Korinthus 3:18)
Isten szelleme, Jézus szelleme végzi ezt a munkát, megteremti a képet, mely nem fából és kőből készült, hanem egy élő arcmás benned és bennem, az Atya, a mindenható, irgalmas szívű Isten képe.
David Clayton