Ez a tanulmány – várhatóan egy sorozat első tagjaként – egy újonnan feltárult, eddig nem látott összefüggéseket és titkokat rejtő téma kifejtésére tesz kísérletet, amely kimondottan napjaink Krisztus-hívőihez szól.

Az evangéliumok és az Apostolok cselekedetei alapvetően Krisztus királysága kezdetéről, az alapvetésről, birodalma felállításáról szólnak. Az Újszövetség további könyvei azonban előrevetítik Krisztus királysága csúcspontjának kibontakozását is. Természetesen mindkét kritikus szakaszra vonatkozóan találunk utalásokat, jövendöléseket az Ószövetségben is, sőt, igazából az utóbbiak segítségével nyerhetünk róluk teljes képet. Ahogyan a makk magában foglalja a későbbi tölgyfát, úgy Jézus földi birodalmának kezdete magában foglalja a vég, a teljesség jellegzetességeit. Mindezt szem előtt tartva válik jelentőssé az alábbi téma.

Az evangéliumokban találunk több esetet, amikor Jézus – most kizárólag földi szolgálatának időszakáról van szó – egyes személyeknek (vagy csoportoknak) „beszélő” nevet adott. Ha összegyűjtjük őket, egy fantasztikus tablókép bontakozik ki előttünk. Minden esetben szükséges megvizsgálni a nevek jelentéseit is. Az összes „átnevezett” szereplő egy jellegzetes karaktert és küldetést testesít meg, amelyeknek kulcsszerep jutott Jézus Krisztus mellett. Ezeknek az újszövetségi alakoknak a történeteiből most azokat a részleteket emeljük ki, amelyek az új nevükkel és küldetésükkel kapcsolatosak. Mindegyiküknek volt alkalma a Megváltóval, az Isten Fiával személyesen találkozni, és dönteni mellette vagy ellene. Mivel kapcsolatba kerültek Jézussal, kapcsolatba kerültek egymással is. Statisztikai érdekesség, hogy a nyolc típusból négy hűséges volt Jézushoz, négy azonban a sátán oldalára állt, pontosabban ott maradt a „sötét oldalon”. A hűségesek szájából kivétel nélkül elhangzott egy személyes meggyőződést kifejező vallomás Jézus isteni mivoltáról és/vagy messiási szerepéről. A hűséges személyek többsége mártírhalált halt, egyetlen (János apostol) érte meg – sikertelen kivégzése után! – a békés elalvás kegyelmét. A többiek nemcsak életükkel, de halálukkal is megdicsőíthették az egyetlen Istent.

Természetesen mindennek közvetlen vonatkozása van a ma keresztényeire nézve is. Ahogyan ezek a típusok jelen voltak Jézus Krisztus első eljövetele előtt és végigkísérték messiási útját, ugyanez történik majd a végpont előtt, a második eljövetel kapcsán is. Mert a végső napok drámai eseményei közepette megjelennek ugyanezen alakok, részben Jézus oldalán, részben ellene. A kérdés, hogy a keresztény és ateista milliók közül ki milyen szerepet fog játszani, milyen kategóriába tartozik – akár már ma is. A pontos, eltéveszthetetlen azonosítás érdekében az Úr kulcsszavak és -kifejezések segítségével vezeti a megfejtés egész Biblián átívelő folyamatát.

Az „első körben” lényegében mindenki Jeruzsálemben találkozott, és egy név (többnyire) egyetlen személyt takart. Azonban a végkifejlet idejére, Krisztus királysága már a Föld minden pontját érinti. Megszámlálhatatlan keresztény közösség létezik egyidejűleg, amelyek mindegyikében, illetve a környezetükben felbukkannak ezek az alakok és típusok, hogy beteljesítsék szerepüket Jézus oldalán.

	1. A KIRÁLYSÁG KEZDETE		2. A KIRÁLYSÁG CSÚCSPONTJA
	SZEREPLŐK	NÉV JÉZUSTÓL	KAPOCS	SZEREPLŐK
	JÉZUS MELLETT
1.	Keresztelő János	Illés (Máté 11:10-14)	Illés szelleme (Lukács 1:17)	az útkészítő követek (Malakiás 3:24)
2.	Nathanael	igaz izraelita (János 1:47-48)	feddhetetlenség (Sofóniás 3:13)	az igaz Izrael maradéka, a 144.000 (Jelenések 14:1-5)
3.	Simon	Péter, kő(darab) (Máté 16:15-18)	élő kövek (1Péter 2:3-6)	az igaz egyház oszlopai (1Timótheus 3:15)
4.	Jakab és János	a mennydörgés fiai (Márk 3:16-17)	a hét mennydörgés (Jelenések 10:3-4)	az utolsó próféták (Jelenések 10:11)
	JÉZUS ELLEN
5.	Júdás	a kárhozat fia (János 17:12)	árulás, támadás (2Thess. 2:3-4)	az áruló tanítványok (2Thess. 2:3-12)
6.	az írástudók	viperafajzatok (Máté 12:34-35)	képmutatás (2Timótheus 3:5)	a vallási hatalom képviselői (2Tim. 3:1-9.13)
7.	Heródes	a róka (Lukács 13:31-33)	hazugság, gyilkosság (János 8:44)	a világi hatalom képviselője (Jelenések 13:1-8)
8.	siratóasszonyok	Jeruzsálem leányai (Lukács 23:27-31)	szellemi vakság (Máté 13:13-15)	a hitetlen világ lakói (Jelenések 6:12-17)

Van egy nagyon bátorító üzenet a Jézus Krisztus által kiválasztott és állhatatosnak bizonyult alakokkal kapcsolatban. Az Úr nem azért szemelte ki őket, mert eleve tökéletesek voltak, hiszen a „jók és gonoszok” ugyanolyan esendő, ellenségeskedő természettel születtek; hanem azért, mert látta őszinte ragaszkodásukat, és hogy kivé lesznek majd a vele való közösség révén! A Jézus mellett döntők alaptulajdonsága, hogy hitükből fakadóan alárendelik magukat Isten hatalmának: nem saját akciókat hajtanak végre, hanem Krisztus engedelmességével élnek meg minden helyzetet.

A két szembenálló csoport közötti alapvető különbség – az egyének személyes döntését követően – az őket uraló szellemiség. Az egyik isteni, a másik ördögi. Az egyik a szeretet, a másik az önzés. Az utóbbi értelemszerűen Jézus megtagadását, elvetését, elárulását, (ön)pusztító indulatokat eredményez és a végső megsemmisülés felé mutat. Ez természetesen azt jelenti, hogy nem engedik át az irányítást Istennek, hanem saját uraik maradnak. Ami igazán veszélyessé teszi őket, hogy legtöbben közülük, megtévesztő módon, az igazság és a szentség álarca mögül fejtik ki romboló hatásukat.

A végeredmény filmbeillő, de valódi dráma: a két, egymással kibékíthetetlen birodalom alattvalói küzdenek egészen addig, míg a királyok Királya megjelenik az ég felhőiben…

1.

KERESZTELŐ JÁNOS – ILLÉS

A különleges küldetésre kiválasztott gyermeknek már az eredeti, Istentől rendelt neve is eltért a hagyományoktól, de későbbi azonosítása még erőteljesebben kifejezte az Úr vele kapcsolatos céljait. Amikor Jézus Jánosról, mint Illésről beszélt, nyilvánvaló, hogy nem lélekvándorlásra gondolt. Sokkal inkább arra az Istentől származó meggyőző szellemi erőre és hatalomra utalt, amellyel János, mint a Messiás útkészítője föllépett.

MAGYARUL	EREDETI SZÓ	JELENTÉSEI
János	Ióannész (ógörög)	’az Úr megkegyelmez’
Illés	Élijáhú (héberből)	’az Úr az én Istenem’

Ahogyan egykor Illés, úgy ő is választásra, döntésre késztette Izrael fiait:

• Illés szavai Izraelhez: Ha az Úr az Isten, kövessétek Őt! (1Királyok 18:21)
• Gábriel angyal szavai Keresztelő János édesapjához: Ne félj, Zakariás, meghallgatásra talált a te könyörgésed: feleséged, Erzsébet fiút szül neked, akit nevezz Jánosnak. … Izráel fiai közül sokakat visszatérít majd az Úrhoz, az ő Istenükhöz, és előtte jár Illés szellemével és erejével, hogy az atyák szívét a gyermekekhez térítse, és az engedetleneket az igazak lelkületére, hogy felkészült népet állítson az Úr elé. (Lukács 1:13-17)

• Másnap János látta, hogy Jézus hozzá jön, és így szólt: Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét! Ő az, akiről én megmondtam: Utánam jön egy férfi, aki nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én. … Én nem ismertem őt, de aki elküldött engem, hogy vízzel kereszteljek, ő mondta nekem: Akire látod, hogy leszáll a szellem, és megnyugszik rajta, ő az, aki szent szellemmel keresztel. Én láttam, és bizonyságot tettem arról, hogy ő az Isten Fia. (János 1:29-30.33-34)

• Jézus szavai Jánosról: Ő az, akiről meg van írva: „Íme, én elküldöm előtted követemet*, aki elkészíti előtted az utat.” Bizony mondom nektek: az asszonytól születettek között nincs nagyobb Keresztelő Jánosnál; de aki a legkisebb a mennyek országában, nagyobb nála. Keresztelő János napjaitól mostanáig a mennyek országa erőszakot szenved, és az erőszakosok igyekeznek hatalmukba keríteni. Mert valamennyi próféta és a törvény is Jánosig prófétált. És ha el akarjátok fogadni, Illés ő, akinek el kellett jönnie. (Máté 11:10-14)

MAGYARUL	EREDETI SZÓ	JELENTÉSEI
követemet*	aggelosz (ógörög)	hírnök, hírvivő, követ angyal

• János vallomása: Nem én vagyok a Krisztus, hanem előtte küldettem el. Akié a menyasszony, az a vőlegény, avőlegény barátja pedig, aki ott áll, és hallja őt, ujjongva örül a vőlegény hangjának: ez az örömöm lett teljessé. Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem. (János 3:28-30)
• János sok másra is buzdította őket, és hirdette az evangéliumot a népnek. Amikor pedig megintette Heródes negyedes fejedelmet Heródiásért, a testvére feleségéért, és minden gonosz tettéért, Heródes mindezt még azzal tetézte, hogy börtönbe csukatta Jánost. (Lukács 3:18-20)
• Erre megkérdezték Jézustól a tanítványai: Miért mondják akkor az írástudók, hogy Illésnek kell előbb eljönnie? Ő így válaszolt: Illés valóban eljön, és helyreállít mindent. Mondom nektek, hogy Illés már eljött, de nem ismerték fel, hanem azt tették vele, amit csak akartak: így fog szenvedni tőlük az Emberfia is. Ekkor értették meg a tanítványok, hogy Keresztelő Jánosról beszélt nekik. (Máté 17:9-13)

Zakariás fia fogantatása pillanatától csodagyermek volt, és Jézus unokabátyjaként látta meg a napvilágot. A társadalomból kivonulva, a pusztában élt, amíg küldetése, mint az Ószövetség utolsó prófétája, el nem indult. Szolgálata közvetlenül a Messiás fellépése előtt fél évvel kezdődött. Izrael népe és vallási-politikai vezetői, illetve királya felé irányult, majd gyakorlatilag a Messiás azonosításával, bemerítésével érte el csúcspontját. Útján személyre szabott isteni kijelentések vezérelték. Ha belegondolunk, „test szerint” jól ismerte a názáreti Jézust, mint unokafivérét, de nem ismerte Őt, mint a „hivatalos” Krisztust – egészen addig a pillanatig, amíg Isten ki nem nyilatkoztatta számára a Jordán partján.

Bár János nem tett csodákat, hanem „csak” beszélt, valóban nagy hatalommal és meggyőző erővel érte el Izrael tömegeinek megtérését, azaz Istenhez fordulását. Rendíthetetlenül hirdette a bűnbánat és a szellemi megújulás szükségességét, kíméletlenül megfeddte a bűnöket és leleplezte a bűnösöket, még magát Heródest, az uralkodót is. Legfontosabb feladata a Jordánban végzett bemerítés volt. Ezzel útkészítőként tömegek szívét nyitotta meg a Messiás érkezése előtt. Eredményes szolgálatának köszönhető, hogy sok tízezer izraelita fogadta el a názáreti Jézust a megígért Krisztusként. János végzete Heródesnek köszönhető, aki végül lefejeztette egy részegen tett ígérete miatt. Bár János a börtön sötétjében elbizonytalanodott, Jézus üzenete megerősítette a szívét és hitben fejezte be rövid életét.

Az utolsó Illés(ek)

Illés szellemi ereje és hatalma, szerepe és fent részletezett feladatai nem csupán az első, hanem Jézus második eljövetele előtt is kulcsfontosságúak lesznek. Az alábbi ige már egyértelműen az ítéletet hozó Krisztus végső látogatásáról szól, amely minden gazság vége és az igazság örök napjának kezdete lesz. Az illési feladat ismét az útkészítésre, a megtérítés szolgálatára vonatkozik, ezúttal már globális méretekben:

• Én majd elküldöm követemet*, aki egyengeti előttem az utat. Hamar eljön templomába az Úr, aki után vágyódtok, a szövetség követe, akit kívántok. Jön már! – mondja a Seregek Ura. De ki tudja majd elviselni eljövetelének napját, és ki állhatna meg, amikor megjelenik? Mert olyan lesz az, mint az ötvösök tüze és mint a ruhatisztítók lúgja. … Eljön az a nap, amely olyan lesz, mint az izzó kemence. Olyan lesz minden kevély és minden gonosztevő, mint a pelyva, és elégeti őket az az eljövendő nap – mondja a Seregek Ura –, nem marad sem gyökerük, sem águk. De fölragyog majd az igazság napja számotokra, akik nevemet félitek, és sugarai gyógyulást hoznak. … Én pedig elküldöm hozzátok Illés prófétát, mielőtt eljön az Úr nagy és félelmetes napja. Az atyák szívét a gyermekekhez téríti, a gyermekek szívét az atyákhoz, hogy pusztulással ne sújtsam a földet, amikor eljövök. (Malakiás 3:1-2. 19-20. 23-24)

MAGYARUL	EREDETI SZÓ	JELENTÉSEI
követemet*	maláh (óhéber)	küldött, hírvivő, hírnök; angyal

2.

NATHANAEL – AZ IGAZ IZRAELITA

A Kána városából való Nátán összesen két alkalommal szerepel a Bibliában, és név szerint kizárólag János evangéliumában fordul elő: az első fejezetben elhívása miatt, a 21. fejezetben pedig a Jézus halála utáni közös halászat résztvevőjeként.

MAGYARUL	EREDETI SZÓ	JELENTÉSEI
Nathanael	Netan’él (óhéber)	’Istentől adott’
Izrael	Jiszráél (óhéber)	állhatatosan ragaszkodik Istenhez; Isten harcosa, Isten győzedelmes

Ez a szereplő a későbbi Fülöp apostol hívására találkozott személyesen Jézussal. Nem tartozott a legszűkebb tanítványi körhöz, de kezdeti – az Írások ismeretén alapuló – kételyei után kitartó és hűséges követője lett a Messiásnak. Első, rövid párbeszédük eredményeként elvehetetlen felismerésre jutott a názáreti tanítóval kapcsolatban, aki örökre meghódította szívét. Jézus egy rendkívüli tulajdonságot emelt ki vele kapcsolatban: nincs benne álnokság, hazugság; azaz tiszta, egyenes jelleme van. Vagyis pontosan az ellenkezője a sátáni, illetve a velünk született emberi természetnek: őszinteség, szentség és igazmondás jellemzi. Ez kizárólag Isten és Fia sajátossága, illetve víz és szent szellem általi, új születés révén lehet a maga teljességében az emberek sajátja.

• Amikor Jézus látta, hogy Nathanael közeledik feléje, azt mondta róla: Íme, egy igazi* izraelita, akiben nincsen álnokság**. Nathanael megkérdezte tőle: Honnan ismersz engem? Jézus így válaszolt neki: Mielőtt Fülöp idehívott téged, láttam, hogy a fügefa alatt voltál. Nathanael így szólt hozzá: Mester, te vagy az Isten Fia, te vagy Izráel királya! Jézus így válaszolt neki: Mivel azt mondtam neked, hogy láttalak a fügefa alatt, hiszel? Ennél nagyobb dolgokat fogsz látni. És hozzátette: Bizony, bizony, mondom nektek: meglátjátok a megnyílt eget és az Isten angyalait, amint felszállnak, és leszállnak az Emberfiára. (János 1:47-48)

• Krisztus … bűnt nem cselekedett, sem a szájában álnokság** nem találtatott (1Péter 2:22)

• Izráel maradéka nem cselekszik hamisan, nem beszél hazugságot, és nem lesz csalárd nyelv*** a szájában. (Sofóniás 3:13)

MAGYARUL	EREDETI SZÓ	JELENTÉSEI
igazi*	aléthósz	igazán, valóban, valóságosan
álnokság**	dolosz (ógörög)	csalárdság, álnokság, ravaszság, hamisság
csalárd nyelv***	tormá (óhéber)	csalás, csel, fortély, álnokság

Az utolsó Nátánok

Csodálatos, ahogyan a Szentírás feltárja előttünk az „igazi” Izrael identitását és tulajdonságait. Az ószövetségi nép, a hívő Ábrahám testi leszármazottjai jelentették, úgymond, az előkészítő szakaszt, a nélkülözhetetlen, de korlátozott kiindulási pontot és modellt, hogy a megváltás útjára indulhasson. Azonban a kiteljesedés, a valóságos és tökéletes Izrael megjelenésének és „beérésének” időpontja – a próféciák ígéretei szerint – közvetlenül a királyok Királyának visszatérése elé tehető. Itt már egyértelműen nem testi, hanem szellemi alapú születésről van szó.

• Mert nem tartoznak mind Izráelhez, akik Izráeltől származnak, és nem mindnyájan Ábrahám gyermekei, akik az ő utódai, hanem amint meg van írva: „Aki Izsáktól származik, azt fogják utódodnak nevezni.” Azaz nem a testi származás szerinti gyermekek Isten gyermekei, hanem az ígéret gyermekei számítanak az ő utódainak. (Róma 9:6-9)
• Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő utódának. Nem így mondja az Írás: „és az ő utódainak”, mintha sokakról szólna, hanem csak egyről: „és a te utódodnak”, aki a Krisztus. … Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra. Ha pedig Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai vagytok, és ígéret szerint örökösök. (Galata 3:16.26-27.29)

Az utolsó, igaz Nátánok csoportját és megjelenésük idejét a Jelenések könyve pontosan azonosítja:

• És hallottam a pecséttel megjelöltek számát: száznegyvennégyezren voltak pecséttel megjelölve Izráel fiainak minden törzséből. … Ezek után láttam: íme, nagy sokaság volt ott, minden nemzetből és törzsből, népből és nyelvből, amelyet megszámlálni senki sem tudott; a trón előtt és a Bárány előtt álltak fehér ruhába öltözve, kezükben pedig pálmaágak, … Ők azok, akik a nagy nyomorúságból jöttek, és megmosták ruhájukat, és megfehérítették a Bárány vérében. (Jelenések 7:4.9.14)
• És láttam: íme, a Bárány ott állt a Sion hegyén, és vele száznegyvennégyezren, akiknek a homlokára az ő neve és Atyjának a neve volt felírva. Hallottam egy hangot a mennyből, mint nagy vizek zúgását és mint hatalmas mennydörgés hangját; és a hang, amelyet hallottam, olyan volt, mint a hárfásoké, amikor hárfán játszanak. És új éneket énekelnek a trón előtt, a négy élőlény és a vének előtt, és senki sem tudta megtanulni ezt az éneket, csak az a száznegyvennégyezer, akik áron vétettek meg a földről. Ők azok, akik nem szennyezték be magukat asszonyokkal, mert szüzek, akik követik a Bárányt, ahova csak megy, akik áron vétettek meg az emberek közül, Istennek és a Báránynak szánt zsengeként, és szájukban nem találtatott hazugság: ők feddhetetlenek. (Jelenések 14:1-5)

Ők lesznek majd a koronakő Krisztus művén, a tökéletes, feddhetetlen jelleműek sokasága, akik az utolsó, az egész Földet megpróbáló utolsó felvonás át- és túlélői; Jézus áldozata és szolgálata hatékonyságának bizonyítékai. Életükben megmutatkozik az Isten szeretetének való teljes alárendelődés, aminek egyenes következménye az álnokságmentes isteni jellem kibontakozása.

3.

SIMON – PÉTER

Az alábbi párbeszéd a kölcsönös elnevezésen alapul. Jóna fia az Isten által sugallt felismerés kinyilvánítását követően kapott új nevet Jézustól. Simon az Atyától származó, alapvető és rendíthetetlen ismerettel bírt Jézus mennyei fiúságáról, ami az igazi kereszténység alapja. Tehát az „utolsó Pétereket” is Jézus identitásának pontos ismerete jellemzi majd, akik maguk is ráépülnek az egyetlen teherbíró, a halálnak is ellenálló sziklára!

• Ő megkérdezte tőlük: Hát ti kinek mondotok* engem? Simon Péter így felelt: Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia. Jézus ezt mondta neki: Boldog vagy, Simon**, Jóna fia, mert nem test és vér fedte fel ezt előtted, hanem az én mennyei Atyám. Én pedig ezt mondom* neked: Te Péter*** vagy, és én ezena kősziklán**** építem majd fel egyházamat*****, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta. (Máté 16:15-18)

MAGYARUL	EREDETI SZÓ	JELENTÉSEI
mondotok / mondom*	legó (ógörög)	mond, beszél; nevez, hív valahogyan
Simon**	Szimón (héberből)	’meghallgatott’
Péter***	Petrosz (ógörög)	kő(darab)
kőszikla****	petra (ógörög)	szikla, kőtömb
egyház*****	ekklészia (ógörög)	(a világból) kihívottak közössége, egyház

János is megörökítette, és részben meg is magyarázta a jelenetet.

• András odavitte a testvérét Jézushoz, aki rátekintve így szólt: Te Simon vagy, Jóna fia: téged Kéfásnak* fognak hívni! – ami azt jelenti: kőszikla**. (János 1:43)

MAGYARUL	EREDETI SZÓ	JELENTÉSEI
Kéfás*	Képhász (arámi eredetű tulajdonnév)	kő, szikla
kőszikla**	Petrosz (ógörög)	kő(darab)

Rendkívül fontos mondatok hangzottak el itt: Jézus Krisztus képi formában az új emberiség alapját vetette meg azzal, hogy önmagát nevezte az alapnak. Bár Simon nevéhez az evangéliumok történeteiben nagy bukások, tévedések, sőt még árulás is kötődik, ugyanakkor egyedi csodák is kapcsolódnak hozzá. Hűséges ragaszkodása, mély szeretete miatt Jézus a lehető legszorosabb kapcsolatot alakította ki vele. Ami a témánk szempontjából a lényeg vele kapcsolatban: Pünkösd után az egyház egyik oszlopa, Izrael egyik legerőteljesebb evangélizátora lett, egészen a Néró általi kivégzéséig.

• Pál apostol ezt írta róla és a tanulmányban szereplő másik testvérpárról: És amikor Jakab, Kéfás és János, akiket oszlopoknak tekintenek, felismerték a nekem adott kegyelmet, megállapodásul kezet adtak nekem és Barnabásnak, hogy mi a pogányokhoz menjünk, ők pedig a körülmetéltekhez. (Galata 2:9)

Az utolsó Péterek

Maga Péter az, aki tovább vezeti a szikla és a kő témáját. Az egyház nem más, ahogyan levelében írja, mint Isten temploma, házanépe, családja, otthona; az igazi Izrael. Péter egyértelműen Jézus Krisztust tekinti „a” kősziklának, a szegletkőnek, akire az élő templom fölépülhet. Egyben Ő a második Ádám (1Korinthus 15:45), az örök életű emberi család feje, Isten szellemi gyermekeinek atyja. Ugyanezt erősítette meg Pál apostol is.

• … megízleltétek, hogy jóságos az Úr. Járuljatok őhozzá, mint élő kőhöz*, amelyet az emberek ugyan megvetettek, azonban Isten előtt „kiválasztott és drága”; ti magatok is, mint élő kövek* épüljetek fel szellemi házzá, szent papsággá, hogy szellemi áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által. Ezért áll ez az Írásban: „Íme, leteszek Sionban egy kiválasztott drága sarokkövet, és aki hisz benne, nem szégyenül meg.” (1Péter 2:3-6)

• Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, aki Jézus Krisztus. … Ti Isten temploma vagytok, és az Isten szelleme bennetek lakik. (1Korinthus 3:11.16)

• az Isten háza … az élő Isten egyháza, az igazság oszlopa és erős alapja (1Timótheus 3:15)

MAGYARUL	EREDETI SZÓ	JELENTÉSEI
kövek*	lithosz (ógörög)	kő

Isten végső Izraele tehát a kősziklára, vagyis Jézusra épülő élő kövekből, azaz a világból és a világvallásokból kihívottak közösségéből áll, akik felismerték és elismerik Jézus Krisztus istenfiúi mivoltát, s ez a tény hitük, életük alapjává válhatott. Olyan emberekről van szó, akikre Isten számíthat, akik ugyan eredendően gyengék, bukásra hajlamosak, de Krisztus szellemétől átitatva szilárd tartóoszlopokká válnak az élő templomban.

4.

JAKAB ÉS JÁNOS – A MENNYDÖRGÉS FIAI

A halász fivérek elnevezése a legtitokzatosabb, és ennek részletezése a sorozat következő tanulmányaiban várható. Ami biztos, hogy Zebedeus fiai – Péter mellett – a Jézushoz legközelebb álló tanítványokká váltak. Különösen János, aki idővel a „legszeretettebb” követője lett a Messiásnak.

• Jézus kiválasztotta tehát a tizenkettőt: Simont, akinek a Péter nevet adta, Jakabot, Zebedeus fiát és Jánost, Jakab testvérét, akiknek a Boanérgesz* nevet adta, ami azt jelenti, mennydörgés** fiai; (Márk 3:16-17)

MAGYARUL	EREDETI SZÓ	JELENTÉSEI
mennydörgés**	Boanérgesz* (héber-arámi)	mennydörgés, égzengés

Most csak néhány alapvető részletet mutatunk be velük kapcsolatban az evangéliumokból, amelyek bizonyítják, hogy ők álltak a legszorosabb kapcsolatban Isten Fiával.

Az első közös élményük egy hatalmas csoda volt:

• Még beszélt, amikor jött valaki a zsinagógai elöljáró házától, és így szólt: Meghalt a leányod, ne fáraszd tovább a Mestert! Amikor Jézus ezt meghallotta, így szólt az apához: Ne félj, csak higgy, és meggyógyul! Amikor bement a házba, senkit sem bocsátott be, csak Pétert, Jánost, Jakabot meg a kislány apját és anyját. Mindnyájan sírtak, és gyászolták a leányt, de Jézus így szólt hozzájuk: Ne sírjatok, nem halt meg, csak alszik! De kinevették, mert tudták, hogy meghalt. Ő azonban megfogta a leány kezét, és szólította: Leányom, ébredj! Ekkor visszatért belé a lelke, és azonnal felkelt. Jézus pedig meghagyta, hogy adjanak neki enni. (Lukács 8:49-55)

Jézus itt bizonyítékot szolgáltatott előttük arra nézve, hogy Isten helyreállító, gyógyító, életadó ereje átáramlik rajta, és valóban Ő a megígért Messiás.

A legnevezetesebb események egyike, amelyeknek csupán a három, új névvel ellátott tanítvány volt szem- és fültanúja, Jézus csodálatos átváltozása. E történetnek tulajdonképpen szoros kapcsolata van a felhőből hangzó mennydörgéssel. Ez volt Krisztus földi történetének pozitív csúcspontja. Alapvetően a Máté által feljegyzett változatot idézzük teljes terjedelmében, Márk és Lukács apostoltól pedig a fontos kiegészítéseket, az elkülöníthetőség kedvéért szögletes zárójelek közé téve.

• Azután így szólt hozzájuk: Bizony mondom nektek, hogy vannak az itt állók között némelyek, akik nem ízlelik meg a halált addig, amíg meg nem látják, hogy az Isten országa eljött hatalommal. (Márk 9:1)
• Hat nappal ezután Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, és felvitte őket külön egy magas hegyre. [és fölment a hegyre imádkozni (Lukács 9:28)] És szemük láttára elváltozott: arca fénylett, mint a nap, ruhája pedig fehéren ragyogott, mint a világosság. [Ruhája olyan tündöklő fehér lett, amilyet a Földön ruhafestő nem tud fehéríteni. (Márk 9:3)] És íme, megjelent előttük Mózes és Illés, és beszélgettek Jézussal. … [élete végéről beszéltek, amelynek Jeruzsálemben kell beteljesednie. (Lukács 9:31)] Péter ekkor megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: Uram, jó nekünk itt lenni! Ha akarod, készítek itt három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet. Miközben ezt mondta, íme, fényes felhő borította be őket, és hang hallatszott a felhőből: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, őt hallgassátok! Amikor a tanítványok ezt meghallották, arcra borultak, és nagy félelem fogta el őket. Ekkor Jézus odament, megérintette őket, és így szólt hozzájuk: Keljetek fel, és ne féljetek! Amikor pedig föltekintettek, senkit sem láttak, csak Jézust egyedül. Miközben jöttek le a hegyről, megparancsolta nekik Jézus: Senkinek se mondjátok el ezt a látomást, amíg fel nem támad az Emberfia a halottak közül! (Máté 17:1-9)

A tanítványok hallották az Isten hangját a felhő mögül, és látták Jézust, aki dicsőséges mennyei alakot öltött: a földi formáját megelőző, tökéletes „szellemi változatában” ragyogott fel előttük. Isten egyrészt kinyilvánította számukra érthető szavakkal a mesterükkel való „vérségi” és szeretetkapcsolatát, illetve igazolta Őt, mint hiteles tanítójukat.

A negatív csúcspont érintve volt a fenti történés során. A Jeruzsálemben bekövetkező kínhalált megelőző éjszaka agóniájáról van szó.

• Ekkor arra a helyre értek, amelynek neve Gecsemáné, és így szólt tanítványaihoz: Üljetek le itt, amíg imádkozom! Maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, azután rettegni és gyötrődni kezdett, majd így szólt hozzájuk: Szomorú az én lelkem mindhalálig: maradjatok itt, és virrasszatok! Egy kissé távolabb ment, a földre borult és imádkozott, hogy ha lehetséges, múljék el tőle ez az óra. És így szólt: Abbá, Atyám! Minden lehetséges neked: vedd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te. Amikor visszament, alva találta őket, és így szólt Péterhez: Simon, alszol? Nem tudtál egy órát sem virrasztani? Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a szellem ugyan kész, de a test erőtlen. Újra elment, és ugyanazokkal a szavakkal imádkozott. Amikor visszatért, ismét alva találta őket, mert szemük elnehezült; és nem tudták, mit feleljenek neki. Harmadszor is visszatért, és így szólt hozzájuk: Aludjatok tovább, és pihenjetek! Elég! Eljött az óra! Íme, átadatik az Emberfia a bűnösök kezébe. (Márk 14:32-41)

Ahogyan a hegyen, a tanítványok a kertben is elaludtak. Az emberi test, az emberi természet ugyanis sem az Isten közelségét és az azzal járó örömöt, sem pedig az Istentől való távolságot, a semmi iszonyatát nem bírja elviselni. Bár Jézus magával vitte őket, valójában ebben a „földhözragadt” állapotukban még nem számíthatott rájuk. Szívükből szerették Isten Fiát, de képtelenek voltak még az aktív, tudatos jelenlétre is. Amíg nem töltötte be őket mennyei erővel, addig rendkívül törékenyek voltak, mégis szükségük volt ezekre a tapasztalatokra.

De nem ez volt közös sorsuk végpontja! Az utolsó részlet, amit az evangéliumok följegyeztek, a Jézus sírjához való „versenyfutás”, ahol Jakab ugyan nem került említésre, de nem kizárt, hogy velük tartott. Az üres sír volt az első bizonyíték számukra, hogy a történet dicsőségesen folytatódik…

• A hét első napján, korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária odament a sírhoz, és látta, hogy a kő el van véve a sírbolt elől. Elfutott tehát, elment Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és így szólt hozzájuk: Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hova tették! Elindult tehát Péter és a másik tanítvány, és elmentek a sírhoz. Együtt futott a kettő, de a másik tanítvány előrefutott, gyorsabban, mint Péter, és elsőnek ért a sírhoz. Behajolt, és látta, hogy ott fekszenek a lepedők, de nem ment be. Nyomában megérkezett Simon Péter is, bement a sírba, és látta, hogy a leplek ott fekszenek, és hogy az a kendő, amely a fején volt, nem a lepleknél fekszik, hanem külön összegöngyölítve, egy másik helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki elsőnek ért a sírhoz, és látott, és hitt. Még nem értették ugyanis az Írást, hogy fel kell támadnia a halottak közül. (János 20:1-9)

Jánostól több bizonyságtételt is olvashatunk, amelyek nagyon hasonlóak a korábbi három szereplő által kinyilvánított felismerésekhez:

• Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. (János 1:14)
• Mert megjelent az élet, mi pedig láttuk, és bizonyságot teszünk róla, és hirdetjük nektek is az örök életet, amely az Atyánál volt, és megjelent nekünk. Amit tehát láttunk és hallottunk, azt hirdetjük nektek is, hogy nektek is közösségetek legyen velünk: a mi közösségünk pedig közösség az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal. (1János 1:2-3)

A két testvér sorsa Jézus mennybemenetele után tragikus módon elvált egymástól. A kivégzőről a következőkben részletesen szó esik majd.

• Abban az időben Heródes király kegyetlenkedni kezdett a gyülekezet egyes tagjaival. Jakabot, János testvérét pedig karddal kivégeztette. Amikor látta, hogy ez tetszik a zsidóknak, azzal folytatta, hogy elfogatta Pétert is. (Cselekedetek 12:1-3)

Jánost pedig később Patmosz szigetére száműzték, ahol Jézus Krisztus csodálatos kijelentésekkel ajándékozta meg, amelyekben föltárta előtte a visszatérése előtti ítélet részleteit. A Jelenések könyve üzenete, üzenetei a kulcs az ő elnevezésük mélyebb megértéséhez.

• Ez Jézus Krisztus kinyilatkoztatása, amelyet Isten adott neki, hogy megmutassa szolgáinak mindazt, aminek hamarosan meg kell történnie, és amelyet angyalával elküldve kijelentett szolgájának, Jánosnak. Ő pedig bizonyságot tett Isten igéjéről és Jézus Krisztus bizonyságtételéről, mindenről, amit látott. … Én, János, testvéretek és társatok Jézussal a szenvedésben, a királyságban és az állhatatosságban, a Patmosz nevű szigeten voltam az Isten igéjéért és Jézus bizonyságtételéért. Szellemben elragadtattam az Úr napján, és hátam mögül hatalmas hangot hallottam, mint egy trombitáét, amely ezt mondta: Amit látsz, írd meg egy könyvben, és küldd el a hét gyülekezetnek! (Jelenések 1:1-2. 9-11)

A két testvér által jelképezett szereplők és küldetésük a sorozat következő részeiben bontakozik majd ki részletesen.

Egy téves értelmezés cáfolata

Itt, velük kapcsolatos, ideiglenes végszóként meg kell említeni az elnevezés, a „mennydörgés fiai” téves értelmezését, amely a keresztény köztudat része mindmáig. Általános vélekedés szerint – az emberileg nézve jogos – természetes indulatukat ítélte meg Jézus ezzel a bélyeggel:

• Amikor pedig közeledett felemeltetésének ideje, elhatározta, hogy felmegy Jeruzsálembe, és követeket küldött maga előtt. Azok útnak indultak, és betértek a samaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. De nem fogadták be, mivel Jeruzsálembe szándékozott menni. Látva ezt tanítványai, Jakab és János, így szóltak: Uram, akarod-e, hogy ezt mondjuk: Szálljon le tűz az égből, és eméssze meg őket!? De Jézus feléjük fordult, megdorgálta őket, és ezt mondta: Nem tudjátok, milyen szellem van bennetek, mert az Emberfia nem azért jött, hogy az emberek életét elveszítse, hanem hogy megmentse! Azután elmentek egy másik faluba. (Lukács 9:51-56)

Azonban egyik evangélium vagy későbbi levél sem kapcsolja össze Jézus két, rájuk vonatkozó megnyilatkozását. Ha azt az alapelvet tartjuk szem előtt, hogy az „új név” mind a nyolc, a bevezetőben említett esetben a kifejlett, végső állapotot, a leglényeget, a jellem és küldetés esszenciáját ragadja meg, akkor nem áll meg ez a negatív értelmű azonosítás. Már csak azért sem, hiszen akkor Jóna fiát egyenesen „sátánnak” kellett volna neveznie Péter helyett, rögtön kincset érő vallomása után!

• Ettől fogva kezdett Jézus nyíltan beszélni a tanítványainak arról, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia. Péter ekkor félrevonta őt, és feddeni kezdte: Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled! Ő pedig megfordulva ezt mondta Péternek: Távozz tőlem, sátán, kísértesz engem, mert nem Isten akaratára ügyelsz, hanem az emberekére! (Máté 16:21-23)

De Jézus mégsem ezt tette! Egyiküket sem a „kiindulási”, elveszett emberi állapotuk alapján ítélte meg, hanem egyedi, mennyei küldetésükkel azonosította őket már akkor, amikor rajta kívül még senki nem látta bennük a jövőbeni hősöket, mártírokat, földi-mennyei királysága letéteményeseit!

5.

JÚDÁS – A KÁRHOZAT FIA

Júdás az „átmenet”, az átkötő elem a két nagy csoport, az igazak és a gonoszok között. Az írástudók közül csatlakozott a tanítványok köréhez, az utolsó pillanatokban azonban kiszolgáltatta Jézust ellenségeinek. Átadta Jézust a zsidó nép vezető képviselőinek, akik egységre léptek a leigázó politikai hatalommal Istenfia meggyilkolása céljából. Jézus Dávidtól származó próféciát idézett vele kapcsolatban búcsúimájában:

• Amikor velük voltam, én megtartottam őket a te nevedben, amelyet nekem adtál, és megőriztem őket, és senki sem kárhozott el közülük, csak a kárhozat* fia, hogy beteljesedjék az Írás. (János 17:12)

• Mindazok, akik gyűlölnek, egymás közt sugdolóznak, és rosszat gondolnak rólam: … Még a legjobb barátom is, akiben megbíztam, aki velem együtt evett, az is ellenem támadt. (Zsoltár 41:8.10)

• Nem mindnyájatokról szólok: én tudom, kiket választottam ki, de be kell teljesednie az Írásnak: „Aki velem együtt eszik, az támadt ellenem.” (János 13:18)

• Miközben ettek, így szólt: Bizony mondom nektek, hogy közületek egy el fog árulni engem. Ekkor nagyon elszomorodtak, és egyenként kezdték kérdezni tőle: Talán csak nem én vagyok az, Uram? Ő pedig így válaszolt: Aki velem együtt mártja kezét a tálba, az árul el engem. Az Emberfia elmegy, amint meg van írva róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja: jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik. Megszólalt Júdás is, az áruló, és ezt kérdezte: Talán csak nem én vagyok az, Mester? Ő azt felelte neki: Te mondtad. (Máté 26:21-25)

De milyen út vezethette őt idáig? A Kerijót városából származó, önként jelentkező tanítványról a következő profil rajzolható meg az evangélisták történetei alapján. Az eredeti keresztneve is a sokatmondó jelentéssel bíró nevek közé sorolható:

MAGYARUL	EREDETI SZÓ	JELENTÉSEI
Júdás	Iudasz (ógörög) > Jehudáh (óhéber)	’akit dicsérnek, akiért hálát adnak’

Olyan személyről van szó, akiről csak jót, dicséretre méltót mondanak az emberek, vagyis elismert, tekintéllyel bíró figura. Ez kiolvasható a róla szóló feljegyzésekből is: önleleplező tette előtt pozitív, jelentős követe volt a Messiásnak – legalábbis társai és a világ szemében.

Ő az egyedüli tanítványa, aki önként ajánlkozott, de Jézus – burkolt formában – inkább eltanácsolta, mint követésre hívta. Előre jelezte, hogy ez a szerep nem a földi elismerésről, világi pozíciókról fog szólni, hanem az önmegtagadó, kényelmet nélkülöző, üldözéssel járó szolgálatról. Külön érdekesség, hogy éppen a rókákat emlegette…

• És odalépve így szólt hozzá egy írástudó: Mester, követlek téged, bárhová mégy! Jézus ezt mondta neki: A rókáknak barlangjuk van, és az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania. (Máté 8:19-20)

Több utalás alapján bizonyos, hogy Jézus végig tisztában volt Júdás hozzáállásával. Érzékelte a belőle áradó negatív energiákat, mégis türelemmel el kellett hordoznia őt, mint küldetése egyik nélkülözhetetlen, fájdalmat okozó szereplőjét. Mint a rejtőzködő sötétség követe, földi jelképe volt a „világosság egykori angyalának”, a sátánnak, aki sokáig ugyancsak megtévesztő módon használta vélt és valós tudását az angyalok között. Annak ellenére, hogy Lucifer kérubként a mennyei Fiú jobbkeze volt, halálos ellenségévé vált önimádata elhatalmasodása miatt. Mindezek okán Júdás a végsőkig teljes jogú és hatalmú tagja volt Jézus tanítványi körének:

• Magához hívta tizenkét tanítványát, és hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak mindenféle betegséget és erőtlenséget. A tizenkét apostol neve pedig ez: az első Simon, akit Péternek hívnak, és testvére, András és Jakab, Zebedeus fia és testvére, János, Fülöp és Bertalan, Tamás és Máté, a vámszedő, Jakab, Alfeus fia és Taddeus, Simon, a Kananeus és Júdás, az Iskáriótes, aki el is árulta őt. (Máté 10:2-5)

• … azok a beszédek, amelyeket én mondtam nektek: szellem és élet. De vannak közöttetek néhányan, akik nem hisznek. Mert Jézus kezdettől fogva tudta, hogy kik azok, akik nem hisznek, és ki az, aki el fogja árulni őt. (János 6:63-64)

• Jézus így válaszolt nekik: Vajon nem én választottalak ki titeket, a tizenkettőt? Egyikőtök mégis ördög*. Júdás Iskáriótesre, Simon fiára értette ezt, mert ez akarta őt elárulni, egy a tizenkettő közül. (János 6:70-71)
• … hogy megkapja ebben a szolgálatban, az apostolságban azt a helyet, amelyet Júdás elhagyott** (Cselekedetek 1:25)

MAGYARUL	EREDETI SZÓ	JELENTÉSEI
ördög*	diabolosz (ógörög)	vádló, rágalmazó, uszító, hibáztató, félrevezető, ellenség, ellenálló
elhagyott**	parabainó (ógörög)	mellélép; eltér, eltávolodik; áthág, megszeg parancsot)

Az első jelenet, amelynek során nyilvánosan kiderül, hogy Júdás lelkülete nem „megfelelő”, Jézus szolgálatának utolsó napjaiban játszódott Simon farizeus házában. Ekkor feltárult jellemének gyönge pontja, amely titkos mozgatórugóinak hátterét képezte. Az alábbiakban ugyanaz a történet olvasható két változatban, s a kettőből lehet összerakni a teljes, Júdásra vonatkozó képet:

• Mária ekkor elővett egy font drága valódi nárdusolajat, megkente Jézus lábát, és hajával törölte meg; a ház pedig megtelt az olaj illatával. Tanítványai közül az egyik, Júdás Iskáriótes, aki el akarta őt árulni, így szólt: Miért nem adták el inkább ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem juttatták az árát a szegényeknek? De nem azért mondta ezt, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem azért, mert tolvaj volt, és a nála levő erszényből elszedegette, amit beletettek. Jézus erre így szólt: Hagyd őt, hiszen a temetésem napjára szánta; mert a szegények mindig veletek lesznek, de én nem leszek mindig veletek! (János 12:3-8)

• Amikor pedig Jézus Betániában, a leprás Simon házában volt, odament hozzá egy asszony, akinél egy alabástromtartóban drága olaj volt, és ráöntötte az asztalnál ülő Jézus fejére. Amikor látták ezt a tanítványai, bosszankodtak, és ezt mondták: Mire való ez a pazarlás*? Hiszen el lehetett volna ezt adni sok pénzért, és odaadni a szegényeknek. Amikor ezt Jézus észrevette, megkérdezte tőlük: Miért bántjátok ezt az asszonyt? Hiszen jót tett velem, mert a szegények mindig veletek lesznek, de én nem leszek mindig veletek. Mert amikor ezt az olajat a testemre öntötte, a temetésemre készített elő. Bizony mondom nektek, hogy bárhol hirdetik majd az evangéliumot az egész világon, amit ez az asszony tett, azt is elmondják majd az ő emlékezetére. Akkor a tizenkettő közül egy, akit Iskáriótes Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz, és így szólt: Mit adnátok nekem, ha kezetekbe adnám őt? Azok pedig harminc ezüstöt fizettek neki. Ettől fogva kereste az alkalmat, hogy elárulja** őt. (Máté 26:6-16)

Ha összefésüljük a mondatokat, kiderül, hogy egészen konkrétan Júdás az, aki – pénzéhsége, anyagias szemlélete miatt – manipulálta, felbujtotta a többieket a Mária és közvetve Jézus elleni zúgolódásra. Az ő szíve ugyanis az általa őrzött-kezelt erszényben rejtőzött. Vádolta Máriát a pazarlásáért, és vádolta Jézust, hogy elfogadta az oktalan pazarlást. A háttérben kimondott panaszokkal pedig a befolyásolható tanítványokat is a jelenet két főszereplője ellen hangolta. A nárdusillattal kifejezett hálát percek alatt felülírta a kemény szívű bírálók gerjesztette feszültség. Rettenetes belegondolni, hogy a három és fél évnyi szeretetszolgálat tengernyi áldása, gyógyítása, csodája kevesebbet nyomott Júdásnál a latban, mint az a kis szelencényi (kétségtelenül drága) luxuscikk. Júdás még ennyit is sajnált Jézustól, ráadásul a többieket is belesodorta a háborgásba, akik néhány nap múlva őszintén zokognak majd az Úr kihűlt teste fölött.

Ez az egyetlen részlet, ahol Jézus nyíltan megfeddte az írástudót, de nem önmaga sérelme, hanem Mária bántása miatt. Válasza azonban a lehető legmélyebb sebet ütötte a hamis tanítvány lelkén: megsértődött, mert az exprostituált tettét a Mester örök emlékezetre méltónak ítélte, szemben az ő egész addigi buzgó, racionális alapú tevékenységével! Júdás nem tört össze, nem jutott belátásra vagy bűnbánatra. Nem ismerte fel saját szíve keménysége, szeretetlensége, irigysége és féltékenysége végzetes voltát. Ez a „sérelem” volt az utolsó csepp a pohárban: ekkor döntötte el, hogy segít a vezetők kezére játszani a számára elfogadhatatlan szabályok szerint játszó királyjelöltet. A fenti jelenetben élesen kirajzolódik a testi és szellemi indíttatású gondolkodásmód kibékíthetetlen ellentéte.

És van még egy döbbenetes „szójáték”, ami korántsem játék, sokkal inkább dráma, és felnyitja szemünket Isten végtelen bölcsességére. A fent már olvasott két mondatban ugyanaz a görög kulcsszó, bár magyarra különbözőképpen van fordítva, és nem fedezhető fel azonnal a kapcsolat:

• és senki sem kárhozott el közülük, csak a kárhozat* fia, hogy beteljesedjék az Írás. (János 17:12)
• bosszankodtak, és ezt mondták: Mire való ez a pazarlás**?

Iskáriótes Júdást teljes joggal lehetne a pazarlás és tékozlás fiának is nevezni, hiszen az Úr ugyanannyi szeretetet, figyelmet, törődést, csodát, szellemi ajándékot árasztott – mondhatni, pazarolt – rá, mint a többi tanítványára, de ez mégsem alakította át maradandóan a szívét.

MAGYARUL	EREDETI SZÓ	JELENTÉSEI
kárhozat* pazarlás**	apóleia (ógörög)	romlás, (el)pusztulás, kárhozat; tönkretétel, veszteség; pazarlás, tékozlás

Sajnálatosan ragaszkodott önnön testhezragadt, anyagias szemléletéhez, amely megbízhatóbbnak tűnt számára, mint Isten határtalan gondoskodása. Éppen ezért ő az „igazi” tékozló fiú, mert nem becsülte a valódi kincseket, amelyek más végkimenetelt adhattak volna az életének.

Jézus Krisztus utolsó földi vacsorája és egyben az utolsó, „érvényes” pászka előtt még megtette Júdásért a legtöbbet, amit Isten megtehetett érte: mint alázatos rabszolga, megmosta és megtörölte a lábait ugyanúgy, ahogyan a többieknek. Kifejezte iránta érzett szeretetét és bűnlemosó hatalmát. Ő azonban ellenállt, elutasította Jézus szolgálatát; s ezzel véglegesen az önzés ördögi befolyása alá helyezte magát. Bár végigjátszotta tanítványi szerepét, evett és ivott a bárányáldozatból, de a szívét nem adta oda megtisztításra. Egyedül a Messiás volt tisztában Júdás valódi állapotával és indítékaival, de nem leplezte le nyilvánosan és nem akadályozta útjában. Döntési szabadságát mindvégig tiszteletben tartotta, ugyanakkor időben tudatta vele, hogy belelát a kártyáiba. A tizenegy tanítvány csak utólag értette meg a titokzatosnak tűnő részletek jelentését és jelentőségét. Nekik az utolsó pillanatig nem volt tiszta látásuk a közöttük élő és működő ellenségről, aki valószínűleg végig beárnyékolta a kis közösség életét. Ez egy rendkívüli, józanságra intő üzenet a mai tanítványok számára! Az árulók köztünk élnek…

• És vacsora közben, amikor az ördög már a szívébe sugallta Júdás Iskáriótesnek, Simon fiának, hogy árulja el őt, … Jézus elkezdte a tanítványok lábát mosni és törölni. … Jézus így felelt: Az, akinek én mártom be a falatot és odaadom. Bemártotta tehát a falatot, és odaadta Júdás Iskáriótesnek, Simon fiának; és akkor a falat után belement a sátán. Jézus pedig így szólt hozzá: Amit tenni akarsz, tedd meg hamar! Az ott ülők közül senki sem értette, hogy miért mondja ezt neki. Egyesek ugyanis azt gondolták, hogy mivel az erszény Júdásnál volt, azt mondja neki Jézus: Vedd meg, amire szükségünk van az ünnepre, vagy azt, hogy a szegényeknek adjon valamit. Miután tehát elfogadta a falatot, azonnal kiment. Már éjszaka volt. (János 13:2.26-30)

Innen már nem volt visszaút Júdás számára, ezért Jézus az alább következő jelenetben teljesen nyíltan beszélt a vele lévő tanítványoknak Júdás „átállásáról”. Nem volt elég Péterék számára álomból felriadva belenézni a szeretett Mester megkínzott, vérfoltos arcába (ld. Lukács 22:44), még ez a hír is felfoghatatlanul letaglózó volt. Egész helyzetük valódi rémálomba fordult, és ebben a közülük legtekintélyesebb játszotta a kulcsszerepet! A testvéri köszöntés és a csók a bensőséges kapcsolat tükröződése; itt azonban az azonosítás, kiszolgáltatás eszközévé vált, hogy a messiásjelöltet kiemelhessék a tömegből. Ez volt az árulás igazi kifejeződése: a szeretet és a bizalom jelképe a megtagadás, elutasítás jele lett Júdás részéről. (Az éjszakai akcióra nyilván azért volt szükség, hogy magát Jézust is meglephessék, illetve, hogy a zavargásokat elkerüljék. Krisztust azonban nem lehetett váratlanul és felkészületlen állapotban megközelíteni.)

• Íme, eljött az óra, és az Emberfia bűnösök kezébe adatik. Ébredjetek, menjünk! Íme, közel van az, aki engem elárul*. Még beszélt, amikor megjött Júdás, egy a tizenkettő közül, és nagy sokaság jött vele kardokkal és botokkal a főpapoktól és a nép véneitől. Az árulója ezt a jelet adta nekik: Akit megcsókolok, ő az, őt fogjátok el! És azonnal Jézushoz lépett, és így szólt: Üdvöz légy, Mester! – és megcsókolta őt. Jézus ezt mondta neki: Barátom, ezért jöttél! Akkor odamentek, megragadták Jézust, és elfogták. (Máté 26:45-50)

Ebben a félelmetes jelenetben pár pillanatig Júdás a főszereplő, utána viszont hirtelen a süllyesztőbe zuhant. János apostol leírása szerint igazából szükség sem volt az árulóra, mert Jézus elébük ment, majd azonosította magát az érkező csapat előtt, s ennek hatására mindenki meghátrált és a földre esett. (ld. János 18:1-9) Senkiben nem maradt kétség ezek után, kit kell elfogni.

MAGYARUL	EREDETI SZÓ	JELENTÉSEI
elárul*	paradidómi (ógörög)	odaad, átad; kiszolgáltat, elárul

Júdás bizonyos fokú kijózanodása csak a „megbízói” részéről kimondott halálos ítélet után következett be. Talán arra gondolt, hogy a kikényszerített párbeszéd a zsidó főemberek és a mester között majd közös megegyezést eredményez, és maguk a nép vénei emelik Jézust a trónra? Neki pedig hálából fontos szerepet juttatnak az államigazgatásban? Nem lehet tudni. Mindenesetre iszonyatos csalódásban lett része, mert nem sikerült úgy alakítania az eseményeket, hogy azok számára kedvező fordulatot vegyenek. Sem Istent, sem az ördögöt nem lehet emberi elgondolkodások és szándékok alapján vezérelni!

• Amikor pedig Júdás, aki elárulta őt, látta, hogy elítélték, megbánta tettét, visszavitte a harminc ezüstöt a főpapoknak és a véneknek, és ezt mondta: Vétkeztem, mert ártatlan vért árultam el! De azok ezt mondták: Mi közünk hozzá? A te dolgod. Ekkor ő behajította az ezüstöket a templomba, és eltávozott, majd elment, és felakasztotta magát. A főpapok felszedték az ezüstöket, és így szóltak: Nem szabad a templom kincséhez tenni, mert vérdíj ez! (Máté 27:3-6)

Mindenesetre, ha olyan őszinte bűnbánatra jutott volna, mint Péter, neki is járt volna Jézus megbocsátó, felszabadító pillantásából. Ő azonban önkezével vetett véget életének. Bizonyos szempontból ez is kifejezte, hogy nem adott Istennek lehetőséget arra, hogy úr legyen az élete fölött. Sem az ajándékokat, sem a megbocsátást nem fogadta el, hanem a maga ura maradt utolsó tudatos pillanatáig.

• Azokban a napokban felállt Péter a testvérek körében, amikor mintegy százhúsz főnyi sokaság volt ott együtt, és így szólt: Testvéreim, férfiak! Be kellett teljesednie az Írásból annak, amit előre megmondott a szent szellem Dávid szája által Júdásról, aki vezetője lett azoknak, akik elfogták Jézust; közénk tartozott, és részt kapott ebből a szolgálatból. Ez gonosztettének jutalmából mezőt szerzett, de fejjel lezuhant, kettészakadt derékban, és egész belső része kifordult. Közismertté is vált ez Jeruzsálem lakói előtt, ezért nevezték el azt a mezőt a maguk nyelvén Akeldamának, azaz Vérmezőnek. (Cselekedetek 1:15-19)

Péter apostol szavai összefoglalták Júdás sorsát: szó szerint egyik végletből a másikba, a mennyből a pokolba jutott választásai révén. Elborzasztó fizikai vége szimbóluma lett eltorzult szellemi állapotának. Nem lehet elégszer hangsúlyozni a fontos törvényszerűséget: az áruló mindig a belső körből válik ki!

Mit tudhatunk tehát Júdásról? Talán ő volt az egyetlen, aki elég jónak ítélte magát a szolgálatra, és önként jelentkezett a Mesternél, hogy a követője akar lenni. Írástudói mivolta miatt nagy tekintéllyel bírt az apostolok között. Ennek jeleként ő kezelte a közösségi pénzügyeket, de rendszeresen lopott a közös kasszából. Ő volt az értelmi szerzője a magdalai Mária elleni támadásnak, ugyancsak anyagi okok miatt. Ő árulta el 30 ezüstért Jézust a főpapoknak. Részt kapott a szellemi hatalomból és a szolgálatból, voltak örömteli tapasztalatai az isteni királyság működéséről. Azonban nem adta át a szívét teljesen az Úrnak, saját hatalomvágyó céljaira akarta Őt felhasználni, és így árulójává lett. Az utolsó pillanatokig Jézus közvetlen közelében tartózkodott, és egyedül Ő tudta, mire készül titokban. A tanítványtársakat ugyancsak az utolsó pillanatokig képes volt megtéveszteni! Mivel valójában nem adta át a szívét, nem volt újjászületve, az ön- és pénzimádat rabja maradt. Mint konkoly növekedett a búza között, képmutató írástudói köntösben szövögette e világra vonatkozó terveit. Báránybőrbe bújt farkasként munkálkodott Jézus mellett, míg végül nyíltan ellene támadt. Nem kerülhette el a pusztulást.

Ugyanakkor ez az áruló (teremtmény) és elárult (teremtő) közötti „játszma” pontos tükre Istennek a legelső ellenségével, a sátánnal való bölcs bánásmódjának. Valóban mindent megtett Lucifer megmentése érdekében, de nem tartotta vissza erőszakkal a gonoszság útjától, noha pontosan látta a következményeket. Annak érdekében engedte munkásságát kibontakozni, hogy mindenki más számára is nyilvánvaló legyen, hogy önpusztításba rohan, s egyúttal másokat is magával ránt hazugságai révén. Erre a történetszálra is igaz Pál apostol megállapítása: Az Úr célja, hogy ismertté legyen most az egyház által a mennyei fejedelemségek és hatalmasságok előtt Isten sokféle bölcsessége. (Efézus 3:10)

Az utolsó Júdások

Pál apostol hívja fel a figyelmet arra, hogy ez a szomorú szerep soha nem marad betöltetlen. Az utolsó felvonásnak, a Jézus Krisztus visszatérését megelőző napoknak is meglesznek, megvannak a maga tékozló fiai. A kétféle leírás, ti. Júdás története és az alábbi sorok kölcsönösen kiegészítik, illetve tükrözik egymást, kapaszkodót kínálnak számunkra a tisztánlátáshoz. Júdás, tekintélyes tanítványként, kezdettől ott volt Krisztus szolgálata során, mint munkatárs, de csak a kereszthalál előtt derült fény tevékenysége valódi jellegére. A júdási lelkület azóta is jelen van búvópatakként, olykor napfényre bukik, de közvetlenül Jézus dicsőséges megjelenése előtt lepleződik le igazi, kiteljesedett mivoltában.

• Senki semmiféle módon ne vezessen félre titeket! Mert az Úr napját megelőzi a hittől való elszakadás, amikor megjelenik a törvénytipró*, a kárhozat** fia. Ez majd ellene támad, és fölébe emeli magát mindennek, amit istennek vagy szentnek mondanak, úgyhogy beül az Isten templomába is, azt állítva magáról, hogy ő isten. Nem emlékeztek rá, hogy még amikor nálatok voltam, megmondtam nektek mindezt? És tudjátok, hogy mi az, ami most még visszatartja, hogy csak a maga idejében jelenjék meg. A törvénytiprás titokban már folyik, csakhogy annak, aki azt most még visszatartja, el kell tűnnie az útból. És akkor jelenik meg nyíltan a törvénytipró, akit az Úr Jézus meg fog ölni szájának leheletével, és meg fog semmisíteni eljövetelének fenségével. Mert ennek a törvénytiprónak az eljövetele a sátán munkája a hazugság minden hatalmával, jelével és csodájával és a gonoszság mindenféle csalásával azok számára, akik elvesznek, akik nem szerették az igazságot, hogy általa üdvözüljenek. Ezért szolgáltatja ki őket Isten a tévelygés hatalmának, hogy higgyenek a hazugságnak, és ezáltal mindazok elvegyék ítéletüket, akik nem hittek az igazságnak, hanem a hamisságban gyönyörködtek. (2Thessalonika 2:3-12)

MAGYARUL	EREDETI SZÓ	JELENTÉSEI
törvénytipró*	anomosz (ógörög)	törvénytelen, törvényszegő; gonosztevő, bűnöző
kárhozat**	apóleia (ógörög)	romlás, (el)pusztulás, kárhozat; tönkretétel, veszteség; pazarlás, tékozlás, pocsékolás

A számunkra idegenül hangzó „törvénytipró” szót teljes joggal lehetne „gonosztevő” vagy „bűnöző” formában visszaadni. Pál az egyik utolsó levelében megismétli ezt a jövőre vonatkozó figyelmeztetést, jövendölést:

• A szellem pedig világosan megmondja, hogy az utolsó időkben némelyek elszakadnak a hittől, mert megtévesztő szellemekre és ördögi tanításokra hallgatnak, és olyanokra, akik képmutató módon hazugságot hirdetnek, mert lelkiismeretük érzéketlenné vált. (1Timótheus 4:1-2)

6.

AZ ÍRÁSTUDÓK – VIPERÁK

Távozz tőlem, sátán,
mert nem gondolsz az Isten dolgaira,
hanem az emberi dolgokra! (Márk 8:33)

Bár a mottóul választott jézusi intés éppen Péternek szólt, de lényegre törően kifejezi a második nagy csoport tagjainak, tömegeinek, s így az írástudóknak a beállítottságát is: „földhözragadt”, azaz nem isteni vezérlésű gondolkodásról van szó.

Az írástudók jelentős létszámot és hatalmat képviselő csoportjáról Jézusnak egyetlen jó szava sincs. Folyamatosan feddésben részesítette őket képmutatásuk és a mögötte rejlő gonoszságuk miatt. Nagy befolyással rendelkeztek hatalmi és vallási értelemben egyaránt, ezért Izrael népe tisztelte őket, engedelmeskedett parancsaiknak. Ebből következően tömegeket vezettek a sötétség, a pusztulás útjára. Valójában nagyon sokféle irányzatot képviseltek teológiai és politikai értelemben egyaránt. Soha nem voltak egységesek az írásértelmezésben, és ez mindmáig így van; több tízezer keresztény felekezet és bibliaértési forma létezik egymás mellett. A Messiás gyakorlatilag a Keresztelő Jánostól származó gúnynevüket vette át, amikor bűneiket ostorozta. Az elátkozott kígyóval azonosította őket, a megtévesztés médiumával, amely által a sátán a bizalmatlanság halálos mérgét fecskendezte az Isten–ember kapcsolatba.

• Keresztelő János beszéde a Jordánnál: A sokaságnak tehát, amely kiment hozzá, hogy megkeresztelkedjék, ezt mondta: Ti viperafajzatok! Ki figyelmeztetett titeket, hogy meneküljetek az eljövendő harag elől? Teremjetek hát megtéréshez méltó gyümölcsöket, és ne kezdjétek azt mondogatni magatokban: A mi atyánk Ábrahám! Mert mondom nektek, hogy Isten ezekből a kövekből is tud fiakat támasztani Ábrahámnak. A fejsze pedig már a fák gyökerén van: ezért minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágatik és tűzre vettetik. (Lukács 3:7-9)

• Jézus Krisztus feddése: Ti viperafajzatok! Hogyan szólhatnátok jót gonosz létetekre? Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj. A jó ember jó kincseiből jót hoz elő, a gonosz ember gonosz kincseiből gonoszt hoz elő. (Máté 12:34-35)

• Kígyók, viperafajzatok! Hogyan menekülhetnétek meg a gyehennával sújtó ítélettől? (Máté 23:33)

Jézus haragjának okát megtévesztő, álcázottan romlott mivoltukban kell keresnünk. Többek között a nekik szóló vádbeszédben (ld. Máté 23. fejezete) nagyon pontosan rámutatott jellemzőikre. Nem véletlen, hogy ennyi figyelmet szentelt leleplezésüknek: felhívta a figyelmet azokra a jelenségekre, amelyek alapján fölismerhetővé válnak.

Megtévesztő szellemi hatalom és tekintély birtoklása, vagy inkább bitorlása:

• (a törvényátadó) Mózes székében ülnek (Máté 23:2)

Isten törvényeinek felülírása, ami mögött az Isten fölé emelkedés sátáni vágya munkál:

• Az Isten parancsolatát elhagyva az emberek hagyományához ragaszkodtok. Ezt is mondta nekik: Szépen félreteszitek az Isten parancsolatát, hogy helyébe állíthassátok a magatok hagyományát. … érvénytelenné teszitek az Isten igéjét a ti hagyományotokkal. (Márk 7:8-9. 13)

Hamis tanítások, hamis misszió:

• bejárjátok a tengert és a szárazföldet, hogy egyetlen pogányt zsidó hitre térítsetek, és ha ez megtörtént, akkor a gyehenna fiává teszitek, kétszerte inkább magatoknál. (Máté 23:15)

Törvényközpontú gondolkodás, törvényeskedő felfogás, vagyis látszat szerint pontosan betartják a paragrafusokat, de a mögöttes lelkület egészen más:

• tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből, de elhagytátok azt, ami a törvényben fontosabb: az igazságos ítéletet, az irgalmasságot és a hűséget; (Máté 23:24)

Kettős mérce szerint élnek, vagyis az általuk hozott rendeleteket önmagukra nézve nem tartják érvényesnek, az „alattvalókon” viszont számonkérik:

• Súlyos és elhordozhatatlan terheket kötöznek egybe, és az emberek vállára rakják, de maguk egy ujjal sem akarják azokat megmozdítani. (Máté 23:4)

A leglényegesebb tulajdonság, ami sok esetben nehézzé teszi a felismerést, az a képmutatás, a színlelt ájtatosság. Fontos megjegyezni, hogy e vonás megemlítésekor a farizeusok mellett a szadduceusok és Heródes is szerepelnek a többi evangéliumi följegyzésben:

• Mindent csak azért tesznek, hogy lássák az emberek (Máté 23:5)
• Színből hosszan imádkoztok (Máté 23:14)
• kívülről ti is igaznak látszotok az emberek szemében, de belül tele vagytok képmutatással* és törvényszegéssel** (Máté 23:28)
• Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól! (Lukács 12:1)

MAGYARUL	EREDETI SZÓ	JELENTÉSEI
képmutatás*	hüpokriszisz (ógörög)	tettetés, színlelés; szerepjátszás; képmutatás
törvényszegés**	anomia (ógörög)	törvénytelenség, -sértés, törvényszegés

Az önimádat, az önfelmagasztalás vágya, a látszat rabsága többek között a kikényszerített vezetői szerepben és a kötelező tiszteletadásban nyilatkozik meg:

• szeretnek a lakomákon az asztalfőn és a zsinagógákban a főhelyeken ülni;
• szeretik, ha köszöntik őket a tereken
• szeretik, ha mesternek, atyának, doktornak* szólítják őket (ld. Máté 23:5)

MAGYARUL	EREDETI SZÓ	JELENTÉSEI
doktor*	kathégétész (ógörög)	tanító, mester, vezető

Testi-világi, anyagias gondolkodásmód, kapzsiság, mértéktelenség jellemezte őket. Az alábbi tulajdonságok leplezhetetlenül kifejezik, hogy valaki nem bízik Isten jóakaratú gondviselésében, hanem gátlástalanul mindent megtesz saját ellátása érdekében:

• pénzszeretők* voltak (Lukács 16:13-14) – ez Júdás egyik alaptulajdonsága volt!
• felemésztitek az özvegyek házát
• belül pedig tele vannak rablásvággyal és féktelenséggel** (Máté 23: 25)
• Bolondok és vakok, mi a nagyobb: az ajándék vagy az oltár, amely megszenteli az ajándékot?! (Máté 23: 16-22)

MAGYARUL	EREDETI SZÓ	JELENTÉSEI
pénzszeretők*	philargürosz (ógörög)	pénzt szerető, fösvény, kapzsi, fukar
féktelenség***	akraszia (ógörög)	önuralom hiánya, mértéktelenség, féktelenség

Egyik legfőbb feladatuknak tekintették Jézus Krisztus lényének és munkájának folyamatos megkérdőjelezését, ellehetetlenítését, többek között a csapdát rejtő kérdéseik révén. Ez a nyilvános, akár „tudományosnak” tetsző aknamunka mások hitének aláásását szolgálta:

• Jézus pedig felismerve gonoszságukat, így szólt: Képmutatók, miért kísértetek engem?! (ld. Máté 22:15-22)

Álnokság, ravaszság jellemezte őket. Vagyis nem játszottak nyílt kártyákkal, hanem megtévesztő módon ördögi módszereket alkalmaztak a megcsalás és az elpusztítás érdekében:

• Ekkor összegyűltek a főpapok és a nép vénei Kajafás főpap palotájában, és elhatározták, hogy Jézust csellel* elfogják, és megölik. De ezt mondták: Ne az ünnepen, nehogy zavargás legyen a nép között! (Máté 26:3-5)

MAGYARUL	EREDETI SZÓ	JELENTÉSEI
csellel*	dolosz (ógörög)	csalárdság, álnokság, ravaszság; csel, csapda

Igazi céljuk mindezzel János apostol evangéliumában lepleződött le: minden erejükkel és befolyásukkal akadályozták, hogy a tömegek Krisztus felé forduljanak, mert féltették a pozíciójukat, hatalmukat, vagyonukat, tekintélyüket, amelyek kizárólag e világra korlátozódtak!

• Összehívták tehát a főpapok és a farizeusok a nagytanácsot, és így szóltak: Mit tegyünk? Ez az ember ugyanis sok jelet tesz. Ha egyszerűen csak hagyjuk őt, mindenki hisz majd benne, aztán jönnek a rómaiak, és elveszik tőlünk a helyet is, a népet is. (János 11:47-48)

Ebből következően már nyíltan a hitetlenek oldalára álltak a kereszt alatt:

• Hasonlóan a főpapok is gúnyolódva mondták az írástudókkal és a vénekkel együtt: Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni. Ha Izráel királya, szálljon le most a keresztről, és hiszünk benne! (Máté 27:41-42)

Gyilkos indulat forrt bennük Isten igazi követeivel, a valódi írástudókkal szemben:

• prófétákat, bölcseket és írástudókat küldök hozzátok: egyeseket közülük megöltök és keresztre feszítetek majd, másokat pedig megkorbácsoltok zsinagógáitokban, és városról városra üldöztök (Máté 23:29-36)

Jézus nyíltan feltárta romlottságuk végső, rémisztő okát: nem Isten, hanem Isten ellenségének ügynökei! Júdást is ezzel a névvel illette…

• Ezt mondták neki: A mi atyánk Ábrahám. Jézus így szólt hozzájuk: Ha Ábrahám gyermekei volnátok, Ábrahám cselekedeteit tennétek. De ti meg akartok engem ölni, olyan valakit, aki azt az igazságot hirdettem nektek, amelyet Istentől hallottam: Ábrahám ezt nem tette volna. … Ti atyátoktól, az ördögtől valók vagytok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja. Mivel pedig én az igazságot mondom, nem hisztek nekem. (János 8:39-40. 44-45)

A Messiás megjelölte számukra a megmenekülés egyetlen útját:

• Ha nem hiszitek, hogy én vagyok [a Megváltótok], meghaltok bűneitekben (János 8:24)

Talán az egyetlen nevesített írástudó, aki nemcsak személyesen kereste fel Jézust, de halála után nyíltan felvállalta követői szerepét, az Nikodémus volt. (ld. János evangéliuma 3. fejezete)

Az utolsó írástudók

Honnan ismerhetők fel az utolsó napok farizeusai? Pál apostol tökéletes látleletet adott ezzel kapcsolatban, és a leírásban megtaláljuk azokat a kulcsszavakat, amelyek az azonosítást egyértelművé teszik. Félelmetes kép bontakozik ki az egyházbeli jelenlétükkel kapcsolatban.

• Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők jönnek. Az emberek ugyanis önzők, pénzsóvárak* lesznek, dicsekvők, gőgösek, istenkáromlók, szüleikkel szemben engedetlenek, hálátlanok, szentségtelenek, szeretetlenek, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, féktelenek, jóra nem hajlandók, árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, akik inkább az élvezeteket szeretik, mint Istent. Az ilyenek a kegyesség látszatát megőrzik ugyan, de annak az erejét megtagadják. Fordulj el tehát ezektől! Mert ezek közül valók azok, akik belopakodnak a házakba, és rabul ejtik a bűnökkel terhelt és sokféle vágytól űzött asszonykákat. Ezek mindig tanulnak, de az igazságot sohasem ismerik meg. Ahogyan Jannész és Jambrész ellenszegültek Mózesnek, úgy álltak ellent az igazságnak ezek a megromlott értelmű, hit szempontjából megbízhatatlan emberek is. [ld. 2Mózes 7:11] De nem jutnak messzire, mert esztelenségük nyilvánvaló lesz mindenki előtt, mint ahogy amazoké is az lett. … A gonosz emberek és ámítók pedig még tovább mennek a rosszban, tévelyegve és másokat is megtévesztve. (2Timótheus 3:1-9.13)

Ha ezt a felsorolást összevetjük Jézusnak az írástudókról szóló leírásával, akkor pontról pontra megtaláljuk a megfeleléseket! Ugyanakkor feltűnő egyezéseket figyelhetünk meg a „test gyümölcseivel” is, vagyis az újjászületésen át nem esett emberi természet megnyilatkozásaival. (ld. Galata 5:19-21) A döntő azonosító az egoizmus, és ami ebből fakad: a mammonimádat, vagyis a pénzsóvárság és a látszatvallásosság együttes jelenléte. Ugyanaz a pénzszeretetre utaló görög szó az írástudók leírásában is hangsúlyos helyet kap! Mindezek köteléket képeznek az áruló tanítvány, Júdás felé is! Végsősoron mindannyian ugyanazon önző emberi természet részesei, attól függetlenül, hogy milyen álarcot öltenek magukra. Ugyanakkor azt állítják, hogy újjászülettek, s ezt „ige- és írásismeretükkel” igyekeznek alátámasztani.

MAGYARUL	EREDETI SZÓ	JELENTÉSEI
pénzsóvár* pénzszerető	philargürosz (ógörög)	pénzt szerető, fösvény, kapzsi, fukar

Jelenlétük és pusztító-megtévesztő tevékenységük az utolsó pillanatig tart, sőt fokozódik, egészen Jézus Krisztus dicsőséges megjelenéséig. Ahogyan a búza együtt nő összefonódva a konkollyal az aratásig, úgy élnek egymás mellett Jézus hűséges tanítványai a képmutató keresztényekkel.

7.

HERÓDES – A RÓKA

Az Újszövetségben több személy is kapcsolódik e névhez, akik vérségi kapcsolatban álltak egymással. Döbbenetes, hogy kifejezetten gonosz férfiak sorát illették a „hősies” jelzővel; de azt hiszem, ma is könnyedén találunk párhuzamokat… Ők képviselik a Krisztus kibontakozó királysága mellett folyamatosan létező világi kormányzatot, amely minden nemtelen eszközt bevetve őrizte tekintélyét és hatalmát. Eljárásaik kezdetben többnyire leplezettek voltak, taktikázáson és hazugságokon alapultak, de végül nyílt erőszakba, gyilkosságokba csaptak át. Mivel Izrael területe akkoriban már a Római Birodalom leigázott tartománya volt, ezért a Heródesek nem rendelkeztek független hatalommal. Így az elnyomók (a római császári apparátus) és az elnyomottak (Izrael népe) között betöltött szerepük ügyeskedő hintapolitikára kényszerítette őket pozíciójuk megtartása érdekében.

MAGYARUL	EREDETI SZÓ	JELENTÉSEI
Heródes*	héródész (ógörög)	hősies
róka**	alópéx (ógörög)	róka; ravasz, dörzsölt ember

Nagy (I.) Heródes (Kr.e. 40/37-Kr.u. 4.): edomita (vagyis Ézsau leszármazottja) származású hivatalnok, akit Pompeius iktatott be és Augustus erősítette meg trónját. Kegyetlen, hatalommániás uralkodó volt, több családtagját (többek között első feleségét és tőle való három fiát) megölette. A zsidók természetesen gyűlölték. Fiai többek között: Arkhelaosz, Philipposz, Heródes Antipas. Keresztelő János és Jézus születésekor ő uralkodott Júdeában. A betlehemi gyermekgyilkosság az ő nevéhez fűződik, amellyel a Mikeás 5:2 próféciájának teljesedését akarta megakadályozni, saját uralma védelme érdekében. Halála után (Kr.u.4.) a rómaiak három élő fia között osztották fel a királyságot. József, Jézus nevelőapja azért telepedett le Galileában, mert tartott az apjához hasonlóan rendkívül kegyetlen Arkhelaosztól, aki Júdea tetrarkhája lett.

• Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek túljártak az eszén, nagy haragra lobbant, elküldte embereit, és megöletett Betlehemben és annak egész környékén minden kétesztendős és ennél fiatalabb fiúgyermeket ahhoz az időhöz mérten, melyet a bölcsektől megtudott. Ekkor teljesedett be az, amit Jeremiás prófétált: „Hang hallatszott Rámában, nagy sírás és jajgatás. Ráhel siratta gyermekeit, és nem akart megvigasztalódni, hogy már nincsenek.” (Máté 2:16-18)

• Amikor azonban József meghallotta, hogy Júdeában Arkhelaosz uralkodik apja, Heródes után, félt oda visszatérni. Miután pedig kijelentést kapott álmában, Galilea vidékére ment; és amikor odaért, egy Názáret nevű városban telepedett le, hogy beteljesedjék, amit a próféták mondtak: „Názáretinek fogják őt nevezni.” (Máté 2:22-23)

Heródes Antipász (Kr.u. 4-39.): Nagy Heródes egyik fia, aki Galilea és Pérea tetrarkhája volt. Jellemében apjára hasonlított; törvénytelen viszonyt folytatott féltestvére, Philipposz feleségével. Ez a kirívó bűne vezetett el Keresztelő János kivégzéséhez is. Jézus őt nevezte, találóan, rókának.

• Hallott erről Heródes király, mert Jézus neve ismertté vált; és azt beszélték, hogy Keresztelő János támadt fel a halálból, és ezért vannak benne a csodatevő erők. Mások pedig azt mondták, hogy Illés ő, ismét mások azt beszélték, hogy olyan, mint valamelyik próféta. Amikor Heródes ezt meghallotta, így szólt: Az a János támadt fel, akit én lefejeztettem. Ez a Heródes fogatta el ugyanis Jánost, és záratta börtönbe a testvére, Fülöp feleségének, Heródiásnak a kedvéért, mivel feleségül vette őt. Mert János megmondta Heródesnek: Nem veheted el a testvéred feleségét! Heródiás ezért megharagudott rá, és meg akarta öletni. De nem tehette, mert Heródes félt Jánostól, akiről tudta, hogy igaz és szent ember, ezért védelmébe vette; bár hallgatva őt gyakran zavarba jött, mégis szívesen hallgatta. De eljött a kedvező alkalom, amikor Heródes a születésnapján lakomát adott főembereinek, vezéreinek és Galilea előkelőinek. Ekkor Heródiás leánya ment be táncolni. Ez kedvére volt Heródesnek és a vendégeknek. A király ezt mondta a leánynak: Kérj tőlem, amit csak akarsz, és megadom neked! Meg is esküdött neki: Bármit kérsz, megadom neked, akár országom felét is! A leány kiment, és megkérdezte anyjától: Mit kérjek? Az pedig ezt válaszolta: Keresztelő János fejét. A leány nagy sietve bement a királyhoz, és azt kérte: Szeretném, ha rögtön ideadnád nekem egy tálon Keresztelő János fejét. Ekkor a király nagyon elszomorodott, mert a vendégek előtt tett esküje miatt nem akarta őt elutasítani. Azonnal el is küldte a hóhért, és megparancsolta, hogy hozza el János fejét. Az elment, lefejezte Jánost a börtönben, elhozta a fejét egy tálon, és átadta a leánynak, a leány pedig odaadta azt az anyjának. (Márk 6:14-28)

• Heródes, a negyedes fejedelem meghallotta mindazt, ami történt, és nem tudta, mit gondoljon, mert némelyek azt állították, hogy János támadt fel a halálból, némelyek azt, hogy Illés jelent meg, mások pedig azt, hogy valamelyik régi próféta támadt fel. Heródes ezt mondta: Jánost lefejeztettem, de ki lehet ez, akiről ezeket hallom? És látni akarta őt. (Lukács 9:7-9)

• Még abban az órában néhány farizeus ment oda hozzá, és így szóltak: Menj, távozz el innen, mert Heródes meg akar ölni! Ő ezt mondta nekik: Menjetek, mondjátok meg annak a rókának: Íme, ma és holnap ördögöket űzök ki, és gyógyítok, de harmadnap bevégzem küldetésemet. Viszont ma, holnap és a következő napon úton kell lennem, mert nem veszhet el próféta Jeruzsálemen kívül. (Lukács 13:31-33)

• Pilátus ezt hallva megkérdezte: Galileából való ez az ember? Amikor pedig megtudta, hogy Heródes fennhatósága alá tartozik, átküldte Heródeshez, aki szintén Jeruzsálemben tartózkodott ezekben a napokban. Amikor Heródes meglátta Jézust, nagyon megörült. Már jó ideje szerette volna látni, mert hallott róla, és azt remélte, hogy valami csodát tesz majd a szeme láttára. Hosszasan kérdezgette őt, de Jézus semmit sem válaszolt neki. Ott álltak a főpapok és az írástudók is, akik hevesen vádolták. Heródes pedig katonai kíséretével együtt megvetően bánt vele, kigúnyolta, és fényes ruhába öltöztetve visszaküldte Pilátushoz. Ezen a napon Heródes és Pilátus barátságot kötöttek egymással, korábban ugyanis ellenségek voltak. (Lukács 23:6-12)

• … te mondtad a szent szellem által Dávid atyánknak, a te szolgádnak szájával: „Miért tombolnak a népek, és a nemzetek miért terveznek hiábavalóságot? Felkeltek a föld királyai, és a fejedelmek megegyeztek az Úr ellen és az ő Felkentje ellen.” Mert a te szent Szolgád, Jézus ellen, akit felkentél, valóban megegyezett ebben a városban Heródes és Poncius Pilátus a pogányokkal és Izráel népével, hogy végrehajtsák mindazt, amiről kezed és akaratod előre elrendelte, hogy megtörténjék. (Cselekedetek 4:25-28)

A fenti részletek alapján jól nyomon követhető a második Heródes fokozatos elsötétülése. Noha tisztelte Keresztelő Jánost, sőt hallgatta is, mégsem engedett az isteni szónak és nem változtatott gyökeresen az életén. Bár már az apja – ha rajta múlik – messiásgyilkos lett volna, Isten ennek az uralkodónak is lehetőséget adott az igazság megismerésére, de hiába. Múló szomorúságot érzett csupán János próféta kivégeztetése kapcsán. Ennek nyomán Jézusnak – a kihallgatása során – már nincs is szava hozzá, mert tudta, hiábavaló. A fejedelem szívében nem volt bűnbánat, csak önző kegyetlenség és hitetlenség.

Nagyon megrázó, ahogyan az utolsó idézet bizonyítja, Jézus alakja a katalizátor: maga köré vonta, összegyűjtötte, majd leleplezte az isten- és életellenes erők képviselőinek igazi arcát. A rómaiakat szívből gyűlölő Heródes az „álmessiás” kivégzésének ürügyén került barátságba Pilátussal, kiszolgálva az általa ugyancsak gyűlölt izraeli vezető réteg igényeit. Ebben a csoportosulásban valójában mindenki gyűlölt mindenkit, de ideiglenesen összefogtak – hatalomféltés miatt – annak az Egynek a kiirtása érdekében, aki őszintén szerette őket és megmentésükre érkezett…

I. Heródes Agrippa király (37-44) Caligula császár idején került trónra, mint Galilea, Pérea, Iturea és Trakhónitisz fejedelme. 41-ben Claudius császártól kapta meg Júdeát is, így három éven át Nagy Heródes területei fölött uralkodhatott. Prozelita volt, azaz pogányból lett az izraelita vallási hagyományok követője. Szigorúan betartotta a törvényeket, ezért uralmát a zsidók „aranykorként” emlegették. Ebből a gondolkodásmódból fakadóan a názáreti szektájának, azaz a keresztényeknek egyik első, elszánt üldözője lett.

• Abban az időben Heródes király kegyetlenkedni kezdett a gyülekezet egyes tagjaival. Jakabot, János testvérét pedig karddal kivégeztette. Amikor látta, hogy ez tetszik a zsidóknak, azzal folytatta, hogy elfogatta Pétert is. Ez a kovásztalan kenyerek ünnepén történt. Miután elfogatta Pétert, börtönbe vetette, és átadta négy, egyenként négy tagból álló katonai őrségnek, hogy őrizzék, mert a páskaünnep után akarta őt a nép elé vezettetni. … Heródes pedig kerestette őt, és amikor nem találta, kivallatta az őrséget, és megparancsolta, hogy végezzék ki őket. (Cselekedetek 12:1-4.19)

• A kitűzött napon Heródes felöltözött királyi ruhába, és a trónjára ülve beszédet intézett hozzájuk. A nép pedig felkiáltott: Isten hangja ez, és nem emberé! Az Úr angyala pedig azonnal lesújtott rá, amiért nem Istennek adta a dicsőséget. Férgek emésztették meg, így pusztult el. (Cselekedetek 12:21-23)

Utódja az északi országban II. Heródes Agrippa király (51-93) lett. Ő formálisan ugyan megtartotta a zsidó előírásokat, de egyébként szintén pogány gondolkodásmódot követett. A rómaiak szemében a maga korában a zsidó ügyekben ő volt a legjáratosabb, ezért került eléje az izraeli vének által támadott Pál apostol ügye is. (ld. Cselekedetek 25:13-27. 26:1-32)

• Agrippa erre így szólt Pálhoz: Megengedjük, hogy szólj a magad mentségére. Akkor Pál kinyújtotta a kezét, és védőbeszédet mondott: Boldognak tartom magam, Agrippa király, hogy mindazok ellen, amikkel a zsidók vádolnak, ma előtted védekezhetem, mert te kiváló ismerője vagy a zsidók minden szokásának és vitás kérdéseinek. Kérlek azért, hallgass meg engem türelemmel! (1-3)

• Mikor pedig ezeket hozta fel védelmére, Festus hangosan így kiáltott: Bolond vagy te, Pál! A sok tudomány őrültségbe visz. Pál azonban így válaszolt: Nem vagyok bolond, nagyra becsült Festus, hanem igaz és józan beszédet szólok. Mert tud ezekről a király, akihez bátran szólok, mert nem hiszem, hogy rejtve volna előtte ezek közül bármi is, hiszen nem valami zugban történt dolgok ezek. Hiszel-e Agrippa király a prófétáknak? Tudom, hogy hiszel! Agrippa így szólt Pálhoz: Majdnem ráveszel engem is, hogy keresztyénné legyek! Pál pedig így válaszolt: Kérem az Istentől, hogy előbb vagy utóbb nemcsak te, hanem azok is, akik ma hallgatnak engem, olyanná legyenek, amilyen én is vagyok e bilincsek nélkül! Ezután felállt a király, a helytartó, Bereniké, és felálltak a velük együtt ülők. (24-30)

Ez a Heródes is, aki ugyancsak botrányos kapcsolatban élt a fent szereplő nővérével, Berenikével, közeljárt az igazság befogadásához. Pál világosan, isteni erővel kísérve tárta fel előtte az üdvösség útját, ő mégsem fogadta Jézust a szívébe. Halálával a „hősies” címmel illetett család végleg eltűnt a történelem színpadáról, az uralmuk alatti területek pedig betagolódtak Szíria provinciába.

Bár az arcok különböznek, a személyiségjegyek, az Istennel szembeni ellenállás, a „rókaság”, a taktikus hazudozás ugyanaz. Ékesen példázzák, mi várható a földi fejedelmek oldaláról: többször kínálkozott alkalmuk találkozni az igazsággal, a saját hatalom oltárán mégis mindent és mindenkit képesek voltak föláldozni.

Az utolsó Heródes

Talán kissé hosszúra nyúlt eddig ez az alfejezet, de nagy segítségünkre szolgál, mert megláttatja-megérteti a földi politikai hatalom gyakorlóinak gondolkodását és működését. Tanulmányozásuk megkönnyíti a jelenlegi-jövőbeni fejedelmek, királyok, azaz politikusok felismerését. Bár nekik is hallaniuk kell a mennyei igazságot, szinte semmi jót nem lehet várni tőlük hazugságokon és üldöztetésen kívül. A róka, mint „ravasz vadállat” kiváló kiindulási pont az azonosításhoz. (Isteni mestermű a Biblia!)

• És láttam, hogy a tengerből feljön egy fenevad, tíz szarva és hét feje volt, szarvain tíz korona, és a fejein istenkáromló nevek. Ez a fenevad, amelyet láttam, párduchoz hasonlított, lába, mint a medvéé, szája, mint az oroszláné: a sárkány** átadta neki erejét, trónját és nagy hatalmát. Láttam azt is, hogy az egyik feje szinte halálosan megsebesült, de halálos sebe meggyógyult. Az egész Föld csodálta a fenevadat: imádták a sárkányt, mivel átadta a hatalmat a fenevadnak, imádták a fenevadat is, és így szóltak: Ki hasonló a fenevadhoz, és ki tudna vele harcra kelni? És adatott neki nagyokat mondó és istenkáromló száj, és adatott neki hatalom a cselekvésre negyvenkét hónapon át; és megnyitotta száját káromlásra Isten ellen, hogy káromolja az ő nevét és sátorát, azokat, akik a mennyben laknak. Megadatott neki, hogy hadat indítson a szentek ellen, és legyőzze őket, megadatott neki a hatalom minden törzs és nép, minden nyelv és nemzet felett: hogy imádja őt mindenki, aki a Földön lakik, akinek nincs beírva a neve a megöletett Bárány életkönyvébe a világ kezdete óta. (Jelenések 13:1-8)

• És láttam, hogy a fenevad, a Föld királyai és seregeik gyülekeznek, hogy harcra keljenek a lovon ülő és serege ellen [aki a Krisztus] (Jelenések 19:19)

• a sárkány, az ősi kígyó, aki az ördög és a sátán (Jelenések 20:2)

Ez a démoni erejű vadállat először Dániel könyvében, azon belül Nabukodonozor, majd a próféta álmaiban tűnik fel, végül a Szentírás utolsó könyvében éri el tökéletes kifejlődését: a sátáni hatalommal támogatott hibrid szörnyeteg államalakulat alakját. Pontosan ugyanazt teszi, mint az összes Heródes: saját hatalma és dicsősége fenntartása érdekében gyűlöli-támadja Istent és az ő gyermekeit. Dániel próféciáiból minden kétséget kizáró módon levezethető, hogy itt az Európai Unió testesül meg egy „génmódosított ragadozó” formájában.

Van néhány feltűnő párhuzam Heródes és az általa előre jelzett vadállat között: Már maga a rájuk ragasztott név (hős) istenkáromlás! Először is, nem saját jogán és saját erejéből lett uralkodó a tágabb dinasztia egyik tagja sem, hanem „adatott neki” a hatalom, a trón és a jogkör. Ahogyan a vadállat hét feje hét egymást követő korszak különböző formációja ugyanazzal a természettel, a Heródesek sem különböztek egymástól jellemükben és szándékaikban. Aktív szerepet játszott többek között Isten Szentje kivégzésében, ahogyan a vadállat is folyamatosan üldözi Isten szentjeit. Gonosz szövetségesei voltak saját céljai kivitelezéséhez. Egyik legfőbb eszköze a sátáni hazugságok, a hamisság alkalmazása, az elhitetés a csúcsra jutás, a pozíció biztosítása érdekében. A hazugságuk lényege: ÉN vagyok az isten, és enyém minden hatalom, nekem jár az imádat, senki és semmi másnak! A harmadikként említett Heródes esetében nyíltan megjelent az imádat igénylése és elfogadása, s ugyanez a vadállat és a sátán legfőbb törekvése. A végzet minden esetben a gőg ezen pontján teljesedik be nagyon hirtelen.

8.

SIRATÓASSZONYOK – JERUZSÁLEM LEÁNYAI

Az utolsó csoport a legnagyobb, legtágabb jeruzsálemi, sőt, az ünnepre érkező izraelbeli tömeget foglalja magában. Jeruzsálem és az egész akkori, leigázott tartomány azon lakóinak köréről van szó, akik ott voltak ugyan, amikor Jézus Krisztus megszületett, élt, szolgált, csodákat tett és nyilvános kivégzés keretében meghalt, de ők érzéketlenül, hitetlenül, vakon és süketen elsodródtak a „jelenség” mellett. Nem érdekelte őket, nem jártak utána, nem ellenőrizték, hogy nekik szóló prófécia teljesedik-e éppen a szemük láttára. Elmulasztották az igazi, személyes találkozást, megismerkedést Vele, aki megmenthette volna őket önmaguktól és a jövő tragikus eseményeitől.

• Amikor elvezették őt, megragadtak egy bizonyos cirénei Simont, aki a mezőről jött, és rátették a keresztet, hogy vigye Jézus után. Követte őt a nép és az asszonyok nagy sokasága, akik jajgattak, és siratták őt. Jézus pedig feléjük fordulva ezt mondta nekik: Jeruzsálem leányai, ne engem sirassatok, hanem magatokat és gyermekeiteket sirassátok, mert íme, jönnek majd napok, amikor ezt mondják: Boldogok a meddők, az anyaméhek, amelyek nem szültek, és az emlők, amelyek nem szoptattak! Akkor majd kiáltani kezdik a hegyeknek: Essetek ránk! – és a halmoknak: Borítsatok el* minket! Mert ha a zöldellő fával ezt teszik, mi történik a szárazzal?! (Lukács 23:26-31)

Fölmerül a kérdés: hogyan történhet(ett) meg ez a fajta „mellőzés”? Erre nézve Jézus több utalást is tett földi élete során: Az egyik példázat szerint a meghívottak kétharmada elutasította a menny Ura által rendezett lakomán való részvételt, mert földi vágyaik és teendőik miatt az állandó rohanás végzetesen lekötötte figyelmüket (ld. Lukács 14:16-24). Szülővárosa lakóinak hitetlensége miatt nem tehetett köztük sok csodát (ld. Máté 13:54-58). A tíz gyógyult leprás közül kilenc nem „ért rá” visszatérni és megköszönni a Messiásnak az életfordító áldást (ld. Lukács 17:11-19). Hatalmas, kíváncsi és erőszakos tömeg szorongatta Jézust, mégis csak egyetlen beteg asszony felé áradt gyógyító szeretet és erő belőle (ld. a vérfolyásos nő története, Márk 5:24-34). Máig jelenlévő, tipikus problémák!

Leszámítva Jézus követőinek maroknyi csoportját, akik nem futottak el és volt bátorságuk elkísérni Őt a Golgotára is, az a tömeg, amely a Juhok kapuján át követte a kivégzendőket, csupán az elrettentő látványosság nézőközönsége volt. Közülük a nők egy részét nyilván a természetes emberi részvét indította sírásra, de feltehető, hogy a szájtátó csőcselékkel együtt hivatásos vagy önkéntes siratók is követték az utolsó útjukra induló elítélteket. Megkezdődött a rómaiak által megrendezett és a zsidó vezetők által a háttérből kikényszerített „nagyszabású pénteki cirkusz”.

Jézus váratlan megszólítása, Jeruzsálem leányai, az utolsó szó a hitetlenekhez. A Messiás – fájdalmai közepette is – elutasította a terméketlen részvétnyilvánítást, és visszafordította azt a jajgatók fejére: tragikus próféciát idézett fel számukra, amit bizonyára nem értettek meg. Kifejezte, hogy ők, akik most sírnak, sokkal szánandóbbak menthetetlenségük miatt, mint Ő, aki három nap múlva feltámad. Drámai az alkalmazott képben rejlő ellentét: Jézus Krisztus önmagát eleven, zöldellő fának nevezi, pedig éppen kivágott fára fogják szögezni, hogy meghaljon. A siratóasszonyokat – és velük együtt a hitetlen zsidó népet – viszont kiszáradt, terméketlen, lábon elszáradt fáknak bélyegzi hitetlen és elutasító viszonyulásuk miatt, mert nem akarták megismerni és befogadni az isteni élet hordozóját.

Pár nappal a fenti részlet előtt, jeruzsálemi bevonulásakor könnyekre fakadt tehetetlen fájdalmában, ugyanezen tömegek miatt. Isten ugyanis nem tudott annál többet tenni értük, mint amit megtett Jézus Krisztus által azokban az években!

• Amikor közelebb ért, és meglátta a várost, megsiratta, és így szólt: Bárcsak felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat! De most már el van rejtve** a szemed elől. Mert jönnek majd rád napok, amikor ellenségeid ostromfalat emelnek körülötted, körülzárnak, és mindenfelől szorongatnak, földre tipornak téged és fiaidat, akik falaid között laknak, és kő kövön nem marad benned, mert nem ismerted fel meglátogatásod idejét. (Lukács 19:41-44)

Néhány szót kell ejtenünk magáról a városról, pontosabban annak nevéről, amelyre Jézus utal. Bár máig vita tárgya, de az eredetileg pogány tulajdonban lévő település eredeti neve összefüggésben áll azzal a különleges békességgel, amelyet a Messiás elhozott számukra. Dávid tette Jeruzsálemet az egységes Izrael fővárosává; fénykorát Salamon idején élte gazdagság és békesség vonatkozásában. Azonban mégis itt feszítették keresztre Isten fiát! Az „igazi” Jeruzsálem azonban nem holt kövekből, hanem élő szentekből épül majd fel…

MAGYARUL	EREDETI SZÓ	JELENTÉSEI
Jeruzsálem	Jerúsálaim (óhéber)	’a béke városa’ a béke birtoklása; Isten gondoskodik a békéről

Jézus szavai Ézsaiás és Hóseás próféta tragikus jóslatait idézték, amelyek Izrael bálványimádás miatti elpusztítását vetítették előre. (Asszíria volt akkoriban ennek eszköze.) Jézus azonban nem pusztán hátra, hanem előre is utalt. Látta Jeruzsálem lerombolását, amit a Római Birodalom zsoldosai hajtanak majd végre könyörtelenül i.sz. 70-ben, Titus vezetésével. Josephus Flavius följegyzései alapján bizonyítást nyert, hogy a Messiás szavai nem túloztak. Az ostrom nyomán támadt éhínség, a kannibalizmus, a járványok, majd a kegyetlen vérengzések, végül a templom felgyújtása elhozta azok szörnyű halálát, akik akkor a keresztvivő körül jajongtak. De számukra nem volt és nem lesz reményteljes feltámadás. A názáreti követői mind ki tudtak menekülni az ostromlott Jeruzsálemből; számukra a Megváltó védelmet tudott biztosítani. A hitetlenek azonban már nem hallották a hangját. Rájuk vonatkozik egy másik, ugyancsak félelmetes jövendölése is, amely egyben az utolsó napok víziója is:

• Amikor tehát meglátjátok, hogy „a pusztító utálatosság” ott áll a szent helyen – erről beszélt Dániel próféta, aki olvassa, értse meg! –, akkor azok, akik Júdeában lesznek, meneküljenek a hegyekbe, aki a ház tetején lesz, ne szálljon le, hogy kihozzon valamit, és aki a mezőn lesz, ne térjen vissza, hogy elhozza felsőruháját. Jaj a terhes és a szoptató anyáknak azokban a napokban! Imádkozzatok, hogy ne kelljen sem télen, sem szombaton menekülnötök. Mert olyan nagy nyomorúság lesz akkor, Az ó- és újkori csoportok közötti összeköttetést, azonosítást létrehozó kulcskifejezések az ’elrejt’ ige különböző képzőkkel ellátott alakjaihoz kapcsolódnak, mesteri módon. amilyen nem volt a világ kezdete óta mostanáig, és nem is lesz soha. Ha nem rövidíttetnének meg azok a napok, nem menekülne meg egyetlen halandó sem, de a választottakért megrövidíttetnek azok a napok. (Máté 24:15-22)

Jeruzsálem leányai – még egyszer

A siratóasszonyoknak szóló szavak azonban még egyszer, globális értelemben is érvényesek lesznek, az egész Föld bálványimádó lakóira nézve.

• Elpusztulnak a bét-áveni áldozóhalmok, ahol Izráel vétkezik, gaz és bogáncs növi be oltárait. Azt mondják majd a hegyeknek: Takarjatok el! – a halmoknak pedig: Omoljatok ránk! (Hóseás 10:8)
• Eltaszítottad népedet, Jákób házát, mert tele vannak keleti szokásokkal, varázslást űzőkkel, mint a filiszteusok, és idegenekkel barátkoznak. Tele van az ország ezüsttel, arannyal, kincseinek se szeri, se száma. Tele van az ország lovakkal, harci kocsijainak se szeri, se száma. Tele van az ország bálványokkal, kezeik csinálmánya előtt borulnak le, amit ujjaikkal csináltak. … Porba hajtja az ember büszkeségét, és megalázza a halandók nagyságát. Csak az Úr magasztaltatik föl azon a napon. A bálványok pedig semmivé lesznek egészen. Bebújnak majd a sziklabarlangokba és elrejtőznek a föld repedéseibe az Úr félelmetes fensége és méltósága elől, amikor fölkel, hogy megrémítse a Földet. Azon a napon odadobja az ember a vakondoknak és a denevéreknek ezüst- és aranybálványait, amelyeket azért csinált, hogy leboruljon előttük. Bebújnak a sziklák szakadékaiba és a kőszálak hasadékaiba az Úr félelmetes fensége és méltósága elől, amikor fölkel, hogy megrémítse a Földet. Ne bízzatok az emberben, hiszen csak lehelet van az orrában: mire lehet hát becsülni? (Ézsaiás 2:6-8. 17-22)

• És láttam, amikor feltörte a hatodik pecsétet: nagy földrengés támadt, és a nap elsötétült, mint egy fekete gyászlepel, a hold pedig egészen olyan lett, mint a vér, és az ég csillagai lehullottak a földre, ahogyan a fügefa hullatja éretlen gyümölcsét, amikor nagy szél rázza; az ég is eltűnt, mint egy felgöngyölődő papírtekercs, minden hegy és sziget elmozdult a helyéről. A föld királyai, a fejedelmek és a vezérek, a gazdagok és a hatalmasok, a szolgák és a szabadok mind elrejtőztek*** a barlangokban és a hegyek sziklái között, és így szóltak a hegyekhez és a sziklákhoz: Essetek ránk, és rejtsetek el**** minket a királyi trónon ülő arca elől, és a Bárány haragja elől, mert eljött az ő haragjuk nagy napja, és akkor ki állhat meg? (Jelenések 6:12-17)

A Jelenések könyvéből való részlet az idézett ókori jövendölések félelmetes beteljesedése lesz a hatodik pecsét felnyitása idején. Jézus Krisztus dicsőséges megjelenése nem vonzani, hanem taszítani fogja a hitetlen tömegeket. Későn ébrednek rá, hogy a földi-testi gondolkodásmód a végleges halálba taszítja őket.

Nagyon tanulságos, ahogyan évszázadokat átível a drámai isteni üzenet: van egy meghatározott „időablak”, a kegyelem ideje, amely alatt mindenki számára adott a lehetőség az igazság megismerésére: mindenki találkozhat és megismerkedhet Jézussal. Minden léleknek van egy bizonyos, igazságra „fogékony” időszaka, amíg még képes meglátni, elfogadni az élő Igazságot. Egy bizonyos tapasztalati-gondolati szinten túljutva azonban már annyira megkeményedik, hogy az igazság „elrejtőzik előle”, érthetetlenné, elérhetetlenné, érdektelenné válik számára – az illető hitetlenségben való előrehaladása miatt. Ez az állapot pedig – végső kifutását tekintve – a visszatérő Jézussal való találkozás idején már csak egyetlen válaszreakcióra képes: az (értelmetlen) elrejtőzésre, a menekülésre. Hiszen az Igazság nem vonzani, hanem taszítani, megrémíteni fogja. Ha tehát az ember elrejti magát az igazság elől, a végén majd maga vágyik elrejtőzni az igazság elől.

Az ó- és újkori csoportok közötti összeköttetést, azonosítást létrehozó kulcskifejezések az ’elrejt’ ige különböző képzőkkel ellátott alakjaihoz kapcsolódnak, mesteri módon.

MAGYARUL	EREDETI SZÓ	JELENTÉSEI
Borítsatok el*	kalüptó (ógörög)	befed, betakar, beborít; elrejt, eltitkol
elrejtőznek	táman (óhéber)	elrejt, eltakar; elrejtőzik, elbújik
el van rejtve**	krüptó (ógörög)	betakar, befed, elrejt; eltitkol; elrejtőzik
elrejtőztek*** rejtsetek el****

Nagyon fontos látni, milyen (gyógyítható!) állapot vezet ehhez a tragikus végkifejlethez. Jézus ezzel kapcsolatban ugyancsak Ézsiás prófétát idézte, aki szellemi vakságról beszélt, amit egyébként az írástudókkal kapcsolatban is megfeddett a Messiás és Pál apostol is.

• Azért beszélek nekik példázatokban, mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, és nem értenek, és beteljesedik rajtuk Ézsaiás jövendölése: „Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne ismerjetek! Mert megkövéredett e nép szíve, fülükkel nehezen hallanak, szemüket behunyták, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.” (Máté 13:13-15)

• Hagyjátok őket, világtalanok vak vezetői ők! Ha pedig vak vezet világtalant, mind a ketten gödörbe esnek. (Máté 15:14)

9.

ÖSSZEGZÉS

Bár sokféle szándékú, jellemű, képességű szereplők tolonganak Jézus Krisztus körül, végül csak kétféle kimenet létezik: szeretet vagy gonoszság, élet vagy halál. Az alakok a két nagy csoporton belül alapvetően hasonlóvá válnak lényük legmélyén, mert ugyanaz a szellemiség uralja és formálja őket a saját képmására. Annak képére változnak el, akit imádnak: egyrészről a világosság, másrészről a sötétség fiai… Ezért van feltűnő átfedés a csoportokon belül a tulajdonságok tekintetében is. A Jézus mellett állást foglalók nem kötődnek a világhoz, elhagytak mindent és mindenkit, nem birtokolnak semmit, azon a szellemi hatalmon kívül, amit az Atya Krisztuson keresztül rendelkezésükre bocsátott: Krisztus bennetek, a dicsőség reménysége.

A Jézus ellen küzdők serpenyője ezzel szemben tele van a világ kincseivel: műveltség, rangok és címek, gazdagság, földek és természeti erőforrások, vallási és politikai hatalom, kapcsolatrendszer, szolgák és katonák seregei. A mindent teremtő és fenntartó hatalom viszont nem áll mögöttük…

Kétezer évvel ezelőtt a gonoszság erői kérészéletű győzelmet arattak Jézus meggyilkolásával, s ugyanezt munkálja általuk a sátán a nagy visszatérés előtt is: arra törekszik, hogy írmagja se maradjon a Földön az igaz Isten imádóinak. Azonban minden erőfeszítésükkel sem tudják megakadályozni, hogy a Mindenható az „igazi” Izrael által teljességre juttassa a Krisztus első, földi szolgálata során elkezdett munkáját! Ez pedig nem más, mint Isten dicsőségének és ezzel együtt az örök életű emberiség helyének megszilárdítása az univerzumban.

Folytatása következik.

David Clayton előadásai alapján

---

Nem az a kérdés, mi mire érezzük képesnek magunkat, hanem az, hogy Krisztus mit képes kimunkálni bennünk. A mennyei szőlőtő, Krisztus, fenntartja az életet a szőlővesszőben, amely teljesen benne bízik

Andrew Murray

A beszélő nevek hordozói Jézus első és második eljövetele alkalmával