Jöjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugtatlak titeket.
Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem,
hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok:
és nyugalmat találtok lelkeiteknek.
Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű. (Mt 11:28-30)
A szolgaság után ismét egy látszólag kellemetlen, és kevesek által felfedezett jézusi csodáról lesz szó, amely azonban – reményeim szerint – hamarosan összekapcsolódik, és egységbe forr az előbbi témával. De először is fogadjunk szót a Megváltónak, és engedjünk hívó szavának:
1. Jöjjetek hozzám!
Ha ezt mondja, akkor távol vagyunk tőle. Bizonyosan nem ott, ahol Ő látni szeretne minket, hanem kívül a biztonságos távolságon. Tehát közelednünk kell hozzá, különben nem érhet el, nem érinthet meg, és mi sem tudjuk érzékelni biztonságot adó közelségét.
Csodálatos ígéretekkel kötelezte el magát Isten a tőle messze kóboroltak összegyűjtésére. Pedig, ha meggondoljuk, mit fájhatna egy Mindenhatónak – egy MINDENhatónak! –, ha néhány teremtménye „selejtessé” válik! Mondhatná, miként a fazekas: sebaj, majd gyúrok belőle, helyette jobbat! Megteszi – de nem az eredeti elpusztítása árán… Fáj a szíve utánuk, fáj a szíve utánad, erről szól többek között a századik, eltévedt bárányról szóló példázata is. Tehát messze hangzón felkiált: Gyertek ide, jöttetek hozzám, várlak titeket! Egy másik történet tanulsága szerint ölelésre tárt karral vár, hátha megérkezel…
Az ígéretek évezredek óta mozdíthatatlanok:
- Engem keressetek és éltek! (Ámós 5:4)
- Én is mondom néktek: Kérjetek és megadatik néktek, keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek. (Luk 11:9)
- Aki hozzám jön, semmiképpen ki nem vetem. (Ján 6:37)
Nem bizonytalanra, véget nem érő keresgélésre, labirintusban való bolyongásra hív: ezer százalékos a találati arány – azért, mert Ő már kezdetektől szeret, és kezdetektől vár. Nincs olyan, akit elküldene! Nincs egyetlen sem! Ha keresed, megtalálod, ha kopogtatsz, ajtót nyit, hiszen Ő kopogott nálad előbb megmentésed érdekében…
Sok, szívet melengető történet bizonyítja, hogy mennyire örül Isten a közeledőknek. Az egyik ezek közül József története az őt eladó fivérekkel:
És mondta József az ő atyjafiainak: Én vagyok József, él-e még az én atyám? És nem feleltek neki az ő bátyjai, mert megrettentek tőle.
Mondta azért József nekik: Jöjjetek közelebb hozzám! És közelebb mentek. Akkor mondta: Én vagyok József, a ti testvéretek, kit eladtatok Egyiptomba.
És most ne bánkódjatok, és ne bosszankodjatok azon, hogy engem ide eladtatok; mert a ti megmaradástokért küldött el engem Isten ti előttetek.
Az Isten küldött el engem ti előttetek, hogy műveljem a ti megmaradásotokat e földön, és hogy megmenthesselek titeket nagy szabadítással.
Nem ti küldöttetek azért engem ide, hanem az Isten, ki engem a fáraó atyjává tett, és egész házának urává, és Egyiptom egész földének fejedelmévé.
S nyakába borult az ő öccsének, Benjáminnak és sírt; Benjámin is sírt az ő nyakán.
És megcsókolta mind az ő testvéreit és sírt rajtuk; azután beszédbe ereszkedtek vele az ő testvérei. (1Móz 45:3-8.14-15)
Józsefben Jézust láthatjuk, testvérünket, akit eladtunk. E jelenetben – amire ő, az elárult gyermek annyit és annyiszor készült – ő az, aki közeledésre, ölelésre, csókra hívja bátyjait. De azok félnek tőle, mert terheli szívüket borzasztó tettük, ami húsz évre fáradttá, boldogtalanná, terheltté tette őket. Bár apjuk szeretetét akarták kicsikarni József kiiktatásával – mégis az önvád, a bűn terhe alatt roskadozva hazudoztak és képmutatóskodtak évtizedekig. Istent azonban nem lehet kútba dobni. Visszatér: csókkal, örömkönnyekkel és személyre szóló öleléssel vár, a bocsánat gyógyírját kínálja a sebzett lelkeknek, s gabonaözönnel táplál, az élet örök kenyerével.
De emlékezhetünk az evangéliumok végén olvasható részletre a feltámadott Jézussal kapcsolatban is. Amikor megjelent a félelem miatt bezárkózó tanítványok között, egyszerűen nem hitték el, hogy Ő lenne az, akit látnak. Még ha fel is támadt – felkeresné azokat, akik elaludtak mellette, megtagadták, szétfutottak, magára hagyták, vagy tehetetlenül bámulták a kereszten?! Igen!!! Fölkereste őket és felszólította őket: jöjjetek közel hozzám!
Lássátok meg az én kezeimet és lábaimat, hogy én magam vagyok: tapogassatok meg engem, és lássatok; mert a léleknek nincs húsa és csontja, amint látjátok, hogy nekem van!
És ezeket mondván, megmutatta nekik kezeit és lábait. (Luk 24:39-40)
Engedte, hogy megtapogassák, fogdossák, sebeit megérintsék – csak hogy végre hitre jussanak! Mindezt azért tette, hogy elvehetetlen örömmel üdítse fel megfáradt és megszomorodott lelküket.
2. Megfáradtak és megterheltek vagytok
Jézus Krisztus a fáradtakat, a terhek alatt roskadozókat szólította meg két ezer évvel ezelőtt, s hívása azóta is, folyamatosan érvényes. Van-e ember, aki nem érzi magát, legalább időnként taposómalomba kényszerített igavonónak, testileg-lelkileg túlterhelt rabszolgának? A mai modern világ, amellett, hogy sok szempontból hiperkényelmessé tette bizonyos társadalmi csoportok számára az életet, ezzel párhuzamosan ugyanannyi újabb terhet is rájuk rakott. Hiába van villamos áram, autók, számítógépek, a munka nem kevesebb; a pénzkeresésen, munkán kívül töltött idő nem nagyon hosszabbodott. Az elmaradott térségek lakói pedig még máig középkori körülmények között vergődnek, a jobb élet álmát dédelgetve… Ma sem jobb tehát a világ, mint Jézus korában, sőt, a népesség azóta sokszorosára duzzadt. Ma is tökéletesen igaz tehát az isteni szó: az emberiség tagjai agyonhajszoltak, fáradtak, életerő híján vannak.
De vajon mi a legnagyobb terhünk? Az alábbi igékből kiolvasható.
3. Én megnyugtatlak titeket
Csodálatos, hogy e vert tömegeket magához hívja az Élet Forrása és Ura! De hogyan képes nyugalmat adni a már-már halálos kimerültség helyett? Őbenne, vagyis Jézusban lakozik az ÉLET és a világosság (ld. Ján 1:4), amely minden bajunkra, betegségünkre gyógyír. Végleges megoldást, nem csak alkalmi pihenést kínál minden egyes gyermekének:
Felnőtt, mint egy vesszőszál Ő előtte, és mint gyökér a száraz földből, nem volt néki alakja és ékessége, és néztünk reá, de nem volt arca kívánatos!
Utált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfija és betegség ismerője! Mint aki elől arcunkat elrejtjük, utált volt; és nem gondoltunk vele.
Pedig betegségeinket ő viselte, és fájdalmainkat hordozta, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől!
És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyultunk meg.
Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, ki-ki a maga útjára tért; de az Úr mindnyájunk vétkét ő reá vetette.
Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírók előtt; és száját nem nyitotta meg!
A fogságból és ítélet nélkül ragadtatott el, és kortársai között ki gondolt arra, hogy kivágatott az élők földjéről, hogy népem bűnéért lett rajta vereség?!
És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot, és álnokság sem találtatott szájában.
És az Úr akarta őt megrontani betegség által; hogyha saját lelkét áldozatul adja, magot lát, és napjait meghosszabbítja,
és az Úr akarata az ő keze által jó szerencsés lesz.
Mert lelke szenvedése folytán látni fog, és megelégszik, ismeretével igaz szolgám sokakat megigazít, és vétkeiket ő viseli.
Azért részt osztok néki a nagyokkal, és zsákmányt a hatalmasokkal oszt, mivelhogy életét halálra adta, és a bűnösök közé számláltatott; pedig ő sokak bűnét hordozta, és a bűnösökért imádkozott! (Ésa 53:2-12)
Ő, aki fényben és biztonságban, dicsőségben és halhatatlanságban élt Atyja közvetlen közelében, lejött ide, a szétszéledt birkanyáj közé. Magára vette ezt a kóbor, Istentől messzehajtó, makacs és önző természetet, és végigjárta az utat, amelyre ez a természet ösztönözte – nem Őt, hanem a körülötte élőket. Jézus azonban nem engedett e késztetéseknek! Emberként kívülről és belülről egyaránt megtapasztalta, mit jelent elveszettként tengődni: megismerte a magány, az elutasítottság, a testi-lelki sebek, a megaláztatás, a fájdalom, a betegségek, a reménytelenség, majd pedig a halál kínjait. Testközelből megismerte az Istentől való távollét, sőt, az örök elszakítottság sötétjét, olyan feneketlen fájdalmat, amelyet mindenki más képtelen lett volna elhordozni. Megtudta, mit jelent a fáradtság, a megterheltség, az életerő híján lévő, időleges élet. Mind e nyavalyák egyetlen szóban: BŰNné lett értünk. De csodálatos módon, mindeközben megőrizte szívében az Atya iránti olthatatlan szeretetét, az utolsó pillanatig visszakívánkozott oda, ahonnan önként kiszakadt: Isten szíve fölé. És e tapasztalatok során nem gyűlölte meg azokat sem, akiknek megmentéséért eljött. Mindvégig szerette és szereti őket. Nincs olyan teher, amely Őt ne terhelte volna, mégsem rázta le magáról undorral. Nincs olyan zavaros ügy, megoldhatatlan probléma, gyógyíthatatlan betegség – amelyre Őbenne ne lenne megoldás! Fáradtságérzetünk, terheltségünk gyökere önző természetünk, a kóbor, önfejű birka természete. Amely újra és újra halálos veszélybe sodorja önmagát. Azonban Jézus Krisztusban Isten megoldotta kínjainkat: az Atya engedelmes Báránya hordozta és elvette bűneinket (ld. Ján 1:29), és az Ő sebeivel meggyógyultunk. Meggyógyultunk! Múlt időben – bevégzett, tökéletes gyógyulást kínál mindenki számára! Ehhez csak annyi kell, hogy leteszed lábai elé minden terhedet. Semmi nem okozhat neki meglepetést vagy csalódást, hiszen, mint a bűnösök barátja és megváltója, mindent elhordozott már. Őbenne mi is odakerültünk, ahol Ő volt születése óta: a mennyei Atya keblére!
4. Vegyétek föl az én gyönyörűséges igámat!
Eddig talán minden nagyon szép és jó. Hiszen csupán le kell vágnunk magunkról a nehéz csomagokat, s nem kell tovább cipekednünk. Kiokádjuk bűneinket és jobban érezzük magunkat. Ezután azonban, amikor végre megkönnyebbül az ember szíve, és öröm jön a borúlátás helyett, Jézus egy cserét kínál. Terhet és igát. Akkor ismét kezdődik minden elölről, csak most talán „átfestve”? Könnyen bizalmatlanság férkőzhet gondolatainkba. De ne adjuk fel ilyen könnyen! Ha megtaláljuk a megfejtést: mi az iga, mi a teher – egy és ugyanazon dologról van szó, akkor megértjük, mitől gyönyörű és könnyű! Megint tudatosítanunk kell magunkban, hogy Jézus Krisztus, amikor a mennyei valóságról beszélt, halvány, noha találó hasonlatokat alkalmazott a földi környezetből. Kézzel fogható, rögtön érthető dolgokat, amelyek azonban egy örökkévaló világ felé mutatnak, de csupán mint árnyképek.
Jobban megértjük a hasonlatot, ha tudjuk, mi az iga vagy járom, és milyen céllal alkották meg. Alapvetően a szántást megkönnyítő faszerkezetről van szó, amelyet az igavonó állat, többnyire szarvasmarha, ökör, bivaly vagy ló fejére, illetve nyakára helyeztek. A járomba párosával vagy egyedül fogták be az állatokat, hogy a súlyos, vasból készült földművelő szerszámot könnyebben húzzák, hiszen az iga értelemszerűen összeköttetésben van a jószágok után kapcsolt eszközzel. Segítségével a barmok vonóereje az őket irányító ember kezébe kerül. Célja a munkavégzés hatékonyabbá tétele, a teher egyenletesebb elosztása, az állatok közötti összhang megteremtése, illetve a vezérlés, irányítás megkönnyítése. A járom teszi lehetővé a szántóvető által kijelölt irány, illetve cél tartását a földművelés során.
Jézus szavai szerint a szántóföld a világ (Mt 13:38), vagyis az Isten fennhatóságán kívül eső területek, emberek millióinak otthona, szíve. A gazda ugyanaz, mint a magvető, vagyis az Úr. A Krisztus által gyermekeinek felkínált járom önkéntes, semmi erőszak vagy kényszer nem társul felvételéhez. De ha nincs rajta az emberen, nem képes Istennel vagy Istenért hatékonyan munkálkodni!
Mi lehet akkor ezek alapján e titokzatos iga?
- Taníts meg engem a te akaratodat teljesítenem, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen engem az egyenes földön. (Zsolt 143:10)
- Emberi kötelékkel vontam őket, szeretetnek köteleivel. (Hós 11:4)
- Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai. (Róm 8:14)
- Aki az Úrral egyesül, egy Lélek Ővele. (1Kor 6:17)
- Isten Lélek. (Ján 4:24a)
- Isten szeretet. (1Ján 4:8b)
- …az Istennek szerelme kitöltetett a mi szívünkbe a Szent Lélek által, ki adatott nékünk. (Róm 5:5)
- öltözzétek fel a szeretetet, amely a tökéletesség kötele (Kol 3:14)
Isten célja, hogy elszéledt földi nyáját egybegyűjtse, hogy a mennyei békességet eredményező akarattal egybeolvadjanak. De nem erőszakos úton kívánja elérni a Föld örökkévalóságba való visszaillesztését, hanem a legszelídebb módon. Elküldte szerelme foglalatát, szíve gyönyörűségét, aki a leggyakorlatibb formában mutatta be Isten irántunk érzett jóindulatát. Jézus ma egyetlen úton lehet jelen a Földön: a szívekben, szent Lelke által. A titokzatos kötelék Isten és ember között Jézus életadó, megelevenítő, felforrósító szerelme, amely nyitott a menny felé és öröme az atyai akarattal való teljes harmónia. E személyes kapcsolat által ugyanaz a Krisztus él gyermekeiben, akiről ezt írták a próféták és az evangéliumok:
- Hogy teljesítsem a te akaratodat; ezt kedvelem, én Istenem, a te törvényed keblem közepette van. (Zsolt 40:9)
- Nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem. (Ján 6:38)
Jézus Krisztus Lelke a legteljesebb jóindulat, az elveszettek megmentését munkáló, hatalmasan cselekvő szeretet. Amennyiben e Lélek irányít és vezérel valakit, az úgy jár-kel e világban, ahogyan a Fiú: Ő széjjeljárt, jót tévén. (Csel 10:38)
Talán nem nehéz megfejteni, hogy e láthatatlan kötelék miért gyönyörűséges és könnyű? Nehéz-e a szerelem, keserves dolog-e szerelmesnek lenni? A legkívánatosabb állapot, érzelem a világon! A folyamatos együttlétet, a felfokozott örömmel teljes perceket, az adni vágyást, az önfeladást, a másik szándékainak, kívánságainak kitalálását és teljesítését jelenti. Érdemes megnézni, hol jelenik meg még a Bibliában ez a kifejezés: egyrészt maga a Fiú az Atya gyönyörűsége volt mennyei születése pillanatától fogva mindennap, másrészt pedig a Fiú leli gyönyörűségét az emberek fiaiban (Péld 30-31; Mt 17:5). Ugyancsak Jézus szavait közvetíti Dávid egyik zsoltára: A szentekben, akik e földön vannak, és a felségesekben van minden gyönyörűségem. Teljes öröm van tenálad, a te jobbodon gyönyörűségek vannak örökké. (Zsolt 16:3. 11) Vagyis ugyanaz a szerelem köti Jézust a teremtményekhez, mint Őt a menny és a világmindenség Urához! Egy újabb egyenlethez jutottunk tehát:
SZERETET = SZÖVETSÉG
5. Tanuljátok meg tőlem…
Aki magára vette a Fiú igáját, vagy más szavakkal szerelembe esett a Vőlegénnyel, annak élete ettől fogva – természetesen nehézségektől nem mentesen – a szüntelen gyönyörködés élete lesz. Napról napra, fokozatosan bontakozik ki előtte Jézus szépsége. A mennyei arc egyre tisztábban ragyog elő az emberi tudatlanság, hitetlenség, kételyek és félelmek felhői mögül. Minden élet forrása Isten szelíd és alázatos szíve. A Jézussal való házasság ezt a szelíd és alázatos szívet mezteleníti le a kérdésekkel és előítéletekkel teli teremtmények előtt. A szövetségi kötelék a tanulás alkalmait nyújtja számunkra az újabb és újabb helyzetek, feladatok során. Krisztus Lelkének sugallatait meghallva és követve meggyőződhetünk róla, hogy a fizikai harc, a kegyetlenség, a zsarnoki uralom megfojtja a kibontakozás lehetőségét. Egyedül az önmegtagadás, az erőszakmentesség, a jóság biztosítja a fenntartható élet, a fenntartható kapcsolat alapját:
- A szelíd szív a test élete. (Péld 14:30)
- A nyelv szelídsége az élet fája. (Péld 15:4)
- A szelíd beszéd megtöri a csontot. (Péld 25:15)
A Vőlegény, mint alázatos Király és szelíd Bárány meghalt szerelméért, hogy élete teljességét átadhassa menyasszonyának. Lelke gyümölcsei között megtaláljuk az alázatosság és szelídség édes terméseit is. Minél hosszabb időt töltünk az Ő társaságában, annál nagyobb lesz szerelmének hatalma felettünk, és önző, akaratos énünk annál kisebbre zsugorodik. A tanulás életfogytiglan tart, sőt, még az örökkévalóságban is folytatódik. Jézus Krisztus jellemének szépsége, önmegtagadásának mértéktelensége méltó arra, hogy szüntelenül gondolkodjunk róla.
6. …és nyugalmat találtok
A korábbi, rendkívül megterhelt és kimerült állapotot Jézus ígérete szerint a nyugalom, a felüdülés váltja fel. A bűnök összes terhe a keresztre lett szögezve, vagyis semmi nem ékelődik többé Isten és ember közé: sem a rossz lelkiismeret, sem a mennyei haragtól való félelem nem kell, hogy aggasszon minket. Jézus megosztja velünk az Ő szívében uralkodó tökéletes békességet. A teher pedig, amelyet Krisztus kínál, nem a mi vállainkat nyomja. Isten országának építése kizárólag Jézus munkája bennünk és körülöttünk. A mi feladatunk „csupán” engedelmeskedni a Lélek késztetéseinek, parancsainak, ahogyan annak idején a tanítványok tették. E készséges engedelmesség diadalát írja le Lukács apostol az Apostolok cselekedetei című könyvben. Így az élet a legizgalmasabb és legdicsőbb kalanddá válik a mindenható Megváltó oldalán, akié a hatalom összessége az egész világegyetem felett.
Akik elfogadják az egyetlen elvet, hogy az Istennek végzett szolgálatot és az Ő tiszteletét mindenek fölé helyezik, azok aggodalmai szertefoszlanak, és egyenes ösvényre lelnek. A tökéletes béke tökéletes összhang Istennel, amely kimondja: Legyen meg a te akaratod! Az ÉN szeretete nyugtalanságot okoz. Az Isten iránti teljes bizalom a békesség forrása. (E.G. White)