Nagypapám református lelkész volt. 2023. október végén pihent meg mennyei Atyánk ölelő karjaiban. Közeledett a búcsúztatója. Az öcsém felvetette, hogy ha ott leszünk, szánjunk időt arra, hogy felkeressük gyerekkorunk nyarainak egyik legmeghatározóbb helyszínét, a parókiát és a templomot, ahol Nagyapa korábban szolgált. Ennek nyomán elkezdtem „agyalni”, hogyan lehetne a bejutást megoldani. Korábban, amikor arra jártunk – Nagyapáék elköltözése után –, ez sosem sikerült. Megtaláltam a Facebook-on az illetékes református közösséget és gondoltam, írok nekik, hogy segítsenek. Az öcsémmel is beszéltem erről, de azt javasolta, inkább ne kérjünk időpontot, mert ki tudja, hogyan alakul majd a nap.

A hálaadó alkalom keretében a lelkésznő megosztotta velünk néhány, nagyon szívhez szóló emlékét Nagyapáról, így a végén odamentem hozzá megkérdezni, hogyan tudnánk bejutni a ….i templomba. Megadta az ottani lelkész telefonszámát, de valahogy mégsem tudtam elképzelni, hogy fel fogjuk hívni. Este még mondtam Istennek, ha szerinte is jó ötlet (mert egyébként többen óva intettek bennünket, hogy az azóta történt nagy változások miatt biztosan felülíródnának bennünk a szép emlékek), akkor hadd menjünk be, Ő teremtsen rá lehetőséget, anélkül, hogy bárkivel beszélnék vagy intézkednék.

Másnap délben értünk oda… nyitva volt a parókia kapuja … Bementünk, ömlött a könnyünk. Előkerült az udvarról egy férfi, aki rögtön kérdezte, hogy kinyissa-e nekünk a templomot. Könnyes szemmel bólogattam. Isten mindent elintézett és ÉN NEM CSINÁLTAM SEMMIT! Kétféleképpen is bebiztosítottam magam, hogy „legyen mihez nyúlni”, de valójában fölöslegesen. Megérkeztünk és NYITVA ÁLLT AZ AJTÓ… soha azelőtt! És mit „kellett” tennünk?! Csak besétálni, de nem is kellett „tenni”, mert magától vitt a szívünk és a lábunk… Isten a legjobb, legkedvesebb szervező! Eszembe jutott egy ige, ami ebben az esetben szó szerint igaz volt: … íme, adtam elődbe egy nyitott ajtót, amelyet senki be nem zárhat. (Jelenések 3:8)

Nekünk volt nyitva az az ajtó… és a parókia – kis változásoktól eltekintve – ugyanolyan volt, mint az emlékeinkben.

Barati Emőke