A só nem túl gyakran fordul elő a Bibliában, mégis nagyon fontos szerepet játszik Isten rendelkezéseiben, ahogyan az élő szervezetek felépítésében is. Nyilvánvalóan önmagán túlmutató tartalomra utal: az Ószövetség idején a maga fizikai valóságában használták, az Újszövetségben szimbolikus értelemben szerepel, de csak ha összes előfordulását végigtekintjük, akkor áll össze igazán a kép és nyeri el teljes jelentését és jelentőségét. (Az érthetőség kedvéért ezúttal nem a bibliai könyvek sorrendjét követve, hanem az értelmezés fokozatos kibontakozását szem előtt tartva vesszük végig az igéket.)

Mire való a só? A kémia tudománya számtalan fajtáját megkülönbözteti, de itt egyértelmű, hogy a ’konyhasót’, a föld mélyéből bányászott kősót, vagy másik formáját, a tengervízből kinyert tengeri sót értjük alatta. Ez az egyetlen olyan ásványi eredetű fűszer, amelyet ételízesítésre és egyúttal tartósításra, konzerválásra használ az emberiség évezredek óta. Fontossága és szerepe akkor tűnik fel, ha sótlan ételt kell elfogyasztanunk; így még a többi fűszer aromája sem érvényesül annyira. Érdekessége, hogy nem nagy tömbökben, hanem apróra törve, az ételbe vagy az ételre szórva, feloldódva tudja optimális hatását kifejteni. Néhány csipet elegendő belőle, hogy finommá varázsolja az étkeket. Amíg és ahol nem jártak jegesemberek, illetve nem találták fel a hűtőszekrényt, a só volt a fő tartósító eszköz. Lehetővé teszi ugyanis a hosszú távú élelmiszertárolást.

A nátrium-klorid egyébként nélkülözhetetlen összetevője az élő szervezeteknek. Hiánya betegséghez, akár halálhoz is vezethet. (Természetesen a túladagolás sem kockázatmentes.) Rendkívüli értéke miatt az ó- és a középkorban fizetőeszközként szolgált. Fontosságáról érdekes módon az egyik népmesénk is tanúskodik. Talán mindannyian olvastuk gyermekként a legkisebb királylány válaszát: „Én úgy szeretem édesapámat, mint a sót!” A hiú király felbőszült e hasonlaton, és miután száműzte legkedvesebb gyermekét, saját keserves tapasztalata vezette rá, hogy tényleg mennyire fontos dologról van szó.

Vajon miért szerepel hétszer is a Szentírásban, mit üzen általa az Úr a ma élő keresztényeknek? Szó szerinti felhasználással és átvitt értelmű képpel egyaránt találkozhatunk, de mind egy irányba mutat…

Minden áldozathoz

Minden ételáldozatodat pedig sózd meg sóval, és a te ételáldozatodból soha el ne maradjon a te Istened szövetségének sója; minden áldozatodhoz sót adj. (3Móz 2:13)

Isten úgy rendelkezett, hogy az összes ételáldozatot meg kellett sózni. Elmaradhatatlan összetevő, nélkülözhetetlen „adalékanyag” volt tehát. Más szavakkal az ételáldozat só híján nem tökéletes, nem elfogadható Isten előtt. Bizonyos ételáldozatokat a papok fogyaszthattak el, de a só valószínűleg nem csupán arra szolgált, hogy az ő eledelük úgymond finom legyen. Tudjuk, hogy az áldozati rendszer minden eleme, a hozzá kapcsolódó cselekmény minden mozzanata önmagán túlmutat, bepillantást enged a mindenható Istennek az emberre vonatkozó terveibe, a megváltás folyamatába. Tehát a sónak is van valamifajta isteni értelmezése, amely által sokra kíván tanítani minket.

Vajon mire utalhat, ha

• „kötelező elem”, ha kihagyhatatlan,
• ha a feláldozandó bárány Isten Egyszülöttjére mutat, aki elveszi és hordozza a világ bűneit,
• ha az áldozatként megölt galamb a szelíd Megváltó jelképe,
• ha az ételáldozat egyik fajtájaként bemutatott árpa a Föld barázdáiba hullatott isteni gabonamagra utal, amely elhal és önmaga százszorosát termi, és így életet ad a világnak,
• ha a kenyér ugyancsak az „élet kenyereként” bemutatkozó Jézus Krisztust szimbolizálja…

Só szövetsége

Mondta az Úr Áronnak: Minden felemelt áldozatot a szent dolgokból, amelyeket az Úrnak áldoznak Izrael fiai, néked adtam örökkévaló rendelés szerint, és a te fiaidnak és leányaidnak, akik veled vannak; sónak szövetsége ez, örökkévaló az Úr előtt, neked és utódaidnak. (4Móz 18:19)

Ebben az esetben a só egyértelműen a rendelkezés örökkévalóságát, időbeni végtelenségét fejezi ki. Vagyis az Árontól származó papok kapják meg a választott nép felemelt áldozatait. Az Úr nem fogja megváltoztatni e parancsot, erre emlékeztetett a hozzáadott só, amely fizikai szerepe szerint tartósít.

Ugyanerre utal egy, a Dávid utáni királyok idejében elhangzó prófétai szó is:

• Vajon nem kellene-e meggondolnotok, hogy az Úr, Izrael Istene örökre Dávidnak adta a királyságot Izrael felett, só szövetsége által? (2Krón 13:5)

Ismét arról van szó, hogy Isten ígérete felöleli a választott nép történelmét, sőt túlmutat azon; megváltozhatatlan, örökre szól. Annak ellenére, hogy Dávid unokája, Roboám hamar méltatlannak bizonyult a királyi szolgálat ellátására, az Úr mégis megtartotta a korokon átívelő ígéretet:

• Nem töröm meg az én szövetségemet, és ami kijött az én számból, meg nem változtatom. Megesküdtem egyszer az én szentségemre, vajon megcsalhatnám-e Dávidot? Az ő magva örökké megmarad, és az ő királyi széke olyan előttem, mint a nap. Megáll örökké, mint a hold, és bizonyos, mint a felhőben lévő bizonyság. (Zsolt 89:35-38)
• Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk, és az uralom az ő vállán lesz, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének! Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége a Dávid trónján és királysága felett, hogy fölemelje és megerősítse azt jogosság és igazság által mostantól mindörökké. A seregek Urának buzgó szerelme műveli ezt! (Ésa 9:6-7)
• Íme, fogansz méhedben és szülsz fiat, és nevezed nevét JÉZUSnak. Ő nagy lesz, és a Magasságos Fiának hívják; és neki adja az Úr Isten a Dávidnak, az ő atyjának trónját. És uralkodik a Jákób házán mindörökké; és királyságának nem lesz vége! (Luk 1:31-32)

A három részletben az örökké szó ismétlődik leggyakrabban. Pedig Dávid unokájának uralkodása alatt és részben miatta kettészakadt az ország, majd pedig mindkét királyság eltöröltetett Asszíria, illetve Babilon hódítása következtében. Izrael és Júda története véget ért, Isten tervei azonban nagyobb szabásúak. A királyság, vagyis a Föld feletti uralom a jelenlegi zűrzavaros helyzet ellenére is a Mindenhatóé. Amikor Jézus elbúcsúzott tanítványaitól, ezt mondta nekik bátorításul: Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön… (Mt 28:18) Azért mondhatta ezt, mert Ő a megígért uralkodó, aki születése folytán, mint az Örökkévaló Fia egy végtelen idejű hatalom és birodalom birtokosa, és ezt a bűn időleges történelme sem tudja meghiúsítani. E bolygón az országok, királyságok – egyelőre – egymást váltják. Egyetlen nem akadt még, amelyik ne bukott volna meg. Hiányzik belőlük az állandóság, noha némelyek rettenetes eszközökkel, kegyetlen módon igyekeztek és máig igyekeznek hatalmukat megszilárdítani. Sem a pénz, sem a fegyverek, sem az erőszak legválogatottabb kínzószerszámai nem képesek konzerválni a hatalmat. A félelem nem összetartó erő, éppen ellenkezőleg; hiszen maga is erőszakot szül. Mindig magában hordozza az árulás csíráját.

Egyedül Jézus Krisztus uralma lesz állandó, bár alattvalóinak egy része jelenleg még a halandóság vagy a sír foglya. Kizárólag az önkéntes szereteten, az őszinte vonzalmon alapuló királyság működik fenntartható, „végtelenített” formában. Már Dániel tekercsében is olvasható a só szövetségeként felépülő királyságra vonatkozó ígéret:

• az Ő országa örökké fennálló ország, és minden hatalmasság neki szolgál és engedelmeskedik. (Dán 7:27)

Legyen bennetek só!

Legyen bennetek só és legyetek békében egymással! (Mk 9:50)

Jézus tanítványaihoz intézett felszólítása meglehetősen talányos, ha csak így önmagában tekintjük. Azonban sok egyéb ige a segítségünkre van, hogy egyértelműen azonosíthassuk, mire gondolt pontosan. Vegyük sorra azokat a bibliarészleteket, amelyek egyértelműen megvilágítják számunkra, mi/ki lakozik Isten gyermekeiben, akikben és akik által nem csupán a békés egymás mellett élés, hanem az Úr minden dicsőséges terve megvalósulhat:

• Isten királysága bennetek van. (Luk 17:21)
• Ha nem eszitek az ember Fiának testét és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek. (Ján 6:53)
• Az igazság ama lelkét: … ismeritek őt, mert nálatok lakik és bennetek marad. (Ján 14:17)
• Azon a napon megtudjátok majd, hogy én az én Atyámban vagyok, ti én bennem és én ti bennetek. (Ján 14:20)
• De ti nem vagytok testben, hanem lélekben, ha ugyan az Isten lelke lakik bennetek. Akiben pedig nincs a Krisztus lelke, az nem az övé. (Róm 8:9)
• Maradjatok én bennem és én is ti bennetek. Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt, csak ha a szőlőtőkén marad, úgy ti sem, csak ha bennem maradtok. (Ján 15:4)
• Ha bennem maradtok és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és meglesz néktek. (Ján 15:7)
• testetek a bennetek lakozó szent lélek temploma és nem a magatokéi vagytok. (1Kor 6:19)
• milyen nagy a pogányok között e titok dicsőségének gazdagsága, hogy bennetek van Krisztus, a dicsőségnek ama reménysége. (Kol 1:27)
• És az a kenet, amelyet kaptatok tőle, bennetek marad, és így nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket, hanem amint az a kenet megtanít titeket mindenre… (1Ján 2:27)

Csodálatos felsorolás, amelynek summázata: minden és mindenekben Krisztus! Isten királyi uralma, az örökkévaló élet, Jézus teremtő hatású szavai, a fűszerekkel elegyített olaj, azaz a kenet foglalata az élő Úr Fia. Ő lakik gyermekeiben, de nem testi-fizikai valójában, hanem egy egészen más minőségben, mint szellemi valóság. Ezt fejezik ki az igazság lelke, Isten lelke, Krisztus lelke összetételek. Tehát Jézus Krisztus az örökkévaló élet és szeretet sójává lett az emberiség számára. Ahogyan a hatalmas sótömböket apró kristályokra kell zúzni a felhasználás érdekében, úgy töretett meg Krisztus is az emberiség javára. Ahogyan a só szét- és beleszóródik az ételbe, majd pedig felolvad, úgy hatja át Krisztus annak lényét, aki befogadta Őt. A torzult, sérült jellem átalakulása a döntő bizonyítéka a „sóhatásnak”: a belső ember megújulása, a kiegyensúlyozott és gyümölcsöző egyéniség megjelenése a kegyelem lelkének bennünk meggyökerezett életét bizonyítja. A keresztény igaz jelleme nemesítőleg hat a környezetére is. A hittel és szeretettel átitatott példa kívánatossá teszi a Krisztus országához való csatlakozást.

Jézus halálának és feltámadásának lényege, illetve célja, hogy a Föld ismét a Mindenható birodalmának részévé váljon. A térhódítás azonban nem a szokványos földi eszközökkel történik. Pünkösd óta nem egyetlen, Máriától született testben, hanem „szétszóródva”, az emberi nemzetség egyes tagjait átjárva, gyermekeiben él tovább, míg a végső, isteni hatalomváltás, Jézus megkoronázása minden szem számára látható módon meg nem történik. Krisztus, vagyis a Messiás (az öröm olajával felkent Szabadító) maga a só: a békesség fejedelme, aki megtisztít, békét teremt és ízt, jó aromát ad az emberi életnek, örökkévalóságba nyújtva azt!

Mindenkit tűzzel fognak megsózni

Hogyan lehet az isteni só az életünk szerves részévé?

• Mert mindenkit tűzzel fognak megsózni és minden áldozatot sóval sóznak meg. (Mk 9:49)
• Aki nem születik újjá víztől és lélektől, semmiképpen nem mehet be az Isten országába. (Ján 3:5)
• Aki utánam jön, hatalmasabb nálam, ő szent lélekkel és tűzzel keresztel majd titeket. (Mt 3:11)
• Amikor eljött a pünkösd napja, mindnyájan együtt voltak, és az égből hirtelen nagy zúgás támadt, és betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd lángnyelvhez hasonlók jelentek meg előttük, amelyek elkülönültek, és mindegyikükre leszálltak. Ők pedig mindnyájan elteltek szent lélekkel és különféle nyelveken kezdtek szólni, amint a lélek adta nekik, hogy szóljanak. (Csel 2:1-4)

A tűz, amiről itt Jézus Krisztus beszélt tanítványainak nem más, mint a belőle származó lélek, az ő élete, amely betölti és újjáteremti, a Fiú képmására formálja Isten gyermekeit. A szent lélek az élet sója, az Úr személyes jelenvalósága az Őt hittel befogadókban. A Jézus feltámadása utáni ötvenedik napon a tűz lángjaihoz hasonló, látható és hallható formában érkezett Krisztus megígért ajándéka a várakozó tanítványokhoz. De nem csak ők kaphatták meg, hiszen azt mondta: mindenki tűzzel sózatik majd meg. Vagyis minden egyes keresztény a szent lélek keresztsége, majd pedig élő és átható jelenléte által itatódik át mennyei sóval. Ezt a sót lehetetlen túladagolni, és a szeretet konzerválószereként felkészít a mennyei világgal való folyamatos érintkezésre, az újjáteremtett Földön való lakozásra.

A Föld sója

Ti vagytok a föld sója; ha pedig a só ízetlenné válik, nem jó azután semmire, hanem hogy kidobják és eltapossák az emberek. (Mt 5:13)

Ahogyan Jézus Krisztus a világ világossága és az Őt befogadó tanítványok ugyancsak a világ világosságává válnak általa, ha bennük él, ugyanígy a só is kettős értelmű jelkép. Ahogyan az ételbe szórt és elkevert só feloldódva jó ízt ad, és fokozza az adott étel jellegzetes és egyedi aromavilágát, úgy hat Krisztus jelenléte gyermekeire. Azért árasztja ki rájuk és bensőjükbe kegyelmét, hogy eszközökké váljanak mások megmentésére. Jézus, mint az isteni szövetség sója vonzóvá, erőteljessé teszi a Vele szövetségre lépők lényét, életét. Ahogyan Krisztus lelke az ember belsejében munkálkodva fejti ki új minőséget eredményező hatását, úgy a Krisztust befogadó, Krisztussal átitatott földlakók is belülről, erőszakmentesen formálják a társadalmat, amelyben élnek. A bűn megannyi formájától mérgezett társadalom tagjai elvesznek megmentő befolyások híján. A személyes kapcsolatok, a barátságok sugározhatják Krisztus erejét, az evangélium átalakító örömét. Egyetlen keresztény hatása is felmérhetetlen. A legkisebb sókristály is tökéletes szerkezetű és tökéletes hatású, és ugyanazon összetevőket tartalmazza, mint a legnagyobb sótömb. Szervezetünk halott só nélkül. Lényünk halott Krisztus nélkül, a társadalom halott Krisztus sója nélkül.

Egyetlen falat után megállapítható, hogy az adott fogás sótlan-e. Az ízetlenség eltitkolhatatlan. Amennyiben a só ízetlenné válik, nem só többé, hiszen ehhez az összetevők (a nátrium és a klór) közötti ionos kötés bomlása szükséges. Ha Jézus hiányzik belőlünk, semmirevalók vagyunk: rettenetes igazság ez. Ahol Krisztus nincs jelen, ott hiányzik a szeretet, az öröm, a békesség. Ott csupán az önzés, gyűlölet és kegyetlenség uralkodik. Az egyetlen, de leghatékonyabb megoldás: Legyen bennetek só! Kizárólag az Ő jelenléte eredményezhet békés, sőt örömteli egymás mellett élést, s ezzel párhuzamosan az emberi sorsok gyökeres átalakulását.

Ízes beszéd

Beszédetek mindenkor kellemes legyen, sóval fűszerezett; hogy tudjátok, hogyan kell kinek-kinek megfelelnetek. (Kol 4:6)

Az ízes, vagyis élettel teli beszéd titka szorosan kapcsolódik a fentiekhez:

• a ti Atyátoknak lelke az, aki szól bennetek. (Mt 10:20)
• Krisztusnak beszéde lakozzék bennetek gazdagon minden bölcsességben. (Kol 3:16)
• A beszédeket, amelyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, aki én bennem lakik, cselekszi e dolgokat. (Ján 14:10)
• aki beszédben nem vétkezik, az tökéletes. (Jak 3:2)

Akiben Krisztus lakozik, az abban a kiváltságban részesülhet, hogy Jézus csodatermő, életváltoztató szavait szólja! Róla pedig azt olvassuk, hogy

• kedvesség ömledezett ajkairól (Zsolt 45:3)
• Isten bölcs nyelvet adott nekem, hogy tudjam erősíteni a megfáradtakat beszéddel. (Ésa 50:4)
• Szám minden beszéde igaz, nincs benne hamis vagy csalárd dolog. (Péld 8:8)

Aki Krisztus szavait szólja, az a mennyei Atya szavait szólja és az Ő tetteit valósítja meg. Jézus beszédei az igazság, a bölcsesség és a szeretet salakmentes ötvözetei, melyek nyomán élet fakad. Felüdítik a szomjazót, megvigasztalják a szomorút, reményt adnak a reménytelennek, örömet árasztanak a keserűség helyett, békességet a félelem helyett. Ha ilyen beszédeket akarsz hallani, és ha magad is ilyen szavakat szeretnél szólni, akkor beszélgess gyakran Krisztussal, és valósággá lesz a legnagyobb csoda:

• lelkem, amely rajtad nyugszik és beszédeim, melyeket szádba adtam, el nem távoznak szádból és utódodnak szájából, és utódod utódainak szájából, így szól az Úr, mostantól mindörökké! (Ésa 59:21)

Egy csésze só

És mondták a város [Jerikó] férfiai Elizeusnak: Íme, e város jó lakóhely volna, amint, uram, magad is látod; de a vize ártalmas, és a föld gyümölcsét meg nem érleli. És mondta [Elizeus]: Hozzatok nekem egy új csészét és tegyetek bele sót! És elhozták neki. Ő pedig kiment a forráshoz, és beleszórta a sót és ezt mondta: Ezt mondja az Úr: meggyógyítottam e vizeket; nem származik ezután azokból halál és terméketlenség. És egészségesekké lettek a vizek mind e mai napig, Elizeus beszéde szerint. (2Kir 2:19-22)

Jerikó városa Elizeus idejében már régóta elátkozott város volt. Józsué vezetésével, Isten utasításai szerint hódították meg Izrael törzsei a honfoglalás egyik első lépéseként. (ld. Józsué könyve 6. fejezete) Kegyetlen és bálványimádó város volt, amelyik lázadó módon be- és elzárkózott a Mindenható oltalma alatt álló izraelitáktól, noha mindenről pontosan tudtak: ismerték az egyiptomiakon esett csapásokat, a vándorlás idején végbement isteni csodákat, mégsem tértek át az Örökkévaló imádatára. Józsué szavai a felperzselt város romjai felett hangzottak el és hosszú évszázadokra lakatlanná tették még a környékét is. Jézus Krisztus földi szolgálata során azonban már a pálmafák városának nevezték, és üde oázis, ennek következtében pedig egy nagy lélekszámú, jelentős kereskedelmi csomópont volt. A település történetének fordulatát éppen ez, az Elizus szavai nyomán végbement esemény jelenti, amelyet akár az evangélium képies megfogalmazásaként is olvashatunk.

Igazából minden település – hosszú távon – lakhatatlan állandó, iható vizű forrás hiányában. Bármilyen jók a földrajzi fekvésből, a bányászható nyersanyagokból, az éghajlatból fakadó adottságok és lehetőségek, ha nincs ivóvíz, akkor élet, növekedés, szaporodás sem lesz tartósan az adott helyen. Elizeus próféta, aki Illést követte a szolgálatban, készségesen segítségére sietett az ott lakóknak. De amit parancsolt és tett, az több mint különös. Nem mutatta meg, hol ássanak egy új forrás után kutatva, noha ez – emberi meggondolás alapján – eredményre vezethetett volna.

Az ihatatlan, mérgező összetételű vízforrás a bűnnel átitatott emberiség jelképe, amely Jerikóhoz hasonlóan önmaga pusztulását munkálja. Isten emberének „receptje” három összetevőt tartalmazott: egy új csésze, benne egy adag só, illetve az Úr gyógyulást kihirdető szava. Nyilvánvaló, hogy önmagában sem a csésze, sem a só, de még a kettő együtt sem eredményezheti a víz megédesülését. Ugyanakkor mindegyik alkotórész ugyanazon orvosság egy-egy lényeges tulajdonságát mutatja be, a próféta cselekedetei pedig a közöttük fennálló kapcsolatot.

• az új csésze: nem más, mint az új, tökéletes Ember, aki a Krisztus:
  • és öltözzétek fel az új embert, amely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben. (Ef 4:24)
  • öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust. (Róm 13:14)
  • Az első ember, Ádám élőlénnyé lett, az utolsó Ádám pedig megelevenítő Lélekké. … Az első ember a föld porából lett, a második ember, az Úr a mennyből való. (1Kor 15:45)
• a csészében levő, pár dekagrammnyi só, amelyet a próféta a forrás vizébe szórt: a fentiek alapján már egyértelmű, hogy Krisztusra, az eljövendő Messiásra utal, akiben új élet forrása fakad az emberiség számára.
• A próféta hittel kimondott szavai, amelyek magának Istennek az újjáteremtő zárószavai: múlt idejűvé teszik a megtisztítást, véglegessé a vízminőség feljavítását, alkotóelemeinek megváltoztatását, és a jövőre nézve áldott termést ígérnek:
• Mert Ő szólt és meglett, parancsolt és előállott. (Zsolt 33:9)
• a világ Isten beszéde által teremtetett. (Zsid 11:3)
• Jézus pedig könyörültre indult és kezét kinyújtva megérintette, ezt mondva: Akarom, tisztulj meg! (Mk 1:41)

Az isteni eredetű szavak isteni cselekedetekkel kéz a kézben járva eredményeznek teljes átalakulást: semmiből világokat, rosszból jót, betegségből egészséget, gyötrelemből boldogságot teremtenek.

Ez a forrásgyógyító csoda általános érvényű örömhírt hordoz: Jézus, mint Istenfia és Emberfia szó szerint mindenünkké lett. Megtöretett és beleszóratott az emberiség életének keserű forrásába, hogy ne halál, hanem örökké tartó élet fakadjon általa. Mindenkit meg akar kínálni vele. Hívja-várja a sótlan, kiszáradt életű embereket:

• Aki szomjas, jöjjön hozzám és igyon! Aki hisz bennem, amint az Írás mondta, élő víz folyamai áradnak annak belsejéből. (Ján 7:37-38)
• Aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert az a víz, amelyet én adok, örök életre buzgó víz forrása lesz benne. (Ján 4:14)