Mindenki jól ismeri Káin és Ábel, az első testvérpár történetét. Mindent elárul a legidősebb fiú lelkiállapotáról a kérdés, amelyet feltett Istennek: Vajon őrzője vagyok a testvéremnek? (1Móz 4:9) A Jóság védőszárnyai alól való kilépéssel egy tragikus gyűlölettörténet vette kezdetét, amely mindmáig tart. Az Isten elleni lázadás végletesen elidegenítette az embert mindenki mástól is. Lángtenger és vérözön a minket körülvevő földi valóság, s erről szólnak a legkorábbi krónikák is. Abban a pillanatban, amikor Káin megtagadta eredeti feladatát, a szeretetteljes őrzés-óvás gondját – hasonlóan Ádámhoz, aki az Édent mulasztotta el őrizni az ellenséges befolyástól –, azonnal gyilkossá vált. Hasonló indulatokat figyelhetünk meg Jákób és Ézsau, József és bátyjai, Mózes és testvérei, Dávid és bátyjai, azután pedig fiai között: irigység, uralomvágy, féltékenység, harag, bosszú, kegyetlenség megtörhetetlen láncolata napjainkig.
Pedig milyen különlegesen gyönyörű a magyar testvér szó! Egyelőre nem találtam megfelelőjét a többi nyelvben, amely ennyire kifejező volna: a testvérek valóban egy test, egy vér szülöttei, azaz részei egymásnak, azonos élet tölti be őket. De hiába a szép szó, ha a mögötte húzódó valóság gyökeresen másról szól.
Amikor Jézus Krisztus megalázta magát és szolgai alakot öltött, gyakorlatilag a rabszolgák rabszolgája lett a kereszten. Vér szerint Máriától született fiúként, hogy egy új emberi család, egy új testvériség fejévé legyen. Megtörte az uralkodni vágyás hatalmát az emberi szív felett, mert Ő – isteni természete szerint – mindenekfelett szolgálni vágyott: legnagyobbként, legerősebbként, leghatalmasabbként a legkisebbek, leggyengébbek szolgája lett. Isten Jézust, mint nemes vesszőt oltotta be az emberiség elvadult szőlőtőkéjébe, így lett Ő Dávid gyökere és ága.
Aki elfogadja tőle a szeretet kötelékét, a szolgálat igáját, az hit által új szívet nyer, amelyben nem a hatalomvágy, hanem a szeretet az úr. Ha a függőleges, azaz felfelé irányuló kapcsolat helyreáll, akkor a vízszintes, azaz mellérendelő viszonyok is automatikusan rendeződnek. Más szavakkal: ha valaki Jézus szerelmese lesz, az őszintén szeretni fogja embertársait, akik ellenségből valódi társakká válnak számára. Isten Fia által maga is Isten fiává, leányává válik. A szolgáló emberiség tagjává lesz, testvérré születik, aki igazszívű őrizője testvéreinek. Krisztus vére, élete összekapcsolja őket: az Ő testének tagjai vagyunk, az Ő testéből és az Ő csontjaiból valók. (Ef 5:30) Más szavakkal megfogalmazva: Azonképpen sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai vagyunk. (Róm 12:5)
A testi természet, az önzés úgy hat, mint a mágnesek azonos pólusai: taszítják egymást. Lehetetlen tartósan és szorosan egymás mellé illeszteni őket. Csak erőszakos eszközökkel, ideig-óráig sikerülhet. Krisztus vére épp ellenkezőleg hat, úgy, mint testünkben a laminin molekula. Összeköt, összeforraszt, és csakis így valósulhat meg az egység, amelyért Ő maga is könyörgött halála előtt:
Hogy mindnyájan egyek legyenek; amint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk: hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.
És én azt a dicsőséget, amelyet nékem adtál, ő nékik adtam, hogy egyek legyenek, amiképpen mi egy vagyunk:
Én ő bennük, és te én bennem: hogy tökéletesen eggyé legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, amiként engem szerettél. (Ján 17:21-23)
Ahogyan az emberi test tagjai, szervei különböző feladatokat látnak el annak érdekében, hogy minden életműködés rendben folyjon, úgy alkotta meg Isten is az új emberiséget, az egyházat. Ez a negatív tartalommal terhelt szó eredeti formájában ecclesia, jelentése pedig: a világból kihívottak. Krisztus minden testvére, tagja kapott valamilyen szolgálatot a többi testrész, azaz testvér építése érdekében:
És Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul:
A szentek tökéletesítése céljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére:
Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére:
… az igazságot követvén szeretetben, mindenestől fogva nevekedjünk Abban, aki a fej, a Krisztusban;
Akiből az egész test, szép renddel egyberakva és egybeszerkesztve az Ő segítségének minden kapcsaival, minden egyes tagnak mértéke szerint való munkássággal teljesíti a testnek növekedését a maga fölépítésére szeretetben. (Ef 4:11-13.15-16)
A testvérek arányos növekedése Jézus megismerésében függ nemcsak a Fejtől, aki a Krisztus, hanem az egymáshoz való viszonytól is. A segítség aranykapcsai az Ő szent Lelke jelenlétének gyümölcsei, a szeretet különböző megjelenési formái: öröm, jóság, békesség, hűség, szelídség, hosszútűrés, mértékletesség (ld. Gal 5:22) teszi lehetővé az egymáshoz való vonzódást és szoros összekapcsolódást. Valósággá válik a fenntarthatóság törvénye:
Szeretettel szolgáljatok egymásnak. Mert az egész törvény ez egy igében teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat. (Gal 5:13-14)
Ha az emberi szívek nem úgy működnek többé, mint a rákos sejtek, vagyis mások bekebelezése árán vélik megtalálni boldogságukat, hanem Jézus túláradó önzetlensége táplálja őket, akkor megváltozik a boldogságról alkotott kép is. Valójában kicsiny mozaikkockák egy hatalmas képben, s az éleik párhuzamosra csiszolódtak a Mester kezében. Nem akarnak többé legnagyobbak lenni, különösen nem a többiek kárára, hanem elfogadják az egymás mellettiség, az egymásra utaltság nagyszerűségét. Életfontosságú a kölcsönhatás! Egyik szervünk sem képes kizárólag csak adni, termelni a többiek számára. Be is kell fogadnia a többi szerv által előállított tápanyagot. A testvérlét az egymásért élés élete: folyamatos adás és elfogadás – s ebben nincs, nem lehet kivétel, különben azonnal zavar áll be a harmónia helyett. Ha mindenki a másik javát szolgálja, ez egyben azt jelenti, hogy mindenki elfogadója is a másik feléje irányuló szeretetének:
Tartozunk pedig mi az erősek, hogy az erőtlenek erőtlenségeit hordozzuk, és ne magunknak kedveskedjünk.
Mindenikünk tudniillik az ő felebarátjának kedveskedjék annak javára, épülésére.
Mert Krisztus sem önmagának kedveskedett, hanem amint meg van írva: A te gyalázóidnak gyalázásai hullottak reám. (Róm 15:1-3)
Minél szorosabb a Jézushoz fűződő szeretetkötelék, annál erősebb a vágy és az akarat az emberben, amely az örökkévaló létezés egyetlen feltétele:
Valaha én is úr akartam lenni;
ó bár jó szolga lehetnék!
(Weöres Sándor)