A Biblia tele van rejtett kincsekkel, amelyek ma is ugyanolyan súllyal bírnak, ugyanolyan történelem- és életformáló hatalmat rejtenek, mint leírásuk idején. A 21. század embere is találhat bennük kapaszkodót, iránytűt, remény-, erő- és örömforrást, napi táplálékot – ha felfedezi, ha magáévá teszi és megosztja másokkal. Főként most, az utolsó időket sejtető események és félelmek korszakában. Az egyik ilyen különleges darab ott lógott, talán hetekig, Jerikó kőfalán: a vörös fonatú zsinór, amely Ráháb és családja életét megmentette és végső soron bekapcsolta őt, a prostituáltat Jézus Krisztus családjába. A megértéshez mindenképpen érdemes elolvasni Józsué könyvének idevonatkozó részleteit: a második és a hatodik fejezetet. Idézni csak annyit fogunk, amennyi a kulcsjelkép bemutatásához elengedhetetlen.

Józsué könyve Izrael népe honfoglalásának részleteit mutatja be. Mózes könyvei (2-5.) az Egyiptomból való csodálatos szabadulás történetét, illetve a hitetlenség miatti, a megígért föld határán történő megtorpanást, majd a negyven évig tartó vándorlást ábrázolja. Mózes a törvény, Józsué pedig az irgalom és az élő igazság, azaz Jézus Krisztus megtestesítője. A két főszereplő személye kifejezi, hogy az ember képtelen parancsra Isten gyermekévé válni, szüksége van az Isten Fiában lévő élet „transzfúziójára”. Józsué Kánaán határán átvette Mózestől a megbízatást, amelyben maga az angyalseregek fejedelme erősítette meg: a kezdetben félénk Józsué lett az, aki győzelemről győzelemre vezethette a népet, a Fiú lábnyomát követve. A megáradt Jordán folyó, amely a Vörös-tengert idézi, csodamódon ugyancsak szétnyílt előttük, és máris ott tornyosult az első meghódítandó szárazföldi akadály: a bevehetetlen falakkal körbevett, felfegyverzett Jerikó.

Negyven évvel korábban Mózes tizenkét főembert küldött ki, hogy felderítsék a meghódítandó földet. Józsué ezúttal két fiatalembert indított Holdvárosba tájékozódni a támadás előtt. Küldetésüket azonban nem tudták volna bevégezni, ha az a prostituált, akihez bementek, meg nem menti az életüket. Ráháb saját élete kockáztatásával befogadta és elrejtette őket, a hazugságot is vállalta a város királyával szemben, és terve alapján a két héber épségben visszajutott Józsuéhoz azzal a hírrel, hogy a bevehetetlennek tűnő város szellemi értelemben már elesett a hódítók előtt.

Tudom, hogy az Úr …

Ráháb őszintén felfedte önveszélyes tettének indítékait:

• Tudom, hogy az Úr nektek adta ezt a földet, és hogy megszállt minket a félelem miattatok, és hogy e földnek minden lakosa megolvad előttetek. Mert hallottuk, hogy megszárította az Úr a Vörös-tenger vizét előttetek, amikor kijöttetek Egyiptomból, és hogy mit cselekedtetek az Emoreusok két királyával, akik túl voltak a Jordánon, Szíhonnal és Óggal, akiket megöltetek. És amint hallottuk, megolvadt a mi szívünk, és nem támadt többé bátorság senkiben sem miattatok. Bizony az Úr, a ti Istenetek az Isten fenn az égben és alant a földön! (Józsué 2: 9-11)

Ezek a szavak negyven évvel korábban történt eseményekre utalnak! (Szomorú bizonyíték, hogy Isten annak idején előkészítette az azonnali bevonulást, a nép azonban félelmében nem mert elindulni.) Az asszony hallott hírekre támaszkodó tényeket és következtetéseket tárt a héberek elé: Jahve csodáinak híre messzire eljutott, és a pogány népek szívét általánosan félelem és erőtlenség szállta meg ezzel az idegen, valóban cselekvő Istennel szemben. Vallomása lényege, hogy felismerte: létezik egy mindenható, a történelmet formáló Lény, aki hűséges a kiválasztottakhoz. Felismerte, hogy saját isteneik meg nem menthetik őket ezzel az erővel szemben. Felismerte az igaz Isten nagyságát és terveit. Tudjuk, hogy a hit hallásból van, és Ráháb olyan módon adta tanúságát ennek a hitnek, ami szinte szó szerinti egyezést mutat ükunokája (!), Dávid zsoltárával:

• Mert kiválasztotta magának az Úr Jákóbot, Izráelt saját örökségéül. Én bizony tudom, hogy nagy az Úr, és a mi Urunk minden istennél különb. Mind megteszi az Úr, amit akar: az egekben és a földön, a vizekben és minden mélységben. (Zsoltárok 135:4-6)

Ráháb helyzetjelentése alapján a kémek tulajdonképpen a biztos győzelem örömhírével állhattak Józsué elé! Másfelől az asszony egy általános törvényszerűségre is jó példa: noha számára nem álltak rendelkezésre írott források vagy személyes kinyilatkoztatások a Mindenható jellemrajzával kapcsolatban, az a néhány történés, ami a fülébe jutott, elegendőnek bizonyult hitre jutásához. Mindazt, amit addigi élete során tapasztalt, összevetette azzal, amit a héberek Istenével kapcsolatban megismert, és olyan felismerésre jutott, amely később szilárd meggyőződésévé vált. Ez a meggyőződés pedig bátor tettekben jutott kifejezésre: az ellenség kémeinek megmentése minden esetben halált érdemlő cselekedet. „Árulója” lett saját népének, saját kultúrájának, mert felismerte, hogy van ennél több, értelmesebb, gazdagabb létforma. Felismerte saját civilizációja halálra ítélt voltát, de megtalálta a továbbélés lehetőségét is. Ez a hit, amelynek egyelőre nem álltak személyes tapasztalatok a hátterében, elegendő volt arra, hogy mindent felszámoljon és minden addigit kockára tegyen a mindenható Jahve miatt.

Igaz jelet adtok nekem

Érdemes elgondolkodni rajta, miért is kér és vár az ember jelet a másik embertől és/vagy csodát az Istentől? Miért vágyunk rá annyira? Miért állapította meg a Megváltó: ha jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek (János 4:48)? A jel- és csodavárás alapja az emberi létbizonytalanság: félelem a holnaptól, a haláltól, a váratlan veszedelmektől, legfőképpen tehát a biztonság utáni kiáltás megfogalmazása. Vágyakozunk a megbecsültség, a fontosság, az elfogadottság állapota után. Mivel önmagunkban sem bízhatunk, még kevésbé a másikban, pláne a láthatatlan, ha egyáltalán létező Istenben, ezért ragaszkodunk csodaszükségletünkhöz. Látható, érzékekkel megragadható jel kell a felénk áradó, megbízható szeretetről, törődésről, különben megint ott a gyötrő félelem. Röviden: a jel a szeretett, elfogadott létállapot biztosítéka/bizonyítéka a jelet adó-küldő személy vagy Isten részéről. A jel egy megbízható kapcsolatról szól, egyezségről, megállapodásról, ígéret beteljesítéséről. Talán legismertebb formája a jegygyűrű, az önmagába visszatérő fémkarika, mint a véget nem érő szerelem jelképe. Először állítólag egy fáraó ajándékozta meg vele feleségét, és a görög hódító, Alexandrosz közvetítésével került át Európába, majd a 13. század folyamán épült be a keresztény esküvői szertartásba. A gyűrű az elkötelezettség, a hűség, a monogám kapcsolat szimbólumává lett. Ennek ellenére milliók követtek már el házasságtörést jegygyűrűvel az ujjukon…

Így aztán érthető, hogy Ráháb, aki foglalkozására nézve akár a hűtlenség vagy a hűtlenségre csábítás jelképe is lehetett volna, nem egyszerűen csak jelet, hanem igazi jelet kért a kémektől. Mert az események sodrában remény fogalmazódott meg benne a jövőre vonatkozóan:

• Most azért esküdjetek meg kérlek, nekem az Úrra, hogy amint én irgalmasságot cselekedtem veletek, ti is irgalmasságot tesztek majd az én atyám házával, és igaz jelet adtok nekem, hogy életben hagyjátok az én atyámat és anyámat, férfi- és nőtestvéreimet, és mindent, ami az övék, és megmentitek lelkünket a haláltól. (Józsué 2:12-13)

Milyen érdekes, hogy az irgalmasságra hivatkozik az irgalmasság Istenének követeinél! A héber ’hesed’ szó jelentése egyébként szeretet, jóakarat, jóindulat, jóság. Ráháb saját tetteit tehát szeretetből fakadó cselekedeteknek nevezte és ugyanezt kérte viszonzásul a kémektől: az, hogy elrejtette, bújtatta, kimenekítette, életmentő tanáccsal látta el őket, a könyörület megnyilvánulása volt részéről. Annak ellenére bátor erre, hogy nem ismerte Istent ilyen oldalról, sokkal inkább úgy, mint az ítélet kíméletlen urát, aki sorra elpusztította a környező törzseket. Mekkora hit lehetett a szívében, ha saját és családja életét is veszélyeztetve bújtatta és tanácsolta a két férfit, ráadásul egy teljesen váratlan helyzetsorozatban! Nagyobbra nőtt lelkében az ismeretlen Isten iránti félelem, mint a város uralkodója iránti alattvalói hűség.

Ugyanakkor életet kért a kémek életéért cserébe és ennek biztosítékául – egy igaz, vagyis megbízható, igazi, hűségből fakadó jelet. A héber ’ót’ szó, amely összesen 77 alkalommal fordul elő az Ószövetségben, a következő jelentésekkel bír: jel, zálog, csodajel, figyelmeztető jel, bizonyíték. Ez egy nagyon fontos főnév, maga Isten is számtalanszor használja, és egyik előfordulása csodálatosan kapcsolódik – ha látszólag távolról is – a történethez:

• Ezért jelet ad nektek az Úr maga: Íme, a szűz fogan méhében és szül fiút, és nevezi őt Immanuelnek. (Ésaiás 7:11)
• Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjen, amit az Úr mondott a próféta által, aki így szólt: Íme, a szűz fogan méhében és szül fiút, és annak nevét Immanuelnek nevezik, ami azt jelenti: Velünk az Isten. (Máté 1:22-23)

Isten fogyhatatlan emberszeretete az általa küldött élő jelben lepleződött le teljes mélységében: saját Fia a bizonyítéka annak, hogy egy velünk és értünk élő Istenről van szó. A Teremtő tudta, hogy az embernek mire van szüksége leginkább, ezért kezdeményezőként lépett fel, és Ő maga küldött szemmel látható, kézzel fogható, ölelhető vagy megölhető, füllel hallható jelet a mennyből: saját tükörképét, hogy bízni kezdjünk, mert szeret és elfogad, mert remél és bízik bennünk.

A vörös kötél

Elgondolkodhatunk, milyen szemmel látható jelet voltak képesek adni a héber férfiak, akik nyilván semmi fölösleges dolgot nem cipeltek magukkal kockázatos küldetésük során, hanem csupa olyan holmit, amire valóban szükségük volt vagy lehetett.

• Ha bejövünk erre a földre, kösd e vörös fonalú zsinórt ahhoz az ablakhoz, amelyen leengedtél minket; atyádat, anyádat és testvéreidet pedig, és atyád egész háznépét gyűjtsd be magadhoz a házba. És akkor, ha akárki kijön a te házadnak ajtaján, annak vére az ő fején lesz, mi pedig ártatlanok leszünk; mindannak vére pedig, aki te veled lesz a házban, a mi fejünkön legyen, ha valakinek keze lenne azon. Ha pedig megjelented ezt a mi dolgunkat, akkor mi fel leszünk oldva az eskü alól, amellyel te megeskettél minket. (Józsué 2:18-20)

Ez a tárgy, amit a kémek saját felszerelésükből átadtak Ráhábnak, illetve ez a kifejezés, amit itt a szerző használ, egyedülálló az egész Bibliában.

vörös = óhéber ’sáni’,

= jelentése: ’skarlát-, karmazsin-, bíborvörös’.

Speciális festékanyagról van szó, amelynek „előállítása a borsónyi méretű karmazsintetű (Coccus ilicis) nőstény példányainak porított testéből történik. A rovar életmódjára a kereszténység figyelt fel igazán, hiszen abban Krisztusra vonatkoztatható párhuzamokat vélt felfedezni. A nőstény egyedek ugyanis többnyire faágakhoz vagy a fa törzséhez rögzítik magukat peterakás előtt, melyeket nemcsak kemény peteburok, de maga az anyaállat teste is védelmez. Ahogy a peték kikelnek, a rovar elpusztul és bíborvörös színt bocsát ki magából, amivel megfesti a fát, amihez tapadt, valamint a frissen kikelt lárvákat is, amelyek egész életükre vörösek maradnak. Az anyarovar teste három nap múlva viaszossá válik és elfehéredik, majd lehullik a fáról, mint a hó.” Ez a festékként alkalmazott vörös szín az Ószövetségben számtalan helyen szerepel, és egyértelműen Jézus Krisztusnak a keresztfán kiontott vérére utal.

fonal(ú) = óhéber ’hút’ nagyon gyakori előfordulású,

= jelentései mind rokonértelmű szavak: ’fonal, kötél, zsineg, madzag’.

zsinór = az óhéber ’tikvá’,

= elsődleges jelentése ’kötél’, de ebben az értelemben kizárólag e történetben fordul elő, látszólag feleslegesen, hiszen előtte már szerepel a ’fonal’ szó.

= második jelentése: ’reménység, reményteli várakozás, a remélt dolgok bekövetkezése’. A gyök eredeti jelentéstartalma rokon nyelvekben: ’kötél, kitartás, megtartó erő, szakítószilárdság, teherbírás, teher alatt maradás, kivárás’.

Érdekesség és érdemes megfigyelni, hogy az ezt követő jelenetekben az asszony által használt közönséges kötél, melyen leeresztette, majd kimenekítette a városból a kémeket, az óhéber ’hevel’ szóval van jelölve, annak elsődleges jelentései: ’kötél, zsinór, zsineg’.

Nyilvánvaló tehát, hogy a követek által átnyújtott kötéldarab esetében nagy jelentősége van az átvitt értelmű, szimbolikus jelentésnek.

Bárányvér a szemöldökfán

Annak érdekében, hogy közelebb jussunk a megfejtéshez, nézzünk meg egy hasonló helyzetben alkalmazott hasonló jelképet Mózes idejéből, amelyet maga Isten rendelt el:

• Szólt pedig az Úr Mózesnek és Áronnak Egyiptom földjén: Ez a hónap legyen nektek az első hónap az esztendő hónapjai között. Szóljatok Izráel egész gyülekezetének: E hónak tizedikén mindenki vegyen magának egy bárányt a családfők háza szerint, házanként egy bárányt. Ha a háznép kevés a bárányhoz, akkor a házához közel való szomszédjával együtt vegyen a lelkek száma szerint; kit-kit ételéhez képest számítsatok a bárányhoz. A bárány ép, hím, egy esztendős legyen; a juhok közül vagy a kecskék közül vegyétek. És legyen nálatok őrizet alatt e hónap tizennegyedik napjáig, és ölje meg Izráel községének egész gyülekezete este. És vegyenek a vérből, és azokban a házakban, ahol azt megeszik, hintsenek a két ajtófélre és a szemöldökfára. A húst pedig egyék meg azon éjjel, tűzön sütve, kovásztalan kenyérrel és keserű füvekkel. Ne egyetek abból nyersen, vagy vízben főtten, hanem tűzön sütve, a fejét, lábszáraival és belsejével együtt. És ne hagyjatok belőle reggelre, vagy ami megmarad belőle reggelre, tűzzel égessétek meg. És így egyétek: Derekaitokat felövezve, saruitok lábaitokon és pálcáitok kezetekben, és nagy sietséggel egyétek azt; mert az Úr pászkája az. Mert átmegyek Egyiptom földjén ezen az éjszakán és megölök minden elsőszülöttet Egyiptom földjén, az embertől kezdve az állatig, és Egyiptom minden istene felett ítéletet tartok, én, az Úr. És a vér jel lesz nektek a házakon, amelyekben ti lesztek, s meglátom a vért és elmegyek mellettetek, és nem lesz rajtatok a csapás veszedelmetekre, mikor megverem Egyiptom földjét. És legyen ez a nap nektek emlékezetül, és ünnepnek szenteljétek azt az Úrnak nemzetségről nemzetségre; örök rendtartás szerint ünnepeljétek azt. (2Mózes 12:1-14)

• Előhívta tehát Mózes Izráel minden véneit és mondta nekik: Fogjatok és vegyetek magatoknak bárányt családjaitok szerint és öljétek meg a pászkát. És vegyetek egy kötés izsópot és mártsátok a vérbe, amely az edényben van, és hintsétek meg a szemöldökfát és a két ajtófelet abból a vérből, amely az edényben van; ti közületek pedig senki se menjen ki az ő házának ajtaján reggelig. Mikor átmegy az Úr, hogy megverje az egyiptomiakat és meglátja a vért a szemöldökfán és a két ajtófélen: elmegy az Úr az ajtó mellett és nem engedi, hogy a pusztító bemenjen öldökölni a ti házaitokba. Megtartsátok azért ezt a dolgot, rendtartás gyanánt, magadnak és fiaidnak mindörökre. (2Mózes 12:21-30)

Mind Egyiptomban, mind Jerikóban az isteni oltalom, a biztonság, illetve a szabadulás utáni reményteljes várakozás jele volt a vér, illetve a vérszínű kötél. Az a ház élvezett teljes védelmet, amelynek ajtaja felett, illetve ablakán látható volt a vérszínű jel. Aki elhagyta az így megjelölt otthont, az ki volt téve a biztos pusztulásnak mindkét pogány területen.

Az igazi pászkabárány vére

Mind a kezes bárány, mind az apró karmazsintetű az önmagát önként feláldozó Megváltó, Jézus Krisztus jelképe. A házak pedig Isten gyermekei, akik saját döntés nyomán magukra veszik, elfogadják az istenemberi vér jelét:

• a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus megáldoztatott értünk. (1Korinthus 5:7)
• az élő Isten temploma vagytok, amint az Isten mondta: Lakozom bennük és közöttük járok, és leszek Istenük, ők pedig népem lesznek. (2Korinthus 6:16)

A vér, amely a kereszten kiontatott, az új emberiség életének forrása:

• Krisztus Jézusban ti, kik egykor távol voltatok, közelvalóvá lettetek a Krisztus vére által. (Efézus 2:13)

• Krisztus vére, aki örökké való szellem által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek. (Zsidók 9:14)
• Mivelhogy azért atyámfiai bizodalmunk van a szentélybe való bemenetelre a Jézus vére által, azon az úton, amelyet ő szentelt nekünk új és élő út gyanánt, a kárpit, azaz az ő teste által, És lévén nagy papunk az Isten háza felett: Járuljunk hozzá igaz szívvel, hitnek teljességével, mint akiknek szívük tiszta a gonosz lelkiismerettől, És testük meg van mosva tiszta vízzel. (Zsidók 10:19-23)
• És járultatok az újszövetség közbenjárójához Jézushoz, és a meghintés véréhez, mely jobbat beszél, mint az Ábel vére. (Zsidók 12:24)
• Azért Jézus is, hogy megszentelje az ő tulajdon vére által a népet, a kapun kívül szenvedett. (Zsidók 13:12)
• A békesség Istene pedig, aki kihozta a halálból a juhoknak nagy pásztorát, örök szövetség vére által, a mi Urunkat, Jézust (Zsidók 13:20)
• nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből; Hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén (1Péter 1:18-19)
• Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől. (1János 1:7)

A fenti igék alapján az ember Jézus Krisztus vére által a világegyetem leggyengébb, selejtes láncszeméből Isten gyermekévé lett, olyan különleges teremtménnyé, akiben Isten vére folyik! Felfoghatatlan, hogy ebben az egyetlen tényben mennyi ajándék, életerő, hatalom és a jóság végtelen lehetőségei rejlenek! A szeretetalapú, jövőbe torkolló élet foglalata. Ezért volt hát vörös színű az a bizonyos kötél…

A reménység kötele

A különleges összetétel harmadik tagja, a ’tikvá’ főnév összesen 33 alkalommal olvasható az ószövetségi tekercsekben, Józsué könyvén kívül azonban mindig második, ’remény’ jelentésében áll. Utóbbi jelentéstartalommal többek között e folyóirat címadó igéjében találkozhatunk vele:

• Térjetek vissza az erődbe, reménység foglyai! (Zakariás 9:12)

• Csak Istenben nyugodj meg lelkem, mert tőle van reménységem! (Zsoltár 62:6)
• Én Istenem, szabadíts meg engem a gonosz kezéből; a hamis és a kegyetlen markából! Mert te vagy reménységem, ó, Uram, Istenem, én bizodalmam gyermekségemtől fogva! (Zsoltár 71:4-5)
• Mert tudom az én gondolataimat, amelyeket felőletek gondolok, azt mondja az Úr; békességnek és nem háborúnak gondolata, hogy reménységet adjak nektek. (Jeremiás 29:11)

A remény az a láthatatlan, mégis szilárd fonatú kötél, ami összekapcsol azzal a személlyel, akire vársz. A reménység kötele kötötte Ráhábot a héber kémekhez, akik által a megmenekülés, egy új élet kezdetének ígéretében részesedett. S mindez azon a hitén alapult, hogy az ég és a föld ura mindazt megteszi, amit a jövőre nézve kimondott.

A kötél kiakasztása

• Mondta pedig Ráháb: amint szóltatok, úgy legyen! Ekkor elbocsátotta őket, és a kémek elmentek; ő pedig a vörös zsinórt rákötötte az ablakra. (Józsué 2:21)

Úgy tűnik ebből a leírásból, hogy az asszony a héberek távozása után azonnal kiakasztotta a kötelet az ablakra. Vajon miért? Saját élete védelmében meg kellett tennie, mert semmit nem tudott a haditervről, sem pedig a támadás pontos időpontjáról. Az ismeretlen Isten iránti elkötelezettség jeléről felismerhetővé vált a támadó héberek számára. Állandó készenlétben kellett állnia ettől kezdve, ha nem akart a várossal együtt elpusztulni. Ugyanakkor az ablakából lógó vörös zsinór nemcsak védelmet jelentett, de kihívást is a jerikóiak szemében, kockázatot egészen a hódítók érkezéséig. De ha valóban életben akart maradni, nem volt választása. Jézus két mondata is eszünkbe juthat róla, mint nagyon időszerű intések:

• Legyetek készen ti is, mert amelyik órában nem gondoljátok, abban jön el az Emberfia! (Máté 24:44)
• Aki megvall engem az emberek előtt, azt én is megvallom az én Atyám előtt. (Máté 10:32)

Aki Jézus vérében elmerül, az bizakodva, reményteljesen vállalja a készenlét és a megvallás folyamatos megélését.

Ráháb, mint Jézus családjának tagja

Az a hit, amellyel a kémek megmentését végbevitte, máig ható erőforrás és példa lehet mindannyiunk számára: a reménység kötele a történelem utolsó pillanatáig elér és bárki számára megragadható.

• Sálmón nemzette Boázt Ráhábtól;
  Boáz nemzette Obedet Ruthtól;
  Obed nemzette Isait;
  Isai nemzette Dávid királyt;
  Dávid király nemzette Salamont az Uriás feleségétől; (Máté 1:5-6)

Ez Jézus Krisztus családfájának egy kicsiny részlete, amely tulajdonképpen Salamontól Salamonig ér: eszerint Ráháb férjhez ment Jerikó pusztulása után Sálmónhoz és e döntése nyomán Dávid ükanyja lett! Az ő példája alapján megállapítható, hogy általános érvényű törvényszerűség Péter apostol felismerése:

• Bizonnyal látom, hogy nem személyválogató az Isten; Hanem minden nemzetben kedves ő előtte, aki őt féli és igazságot cselekszik. (Cselekedetek 10:34-35)

Tetteit pedig az utókor a hit ékes bizonyítékaiként értékelte:

• Hit által omlottak le Jerikó kőfalai, amikor hét napig körüljárták.
  Hit által nem veszett el Ráháb, a parázna nő a lázadókkal együtt, mert befogadta a kémeket békességgel. (Zsidókhoz 11:31)

• … cselekedetek által válik igazzá az ember, és nem csupán hit által. Hasonlóan pedig a tisztátalan Ráháb is, vajon nem cselekedetek által vált igaz emberré, amikor a követeket házába fogadta, és más úton bocsátotta ki? Mert ahogyan holt a test lélek nélkül, úgy holt a hit is cselekedetek nélkül. (Jakab 2:25-26)

A jerikói prostituált a mindenható Isten ígéretei felőli bizonyosság következtében vállalta az önveszélyes irgalmasságot az ellenséggel szemben és így a megváltottak hatalmas seregét gyarapítja. Sorsa tökéletes bizonyíték arra nézve, hogy a Mindenható számára nincsen reménytelen eset! Nem számít, hogy sötét és bálványimádó közegben élsz. Nem számít, hogy prostituáltként kerested a kenyeredet – hiszen szellemi értelemben a mai, babiloni világ valamennyi lakója többé-kevésbé prostituálódik, azaz beszennyeződik, átitatódik e világból való eszmékkel, nézetekkel, tudással –; nem számít, hogy a legveszélyesebb, legingatabb helyen van az otthonod… mert az Úr mindenhonnan, minden szellemi-fizikai-földrajzi mélységből ki tud húzni, meg tud őrizni, át tud formálni, ha elfogadod a reménység kötelét!

Ádám nem örökíthette át utódaira azt, ami neki sem volt. Az elbukott ember számára semmi remény nem lett volna, ha Isten – Fia odaáldozásával – nem tette volna elérhetővé a halhatatlanságot.

Senkinek sem kell átadnia magát a csüggedésnek és kétségbeesésnek. Sátán kegyetlen sugallattal jöhet hozzád, hogy reménytelen az eseted, menthetetlen vagy. Mégis reménységed lehet a Krisztusban. Isten nem arra szólít, hogy a magunk erejével győzzünk. Hanem hogy jöjjünk közelebb oldalához. Bármilyen nehézségek alatt görnyedünk, melyek leterhelik lelkünket, testünket, az Úr várja, hogy szabaddá tegyen bennünket.

Nagyon könnyen elcsüggedünk, ha valaki nem azonnal figyel fel fáradozásunkra. Addig ne szűnjünk meg munkálkodni valakiért, amíg a remény egyetlen sugarát is látjuk. A drága lelkek túl sokba kerültek önfeláldozó Megváltónknak ahhoz, hogy könnyedén átengedjük őket a kísértő hatalmának.

E. G. White