- És felelvén a főpap mondta neki: Az élő Istenre kényszerítelek, mondd meg nekünk, te vagy-e a Krisztus, az Isten fia? Mondta neki Jézus: Te mondtad. Sőt, mondom nektek: Mostantól meglátjátok az embernek fiát ülni az Isten hatalmas jobbján, és eljönni az ég felhőiben. Ekkor a főpap megszaggatta ruháit és mondta: Káromlást szólt! Mi szükségünk van még bizonyságokra? Íme, most hallottátok az ő káromlását. Mit gondoltok? Azok pedig így feleltek: Méltó a halálra! Akkor szemébe köpdöstek és arcul csapkodták őt, némelyek pedig botokkal verték, mondván: Prófétáld meg nekünk, Krisztus, kicsoda üt téged? (Mt 26:63-68)
- És láttam a trónon ülő jobb kezében egy könyvet, amely belül tele volt írva, és kívül le volt pecsételve hét pecséttel. És láttam egy erős angyalt, aki hangosan kiáltotta: Ki méltó arra, hogy felnyissa a könyvet és feltörje a pecsétet? És senki sem akadt, sem mennyben, sem földön, sem a föld alatt, aki felnyithatta volna a könyvet és feltörje a pecsétet. (…) Nagyon sírtam, mert senki sem volt méltó, hogy felnyissa a könyvet és beletekintsen. De a vének közül az egyik így szólt: Ne sírj! Íme, győzött a Júda törzséből való oroszlán, a Dávid gyökere, hogy felnyissa a könyvet és annak hét pecsétjét. És láttam a trón és a négy élőlény közepette egy Bárányt állni, mint megöletettet, hét szarva és hét szeme volt: az Istennek hét lelke, amelyet elküld az egész földre. Jött és elvette a könyvet a trónon ülő jobb kezéből. És amikor a könyvet elvette, a négy élőlény és a huszonnégy vén leborult a Bárány előtt. Mindegyiküknél hárfa volt és füstölőszerrel telt aranycsésze: ezek a szentek imádságai. És új éneket énekeltek: Méltó vagy, hogy elvedd a könyvet és felnyisd annak pecsétjeit, mert megöltek, és véreddel váltottál meg minket Isten számára minden törzsből és nyelvből, népből és nemzetből. És Istenük számára királysággá és papokká tetted őket, és uralkodni fognak a földön. És láttam: Sok angyal állt a trón, az élőlények és a vének körül – számuk tízezerszer tízezer és ezerszer ezer –, amint hangosan ezt kiáltották: Méltó a megölt Bárány, hogy övé legyen az erő és a gazdagság, a bölcsesség és a hatalom, a tisztesség és a dicsőség, és az áldás! És hallottam, hogy minden teremtmény, ami csak a mennyben, a földön, a föld alatt és a tengerben él, ezt mondta: A trónon ülőnek és a Báránynak áldás és tisztesség, és dicsőség és hatalom örökkön örökké! És a négy élőlény azt mondta: Ámen! És a vének leborultak és imádták Őt. (Jel 5:1-14)
Mindkét részletben Jézus Krisztus a főszereplő, sorsáról döntenek – teremtményei. A kulcsszó mindkét jelenetben: méltó. E szó azt jelenti: megérdemel, megszolgált valamilyen jutalmat vagy büntetést. Mire méltó, mire ítéltetik Isten Fia a világegyetem színpadán?
Az első, földi kihallgatás során maga a főpap, aki szerepét tekintve Jézus Krisztus előképe, modellje volt, teljesen jogtalan módszerrel kényszerítette Őt, hogy önmaga ellen valljon. A nyilvánvaló igazságot hallva a Szanhedrin kimondta az ítéletet, amelyet három és fél éve forgattak a szívükben: Halálra méltó! Azaz nem méltó az életre, nincs joga tovább élni… Vagyis megérdemli, megszolgálta a halált. Ő, aki kizárólag jót tett: gyógyított, tanított, csodát csodára halmozott az emberiség megmentése érdekében. A kárhoztató ítélet elszabadította az addig visszafojtott indulatokat: nemcsak lelkileg, hanem testileg is gyötörni, kínozni kezdték áldozatukat, Megváltójukat. A köpések, pofonok, ütések a lealjasodott emberiség üzenetei voltak a Teremtő felé. Jézus szótlanul tűrte mindezt, mint a vágóhídra hurcolt bárány. Ez a halálos ítélet Sátán foglyainak szájából hangzott el: a Nagytanács jelenlévő tagjai médiumává lettek a gonosznak, Isten esküdt ellenségének. Elítélték Isten Fiát, mint hamis prófétát, a római hatalommal pedig végrehajtatták az ítéletet, a keresztre feszítést, az egyik legkegyetlenebb halálnemre kárhoztatva az élet fejedelmét. Mivel Istentől elidegenedtek, elszakadtak a szeretet forrásától, ezért a jóságnak egyetlen szikrája sem tudott bennük megnyilatkozni.
A mennyei jelenetben nem töviskorona készül. Halhatatlan, szent lények sokasága, angyalok seregei, közöttük huszonnégy ember (!) borul le a megöletett Bárány és Atyja előtt. A gonoszság látszólagos diadala a Golgotán valójában a gonoszság megpecsételése volt, egyben az örökkévaló szeretet diadala. Dávid gyökere, Júda oroszlánja, a megölt Bárány – e képek mind egyetlen személyt jelölnek: Jézust, a feltámadott Krisztust:
- Noha teremtőnk (ld. Kol 1:16), a Dávid házából való Máriától emberré születve, mint utolsó Ádám szállt harcba a Föld feletti uralom visszaszerzéséért. Az engedelmesség Embere volt és maradt örökre. Visszaadta azt a méltóságot, amely elveszett a kígyó szavainak engedve: az újjáteremtett Föld királyok és papok lakhelye lesz.
- Az arnion görög szó kicsinyítő képzővel van ellátva. Nem egyszerűen juhot, hanem báránykát, szeretett barikát jelent: Isten egyetlen, kedves és szerelmes Fiát, akit odaadott az univerzum békéjének helyreállítása érdekében. A szelíd, kezes juhocska alázatos, zokszó nélküli szenvedése bizonyítéka Isten jóságának és árnyéktalan szeretetének. Vére forrása egy új életnek, egy új kapcsolatnak, egy megronthatatlan jövőnek.
- Az oroszlán halált megvető bátorságával vállalta a küzdelmet az ordító oroszlánként pusztító Sátánnal. Szembenézett a testi-lelki gyötrelmek legnagyobb mélységeivel, de nem maradt a halál foglya, hanem győztes, hatalmas védelmezője és pártfogója lett minden benne bízó gyermekének.
Pontosan a kereszt tette Jézust méltóvá arra, hogy vállain nyugodjon a hatalom: a halál elszenvedéséért dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg, hogy az Isten kegyelméből mindenkiért megízlelje a halált. (Zsid 2:9)
Győzelme célja – az egyik vén szavai szerint – a hét pecséttel ellátott tekercs felnyitása: a könyvé, amely vád- és védirat egyben. A fellázadt kérub vádjaival szemben tökéletes bizonyítékokat szolgáltatott az egész világegyetem számára Isten igazságos szeretetének igazolására. Ez az a könyv, amelybe angyalok vágyakoznak beletekinteni, hiszen az Úr bölcs tervének, a Földön működő egyháznak történetét tartalmazza. Feltárulása után senkiben nem marad kétség afelől, hogy a BÁRÁNYka méltó nem csupán a pecsétek feltörésére, hanem végül az erő, a gazdagság, a bölcsesség, a hatalom, a tisztesség, a dicsőség és az áldás elnyerésére is. Kétség nélkül méltó az imádatra Isten, mindenek Atyja és mindenek fenntartója, a Fiú.
Méltónak ítéljük-e Jézust már most is, életünk minden egyes percében arra, hogy övé legyen ne csak a hatalom, hanem a dicsőség is? Életre vagy halálra méltó az, aki Megváltott minket?