„Jézus Jerikóba érkezett és átment a városon. Volt ott egy ember, akit Zákeusnak hívtak; és gazdag fővámszedő volt. És igyekezett Jézust látni, ki az; de a sokaságtól nem láthatta, mivel alacsony termetű volt. És előre futott, felmászott egy eperfügefára, hogy őt lássa; mert arra vitt az útja. És mikor arra a helyre jutott, feltekintvén Jézus, meglátta őt, és mondta neki: Zákeus, hamar szállj le; mert ma a te házadnál kell maradnom. És sietve leszállt, és örömmel fogadta őt. És mikor ezt látták, mindnyájan zúgolódtak, mondván: Bűnös emberhez ment be szállásra. Zákeus pedig előállva mondta az Úrnak: Uram, íme minden vagyonomnak felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit csalással elvettem, négyszer annyit adok helyette. Mondta pedig néki Jézus: Ma lett üdvössége ennek a háznak! Mivel ő is Ábrahám fia. Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett.”
Zákeus történetét talán még azok is ismerik, akik nem állnak különösebben szoros kapcsolatban a hittel. Most mégis arra kérem a kedves Olvasót, haladjunk végig úgy ezen a pár igeversen, mintha a főszereplő helyében lennénk, és most kaptuk volna a hírt, hogy a Messiásnak mondott Jézus közeleg városunkhoz…
Napról napra megerősödik ugyanis bennem a tapasztalat, hogy a százszor hallott bibliai történet százegyedik alkalommal is képes új szempontból a szívünkre és értelmünkre hatni, csodákat feltárni, Isten lenyűgöző szeretetének bizonyságát nyújtani, hálát és örömet fakasztani…
1. Úton a kereszt felé
„Jézus Jerikóba érkezett és átment a városon.”
Jézus Krisztus földi szolgálatának végéhez közeledett. Ezt követően még egy emlékezetes bethániai vacsorán vesz majd részt, ahol Mária megkeni a temetésére, azután a jeruzsálemi bevonulással megkezdődik szenvedésének története, amely a kereszten kivívott győzelemmel felteszi a koronát az emberért végzett alázatos munkájára. Minden egyes nappal közelebb került tehát megszégyenítésének, haláltusájának óráihoz, a végletes magány és a gonoszság erőinek tombolása megtapasztalásához. Ennek ellenére céltudatosan és alázatosan haladt az útján, és egy ember kedvéért betért Jerikóba, a pálmafák városába. E gyönyörű, mediterrán típusú város fontos közlekedési és kereskedelmi csomópont volt, és túl azon, hogy a „papok városa”, a vámszedőknek is jó megélhetési lehetőséget biztosított.
2. Egy gazdag vámszedő
„Volt ott egy ember, akit Zákeusnak hívtak; és az gazdag fővámszedő volt.”
Mit jelentett ez a foglalkozás akkoriban? Talán a parázna nőkön kívül a társadalom e csoportját vetették meg és gyűlölték leginkább a „tisztességes” emberek. A leigázó római hatalom szolgálatában álltak, a birodalom számára gyűjtötték a vámot, természetesen legtöbben saját zsebre is dolgoztak. A gazdagság ára az igazságtalanság, csalás, zsarolás, uzsorakamat, a gyűlölt ellenség kiszolgálása, a talpnyalás. Ráadásul mindkét fél – saját népe és a rómaiak is – alapvetően megvetették őket. Minimálisan három törvényt megszegtek munkájuk során:
– „Ne lopj!” (2Móz 20:15)
– „Egymást azért meg ne csaljátok, hanem félj a te Istenedtől: mert én vagyok az Úr, a ti Istenetek.” (3Móz 25:17)
– „Ha a te atyádfia elszegényedik, és keze erőtlenné lesz melletted, segítsd meg őt, akár jövevény, akár zsellér, hogy megélhessen melletted. Ne végy ő tőle kamatot vagy uzsorát, hanem félj a te Istenedtől, hogy megélhessen melletted a te atyádfia. Pénzedet ne add néki kamatra, se uzsoráért ne add a te eleségedet.” (3Móz 25:35-37)
Lényegében Zákeus minden tette a nyolcadik parancsolat megszegését jelentette; a Mammon, a pénz imádatának jegyében cselekedett. Az Írás azt mondja, aki a törvény egyetlen pontja ellen is vét, gyakorlatilag az egész megtartásában elbukott. Ezt gyermekként nagyon igazságtalannak találtam. De aztán egy szemléletes kép jól megvilágította a dolog lényegét: ha a kerítés egyetlen léce hiányzik, a kert gyakorlatilag védtelen, szabad préda. Ha valaki – bármilyen formában – a szeretet törvénye ellen vét, akkor valahol, valamiben még mindig magának kedvez. Vagyis az önzés még nem halt ki belőle gyökerestül. Lelke még mindig nem teljesen Isten királyságának része, hanem az énjén keresztül a gonosz hatalom uralkodik felette.
3. Jézust látni
„És igyekezett Jézust látni”
Vajon miért akarja valaki Jézust látni? Csaknem egész életében tolongott körülötte a sokaság, a legtöbben azonban csupán kíváncsiságból, csodavárásból vagy egyenesen rosszindulattól hajtva figyelték minden mozdulatát. Mit hallhatott Zákeus, a gazdag fővámszedő, akinek látszólag semmi gondja nem volt? Mi volt az, ami mégis vágyakozást ébresztett egy pénzember szívében? Valójában rendkívüli dolgokat hallott, amelyek merőben más fényben mutatták be Jahvét, mint a zsinagógákban elmondott beszédek, vagy a nyűgöt jelentő szabályok és előírások. Ha végigpergetjük Lukács evangéliumának megelőző fejezeteit, az alábbi események, kijelentések személyesen is érinthették lelkiismeretét:
– Biztosan hallott társaitól Keresztelő János szolgálatáról, aki útkészítőként lépett fel a Messiás előtt: „Annás és Kajafás főpapsága alatt, az Úr szólt Jánoshoz, a Zakariás fiához, a pusztában, És ment a Jordán mellett lévő minden tartományba, prédikálván a megtérés keresztségét a bűnöknek bocsánatára; És eljöttek a vámszedők is, hogy megkeresztelkedjenek, és mondták neki: Mester, mit cselekedjünk? Ő pedig mondta nékik: Semmi többet ne követeljetek, mint ami számotokra rendeltetett.” (Luk 3:2-3.12-13)
A szigorú pusztai próféta bűnökről beszélt, a megtérés szükségességéről, a becsületes ügyvitelről. Megszólította nemcsak a társadalom tiszteletben álló tagjait, az írástudókat, de a katonákat, a vámszedőket is – és mindenkinek ugyanazt mondta: Térjetek meg! Mind bűnösök vagytok! Nincs kivétel!
– „Ezek után pedig kiment, és látott egy Lévi nevű vámszedőt, aki a vámnál ült, és mondta neki: Kövess engem! És az mindeneket elhagyva felkelt és követte őt. És Lévi nagy lakomát készített neki az ő házánál; és volt ott nagy sokasága a vámszedőknek és másoknak, akik velük letelepedtek. És köztük az írástudók és farizeusok zúgolódtak az ő tanítványai ellen, mondván: Miért esztek és isztok a vámszedőkkel és a bűnösökkel? És felelt Jézus: Az egészségeseknek nincs szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket a megtérésre.” (Luk 5:27-32)
A Lévi nevű vámszedőt Jézus személyesen szólította meg, később tanítványa, majd pedig az evangélium egyik lejegyzője, Máté lett belőle, aki a szegény vándortanítóért otthagyta jól jövedelmező állását! Ez a Jézus szakított az üres tekintélytisztelettel, nem az írástudók és az előkelők társaságát kereste elsősorban, de nem is félt tőlük, nem alázkodott meg szolgai módon előttük. Ugyanakkor nem irtózott a legbűnösebb, megvetett emberek társaságától; felkereste, megszólította őket, egy asztalhoz ült és beszélgetett velük – feltárt előttük egy másik világot, egy másik értékrendet, amelynek semmi köze nem volt a pénzhez. Nem voltak előítéletei, nem félt szóba elegyedni csalókkal és uzsorásokkal, tiszteletteljesen beszélt és megosztotta velük egy másik birodalom alapelveit, amelyek a szereteten, nem pedig a társadalmi rangon alapultak. Azt mondta, a bűnösök megmentéséért jött…
– „Jöttek pedig ő hozzá a vámszedők és a bűnösök mind, hogy hallgassák őt. És zúgolódtak a farizeusok és az írástudók, mondván: Ez bűnösöket fogad magához, és velük együtt eszik. Ő pedig ezt a példázatot mondta nekik: Melyik ember az közületek, akinek ha száz juha van, és egyet azok közül elveszt, nem hagyja ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy az elveszett után, mígnem megtalálja azt? És ha megtalálta, felveszi az ő vállára, örülvén. És haza menvén, egybehívja barátait és szomszédait, mondván nékik: Örvendezzetek én velem, mert megtaláltam az én juhomat, amely elveszett. Mondom nektek, hogy ily módon nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, mint kilencvenkilenc igaz emberen, akinek nincs szüksége megtérésre.” (Luk 15:1-7)
Ez a Jézus egyenesen vonzotta magához az „aljanépet”! Nem féltek tőle, hanem vonzódtak hozzá, mert nem könyörtelen ítéletet mondott felettük, hanem reményt adott nekik, nem megalázta, hanem felemelte szívüket: van számotokra jobb jövő, igazi élet! Nem értett egyet az írástudók ítéletével, nyíltan szembeszállt velük. Jó pásztorként beszélt önmagáról, akinek fontosak az elveszettek, akikkel senki sem törődik, a megvetettek, a nyomorultak. Nemcsak megkeres, de hazavisz és örvendezik! Örül, ez a Jézus örül!!! Öröme lenne vajon… – bennem is?
– „Némelyeknek pedig, kik elbizakodtak magukban, hogy ők igazak, és a többieket semmibe sem vették, Jézus ezt a példázatot is mondta: Két ember ment fel a templomba imádkozni; az egyik farizeus, és a másik vámszedő. A farizeus megállván, ily módon imádkozott magában: Isten! hálát adok néked, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek, ragadozók, hamisak, paráznák, vagy mint íme e vámszedő is. Böjtölök kétszer egy héten; dézsmát adok mindenből, amit szerzek. A vámszedő pedig távol állván, még szemeit sem akarta az égre emelni, hanem verte a mellét, mondván: Isten, légy irgalmas nékem bűnösnek! Mondom néktek, ez megigazulva ment alá az ő házához, inkább, mint amaz: mert valaki felmagasztalja magát, megaláztatik; és aki megalázza magát, felmagasztaltatik.” (Luk 18:9-14)
Ez a példázata pedig egyenesen botrányos, hallatlan! Azt állítja, hogy Isten szívesebben fogadja egy nyomorult vámszedő egyszerű szavait, mint egy tiszteletreméltó farizeus magasztos könyörgését?! Akkor van remény, valóban van remény számomra is…?
4. Fára mászni Jézusért
„de a sokaságtól nem láthatta, mivel alacsony termetű volt. És előre futott, felmászott egy eperfügefára, hogy őt lássa; mert arra vitt az útja.”
Egy vagyonos, meglett korú férfi fára mászik, hogy néhány pillanatra szemügyre vehesse az arra haladó, egyszerű tanítót… Mi ez, ha nem érthetetlen, megmagyarázhatatlan vonzódás, már-már szerelem, amely arra késztet, hogy még a nevetségessé válás kockázatát is vállalva megbújjon egy fügefa lombjában? Sihederkorában gyakorolta utoljára ezt a dolgot, de akkor még jó móka volt, talán meg is dobálta az arra járókat – most meg, mit is akar tulajdonképpen? Mit nyer ezzel a szemrevételezéssel? Talán segíthet a döntésben, talán összhangba kerül a szó a képpel, talán elhiheti, hogy amit eddig hallott, az személyesen neki is szólt… Először csak a morajlás ért el a füléig, aztán a zsivaj erősödésével feltűnik a sokaság, a folyton hullámzó, színes tömeg. De hol van a Mester? Melyik lehet a sok galileai arc között? Hiszen lehetetlen megtalálni! Hiábavaló volt ez a hirtelen jött ötlet? Igen, ott van Ő! Bizonyosan Ő az!
5. Jézus tekintete
„És mikor arra a helyre jutott, feltekintvén Jézus, meglátta őt”
Tekintete pedig, amely először megpihent Zákeus meglepett, szégyenkező arcán, majd összekapcsolódott esdeklő pillantásával, arról árulkodott, hogy mindent tud. Mielőtt Jézus bármit mondott volna, a fővámszedő szíve már megtelt békességgel és örömmel; nem bánta, hogy lelepleződött, bár el akart volna rejtőzni a kíváncsi pillantások elől. Ez a tekintet azonban örökre foglyul ejtette, soha nem fogja feledni többé. Megkapta azt, amire oly nagyon vágyakozott: összhangba került az isteni szó és a kép. Hihető, sőt, igazság, amit hallott! Van remény!
6. Vendéged leszek
„és mondta neki: Zákeus, hamar szállj le; mert ma a te házadnál kell maradnom. Sietve leszállt, és örömmel fogadta őt.”
Álom ez, vagy valóság? Nemcsak megértett, a szívem mélyére látott és megbocsátott, de nevemen szólít és a házamba jön! Tudja a nevemet, vendégül láthatom… Milyen Isten az, aki így mutatkozik be egy megvetett, bűnös embernek?!
– „Mert ő szemmel tartja mindenki útját és minden lépését jól látja.” (Jób 34:21)
– „Mielőtt az anyaméhben megalkottalak, már ismertelek, és mielőtt az anyaméhből kijöttél, megszenteltelek” (Jer 1:5)
– „az Úr minden szívbe belát és minden emberi gondolatot jól ért. Hogyha őt keresed, megtalálod” (1Krón 28:9)
– „És most, oh Jákób, így szól az Úr, a te Teremtőd, és a te alkotód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!” (Ésa 43:1)
– „Uram, megvizsgáltál engem, és ismersz. Te ismered ülésemet és felkelésemet, messziről érted gondolatomat. Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden utamat jól tudod. Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram!” (Zsolt 139:1-4)
Jézus kedvessége nem csupán egy mindenható, mindent látó és halló Istenről tett bizonyságot, hanem magáról a személyes Gondviselőről, aki gyengéden szereti és érti is teremtményeit. Milyen Istenről tett tanúságot szavaival a tömeg előtt? Azt is mondhatta volna: Mit akarsz tőlem, te nyomorult, aki mások becsapása, zsarolása árán jutottál vagyonodhoz?! Felsoroljam, hogy csak itt a tömegben, hány embernek tartozol kártérítéssel? Nem szégyelled magad?! Te jönnél hozzám, aki mindenestül igaz és szent vagyok?! Mi biztosan így tennénk – az igazság nevében. Jézus e helyett felajánlotta, hogy felkeresi a fővámszedő otthonát.
– „Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú. Aki irgalmas marad ezeríziglen; megbocsát hamisságot, vétket és bűnt” (2Móz 34:6-7)
– „Irgalmas és könyörületes az Úr, késedelmes a haragra és nagy kegyelmű. Jó az Úr mindenki iránt, és könyörületes minden teremtményéhez.” (Zsolt 145:8-9)
Valóban irgalmas és könyörületes – és még sokkal több ennél, mert Jézus tett egy csodálatos ígéretet: „Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet: és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk.” (Ján 14:23) Felfogjuk ezt a csodát?! Ha valaki szeret… ahhoz megyünk… A világmindenség Teremtője, Ura, fenntartója és a Fiú, vágyakoznak az emberi szív viszontszeretetére, nem egyszeri látogatásra jönnek, de lakni szeretnének a szerető szívben! Semmit nem kell tenni, egyszerűen csak szeretni! Ez Zákeus esetében egy hosszú pillantást követően teljesedett!
7. A vád
„És mikor ezt látták, mindnyájan zúgolódtak, mondván: Bűnös emberhez ment be szállásra.”
Ismét megszólalt az irigyek, a vádolók kórusa, amely Jézus egész útját végigkísérte. Halljuk mögötte Sátánt? Mindig talált embereket, aki által hangoztathatta vádjait ama Szerelmessel szemben. A korábban idézett lukácsi részletek is igazolják ezt: féltékenyen őrködött a zsákmányának tekintett, fogságában vergődő bűnösök fölött, s nem akarta átengedni őket a Szabadítónak, aki azért jött, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessen! Igazuk volt? Látszólag igen. De csak látszólag. Mit mondhatott volna erre Jézus, ha megszólal? Amit egy másik gyógyítása után, talán ugyanezen csoportnak: „Ne ítéljetek a látszat után, hanem igaz ítélettel ítéljetek!” (Ján 7:24) Mert ez a Zákeus, aki befogad engem, nem ugyanaz, mint aki kétségek között felmászott a fára. Aki itt áll előttetek, nem fővámszedő többé a szó terhelt értelmében, hanem egy igaz ember! Igazabb, mint ti, akik összeesküvést szőtök megöletésemre! De Jézus most nem szólal meg. Azok, akik itt – ismét – zúgolódnak, beteljesítik korábbi szavait: „Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.” (Ján 8:44)
8. Négyszer annyit adok
„Zákeus pedig előállva mondta az Úrnak: Uram, íme minden vagyonomnak felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit csalással elvettem, négyszer annyit adok helyette.”
Helyette Zákeus cáfolja a vádakat, amelyek a Názáretire hullanak. Szavai bűnbánatról tanúskodnak, nyílt bűnvallomást tesz ott a tömeg közepén, nem érdekli, mit gondolnak róla. Neki Jézus tiszta, bizalommal és szeretettel teli tekintete számít egyedül, és megtapasztalja azt a végtelen megkönnyebbülést és örömet, amiről Dávid írt ezer évvel korábban: „Bevallom hamisságomat az Úrnak, és te elvetted rólam bűneimnek terhét.” (Zsolt 32:5) Elkötelezte magát, hogy jóváteszi, amit elrontott. A mózesi előírások alapján kártalanítja mindazokat, akiket becsapott. S ezzel igazzá vált, makulátlanná, a szent és tökéletes Fiú nyugodtan átlépheti háza küszöbét, mert „nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint.” (Róm 8:1)
Fogalma sem volt arról az áldozatról, amelyet a Názáreti hamarosan meghoz érte, s hogy pénzben nem mérhető árat fizet azért, hogy a vádoló foglyai, közöttük Zákeus szabad lehessen! De a Jézusból áradó, kifejezhetetlen szerelem szorongatta a szívét – megtört a Mammon hatalma lelke fölött, a pénz elveszítette korábbi vonzerejét, s ez bőkezűvé tette őt, a korábbi fösvény uzsorást. Átlépett egy másik Király felségterületére, ahol nem az önzés, hanem az önzetlenség a rendezőelv. Csak ámulhatunk azon a végtelen gyöngéd pedagógián, amely által Jézus megnyerte ezt a durva lelkű embert! Nem vádakkal, nem nyílt megszégyenítéssel, nem fenyegetéssel – hanem lefegyverző szeretettel, nagylelkű bizalommal érte el, hogy sok évtized után a becsületesség útjára lépjen. A szeretet „nyomására” átadta életét egy másik Úrnak, s ezzel tulajdonképpen a szentség útjára lépett: ha a bűnös „megtér bűnéből és törvény szerint s igazságot cselekszik; Zálogot visszaad a hitetlen, rablottat megtérít, az életnek parancsolatiban jár, többé nem cselekedvén gonoszságot: élvén él, és meg nem hal. Semmi ő vétke, mellyel vétkezett, emlékezetbe nem jön néki; törvény szerint és igazságot cselekedett, élvén él.” (Ezék 33:14-16)
9. Ábrahám fia
„Ma lett üdvössége ennek a háznak! Mivel ő is Ábrahám fia.”
Jézus kijelentése szerint Zákeus számára e pillanatban megkezdődik az örök élet. De Isten végtelen jósága és bőkezűsége folytán nemcsak maga a fővámszedő részesül ezen áldásban, amely „a legtöbb, mi adható”, hanem egész házanépe: családtagjai, szolgái is! Azzal, hogy saját asztalánál terített a Názáreti számára, egyúttal családjába is befogadta, s ők mindnyájan Jézus szájából hallhatták az éltető örömhírt Isten országáról! Látszólag egyszemélyes döntés, amely azonban sokak sorsát befolyásolta.
Jézus szavai elsősorban a vádlóknak szóltak, akik azt állították magukról, hogy a választottak közé, Izrael gyermekei közé tartoznak, vagyis egyenes útjuk van az örökkévalóságba: „A mi atyánk Ábrahám.” (Ján 8:39) Ez azonban halálos önáltatásnak bizonyult sokak esetében. Pál apostol ihletett szavaival „akik hitből vannak, azok Ábrahám fiai.” (Gal 3:6) Nem a testi, vér szerinti származás a lényeg, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit: „Aki hisz a Fiúban, örök élete van; aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta.” (Ján 3:36) Zákeus felismerte – először a hallottak alapján, később pedig a személyes találkozás révén – az egyszerű tanítóban az Urat, az élet urát, a szeretett Fiút, és engedett neki. Átengedte életét az átalakító erejű szeretetnek, amely önzetlenségre indította, és tiszta utakra vezette. Nem a lelkiismeret gyötrelme, hanem a békességben megtapasztalható öröm jár ezután pénzügyi döntéseivel.
10. Megtartja az elveszettet
„Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett.”
Jézus itt harmadik személyben beszél önmagáról: az embernek Fia, azaz az Ember, az utolsó Ádám, a Fiú, aki adatott nekünk – vagyis az emberi nemzetség reményeinek beteljesítője áll itt közöttetek! Éva keservesen csalódott, amikor Káin felnőtt, pedig így nevezte: „Nyertem férfiat az Úrtól” (1Móz 4:1). A Názáreti volt az igazi Férfiú, akit Istentől nyertünk; a Sarj, aki hamarosan a fájdalmak férfija lesz azokért, akik körülötte tolonganak. Hányan látták meg benne Messiásukat?
Megismétli élete programját, amelyet jó pásztorként hűségesen, ereje utolsó morzsáival is teljesített: azért született e Földre, hogy megkeresse elveszett bárányait és örökre megőrizze őket Atyja birodalma számára! Nemcsak megkeresi, fáradtságot nem sajnálva, hanem meg is tartja! Nemcsak Megváltó, de Megtartó is! Az Újszövetség, különösen az apostoli levelek tele vannak a mi megtartó Istenünk és megtartó Jézusunk kifejezésekkel. Vagyis az Atya és a Fiú megtartónkká szegődtek egész földi életünkre nézve: Jézus azt mondja megtalált juhairól, hogy „soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én kezemből.” (Ján 10:8) Tökéletes biztonságban vannak, járhatják a tiszta szeretet útját az ellenség földjén is! Nem állnak többé saját, reménytelenül önző természetük kényszerei alatt, hanem az isteni természet részesei, azaz Jézus szerelme indítja őket általa előkészített jó cselekedetekre!
Kedves Olvasó, felismered-e Zákeusban önmagad? Zákeus útja Krisztushoz – az én utam, a te utad. A hit hallásból támad, az Ige hallásából, amely keresésre ösztönöz, személyes találkozásra hív, hogy szemébe nézz szerelmes Pásztorodnak, hogy minden kételyed, kérdésed feloldódjon szeretetében, hogy békességet lelj, hogy ne félj megvallani bűneidet, hogy meghalld a szabadulást hirdető szózatot: ma lett üdvössége házadnak! Befogadtad már? Rabul ejtett gyöngéd szeretete? Indított már önzetlen szeretetből fakadó cselekedetekre? Ne habozz, keresd és megtalálod! Hallod szavát? „Íme, az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem.” (Jel 3:20)