Bejegyzések átoktörés címkével

A második átok

Az első átok A Biblia tanítása szerint a bűn következményeként két átok sújtotta az emberiséget, Krisztus áldozata azonban megtörte mindkettő erejét. Az eredeti Ádám engedetlensége következtében, az Édenben érte az emberiséget. Pál erről írja: E kárhozat minden embert elért, és kizárólag Ádám vétke okozta. Ádám választása megtörte az Isten és az emberiség közötti kapcsolatot, amely … Tovább A második átok »

Isten megoldása

Ebben a cikkben továbbra is a világegyetemben zajló, évezredek óta tartó nagy konfliktus áll a középpontban, az átok megtörésének csodájával fogunk foglalkozni. A legfőbb cél, hogy megértsük a mennyből eredő konfliktus természetét, és megtudjuk, miként érint mindez személyesen minket. Csak akkor találhatjuk meg életünk igazi célját, és csak akkor tudhatjuk, merre tartunk, ha látjuk az … Tovább Isten megoldása »

Az átok

Mi az átok? Az alábbi ige szerint állapotunkat tekintve „átok alatt” vagyunk. Hogyan kell ezt érteni? Nagyon fontos kérdésről van szó, mert azt is meghatározza, hogyan értelmezzük a megváltás tervét. Az átok fogalmát tekintve az értelmező szótárak népszerű értelmezésein nőttünk fel, és bizonyára sokan vannak, akik a mai napig egyetértenek ezekkel a meghatározásokkal. Az Oxford … Tovább Az átok »

Áldott vagy átkozott?

Az Ószövetség nagyon sok szempontból félreérthető és egy zord, kegyetlen, büntető Isten képét mutatja, aki látszólag önkényesen ítél – csak azért, mert valaki elfordul tőle. Úgy tűnik, mintha féltékenységében azonnal lesújtana a tévelygőre. Az alábbi kijelentéspár – átok és áldás témájában – ékes példa erre. Azonban a következő tanulmányok jelentős mértékben megkönnyítik a helyes értelmezést. … Tovább Áldott vagy átkozott? »