Miért?

Mária ellenállhatatlanul szerette Jézust. Engedélykérés nélkül fogott hozzá az ajándékozási terv végrehajtásához, nem kérdezett senkit, amikor a vásárlásról és a kivitelezésről döntött. Úgy is fogalmazhatjuk, hogy nem tanácskozott testtel és vérrel (Gal 1:16), hanem átadta magát az isteni késztetésnek. A természetes szégyenérzetet felülírta benne a bizalom, hogy az, akit meg akar ajándékozni, nem fogja megalázni, nyilvánosan megszégyeníteni, sem pedig elküldeni. Eddigi tapasztalatai, a Jézussal való kapcsolata alapján tudta, hogy megteheti, amit elhatározott. Otthona gyakran volt szállás és menedék Jézus számára. A bátyja barátja az ő barátja, Lázár feltámasztója az ő orvosa is. Azokkal a férfiakkal szemben, akik a múltat jelentették, akik csak kihasználták, ugyanakkor megvetették, Őbenne olyan férfit ismert meg, akit egészen más légkör vett körül. Szeretetet, tiszteletet, igazi megértést, tapintatot, segítőkészséget, békességet árasztott. Igaz és tiszta Ember volt, aki nem akart tőle semmit. Az egyetlen, akiben soha nem kellett csalódnia.

Jézus nem elvenni, hanem adni akart: Mária az Ő lábainál ülve az élet szavait hallhatta, amelyek reményt és új jövőképet adtak. Nemcsak neki, hanem sok ismerősnek, rokonnak, barátnak ott Bethániában. Mária látta a csodákat, a gyógyulásokat, Simon visszatérését az élők közé. Az elmúlt évek alatt megismerte Jézus állhatatosságát, hiszen hétszer küzdött érte, hogy végleg megtisztulhasson és megszabadulhasson. Végigszenvedte Mártával együtt Lázár haldoklását, temetését, a gyász sötétségét. Jézus volt az, aki felülírta a szokásos földi forgatókönyvet. A Mester látszólagos közönye a nővérek fájdalma iránt, késlekedése végül örömöt és hihetetlen fordulatot hozott hármójuk életébe. Lehetetlennek tűnt Mária számára elfelejteni az életadó tetteket, amelyek gyökeresen átalakították és új alapokra helyezték a sorsát. Lehetetlen volt köszönet nélkül hagyni a sok jót, amit kapott. Lehetetlennek tűnt Isten Fiát ajándék nélkül elengedni Jeruzsálembe.

Könnyek, csókok, olaj

Mi oka lehetett sírni Máriának ott, Jézus lábainál? Nyilván figyelemmel követte a beszélgetéseket, amelyekben szó esett a közelgő halálról. Részvét és félelem fogta el… Hogyan volna ez lehetséges? Miért kellene a mennyei Fiúnak meghalnia? Hallhatta a tanítványok reménykeltő szavait: Jeruzsálemben a rég várt királyság felállítása örömöt fakasztott benne. Bár nem tudta, hogy nem trón, hanem kivégzésre szolgáló kereszt lesz az isteni honfoglalás eszköze, a boldogság is könnyeket csalt a szemébe. Jézus király lesz!

Mindezeken túl hálás volt a szeretetéért, amivel megajándékozta, a bocsánatáért, amely fölemelte, a fényért, amellyel betöltötte otthonukat, az új célokért, amelyekért ezentúl fáradozhatott. Öröm és bánat, fájdalom és boldogság – a könnyek forrásai. Jézus előtt nem kellett szégyellnie magát, hiszen Ő volt a fájdalmak férfija, a betegségek és könnyek ismerője. Lázár sziklasírja előtt állva saját könnyein keresztül láthatta az emberi hitetlenség és gyűlölet miatt könnyező Krisztust.

Mária csókjai Jézus lábait érték. Még soha senki nem fejezte ki így a Megváltó iránti odaadását, kötődését, háláját. Ez az alázat olyan foka, amely mögött a feltételek nélküli szeretet és köszönet állt. Aki nem tud a szívben és a gondolatokban olvasni, az akár túlzó tolakodásnak, tapintatlanságnak tekinthette ezt a meglepő lábmosási módot. Jézus azonban megengedte és nem szégyellte, hanem elfogadta ezt a különleges szolgálatot. Megértette az indítékokat, jobban mint maga az asszony. Mária engedelmeskedett Isten késztetésének, és nem számolgatta előre a lehetséges következményeket. A szeretet csókjai Jézus gyengéd szíve számára kétségkívül az egyik utolsó örömforrást jelentették szenvedései előtt.

Az illatos olaj, amely Istenfia lábára és fejére ömlött, Mária összes kincse volt. Talán soha többet nem vásárolt ilyen luxuscikket élete során. De a számára legkedvesebb Lényt lepte meg vele – pontosan a kellő pillanatban.

Mária ajándéka ma

Jézus Simonhoz intézett magyarázó szavai szerint a lábmosás, a csók, az olaj az akkori hétköznapok és kapcsolatok megszokott velejárói voltak. A nyílt közösségvállalás, a szeretet, az összetartozás kifejezőiként és erősítő kapcsaiként szolgáltak. Közös vonásuk a fizikai közelség, az intimitás, a testi közelség. Bennük rejlik a gondoskodás a fáradt lábak megtisztításáról és felüdítéséről. A tiszteletadás és elismerés, a másik előtti alázatos meghajlás, az adott személy megbecsülése – mind-mind benne foglaltatik az olajjal való megkenésben, a csókkal való köszöntésben.

Nyilvánvaló, hogy Jézussal ugyanezt mi már nem tehetjük meg. Krisztus teste ezután nem sokkal megtöretett, majd pedig dicsőséges formát öltött. Többé nincs szüksége földi gondoskodásra és tiszteletadásra. De akkor – túl az előző tanulmányban már említetteken – mi az értelme és jelentősége számunkra? Milyen gyakorlati haszna van a mai olvasónak abból, hogy ez az alázatos gesztus az evangélium része lett?

Testvérek egységben

Dávid egyik zsoltára, amelyet a Jeruzsálembe tartó zarándoklat során, a szent városba vezető lépcsőkön felfelé haladva énekeltek Isten választottai, némi támpontot adhat a megfejtéshez:

Íme, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor a testvérek egységben együtt laknak!
Olyan, mint a drága olaj a fejen, amely aláfolyik a szakállon,
az Áron szakállán, amely lefolyik köntöse peremére;
Mint a Hermón harmata, amely leszáll Sion hegyeire.
Csak oda küld áldást az Úr és életet örökké! (Zsolt 132: 1-3)

A fűszerekkel illatosított olajat, amely Dávid énekében az első hasonlító elem, Isten rendelése szerint az első és minden további főpap, továbbá a papok, próféták és királyok fejére kellett önteni. Még a szent sátrat és annak minden kellékét is ezzel az olajjal szentelték fel az istentisztelet céljaira. (ld. 2Móz 40:9-15) A kenet az Úr mindent betöltő és átalakító szent szellemét jelképezte. Az isteni erő kiáradása tette lehetővé, hogy az illető valóban a mennyei elveket képviselje a nép előtt az áldozatbemutatáskor, az ítélethozatal során, a csatákba vonulva. Érdekes képet használ a zsoltáríró: az olaj, amelyet Mózes Áron fejére töltött, a gravitáció törvényének engedelmeskedve végigfolyt az arcán, a szakállán, lecsordult a főpapi ruházaton, le egészen a köntös alsó szegélyéig, ahol apró gránátalmák és aranycsengettyűk váltogatták egymást. (2Móz 39:25-26)

A hasonlatban a második hasonlító elem a Hermonról Izrael területére ereszkedő harmat. A Hermon hegységet az arabok Fehérhajú hegynek nevezték. Messziről látszik ugyanis hófödte vonulata, amely közel 30 km hosszan nyúlik el ÉK-DNY-i irányban. A csonkakúp formájú hegynek három csúcsa is van, amelyek közel 3000 magasba nyúlnak. Az onnan érkező esőfelhők, a harmat ugyanolyan jelentéssel bír, mint az olaj: Krisztus ereje, hatalma, szeretetének tulajdonságai. Nélküle nincs igazi élet: Ismerjük hát el, törekedjünk megismerni az Urat! Az ő kijövetele bizonyos, mint a hajnal, eljön hozzánk, mint az eső, mint a késői eső, amely megáztatja a földet. (Hós 6:3)

Áron, az első főpap, Jézus Krisztus tökéletlen emberi alakmása volt. Az általa viselt ruházat minden darabja a Megváltó tökéletességének egy-egy részletét mutatta be. A gránátalmák Isten szellemének gyümölcseit ábrázolják: jóság, hűség, szelídség, könyörületesség… (ld. Gal 5:20) A csengettyűk az igazság és ítélet szavát szólaltatták meg, amelyről Jézus ezt mondta: Az én beszédeim szellem és élet. (Ján 6:63)

Jézus kereszten megtöretett teste az ő Földön maradt testét, azaz földi testvéreit (is) jelképezi. Az atyafiak, azaz a testvérek, a világból kihívottak – szokásos elnevezésével az egyház – Krisztus tulajdon testét alkotják. Az egyes személyek kettős értelemben is tagok: mint a közösséghez tartozó megváltott szentek, és átvitt értelemben, mint egy egészségesen működő isteni-emberi test testrészei.

A test csakis akkor eleven, ha minden testrész a helyén van, ha közöttük zavartalan a kapcsolat, ha folyamatos a vér- és tápanyagáramlás, ha a fej, az agy, vagyis maga Krisztus az összes terület felett korlátlan uralmat gyakorolhat. A test akkor tölti be szerepét, ha minden szerv és testrész az eredetileg neki szánt funkciót látja el és harmóniában szolgálják egymás szükségleteit, támogatják egymás növekedését.

Az alácsorduló olaj az egész testen végigfut, azt átjárja, megeleveníti, isteni élettel tölti be, és mintegy megszólaltatja a csengettyűk és gránátalmák sokaságát, azaz Jézus földi testének tökéletességét.

Dávid e rövid zsoltára Jézus Krisztus testvéreinek szeretetben való egységét hirdeti, mint a mennyei Atya örök érvényű áldásainak zálogát. Ennek az egységnek döntő jelentősége van a történelem lezárása szempontjából. Isten terve és álma, hogy legyen egy nép, amelynek tagjai Krisztus tökéletességét mutatják be a világmindenség előtt. Isten terve és álma a döntő bizonyíték megteremtése annak érdekében, hogy Jézus korlátlan Föld feletti uralma szemmel látható és igazolható legyen.

Jézus búcsúzóul ezeket mondta tanítványainak:

• Új parancsolatot adok nektek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok. (Ján 13:34-35)
• De nemcsak érettük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő beszédükre hisznek majd én bennem; hogy mindnyájan egyek legyenek; amint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk: hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. És én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, amiképpen mi egy vagyunk. Én ő bennük, és te én bennem: hogy tökéletesen eggyé legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, amiként engem szerettél. (Ján 17:21-23)

A Jézus által oly nagyon áhított egység nem jöhetett létre sem a bethániai vacsora alkalmával, sem pedig az utolsó pászkavacsora során. Ez a tökéletes szeretetegység kizárólag a szent szellem utolsó kitöltése után valósulhat meg. A pünkösd óta eltelt évszázadok alatt Isten számtalan szolgája által szólt a világhoz, de a tökéletes egység az emberi szívek sokasága között eddig még nem lett láthatóvá. Ennek kimunkálásában kulcsszerepe van/lesz Mária tetteinek: Ha majd Jézus gyermekei olyan hálás odaadással szeretik Őt, mint a bethániai asszony, akkor nem egymás vádlói lesznek, hanem egymásban Jézust szolgálják, és ugyanolyan gondoskodással fordulnak egymás felé, ahogyan maga Krisztus táplálja és gondozza a világból kihívott gyermekeit. És akkor jön a vég, amely egyben boldog kezdete a vég nélküli szeretetáradásnak…