De én féreg vagyok, nem férfi!

Mi jut eszünkbe arról a szóról, hogy féreg? Szinte mindenki egy undorító kis „állatkára” gondol – amitől talán még irtózik is –, vagy rosszabb esetben egy emberre, aki gonoszságokat művelt vagy bármi olyasmit, amivel az irtózat és megvetés érzését váltja ki.

De mi jut eszünkbe, ha Jézusra, az Isten Fiára gondolunk? Biztosan nagyon sok csodálatos jelzőt tudnánk sorolni, vagy olyan dolgokat, amiket értünk tett, és amik hálára indíthatják a szívünket! Íme, néhány bibliai példa:

  • Én szelíd és alázatos szívű vagyok... (Mt 11:29)
  • Megszánta őket és meggyógyította betegeiket… (Mt 14:14)
  • Lelke mélyéig felindult és megrendült… (Ján 11:33)
  • A mi betegségeinket viselte, és a mi fájdalmainkat hordozta... (Ésa 53:4)

Számtalan „idilli” igét idézhetnék még Arról, Aki a szeretet, a jóság, az Atyánk egyszülöttje, a Megváltónk. De akkor a 22. zsoltárban miért hangzik el a prófécia Jézusról, amiben féregnek nevezi magát?!Az lehet, hogy sok ember szemében, miközben azt kiáltozták, hogy „Feszítsd meg!”, Ő valóban egy féregnek tűnt; olyan valakinek, aki szánalmas, nevetséges, arcul csapni, leköpni és megostorozni való… De vajon csupán erről szólna a 22. zsoltár 7. verse, amit a Megváltó születése előtt évszázadokkal jegyeztek le?! Ha az egész fejezetet végigolvassuk, akkor sorról sorra látjuk ezeknek a megrendítő szavaknak a teljesedését Krisztus életében, szenvedéseiben és halálában. Milyen csodás: az Úr szelleme előre kijelenthette ezeket az igazságokat! De a féreg Jézus képe mégis megütközést okozhat!

Az eredeti nyelvben azonban nem ugyanazt a szót használja itt Dávid, mint más bibliaversek esetén olvashatjuk, hanem konkrétan egy bizonyos rovarra utal. Ez a Coccus Illicis, azaz a karmazsintetű. Érdekessége, hogy a nőstény rovar csak egyszer ad életet, de akkor a halála árán. Amikor erre készen áll, önszántából egy fához erősíti, rögzíti magát, eggyé válik vele annyira, hogy ha megpróbálnánk leszedni, darabokra szakadna, belepusztulna. Három napig van a fán, lerakja petéit, a testével védőburkot képez, úgy óvja azokat. Az „utódok” a rovar ÉLŐ testéből táplálkoznak, s amikor elpusztul, szív formát ölt, vérvörösre (bíbor, karmazsin) festi a fát és a lárvákat is, akik aztán hátralévő életükben ezt a színt viselik, s a rájuk leselkedők ellen védelmet biztosít számukra. A negyedik nap reggelén fehér viaszként lehull a fáról. Talán véletlen, hogy ezzel a kis élőlénnyel azonosítja Jézus saját magát?! Micsoda párhuzamokat láthatunk!

Bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy miután meghaltunk a bűnöknek, az igazságnak éljünk: az Ő sebei által gyógyultatok meg. (1Pét 2:24) Krisztus önként szánta oda magát. Életet adott a halála és feltámadása által – aki Krisztusban van, új teremtés az. Odaszegezték a keresztre, hogy eggyé lehessen velünk! Emberré lett, s Ő nem az általunk véghez vitt igaz cselekedetekért, hanem az Ő irgalmából üdvözített minket újjászülő és megújító fürdője, a szent szellem által (Titus 3:5). A kereszten hozott áldozata árán tud védeni bennünket, gyermekeit; és saját teste és lelke szenvedésén át válhatott számunkra élő kenyérré és élő vízzé! Mint ennek a rovarnak a lárvái, úgy mi is ehetjük az Ő testét és ihatjuk az Ő vérét (Ján 6. fejezete, János 4:14, János 13. fejezete), hogy összeforrhassunk Vele, hiszen aki az Úrral egyesül, egy szellem Ővele (1Kor 6:17). Ahogyan ez a „féreg vérrel hinti meg” az utódait – azok védelmére is –, úgy nekünk Őbenne van – az Ő vére által – megváltásunk, bűneink bocsánata is, kegyelme gazdagságából. (Eféz 1:7), és megtapasztalhatjuk, hogy az Úr az én kősziklám, váram és megmentőm … szabadítóm. (Zsolt 18:2). S Ő az, aki, amint a manna aláhullt a pusztában a népnek, úgy hullhat alá hófehér, hótiszta szellemével ránk, hogy nap mint nap életet adjon. Ezt mondván rájuk lehelt, és ezt mondta nekik: vegyetek szent szellemet! (Ján 20:22), mert akiket az Isten szelleme vezérel, azok az Istennek fiai… ha pedig fiai, akkor örökösök is: Isten örökösei, Krisztusnak pedig társörökösei – ha vele együtt szenvedünk, vele együtt meg is dicsőülünk. (Róm 8:14, 17) De akiben nincs a Krisztus szelleme, az nem az övé. (Róm 8:9)

Az Isten Fia megalázott, meggyalázott, megcsúfolt féregként tűrt és szenvedett el értünk mindent, amiért nekünk kellett volna felelnünk: A mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta… Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az Ő sebei árán gyógyultunk meg. (Ésa 53: 53-55)

Két út van, de csak az egyiken járhatsz: vagy eltaposod az Isten Fiát, mint egy férget, vagy újjászületsz és élsz általa! Akarsz-e szabadulni mindenből, ami elválaszt Attól, Aki féreggé lett érted?! Akarsz-e ebben a csodálatos kegyelemben fürdeni, és tisztára mosatni a Megváltó vérében? Ha igen, akkor egyetlen dolgod van csupán: elhinni és akarni ezt a csodás ígéretet: Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek… az én lelkemet adom belétek. (Ezék 36: 26-27)

Feketéné Rácz Tímea írása