„Mink lesz minékünk”?- tette fel aggodalmasan a kérdést Péter Jézusnak, látva a gazdag ifjú megszomorodását. S ez bizony ma is számtalan keresztényt foglalkoztató, sokszor az egész gondolatvilágot betöltő kérdés, pedig kevesen olyan bátrak, mint Péter és András, hogy egyetlen hívó szóra ott hagytak mindent. A világ mai állapotát látva gyakran tűnik úgy, hogy a mennybemenetellel Isten magára hagyta az emberiséget. Pedig nem kell félnünk vagy bizonytalankodnunk, mert ennek az ellenkezője igaz! Az Atya a legtöbbet és a legnagyobbat adta, amit csak adhatott az elveszett világnak. Örökre nekünk ajándékozta egyszülött Fiát, s Ővele együtt mindent. De mi is ez a minden? Annyira megfoghatatlannak tűnik nekünk, hiszen nem érzékelhető úgy, mint amikor egy szépen becsomagolt dobozt a kezünkbe nyomnak. Mégis felmérhetetlenül többről van szó.

1. A Vigasztaló

Jézus Krisztus röviddel halála előtt csodálatos ígérettel bátorította tanítványait: „És én kérem az Atyát, és más vigasztalót ad néktek, hogy veletek maradjon mindörökké. Nem hagylak titeket árvákul, eljövök hozzátok.” (Ján 14:16.18)

Nagyon jól tudta, hogy az első tanítványok mennyire fognak vágyakozni a Mesterrel való személyes, bensőséges együttlétre, amelyben több mint három évig szüntelen részük volt. Szem elől veszítették Őt, akivel addig együtt jártak. Jézus tudta, hogy árvaságuk tudata szomorúsággal töltené el őket, ezért már előre örült, hogy olyan ajándékot adhat, ami igazán boldoggá teszi őket, és amelynek máig ható jelentősége, hatása van.

A későbbi korokban az árvaság legfőbb oka, hogy ők és mi földi szemeinkkel még sohasem láthattuk Őt, a jó Pásztort, „csupán” a Szentírás szavai alapján alkothatunk képet róla. Azért van szükség a Vigasztalóra, hogy bizonyosak legyünk, Krisztus szavatartó és hűséges gyermekeihez. Halála és feltámadása után már nem fizikai, hanem lelki-szellemi valóságában jött és jön el tanítványaihoz. Pünkösd óta Isten Fia a Szent Lélek formájában van jelen a keresztényekben, s majd látni fogjuk, ez a létező legnagyobb ajándék, amit csak a mennyből nyerhettünk. Míg kétezer éve egyszerre, egy időpontban csak az ígéret földjének egy bizonyos pontján lehetett jelen, most viszont egy időben, állandóan ott lakozhat millió és millió gyermekében! S mivel kereszthalállal végződő útja során az emberi lét minden kísértését, szomorúságát, nyomorúságát átélte, végigszenvedte, és mindezekben győzedelmeskedett, valóságos Vigasztalója lehet minden embernek. „Bárhol vagyunk, bárhová megyünk, Ő mindig jobb kezünknél áll, hogy támogasson, fenntartson, erősítsen és megvidámítson minket.”¹ Így teljesülnek búcsúszavai: „…s íme én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28:20) Soha nem vagy tehát egyedül!

2. A Tanító

„Még sok mondanivalóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok. De amikor eljön az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Ama vigasztaló pedig, a Szent Lélek, akit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket én mondtam néktek.” (Ján 16:12-14.26)

Jézus Krisztus földi szolgálatának nagy része – a gyógyítás mellett – tanításból állt, azonban sok mag az útszélre hullt, vagy csírázás nélkül pihent a lelkek talajában. Még az Őt szeretők és a körülötte élők sem értették szavai mélységeit, értékét, nem mindig fogták fel azok jelentőségét. Ezt tudva bocsátotta rendelkezésükre saját Lelkét, mely egyrészt emlékezteti őket az egykor elhangzott, teremtő erővel teljes szavakra, másrészt pedig feltárja előttük a Szentírás addig homályos részleteit.

Ugyanerre a segítségre nekünk is égetően szükségünk van. Mi ugyan nem hallottuk Őt élőben, de a kereszténység több ezer ágra szakadt állapotára tekintve láthatjuk, szükség van az isteni Tanító működésére, hogy a modern farizeusi hagyományok alá temetett igazságok újra régi fényükben ragyogjanak. Ahogyan a tanítványok felfogóképességét béklyózta az akkori tanrendszer, az emberi eszmék és parancsok sokasága, úgy ma is hasonló a helyzet. A Lélek – Krisztus ígérete szerint – elvezet minden elrejtett, elfeledett, meghamisított igazságra! Az igazság minden fénylő darabja közelebb visz az élő Igazsághoz, Krisztushoz! Bátran, de alázatos szívvel kutathatjuk a Szentírást, mert maga Krisztus lesz az, aki személyesen tanít és vezérel minket! A Dánielnek adott prófécia szerint a vég idején „nagyobbá lesz a tudás”, s végül feltárul előttünk Isten ránk vonatkozó tervének minden részlete. Amikor pedig szólnunk kell, felidézi bennünk az odaillő, isteni hatalommal teljes mondatokat.

Ha komolyan vesszük a mennyei Tanítóval való személyes kapcsolatot, az eredmény maga lesz a csoda: „Senki sem tanítja az ő testvérét, mert mindnyájan Istentől tanítottak lesznek. Valaki azért az Atyától hallott, és tanult, én hozzám jön.” (Ján 6:45) Az igazság Lelke határtalan távlatokat nyit azok előtt, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, és Krisztus ígérete szerint bőségesen megelégíttetnek (Mt 5:6). Már az is az Úrnak köszönhető, hogy vágyakozni kezdünk a mennyei igazságok után, ha pedig keressük, bizonyosan találunk: „Igen, ha a bölcsességért kiáltasz, és az értelemért a te szavadat felemeled, ha keresed azt, mint az ezüstöt, és mint a kincseket kutatod azt: Akkor megérted az Úrnak félelmét, és az Istennek ismeretére jutsz.” (Péld 2:3-5) Mindazok, akik alázatosak, taníthatóak, el fognak jutni Jézus Krisztushoz, akiben „az istenségnek egész teljessége lakozik.” (Kol 2:9) Hiszen azt mondja: „Én vagyok a jó Pásztor. Az én juhaim hallgatnak szavamra, én ismerem őket, és ők követnek engem. És lesz egy nyáj és egy pásztor.” (Ján 10:11.27.16)

3. Az igazság Lelke

„Megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében: Bűn tekintetében, hogy nem hisznek én bennem; És igazság tekintetében, hogy én az én Atyámhoz megyek, és többé nem láttok engem; Ítélet tekintetében pedig, hogy e világnak fejedelme megítéltetett.” (Ján 16:8-11)

Egész lényünket, életünket átszövi a bűn, mivel Ádám gyermekeiként születünk e világra. Örököltük az isteni élettől elszakadt állapotot. De soha nem ébrednénk rá természetellenes helyzetünkre, ha Isten nem segítene felismerni a különbséget jó és rossz, igaz és hamis, bűn és tisztaság között. Az igazság Lelke azonban világosan értésünkre adja, megszólal lelkiismeretünkben, amikor rosszat készülünk tenni, vagy éppen már vétettünk a szeretet törvénye ellen. Feleleveníti számunkra Isten életének törvényeit, hangzanak bennünk a figyelmeztetések, kérlelések: „És füleid meghallják a kiáltó szót mögötted: ez az út, ezen járjatok; ha jobbra és ha balra elhajoltok.” (Ésa 30:21)

Mindezek felett és mögött azonban feddést fogalmaz meg a hitetlenségre vonatkozóan. Ez ugyanis a legnagyobb baj, az ember Istentől való elszakadásának gyökere: nem tudunk többé hinni Isten szavának. Felhangzott a kísértő kérdése: „Csakugyan azt mondta az Isten…?” (1Móz 3:1) Az Atya azóta küzd azért, hogy ismét hitelessé válhasson bizalmatlan, sőt gyűlölettel teli teremtményei szemében. Krisztus azért jött, hogy bizonyítsa az isteni szeretet változhatatlanságát, legteljesebb jóindulatát irántunk. Nem elítélni akar minket – ezért a feddés is, amely felfedi ugyan a hibát, de tisztító szándékkal –, hanem megmenteni, ahogyan Jézus mondta Nikodémusnak: „Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartasson a világ általa. Aki hisz ő benne, el nem kárhozik; aki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében.” (Ján 3:17-18)

Az Atya célja a bizalomépítés hit által, s ezáltal az emberek megmentése, visszanyerése az örökkévaló, tökéletes élet számára. S ha a hitetlenség Isten szavahihetőségének megkérdőjelezése, akkor értelemszerű, hogy a hit nem más, mint a Jézus Krisztus által kimondott szavakba vetett rendíthetetlen bizalom. A hit az, amikor Péter így szólt: „A te szavadra kivetem a hálót!” Annak ellenére, hogy minden eddigi, több évtizedes halászati tapasztalatnak ellentmondó parancsot kapott, Jézus szemébe nézve mégis megtette. A belőle áradó isteni szeretet legyőzte a korlátolt emberit, a kételkedést, és átadta helyét az alázatos, gyermeki engedelmességnek. Bár talán akkor még nem tudta pontosan, de a vizek, a halak, a mélységek és magasságok Teremtőjének engedelmeskedett, aki pontosan látta és látja minden halraj mozgását, minden szív indulatát, minden gondolat formálódását. Kimondott szava pedig végtelen energiákat hoz működésbe a felhangzás pillanatában. Ennek ékes bizonyítéka a Biblia első pár verse. De ne akarjunk előbb látni, mint hinni!

Valahogy úgy kellene hitben járnom, ahogyan a fürdőszobába bemegyek minden nap. Olyan izzó van a foglalatban, amely a felkapcsolás után késleltetve, jó néhány másodperccel később ad fényt. Tehát az első lépéseket mindig sötétben teszem meg, abban a biztos tudatban, hogy mire elérek a mosdóig, világos lesz. Péternek ugyanígy kellett a Jöjj! parancsra kilépni a csónakból. Semmi jel nem utalt arra, hogy a víz megszilárdult volna, sőt! Hatalmas hullámok csapkodtak körülötte. De a szó, amely hangzott felé, már előkészítette a biztonságos ösvényt. A szeme számára láthatatlan út csak hittel volt megragadható.

Az ítélet „e világ fejedelmének” szól, aki a keresztnél leleplezte igazi arcát: gyilkos, tolvaj és rabló. Sátán az egész világmindenséget megrabolta: elvette a békességet és a harmóniát, megölte az Örökkévaló Fiát, s az emberiséget a halandóság és nyomorúság fogságába döntötte. Jézus azonban győzelmet aratott felette, éppen vereségnek látszó halálával: „azért jött, hogy az ördög munkáit lerontsa” (1Ján 3:8), és e győzelmet kívánja Lelke által megosztani velünk is. Diadala az „Elvégeztetett!” (Ján 19:30) kiáltással megpecsételődött, tökéletes áldozatot hozott, amely elégséges a megváltáshoz, a szabadításhoz, a megtartáshoz. A gonosz sorsa végérvényesen megpecsételődött, és az igazság Lelke tudtul adja minden kereszténynek, hogy többé nem e világ királyának alattvalója, hiszen a mi lelkünkkel együtt azt kiáltja Isten felé: „Abba! Atya!” (Gal 4:6) Az Örökkévaló fiaivá és leányaivá lettünk, és semmi sem árthat nekünk!

4. Örökkévaló élet

„mert én élek és ti is élni fogtok.” (Ján 14:19)

Ez egy csodálatos ígéret, prófécia volt a kereszthalálra készülő Jézus Krisztus szájából. Feltámadása után megosztja majd – és már megosztotta gyermekeivel a jogosan megszerzett, örökké tartó, romolhatatlan életet, amelyet nem ront és rombol semmi; erővel, szépséggel, ifjúsággal, fejlődéssel, növekedéssel, mindent betöltő szeretettel teljes és a most még láthatatlan Vőlegény arcának fényében telik majd: „amiket szem nem látott, fül nem látott, ember szíve meg sem gondolt, olyat készített Isten az őt szeretőknek.” (1Kor 2:9) Lelkének befogadása által örök életünk van. Nem lesz, hanem már van! Mert Krisztus átment a halál árnyékának völgyén, hogy megmentsen minket: „Ne félj! Én vagyok az Első és az Utolsó, és az Élő, pedig halott voltam, és íme, élek örökkön örökké Ámen. Nálam vannak a pokol és halál kulcsai.” (Jel 1:17-18)

5. Elrejtőzve

„én az én Atyámban vagyok, és ti énbennem, és én ti bennetek.” (Ján 14:20)

„Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet: és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk és annál lakozunk.” (Ján 14:23)

Felfoghatatlan titok számunkra az Atya és a Fiú kapcsolata, amely az örök szeretet szüntelen áramlása. Jézus Krisztus földi élete során torzítatlanul tükrözte Isten arcát: „Aki engem látott, látta az Atyát.” (Ján 14:9) Ő maga nem akart megmutatkozni, elrejtőzött az Atyában, mindenben engedte Istent érvényre jutni. Így nem férhetett hozzá a gonosz, mert az Örökkévaló oltalma alatt állt. Ugyanezt az elrejtettséget, oltalmat ajándékozza nekünk azáltal, hogy Lelke által bennünk lakozva gyakorlatilag Atyjával együtt templomukká szentelik az Őket szerető embert. Ahogyan a szőlővessző és a szőlőtő példázata bemutatja: „Aki én bennem marad, én pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt. Mert nélkülem semmit sem cselekedhettek. Ha bennem maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és meglesz az néktek.” (Ján 15:5.7)

Ez az egyetlen és tökéletes védelem a bűn minden formája ellen, hiszen összes bűnünk abból fakad, hogy önzésünket – a biztonság hiánya miatt – kíméletlenül érvényre juttatjuk: „Aki Őbenne marad, egy sem esik bűnbe.” (1Ján 3:6) Ha Krisztusban maradunk, azaz Lelke által bennünk él, ha beszédei ételünk és italunk, akkor Ő megőriz minket az általa kivívott győzelmek útján, erőről erőre és diadalról diadalra juthatunk! Szavai és Lelke titokzatos működése által felöltöztet saját szent és igaz életébe.

6. Személyes kijelentés

„aki engem szeret, azt szereti az én Atyám, és én kijelentem magam annak.” (Ján 14:21)

A Lélek által maga Krisztus szólal meg bennünk és általunk. Közli velünk szeretetét, megújító erejét, bátorításait, terveit és parancsait. Közelebb van hozzánk most, Lelke által, mint egykor a Földön, tanítványai között! Nagyon sokszor nem értették Őt, magára hagyták fájdalmában, felelősségében, szenvedéseiben, mert az ő Lelke még nem töltötte be őket maradéktalanul. De mihelyt megteltek Lelkével, nem maradtak ugyanazok a gyáva, megalkuvó, gyenge emberek: Kételkedés és félelem nélkül hirdették a bennük személyesen jelenlévő Urat.

Az Apostolok cselekedetei c. újszövetségi könyv lényegében erről szól: hogyan vezette Krisztus győzelemre engedelmes tanítványait, hogyan terjedt futótűzként az evangélium a Római Birodalom határain is túl azáltal, hogy személyes kijelentésekben közölte akaratát gyermekeivel. (l. Fülöp története Csel. 8:26-40) Megvalósulhat a mi életünkben is a teljes alárendelődés csodája: „Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.” (Róm 8:14) Isten bennünk megszólaló – a Szentírással mindig tökéletes összhangban álló – szava megteremti a megvalósulás minden feltételét!

7. Prófétai szolgálat

„azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek.” (Ján 16:13)

Az előző ponttal összhangban és mintegy azt kiegészítve, ismét egy csodálatos ígéret. Az Ószövetség idején azt mondta Isten, hogy „semmit nem cselekszik az Úr, míg ki nem jelenti titkát az ő szolgáinak, a prófétáknak.” (Ámós 3:7) Most pedig személyes vezetést ígér az előttünk álló eseményekre vonatkozóan, az Atya akaratának, szándékainak feltárását gyermekei előtt! A biztonság és az oltalom bizonyosságát a félelem és a kételkedés helyett!

8. Dicsőítés

„engem dicsőít majd” (Ján 16:14)

Jézus Krisztus földi élete egyetlen célt szolgált: hogy széttépje a homály és a tudatlanság fátylait, hogy a sötétségben felragyogtassa Isten mindig is létező fényét az emberek előtt. A Mindenható félreismerése miatt van sötét és halál, kétségbeesés és gonoszság. Az Emberfia napjai azzal teltek, hogy „széjjel járt, jót tévén, és meggyógyított mindenkit, aki az ördög hatalma alatt volt.” (Csel 10:38) Megfigyelhető az evangéliumi történetekben egy refrénként ismétlődő, csodálatos mozzanat: minden egyes gyógyulás után Istent kezdik dicsőíteni az imént még betegek, illetve a szemtanúk. A menny világossága, az Atya dicsősége betöltötte őket, és nem tehettek mást, mint áldották és magasztalták Azt, akit végre igaz valójában megláthattak a Fiúban. Ezért Ő a szenvedése előtti utolsó imájában joggal mondhatta, hogy minden gondolata, tette, szava egyetlen célt szolgált:

„Én dicsőítettelek téged e földön: elvégeztem a munkát, amelyet reám bíztál, hogy végezzem azt. És most te dicsőíts meg engem, Atyám, te magadnál azzal a dicsőséggel, amellyel bírtam te nálad a világ létele előtt. Megjelentettem a te nevedet az embereknek, akiket e világból nékem adtál.” (Ján 17:4-6)

Megdicsőítette az Atyát, vagyis felemelte az Ő szent nevét az emberiség előtt, úgy mutatta be, mint a szeretet és irgalom, mint a jóság és hűség Istenét.

Amikor szenvedése és feltámadása után a mennybe ment, s az első tanítványok pedig részesültek Szent Lelkéből, azt olvassuk: az emberek felismerték, hogy korábban Jézussal voltak. Mert ugyanazokat szólták és tették, amit Mesterük! Betöltötte őket szent jelenlétével és ők átadták magukat a Lélek által kinyilvánított, hatalmas erejű szeretetnek. Így ők is szerte jártak, téve a jót, felmagasztalva a jóság Forrását. Valósággá vált mindaz, amit egykor mondott nekik:

„Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt 5:16)

„Abban dicsőíttetik meg az én Atyám, hogy sok gyümölcsöt teremjetek; és legyetek nékem tanítványaim.” (Ján 15: 8) Minden egyes tanítványban Krisztus dicsőülhet meg újra és újra, amikor láthatóvá válik az ő irgalmas jelleme az isteni Lélek megnyilvánulásai által.

9. A Lélek gyümölcsei

Jézus Krisztus a maga Lelkéből adott szeretett gyermekeinek: „az Istennek szerelme kitöltetett a mi szívünkbe a Szent Lélek által, ki adatott nékünk.” (Róm 5:5) E Lélek maga a végtelen energiákat magába sűrítő szeretet, amelynek eredeti forrása Isten, az Atya szíve, s ugyanez a szerelem a Fiú lényét is betölti. Talán a fényhez lehetne hasonlítani, amely prizmán keresztül – lehet az egy esőcsepp is – a szivárvány színeire bomlik, és különböző jellemtulajdonságokban mutatkozik meg: „szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.” (Gal 5:22) Mindez áthatotta a Földön szolgáló Jézus cselekedeteit is, és akik nem gőgös vagy kemény szívvel közeledtek hozzá, azokat vonzotta a belőle áradó szelíd jóság. Leginkább szenvedése utolsó óráiban nyilatkozott meg az isteni jellem tökéletessége – mindenétől meg akarták fosztani, leginkább emberi méltóságát, tisztességét, becsületét igyekeztek lerombolni. Ő azonban halála pillanatáig, összetörve, meztelenül, szomjasan és sötétségtől körülvéve is JÓ maradt. Ezt a vérrel megpecsételt, tökéletes jóságot Lelke által gyermekeiben is kimunkálja. Aki vesz e Lélekből, abban hamarosan megmutatkoznak annak gyümölcsei. A sok torz vonás, amely az önzésből, az önféltésből fakad, eltűnik: a tolvaj, a rabló, a kapzsi bőkezű, jószívű lesz (Zákeus); aki gyilkos volt, később kész a mártírhalálra Jézusért (Pál apostol), és még folytathatnánk a sort. Még a mi tökéletlenségünk is fokozatosan átalakul a hibátlan és szeplőtlen Bárány mintájára!

10. A Lélek ajándékai

Ez azonban még nem elegendő. Isten bölcsessége földi gyermekeit egy közös testté kovácsolja. Mint élő köveknek, föl kell épülniük lelki házzá, az Úr templomává. A szeretet aranykapcsai kötik őket össze, és miközben növekednek és kibontakoznak bennük a Lélek gyümölcsei, feladatot, szolgálatot is kapnak e házon belül. Noha a kövek pontosan illeszkednek egymáshoz, mégsem egyformák, nem mértani, méretbeli azonosság jellemzi őket, hanem az isteni szépség sokfélesége, gazdagsága. Az Atya különféle adományokat bíz rájuk, s mint Krisztus testének tagjai Isten erejével munkálkodnak: „némelyeket rendelt az Isten az egyházban először apostolokul, másodszor prófétákul, harmadszor tanítókul; azután csodatévő erőket, aztán gyógyításnak ajándékait, gyámolítókat, vezetőket, nyelvek nemeit.” (1Kor 12:28)

Mindezek haszonnal adattak, vagyis a tökéletesség kimunkálása érdekében, hogy végül „majd Önmaga elé állítsa dicsőségben az egyházat, úgy hogy azon ne legyen szenny vagy ránc, vagy valami hasonló; hanem hogy legyen szent és feddhetetlen.” (Ef 5:27)

11. Hogyan nyerhetjük el Krisztus Lelkét?

11.1 Kívánjátok és keressétek!

Az első és legfontosabb lépés, hogy akarjuk megnyerni magunknak Jézus Krisztust: „Kívánjátok az Urat és az Ő erejét; keressétek az Ő arcát szüntelen!” (Zsolt 105:4)

Csodálatos ígéretekkel bátorít minket Atyánk Jézus szavai által:

„Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek. Mert aki kér, mind kap; és aki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik.

Avagy ki az az ember közületek, aki, ha az ő fia kenyeret kér tőle, követ ad néki? És ha halat kér, vajon kígyót ad-e néki?

Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad a ti mennyei Atyátok jókat azoknak, akik kérnek tőle?!” (Mt 7:7-11)

„Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad a ti mennyei Atyátok Szent Lelket azoknak, akik tőle kérik.” (Luk 11:19)

Legtöbbünknek nagy örömet okoz, ha megajándékozhatjuk gyermekeinket. Sokszor mi jobban várjuk az alkalmat, keressük a lehetőséget, gondolkodunk, mi lenne a legnagyobb meglepetés, minek örülne igazán. Isten a saját képére formált bennünket – akkor mennyivel inkább vágyakozik Ő arra, hogy megajándékozhasson minket örök, tökéletes ajándékaival?! Vágyódik keze alkotásai után, vágyakozik a mi örömünkre, senkit sem akar magányosnak és szomorúnak látni. Higgyük el, hogy meg akar ajándékozni minden egyes embert a Fiában rejlő kimeríthetetlen erőforrásokkal! Jézus fenti szavai arra tanítanak, hogy egyszerűen kérjük Őt, mint kicsi gyerekek a tökéletes, megbízható és szüntelenül gondoskodó Édesapánkat.

11.2 Újjászületés

„Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába.” (Ján 3:5)

„Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát. Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.” (Csel 2:38-39)

Ez az egyetlen lehetséges út az Atya királyságába: a vízbe és a Lélekbe történő bemerítés. Tudatos döntés az énnek, a kívánságoknak, a bűnöknek való meghalás és a Krisztus életében való feltámadás mellett. E pontra is érvényes Jézus mondata: „szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz” (Mt 7:14), ugyanis le kell tenni minden poggyászt, minden címet, rangot, tudományt, önző énünk minden jogát és követelését. Valójában csak akkor tudjuk megtenni, amikor már rájöttünk: mindaz, ami vagyok, mindaz amit eddig tettem a magam erejéből, az elégtelen, semmi, a semminél is kevesebb. A bűnbánat, a keserűség, a szégyen után megízlelhetjük a mennyei valóságok gyönyörűségét. Ezután már nem egyedül járunk és küszködünk, hanem ketten leszünk a győzelmes Úr Jézussal, örök szövetségben, aki kijelenti: „az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.” (Mt 11:30)

Ő maga is alávetette magát a bemerítésnek, noha Keresztelő János azonnal átlátta, valójában a Szentnek és Igaznak nincsen rá szüksége. Jézus mégis alázatos Fiúként, Emberfiaként így válaszolt: „Így illik nekünk minden igazságot betöltenünk.” (Mt 3:15) Ami pedig akkor történt, ott a Jordánban, az Jézus minden testvérének osztályrésze hit által:

„És Jézus megkeresztelkedve azonnal feljött a vízből, és íme az egek megnyilatkoztak neki, és ő látta az Istennek Lelkét alájönni mint egy galambot és Őreá szállni. És egy égi hang ezt mondta: Ő az én szerelmes fiam, akiben gyönyörködöm.” (Mt 3:16-17)

Remélhetünk-e, kaphatunk-e ennél többet?!

11.3 Esőt ad néktek

Ahogyan pünkösdkor, úgy Jézus második eljövetele előtt is „az igazság esőjét” fogja hullatni gyermekeire. Noha naponta kaphatunk és kapunk belőle, hiszen létezni sem tudnánk nélküle, de ígérete szerint még sokkal hatalmasabb mértékben megöntözi majd a Földet, hogy az evangélium termése beérhessen:

„És lesz azután, hogy kiöntöm lelkemet minden testre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok; véneitek álmokat álmodnak; ifjaitok pedig látomásokat látnak. Sőt még a szolgákra és szolgálóleányokra is kiöntöm azokban a napokban az én lelkemet.” (Jóel 2:28-29)

Mit is kap(t)unk tehát? Valóságos, felbecsülhetetlen értékű és hatékonyságú kincset: Isten életét, az isteni erő teljességét, amely az egyetlen lehetőség számunkra az emberi természet feletti győzelemhez. A bűnt, akár öröklött, akár szokássá rögzült rosszról van szó, csakis a bennünk lakó Szent Lélek tudja legyőzni. A kegyelem tárháza nyílik meg előttünk, kibontakoztatva bennünk Jézus fiúi jellemvonásainak szépségét. Megújító, kiapadni képtelen erőforrás, amely eredményessé teszi életünkön keresztül Krisztus áldozatát. A Lélek fölemeli az embert oda, ahonnan leesett: eredetileg Isten hasonlatosságára teremtetett és örökkévaló élettel rendelkezett. Amit Krisztus földi élete során visszanyert, azt a Szent Lélek az egyes emberekben valósággá teszi!

Ma azonban a világon – néhány kisebb-nagyobb góctól eltekintve – a kereszténység halott vagy halófélben van. Vajon minek köszönhető az iszlám, a buddhizmus, az ateizmus, sőt a sátánimádat előretörése? Annak, hogy Krisztus nem dicsőíttetik meg naponta követőiben. Pedig nincs és nem is létezik nagyobb és hatékonyabb orvosság, mint amit Isten már elkészített, s amely után a mindenség kívánkozik: „Az egész teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.” (Róm 8:19) Ha nem hagy hidegen a körülöttünk élők szenvedése, akkor fogadjuk el Krisztust és Vele együtt mindent, amit Atyánk ajándékozna nekünk! Jézus szeretné magát viszontlátni gyermekeiben, itt és most; hiszen Ő maga is sóvárog keze alkotásai után: „Krisztus láthatóvá kíván lenni minden követője életében. Nem nyugszik addig, amíg győzelme nem teljes. Ő nem elégedhet meg addig, amíg az emberiség tagjai meg nem térnek, és nem foglalják el újra helyüket szent kiváltságaikban Isten fiaiként.”²

Jöjj, hiszen Isten fiává, leányává fogadott téged, mielőtt megszülettél! Ne félj és ne kételkedj, hiszen „az ő isteni ereje mindennel megajándékozott minket, ami az életre és kegyességre való, Krisztus megismerése által, aki minket a saját dicsőségével és hatalmával elhívott; Amelyek által igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket; hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, amely a kívánságban van e világon.” (2Pét 1:3)