Apró történetek, apró csodák

Meggyógyítja minden betegségemet

Évekkel ezelőtt történt, hogy felfedeztem a 103. zsoltár elő öt versében a teljes – testi-lelki-szellemi – gyógyulás rövid, tömör összefoglalását. Átfordítottam napi használatra Dávid szavait: Áldja lelkem az Urat és egész bensőm az ő szent nevét. Áldja lelkem az Urat és el nem feledkezem semmi jótéteményéről. Aki megbocsátja minden bűnömet, meggyógyítja minden betegségemet, megváltja életemet a koporsótól, kegyelemmel és irgalommal koronáz meg. Aki jóval tölti be ékességemet és megújul ifjúságom, mint a sasé. Áldja lelkem az Urat!

Nem sokkal ezután, mondanom sem kell, ágynak estem. Jött minden, ami kell: fejfájás és rossz közérzet, végtagfájdalmak, az éj előrehaladtával láz. Egyfolytában imádkoztam, de közben józanul végiggondoltam, holnap mi várható: be kell menni a körzeti orvoshoz a rendelésre, táppénz, gyógyszer, napokig kínzó tünetek, a fertőzés terjedése stb. Semmi kedvem nem volt hozzá. Ráadásul rájöttem ott és akkor, hol vacogva, hol izzadva, hogy a betegség elesett fizikai állapota kiváló lehetőség az önsajnálatra, az énünk körüli forgolódásra, aggodalmakra, hogy ne az odafelvalókkal, hanem a földiekkel foglalkozzunk.

Elhatároztam, hogy nem adom meg magam a szokásos protokollnak. Miért van akkor Jézusban mennyei orvosom, ha nem veszem igénybe ingyenes, azonnal és helyben megragadható gyógyítását? Mindenképp ki akartam próbálni, működik-e bennem az Ő isteni hatalma. Bár reggelig küzdöttem és imádkoztam, amikor fel kellett kelni, pocsékabbul éreztem magam mint lefekvéskor. Ennek ellenére hálát adtam Istennek a gyógyulásért. Reszkető lábakkal, szédülve elindultam dolgozni és egész nap talpon voltam, estére pedig teljesen meggyógyultam!

Azóta sok százszor elmondtam már az idézett zsoltárrészletet. A “meggyógyítja minden betegségemet” sor hangos kimondásakor mindig újra érzem, hogy minden porcikámat átjárja valami csodálatos erő. Hála az Úrnak, azóta nem voltam beteg, és meggyőződésemmé vált, hogy Isten szava a leghatékonyabb, káros mellékhatásoktól mentes orvosság mindenki számára. Ráadásul a betegségektől való beteges félelmem is elmúlt.

Félreértés ne essék, nem dicsekedni akarok! Tisztában vagyok vele, hogy földi testem bármelyik pillanatban összeomolhat, és akkor is legyen dicsőség Atyámnak. Bármennyire is kívánom, Isten (egyelőre) nem tud általam másokat meggyógyítani úgy, mint az első apostolok idejében. Mégis azzal szeretnék bátorítani mindenkit, hogy Isten igéje élő és ható, hogy Jézus szeretete tényleg gyógyító erővel bír. Érdemes igénybe venni minden helyzetben és nehézségben! Övé minden erő, hatalom, tisztelet és dicsőség!

A hiányok betöltője

Átnéztem a Reménység foglyai kasszáját, és megállapítottam, hogy a nyomdaköltségnek ….. forint híja van. Bár több kétség és lehetséges megoldás átvillant az agyamon, megköszöntem Istennek a megoldást. Eddig mindig pontos időben érkezett a segítsége, hitetlenség volna aggódni. Nem is szóltam a dologról Jézuson kívül senkinek. Másnap reggel odajött hozzám az egyik gyermekünk: Mama, odaadom a nyári keresetemből a tizedet. Azt a munkát Istentől kaptam! – mondanom sem kell, pontosan …. forintot adott.

Különös szabadulás

Felszálltam az egyik városi buszra, és ott jöttem rá, hogy nincs nálam a bérletem. A hátizsákom zsebében lapult otthon. Készpénz nem volt nálam, jegyet venni nem tudtam. Ha leszállok, lekésem az ügyintézéshez napokkal előbb lefoglalt időpontot, ráadásul vártak rám. Patthelyzet. Leültem leghátra egy egyetemista lány és egy babával utazó fiatalasszony közé. – Uram, te látod. Nem akarok csalni, kérlek, ments ki ebből a helyzetből, ha neked jónak tetszik! – A busz elindult, középen felállt két ellenőr. Leszállni már nem lehetett. Gyorsan haladtak, ellentétes irányban, egymásnak háttal. Még egyszer végigtúrtam a táskámat, de tudtam, hiába. Az ellenőr eközben mindenkinél mindent rendben talált, kizárólag becsületes utasok voltak a buszon, már ott is termett előttünk. Először a fiatal anyuka jegyét tépte be, aztán udvariasan ellenőrizte a bal oldali egyetemista lánykát, én pedig a személyimet vettem volna elő. Az ellenőr azonban hirtelen hátat fordított és visszaindult a busz közepére, a társához. Mintha láthatatlan lettem volna… döbbenten bámultam a mellettem ülő lányt, de ő teljesen közömbös arccal átnézett rajtam. Láthatatlanná váltam?!!!

Külön áldásnak bizonyult, hogy csaknem végig fent maradtak a buszon, így nem került sor újabb ellenőrzésre. Isten ismét bizonyságát adta meglepő és meg nem érdemelt, kedves irgalmasságának… Emlékszem, ezután rögtön azt kívántam, hogy bárcsak ezentúl olyan csodáknak örülhetnék, amelyeket Isten másokkal tesz imáim nyomán.

Jézus érintése

Ezután két nappal, egyik reggel, útban a munkahelyemre, írtam messengeren az egyik legkedvesebb barátnőmnek, érdeklődve hogyléte iránt. Ezt sajnos nem tudom minden nap megtenni, de később kiderült, aznap épp nagyon fontosnak bizonyult. Napok óta nagyon rosszul érezte magát, az arca kívül-belül szinte tüzes volt a fájdalomtól. Annyira kínozta, hogy már be is jelentkezett egy szájsebészhez magánrendelésre. (Egyébként csak több hétre rá kapott volna időpontot.) Később elmesélte, hogy évekkel ezelőtt, egy hosszan elhúzódó, stresszes helyzetben már volt hasonló panasza, amitől csak hetek múlva tudott, orvosi segítséggel szabadulni. Teljesen ledöbbentem a dolgon, és még menet közben imádkoztam érte. Aztán vagy déli egy óráig annyi dolgom akadt, hogy el is felejtettem. Amikor azonban ismét eszembe jutott, komolyan kértem Jézust, hogy látogassa meg. Közben elgondolkodtam Isten mély alázatán, amellyel állandó szolgálatban áll világunk és benne hozzá kiáltó gyermekei felé.

Ima után ismét megkérdeztem, hogy van. A válasza nagyon meglepett: egész délután csak folyt a könnye. Elkeseredtem: ezek szerint hiába imádkoztam… De aztán így folytatta: az örömtől sír, nem tudja abbahagyni. Az üzenetem érkezésekor különös, áramütésszerű dolgot érzett, mintha az ereje is elhagyta volna pár pillanatra és írta, hogy biztosan az ima erejét tapasztalta meg. Nem, nem – Isten hatalmát és erejét! Ugyanis egészen pontosan azt kértem, hogy Krisztus simogassa meg az arcát… mindketten csak sírtunk az örömtől a telefon két oldalán.

A fájdalom minimálisra csökkent, és azon tűnődött, mit mond majd az orvosnak. Másnap el is ment hozzá, komoly arcidegproblémát állapított meg. Felírt neki alkoholbetegeknél használatos gyógyszert, de rá kellett jönnie az emberi tudomány fogyatékosságaira, és így a recept a kukában végezte. Isten jóságának ereje viszont olyan hatalmasan átjárta, hogy nem is lett volna szüksége az orvosságra. A fájdalom harmadnapra teljesen eltűnt, Jézus érintésének emléke azonban örökre megmarad.

Másnap reggel ébredés után azonnal a barátnőm jutott eszembe, és meglegyintett a félelem szele. Mi van, ha ismét elkezd fájni az arca vagy rosszabbodik az állapota? Szégyelltem magam előtt is ezt a hitetlenséget, de nem tagadhatom, hogy ott volt bennem. Kértem Istent, fájó szívvel, erősítsen meg, hogy nem hagyott el minket az Ő szeretetének ereje. Olyan igét kaptam válaszul, amelyben ez állt: el nem fordulok tőled… Ez atombiztos ígéret volt arra, hogy nem fog rosszra fordulni az állapota.

Volt viszont a barátnőm számára némi keserű mellékíze a történéseknek: miért nem hallgatta meg őt magát az Úr, amikor saját gyógyulásáért könyörgött? Érdekes módon, ezzel párhuzamosan bennem is felmerült egy másik kérdés: amikor a gyermekemért imádkoztam, miért nem éltünk meg hasonló csodát? Ezen gondolkozva egy ige jutott az eszembe: Imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok! (Jak 5:16) A Krisztus testének, testvéreinek egyik alapvető jellemzője az egymással való aktív, szeretetteljes törődés. Senki nem tökéletes önmagában, nem kap(ott) meg minden ajándékot egyedül, hogy érezze a függőséget, a rászorultságot, a kapcsolódás áldott kényszerűségét. A kölcsönös gondoskodás, a gyengéd odafigyelés fontos bizonyíték: Arról ismeri meg a világ, hogy a tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást. (Ján 13:35)

2018. október

Szabadulás – miért is?

Hosszú évekig – alacsony vérnyomásom és a nagyobb teljesítmény kikényszerítése végett – kávéztam. Nem sokat ittam, csupán egy csészényit két részre osztva: reggel, ébredés után, majd az ebédet követően. Annak ellenére, hogy az adag nagyon csekély volt, mégis úgy éreztem, egyszerűen nem tudok magamhoz térni kávé nélkül; ha nem iszom, végem lesz. Aztán hosszas küzdelem és hetekig tartó, csillapíthatatlan fejfájás után átszoktam a zöld teára. Az egyik tudományos folyóiratban láttam egy térképet, amely bemutatta, hogy a világ lakosságának egyik fele kávézik, a másik fele teázik. A statisztikák szerint gyakorlatilag nincs olyan, aki ne fogyasztaná egyiket vagy másikat. (Persze nyilvánvaló, hogy milliárdnyian tengődnek olyan szegénységben, amelyben mindkét élvezeti cikk elérhetetlen luxusnak minősül, hasonlóan például a kiadós reggelihez.) Mindenestre ez az ábra nagyon szíven talált, mert régóta gondolkoztam azon, hogy jó volna letenni a teát is. Tudom, a benne található flavonoidok miatt egészséges. A függőség azonban, vagyis az a tudat, hogy képtelen vagyok nélküle aktív, tevékeny életet élni, meglehetősen elkeserített. Hiszen ez azt jelenti, hogy láncon tart valami, és ha éppen nem áll rendelkezésre, akkor nem is létezem igazán. Ez volna a Krisztusban való szabadság?

Rájöttem, hogy ezek szerint biztosan van legalább egy olyan területe az életemnek, amely felett egy bizonyos hatóanyag, a koffein vagy a tein az úr, nem pedig Jézus, a mindenható, akit szeretni és szolgálni akarok. Egy dologban, a fáradtság leküzdésében nem Isten végtelen ereje a segítségem, hanem egy ital. Akkor pedig bizonyos igék ereje számomra nem létezik: akik az Úrban bíznak, megerősödnek… Vagyis a Jézus hatalmába vetett hitem, legalábbis ezen a ponton, a nullához közelít. Bizonyossá vált számomra, hogy ennek a bilincsnek le kell hullania. Hiszen mi van, ha ez a napi rituálé akadályt jelenthet az Isten általi használhatóságban is? Megértettem, hogy gondolatot, hitet, szokást kell váltanom, ami persze húsz év után korántsem tűnt egyszerűnek. Ha azonban Isten hatalma és a szavaiban rejlő igazság valóban érvényes az élet minden területén, akkor szükségszerűen van szabadulás!

Ha eddig a reggeli élénkítő szert ital formájában vettem magamhoz, akkor most a reggeli előtt, mellett legelőször Isten szavával kell táplálnom a hitemet ebben az irányban is, és az Úr kijelentéseivel kell feltöltenem kimerült energiaraktáraimat. Ilyenekkel például:

  • Aki az Úrban bízik, megerősödik. (Péld 28:25)
  • Akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak és nem lankadnak meg járnak és nem fáradnak el. (Ésa 40:31)
  • Az Úr ad erőt népének. (Zsolt 29:11)
  • Meggyógyítja minden betegségedet (Zsolt 103:3)

Jézus Krisztus vágya, hogy olyan, teljesen neki szentelt életet éljünk, amilyet Ő élt Istenben elrejtve. Még az eledele is az Úr akarata volt elsősorban, nem a földi kenyér. A külsőségekben, a testi dolgokban minimális igényekkel, lelkiekben pedig teljes összhangban élt az Atyával.

Miért is mondjak le tehát bármiről? Minél kevesebbel megelégszem, annál több jut másnak a bevételeimből, annál kisebb a kísértések támadási felülete, annál kevésbé szennyezem a környezetet, annál nagyobb az elégedettség mértéke, annál nagyobb a függetlenség a világban található javaktól és készletektől, és annál nagyobb Krisztus hatósugara és jelenléte az életemben. Akinek nincs semmije, attól semmit nem lehet elvenni. Akinek Krisztusa van, az a leggazdagabb és megfoszthatatlan kincseitől. Ha tényleg Jézus az élet forrása, akkor Ő ne tudna reggelente vagy a nap bármely pillanatában megerősíteni, felfrissíteni?!

A vérnyomásom nem változott, továbbra is meglehetősen alacsony, a terheltség sem csökkent, de ma már nincs szükségem sem kávéra, sem teára, pláne nem energiaitalra vagy colára. Megértettem, Jézust az dicsőíti meg, ha mindenben tőle függünk, ha mindenek és mindenki előtt leginkább neki akarunk tetszeni: legyen az étel, ital, öltözet, szokások, szavak. A legjobb élénkítő-vitalizáló pedig mennyei Atyánk dicsérete: Áldja lelkem az Urat és egész bensőm az Ő szent nevét!

200…. január

A békesség fejedelme

Egyik este végtelen elkeseredés tört rám a munkahelyi leterheltség, a hosszan elhúzódó, egyéb konfliktusok, kilátástalan szélmalomharcnak tűnő helyzetek sokasága miatt. Bár nem akartam sírni, de álltam a buszmegállóban és csak folyt a könnyem. Jó, hogy már sötét este volt, így nem láthatta senki. Ráadásul a lelki összetörtségen kívül olyan erős mellkasi fájdalmaim voltak, hogy levegőt is alig kaptam. Az egyik kedves barátom épp akkor küldött egy igét, mit sem sejtve kínjamból, de ez még csak fokozta gyötrelmemet: ha annyi hitetek lesz, mint a mustármag, akkor azt mondjátok majd ennek a hegynek… – hát, az nem most van, gondoltam. Annyira mégis futotta, hogy felkiáltottam magamban: Uram, segíts!

Pár perc múlva valami megfoghatatlan csoda történt. Nem tudtam máshoz hasonlítani, miközben átéltem, mint amikor a hevesen hullámzó, sőt, háborgó, sötét hullámokra vastag sugárban fénylő olaj ömlik és elsimul a felszín. És csend lett a szívemben. Mély, mindent átitató csend. A béke lett az úr. Az Úr a békesség. Jézus maga a béke. Mosolygó békesség. Ki imádkozhatott akkor értem?

2018 november 23.

Egy titokzatos találkozás

Egy számomra sokáig érthetetlen igével kell kezdenem ezt a gyönyörű történetet: Vesd a te kenyeredet a víz színére, mert sok nap múlva megtalálod azt. (Préd 11:1) Charles H. Spurgeon magyarázata nyomán értettem meg, hogy ez mit is jelent. A Nílus áradásához igazított vetés során a magok, amelyből majd kenyér készül, látszólag elvesznek, de hónapok múltán mégis gazdag termést hoznak.

Bármilyen csüggesztőek és keveset ígérőek az ige vetésének körülményei, soha ne adjuk fel! Nagyon sokszor megkísértett már a teljes feladás gondolata ezzel a kis folyóirattal kapcsolatban is. Hányszor hallottam írás közben, a borítékok címzése közben a hangot: semmi értelme! Hagyd abba! Úgysem tudod megváltoztatni a világot, de még a szíveket sem! Mit akarsz?! – Hát, én biztos nem, ez teljesen egyértelmű… Ha nem éreztem-tudtam volna a másik oldalról érkező kényszerítő erőt, már biztosan engedtem volna a könnyebbik útnak. De ott van Jézus, az alázatos, könnyes szemű Magvető. Ő sem adta fel. Megtalált.

Szóval, egy édes-kedves barátnőm révén eljutott a Reménység foglyai egy számomra ismeretlen, franciaországban élő hölgyhöz, akivel, bár személyesen soha nem találkoztunk, de Krisztusban a távolság ellenére mélyen megszerettük egymást. Ugyanis levelezni kezdtünk, hála a facebooknak, aztán már együtt imádkoztunk többekért, és állandó lett a kapcsolat. Amikor hazajöttek a férjével Magyarországra, egyértelmű lett számára, hogy találkoznunk kell. Határozott igent mondtam rá, bár lettek volna erősen hátráltató tényezők. Valamiért mindketten tudtuk, hogy találkoznunk kell.

Rövid, de csodálatos időt töltöttünk együtt imában, beszélgetésben, sírásban, Jézus szerető jelenléte nyilvánvaló volt. Még aznap éjjel – sok egyéb mellett – elmondta, hogy Isten határozottan a szívére helyezett egy dolgot, és amikor elmesélte, azonnal egy boldog igen hangzott a lelkemben. Erre vágytam-vártam már régóta! Ebből az isteni üzenetből született az alábbi levél, melynek tartalmát szeretném minden olvasó szívére helyezni, mert az Úr ránk vár. Nagy dolgok vannak készülőben:

Drága Testvérem az Úr Jézus Krisztusban!

Azzal az örömteli hívással fordulok Hozzád, hogy csatlakozz egy világszéles imaalkalomhoz, amely 2019. január 5-én, magyar idő szerint 12 órakor kezdődik.

A könyörgés célja Krisztus földi testének – melyet Istennek működésbe kell hoznia , vagyis a kihívottak közösségének megelevenedése, eggyé válása, mely Urunk leghőbb vágya. Dino Laura testvérünk kijelentést kapott az Úrtól, hogy legyen egy közös, egy időben, egy szívvel – egy szájjal – egy szellemben elmondott kérés Isten felé az egész Földön.

Amikor Laura beszélt nekem erről, a szívem azonnal igent mondott rá. Másnap, a közös ima során az Úr január ötödikét adta a gondolataimba.

Ha az Úr indít, csatlakozz Te is, és oszd meg olyan barátaiddal, akiknek fontos, hogy siettessék Jézus visszatérését. Többen böjtölni is fognak ezért.

Azóta kiderült, több örömteli oka is van, de emiatt biztosan találkoznunk kellett Laurával!

2018. november vége

Szabadulás a játékfüggőségből

Bessenyei Szilárd

Megtérésem előtt komoly számítógépesjáték-függő voltam. Ötödikbe jártam, amikor a szüleim számítógépet vettek. Ezzel új korszak kezdődött az életemben. Testvéreimmel elég gyorsan függőké váltunk, ezt anyukám azzal próbálta mérsékelni, hogy korlátozta az időt, amikor játszhattunk. Azok voltak a kedvenc napjaim, amikor a szüleim elmentek otthonról, és megengedték az egész napi játékot. Képernyő előtt vagy gondolatban mindig igyekeztem minél több időt a virtuális világban tölteni.

Egyik nyáron azt terveltem ki, hogy a játékomat késő estére időzítem. Arra számítottam, hogy ha a szüleim már elmennek aludni, annyit játszom, amennyit akarok. Kezdetben apám haragudott az éjszakázásért, de egy idő után rám hagyta. Ettől fogva, amikor nem volt úszóedzésem, egy átlagos napom úgy nézett ki, hogy délután felkeltem, ettem, végignéztem az öcsém játékát, elintéztem pár dolgot, majd késő este nekiálltam játszani, sokszor reggelig.

Egyszer megkérdezte tőlem az egyik tanárom, hogy miért vagyok játékfüggő. A következők voltak az érveim:

  1. így könnyebb érvényesülnöm,
  2. semmi nem ért fel a sikerélménnyel, melyet a játék nyújtott.

Az idő múlásával szenvedélyem egyre csak erősödött. Többször próbáltam változtatni az életmódomon, de nem volt maradandó eredmény. A legjobban az zavart, hogy a játék befejezése után ugyanott voltam, ahol előtte. Összegezve: nem volt semmi előrelépés az életemben.

2010 márciusában tértem meg Krisztushoz, amit megelőzött egy év intenzív diszkózás és félévnyi barátnőzés. Ezek az időtöltések nem szabadítottak meg maradandóan a játéktól, viszont elhúztak a számítógép elől. Arra is jók voltak, hogy meglássam, Isten egy személy, Aki kérésemre aktívan beleavatkozik az életembe, és a javamat akarja.

A főiskolai évek kezdetétől a tanulás mellett csak szabadidőmben játszottam. 2011 tavaszán egyik este megkérdezte a nővérem, miért játszom, ha csak ideges leszek tőle. Ezen elgondolkodtam, majd elkezdtem Isten akaratát keresni ezen a területen. Az Úr elém hozta a Battlefield Hollywood sorozatot, ahol megfogalmazták a szórakozás definícióját. Ez a mondat igen szíven ütött, és azóta is hatással van az életemre: „A szórakozás azt jelenti, hogy lassan, fájdalommentesen átcsúszol a halálba”.

Ekkor értettem meg, hogy a számítógépes játékot arra használtam, hogy fájdalom nélküli, önfeledt pillanatokat szerezzek magamnak. Ezzel viszont csak annyit érhetek el, hogy leélek egy életet úgy, hogy az nem fájt. Eldöntöttem, szakítok a játékkal. Letöröltem az összes játékprogramot a gépemről, majd megsemmisítettem az összes lemezt. Az Úr 100%-os szabadulást adott ezen a területen, azóta egyetlen alkalommal nem játszottam a számítógépen!

Isten megadta, hogy az időmet fontos személyekre és építő aktivitásokra szánjam. Életem Krisztus tölti ki, Akivel szabadidőmben az emberek felé szolgálhatok, vagy fejlődhetek az élet különböző a területein. ***

  • Hát nem tudod, és nem hallottad, hogy örökkévaló Isten az Úr, aki teremtette a Föld határait? Nem fárad és nem lankad el; végtelen a bölcsessége. Erőt a megfáradtnak és az erőtlen erejét megsokasítja. (Ésa 40:28-29)

Ő vette el erőtlenségünket, Ő hordozta betegségeinket. (Mt 8:17)

  • Elég néked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el. (2Kor 12:9)

A szellem is segítségére van erőtlenségünknek. Mert amit kérnünk kellene, nem tudjuk; de maga a szellem esedezik értünk kimondhatatlan könyörgésekkel. (Róm 8:26)