Ez a kis történet arról a szabadító Istenről szól, aki minden élőlény teremtője, az apró részletek felügyelője, a kérések alázatos teljesítője és a szívek bátorítója.

Legkedvesebb barátom igen szorult helyzetbe jutott egy munkája kapcsán, és az aggodalmai szinte megbénították. Az egyik nagy vegyi üzem területén található szennyvíztisztító tavak fontos vizes élőhelyek is egyben, ahol értékes madárfajok élnek és költenek. A vándormadarak is rendszeres látogatók. Ezt a területet már több mint egy éve figyelemmel követi egy projekt kapcsán. Most egy madármegfigyelő csoportot készült ott kalauzolni. Nem is lett volna semmi baj, ha az előfeltételek nem lettek volna rendkívül kedvezőtlenek. Az élőhelyi szempontból legfontosabb tó környezetében ugyanis kora tavasztól jelentős munkálatokat végeztek, amit csak a fészekrakás megindulása miatt hagytak abba. Így, érthető módon, a korábbi szárnyas vendégek nem látogatták azt a tavat, áthúzódtak a szomszédos üzemterületre, mert a vadmadarak köztudottan nem szeretik, ha háborgatják biztonságot és életteret nyújtó környezetüket. Emberileg nézve tehát csekély esélye volt annak, hogy a munkálatok leállítása után néhány nappal ott lesznek éppen azokon a vizeken, amelyekre a megfigyelési engedély szólt. A meghívók pedig ki lettek küldve, és a visszajelzések szerint legalább húsz látogató – madarászok, fényképészek, gimnazisták és tanáraik, üzemi munkatársak – jelentkeztek be a madárlesre. Reális lehetőség mutatkozott egy jókora csődre. Nem lesz egyetlen madár sem, a látogatók rendkívül csalódottan távoznak, a program kudarcot vall…

Isten azt mondta, hogy bátorításul olvassam fel hangosan a 91. zsoltárt. Már nagyon sokszor nekem magamnak is megmentőm volt ez a Dávidtól származó ének, ezért el is kezdtem mondani: Aki a Felséges rejtekében lakik, az a Mindenható árnyékában nyugszik. Azt mondom az Úrnak: oltalmam és váram, Istenem, őbenne bízom! Mert ő szabadít meg téged a madarász csapdájából, a veszedelmes dögvésztől. Tollaival fedez be téged, és szárnya alatt lesz oltalmad… – micsoda?! A madarász csapdájából?! A madarász csapdájából?! Hát ez is benne van?! Ahogyan említettem, már évtizedek óta támaszom ez a zsoltár, de most majdnem elnevettem magam. Ez is benne van?! Tudom, itt a hurokról, régies kifejezéssel a madarakat foglyul ejtő tőrről van szó, de mégis, csodának tűnt a szememben, hogy ezt itt és most másképp is lehet érteni. Bizonyos voltam benne, hogy megvan a mennyei válasz! Különösen az utolsó versek fényében: Ha segítségül hív engem, meghallgatom őt. Vele vagyok nyomorúságában, megmentem és megdicsőítem őt. Hosszú élettel elégítem meg és megmutatom neki szabadításomat. Ezzel az isteni üzenettel a szívemben könnyűvé vált bízni és imádkozni: hiába minden környezetdúlás, a madarak ott lesznek! Imáimban – reggelig volt idő – az Úr felidézte számomra a teremtés ötödik napját, amikor kimondta: röpködjenek madarak a föld felett, majd az állatok bevezetését Noé bárkájába, a verebecskékről való gondviselését. Tudtam, hogy Isten „odaparancsolja” a madarakat.

Reggel legszívesebben én is útra keltem volna megnézni a csodát. De végül meg kellett elégednem a beszámolóval, több órával később. A tavon 28 madárfaj mutatkozott, és egy, az eddigi megfigyelések idején itt még fel nem jegyzett szárnyas, a bütykös hattyú is felbukkant, sőt – a rá jellemző módon – látványos harcba kezdett a többi, vízen tartózkodó gulipánnal, gólyatöccsel. A vendégek elégedetten távozhattak.

Az Úrnak minden szava igazság és valóság, nagy az Ő kegyelme az Őt félők iránt!

A sasmadár, amely felhatol a legmagasabb szirtekhez és diadalmasan lebeg a felhők között, nem élvez nagyobb szabadságot, mint az a lélek, akit Krisztus megszabadított. (Spurgeon)

Az Úr az én kősziklám, váram és szabadítóm; az én Istenem, üdvösségem szarva, menedékem. (Zsolt 18:3)

Csak az, aki egykor a bűn rabláncait viselte, tudja igazán értékelni a Krisztusban nyert szabadságot. Spurgeon