Meghalt Stampi. A polgári nevét csak nagyon kevesen ismerték. Még ötven éves sem volt. Két napig nem tűnt fel a hiánya senkinek. A tél egyik utolsó, leghidegebb éjszakáján fagyott meg a két falu közötti földúton. Régóta nem volt józan. Talán elesett, talán lefeküdt és lassan kihűlt a csillagok alatt. A temetésén is csak pár ember vett részt. Eltűnt a Földről egy ember a hét milliárdból – kinek számít ez bármit is a túlnépesedés problémája mellett? Hiszen sok katasztrófa, háború követel manapság tízezrekben mérhető életáldozatot.

Mégis, Stampi valakinek a szomszédja volt. Volt neve. Valakinek a gyermeke, valakinek talán a gyerekkori szerelme. Biztosan sok rosszat tett és mondott, több haragosa akadt, mint jóakarója, de leginkább közöny vette körül. Mondhatjuk, megérdemelte a sorsát, mert nem dolgozott, hanem csak ivott. De az elrontott, kisiklott sors mögötti okokat, a szenvedést, a feladás indokait emberi szem aligha látta.

Mégis – Isten szemében értékesebb volt a világ összes aranyánál. Jézus Krisztus visszavásárolta őt vére árán az örök élet számára, hogy ne reménytelenségben tengesse napjait, hanem abban a boldog tudatban, hogy valaki várja, hogy valakinek igazán fontos. Vajon tudott-e erről? Tudta-e, hogy a kereszt azért áll a világ felett, hogy az eltévelyedett bárányok, a makacs kóborlók világítótornya legyen? Tudta-e, hogy van, Aki mérhetetlenül jobban szereti őt, mint önmagát; van, aki szemmel tartja, van, aki akarja őt magának, hogy jobbá, szebbé tehesse az életét?! Mi lehetett az utolsó gondolata?

Oly sok mindent mondunk egymásnak, oly sok dologról terjesztünk pletykákat, aminek tán fele sem igaz, csámcsogunk a rémhíreken… De az örömüzenetről, Jézus győzelméről szólunk-e azoknak, akik mellettünk, közöttünk élnek? Elmondtad-e már valakinek: Téged keres a jó pásztor! Hallották már tőled szeretetteljes hívását mások is?

AZ ÚR JÉZUS SOHA NINCSEN SZOLGÁLATON KÍVÜL. Spurgeon