1. Elégedetlen világ

A mai világban tartós elégedettségről beszélni csaknem illúzió. Legfeljebb az oly divatos „fogyasztói elégedettség” szókapcsolat jut eszünkbe róla – de nem tudom, látjuk-e a mögötte húzódó kibékíthetetlen ellentétet? Egy fogyasztó valójában soha nem lehet elégedett – hiszen a folyton megújuló kínálat éppen arra sarkallja, minden felmérés azt szolgálja, hogy mindig a legújabb, legkényelmesebb, legdivatosabb, legmodernebb, legfinomabb termékre vágyakozzon – mert ez jár neki. S ezzel végső soron hozzájárul a termelés fokozásához, a kereskedők meggazdagodásához, a környezet kizsákmányolásához és szennyezéséhez, illetve egy olyan szerepbe kényszerül, amely önzésén, hiúságán, énjén alapul – és a pénztárcáját veszi célba. A pénz megszerzése – akár kereskedés, akár szellemi vagy fizikai munka révén – felemészti az ember energiáit. Marad-e ideje mindazon dolgok, tárgyak, szolgáltatások élvezetére, amelyek miatt élete nyolcvan százalékát robotban töltötte? S ha igen, elmondhatja-e magáról, hogy elégedettség és tartós öröm a része, nem kíván-e újra újabbat és jobbat?

Jose Mujica, akit 2010-ben választottak meg Uruguay köztársasági elnökének, állítólag a „világ legszegényebb elnöke”. Fizetésének 90 %-át karitatív célokra fordítja, csupán 10 %-át tartja meg, mert ez felel meg ott egy átlagos munkás bérének. A mandátuma lejárta után járó tiszteletdíjból iskolát fog építtetni. Nem költözött be az elnöki palotába, azt fenntartja a hajléktalanok számára arra az esetre, ha betelnek a számukra fenntartott szállók. Egy farmon dolgozik a feleségével, és minden vagyona összesen három traktor és egy régi személyautó.

Azoknak, akik őt szegénynek nevezték, ezt üzente: „Szegény az, akinek semmije sincsen, vagy túl sokat akar. Én nem szegénységben élek, hanem képes vagyok bizonyos dolgokért egyes dolgokról lemondani, és nincsenek nagy igényeim. A börtönben rájöttem, hogy rengeteg fölösleges problémát gyártottam saját magamnak. Szabadnak lenni annyit jelent, hogy az ember a lehető legtöbb időt azzal tölti, amivel igazán szeret foglalkozni. Persze ehhez rengeteg időre van szükség. Ha sokat fogyasztanék, és nagy igényeim lennének, az egész életemet arra pazarolnám, hogy pénzt gyártsak az igényeim kielégítésére, így pedig nem lenne időm szabadon élni.” Jose Mujica elnök szerint „a boldogság két-három dologról szól, amelyek nem változtak Homérosz óta: a szeretet, a gyerekek, a jó barátok…”

Talán nem véletlen, hogy 2010-ben, egész Dél-Amerikában az uruguayiak voltak a legelégedettebbek a demokrácia működésével…

Érdemes idéznünk még néhány gondolatot beszédéből, amelyet 2012-ben, Rio de Janeiroban, az ENSZ által szervezett és a fenntartható fejlődésről szóló, „Rio +20” címet viselő, világméretű tanácskozáson mondott el: „Mi történne ezzel a bolygóval, ha Indiában az emberek családonként annyi autóval rendelkeznének, mint a németek? Mennyi oxigén maradna nekünk, hogy belélegezhessük? Van a világon jelenleg annyi erőforrás, ami lehetővé teszi, hogy hét vagy nyolc milliárd ember ugyanolyan fogyasztási szintet és pazarlást élvezhessen, mint a leggazdagabb nyugati társadalmak?

Mert nem azért jöttünk erre a bolygóra, hogy egyszerűen csak fejlődjünk, tekintet nélkül minden másra. Azért jöttünk erre a bolygóra, hogy boldogok legyünk. Mert az élet rövid és egy pillanat alatt véget ér. És egyetlen anyagi dolog sem olyan értékes, mint maga az élet. De az élet úgy csúszik ki az ujjaink közül, hogy dolgozunk, folyton csak dolgozunk, csak azért, hogy még többet fogyaszthassunk. A fogyasztói társadalom a motor, hiszen végül is, ha a fogyasztás leáll, a gazdaság megbénul, ha pedig a gazdaság leáll, a stagnálás kísértete jelenik meg mindenki előtt. Pedig éppen a túlfogyasztás az, ami a bolygóra veszélyes. Ezt a túlfogyasztást pedig úgy tudják fenntartani, hogy rövid ideig használható termékeket gyártanak, mert úgy sokat lehet eladni. Fenn kell tartanunk a „használd és dobd el!” civilizációt, így aztán egy gonosz csapdába kerülünk. Ezt nem folytathatjuk a végtelenségig, nem irányíthat bennünket a piac, épp ellenkezőleg, nekünk kell uralnunk a piacot.

Alázatosan azt mondom, amit a régi gondolkodók, Epikürosz, Seneca és az ajmara indiánok: nem az a szegény ember, akinek kevés vagyona van, hanem az, akinek a végtelenségig többre van szüksége, és a végtelenségig többet és többet kíván.

Rá kell jönnünk, hogy nem a vízkészletek válságos helyzete és a környezet elleni erőszak a válság igazi oka. Az igazi ok az a civilizációs modell, amelyet mi hoztunk létre. Az életmódunkat kell felülvizsgálni.

A fejlődés nem lehet a boldogság ellentéte. Az emberi boldogságot kell szolgálnia, a Föld szeretetét, az emberi kapcsolatokat, a gyermekek nevelését, barátságok ápolását, az alapértékek őrzését. Pontosan azért, mert ez a legértékesebb kincsünk: a boldogság.”

2. Kívántok valamit és nincs nektek…

Vajon miért került az emberiség a fogyasztás és a telhetetlenség csapdájába? A Biblia kristálytiszta válaszokat ad e tekintetben is: Az ember Istentől, Teremtőjétől elszakadt állapota nem biztonságos állapot; áthatja az élet féltése, az önzés gondolkodásmódja. Mindenki elsősorban saját boldogságát, szükségleteit, kívánságait akarja betölteni, és a többiekkel – jó esetben – nem törődik. Rosszabb esetben erőszakkal vagy fondorlattal megszerzi a – többnyire – másik ember birtokában lévő dolgokat, legyen az pénz, autó, szép nő, hatalom, valamilyen ismeret, tudás, erőforrás stb. Vagyis a vágyak, kívánságok vezérlik az ember gondolatait, és minden kívánsága újabbakat szül:

„Mint a sír és a pokol meg nem elégednek, úgy az embernek szemei meg nem elégednek.” (Péld 27:20)

„Honnét vannak háborúk és harcok közöttetek? Nem a ti kívánságaitokból, amelyek a ti tagjaitokban vitézkednek? Kívántok valamit, és nincs nektek: gyilkoltok és irigykedtek, és nem nyerhetitek meg; harcoltok és háborúskodtok; és nincsen semmitek, mert nem kéritek. Kéritek, de nem kapjátok, mert nem jól kéritek, hogy kívánságaitokra költsétek azt.” (Jak 4:1-3)

„mindenki kísértetik, amikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága. Azután a kívánság megfoganván, bűnt szül; a bűn pedig teljességre jutván halált nemz.” (Jak 1:14-15)

„Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértésbe meg tőrbe és sok esztelen és káros kívánságba esnek, melyek az embereket veszedelembe és romlásba merítik. Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogva némelyek eltévelyedtek a hittől, és magukat átszegezték sok fájdalommal.” (1Tim 6:10)

A pénz szerelme a bálványimádás egyik legsúlyosabb és leggyakoribb formája jelenleg. Jézus korában Mammonnak nevezték, de ugyanolyan romboló hatása van az ember személyiségére, mint egykor. „Szerelemről”, vagyis szenvedélyes behódolásról van szó – a pénztől és a szerencsétől várja sok millió ember sorsa jobbra fordulását. Kegyeinek elnyerése érdekében hajlandók még a meglévő keveset is feláldozni; az értékes talentumokat, időt, értelmet, tehetséget megszerzésére fordítani. Talán nem nyilvánvaló, de épp az élet lényegéről fordítja el az emberek figyelmét, a látható civilizáció tárgyaihoz köti tekintetüket, és sokan olyan kényszerpályára lépnek, amelyből csak isteni csoda révén lehet szabadulni. Ez a kívánságvezérelt, állandóan sóvárgó állapot irigységet, békétlenséget, boldogtalanságot, függőséget, háborúkat, végső soron pedig halált eredményez – családi, munkahelyi, országos és világszinten egyaránt. Valóban boldog és tartósan elégedett leszek, ha – akár hitelfelvétel árán is – megvettem magamnak a legújabb mobiltelefont, a legdivatosabb kosztümöt, a legfinomabb belga csokoládét? Hogyan lehet kilépni ebből az ördögi körből?

3. Gazdag lévén szegénnyé lett…

Csakis azon keresztül, Aki bár belépett e körbe, mégsem lett rabja a kívánságoknak.

Amikor Jézus Krisztus, a végtelen mindenség Uralkodójának Fia erre a bolygóra jött, a szegény és egyszerű emberek sorsában osztozott. Noha a mennyben angyalseregek engedelmeskedtek neki, és hatalma szavával gondoskodott minden élet fenntartásáról, mégsem tekintette mindezt olyan kiváltságnak, amelyről ne tudott volna lemondani megmentésünk érdekében. Ő volt a leggazdagabb az egész világegyetemben, mégis megvált a tróntól, a fénytől – önként átvállalta a halandók terheit, a halállal együtt. Amikor megszületett, istálló volt a szülőszoba és jászol a bölcső. Amikor tudakozódtak követése kilátásairól, nyíltan feltárta szegénységét: „a rókáknak van barlangja, az égi madaraknak fészke, de az ember Fiának nincs hová fejét lehajtania.” (Luk 9:58) Szolgálata során mindig barátai házában vagy idegeneknél szállt meg, kölcsön kapott szamáron vonult Jeruzsálembe, halálakor egyedül a köntöse keltette fel a zsoldosok érdeklődését, s végül egy gazdag ember könyörületéből jutott neki sírhely. Ha földi életét az anyagiakhoz való viszony felől vizsgáljuk, láthatjuk, hogy szinte semmije nem volt, ez mégsem rendítette meg elégedettségét. A szíve szabad volt mindazon kötelékektől, amelyek a körülötte élőket rabságban tartották. Egyetlen kapcsolat volt számára fontos: Atyja szeretete éltette és megelégítette a fizikai éhség és szomjúság pillanataiban is. „Van nékem eledelem, amit ti nem tudtok” – mondta az élelemvásárlásból visszatérő tanítványoknak (Ján 4:32), és erre utalt már a pusztában is a negyven napos böjt után a kísértőnek: „nemcsak kenyérrel él az ember…” (Mt 4:4) Napjai fényesen bizonyították, hogy pompa, ragyogás, hajbókoló szolgahad nélkül is tökéletes, elégedett életet lehet élni. Örömének, elégedettségének forrása ugyanis nem a birtoklás, hanem a szétosztás volt. A foglyoknak szabadulást, a megkötözötteknek megoldást, a halottaknak életet, a betegeknek gyógyulást, a vakoknak látást, az éhezőknek kenyeret adott. Önmagát, saját életét, szeretetét osztotta szüntelen, s az mégsem fogyott el soha!

4. Megtanultam, hogy megelégedett legyek

Pál apostol leveleiben többször is foglalkozik az elégedettség témájával. Az emberi természetből, önző énünkből fakadó elégedetlenséggel szemben meg kell tanulnunk Krisztustól, mit jelent valójában elégedettnek lenni. Ez egy gyökeresen más világszemléletet igénylő gondolkodásmód, ezért van szükség a megtérésre. Ha fel- és elismerjük, hogy valójában Isten gyermekei vagyunk, kezének alkotásai, akiket végtelenül szeret, Ő válik életünk középpontjává. Az addigi kőkemény önzés, magunk körül forgás helyét elfoglalja az Úr iránti odaadás, tisztelet, hála és ragaszkodás, mondhatjuk, szerelem – és azokban, akik eddig ellenségeink voltak, meglátjuk a testvért, akik ugyanolyan szeretetre szoruló lények, mint mi. Ez legalább olyan horderejű szemléletváltás, mint a kopernikuszi fordulat volt annak idején. A felismerés, hogy nem a Föld a világegyetem középpontja, hogy bolygónk – több másikkal együtt – a Nap körül kering, sőt, hogy még a mi csillagunk sem a középpont… Nos, ennek belátása ugyanolyan alázatot igényelt, mint elfogadni, hogy nem ÉN ülök a trónon, hanem Valaki, aki maga az örökkévaló Szeretet… E trónfosztás nélkül sohasem szabadulhatunk meg elégedetlenségünk fogságából.

Ha azonban megismerjük Jézust és ígéreteinek csodálatos tárházát, hogy ti. te és én királyi gyermekek vagyunk, akik végtelen gazdagság birtokosai az Ő Egyszülöttjében, akkor belátjuk, annál többet nem is kaphatnánk, mint amennyit már nekünk adott…

„Mert én megtanultam, hogy azokban, amelyekben vagyok, megelégedett legyek. Tudok megaláztatni is, tudok bővelkedni is; mindenben és mindenekben ismerős vagyok a jóllakással is, az éhezéssel is, a bővelkedéssel is, a szűkölködéssel is. Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.” (Fil 4:11-13)

„De valóban nagy nyereség az istenfélelem, megelégedéssel; Mert semmit sem hoztunk a világra, világos, hogy ki sem vihetünk semmit; De ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele.” (1Tim 6:6-8)

„Elégedjetek meg azzal, amitek van; mert Ő mondotta: Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled; Úgyhogy bízvást mondjuk: Az Úr az én segítségem, nem félek; ember mit árthat én nékem?” (Zsid 13:5-6)

„Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban.” (Fil 4:19)

„Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el.” (2Kor 12:9)

Nem a múló, földi javak jelentik az élet lényegét, hiszen ahogyan Pál írta, semmit nem vihetünk magunkkal, kivéve egyet: Krisztus életét, jellemét. Akkor vagyunk biztonságban, ha gondolkodásunk, szívünk, lelkünk átitatódott az Ő Atyja iránti tökéletes bizalmával, alázatos alárendelődésével, hegyeket mozdító hitével és makulátlan tisztaságával. Ezen az úton haladva egyre kevesebb elég a Föld által kínált dolgokból. Az aggodalmat, az életféltést, a „kenyérharcot” az atyai gondoskodás iránti hála váltja fel, az irigységet az elnyert javak szétosztásának vágya. Egyre több dologról mondunk le örömmel, egyre könnyebb a tarisznyánk – mégis, egyre boldogabbak vagyunk! Meglátjuk, mennyi valóban szegény ember él a világon, és hal meg naponta testi-lelki táplálék híján… Az emberiség, különösen a keresztény világ korántsem lehet büszke magára. Hol vannak a kezek, amelyek segítenek, enni adnak, hol vannak a szavak, amelyek felemelnek és vigasztalnak? Pedig kétségtelenül ezek cselekvése jelenti az elégedettség legbiztosabb forrását – amikor Isten szeretete könyörületre indít egy másik ember iránt, ez nemcsak a megajándékozottnak jelent áldást, hanem az ajándékozó számára is testet-lelket megújító öröm forrásává lesz.

5. Megelégítesz minden élőt ingyen…

Ha feltesszük magunknak a kérdést, mit tehetnék én, akinek semmije nincs – önnön koldus mivoltunk tudatában ismét és szüntelenül felfelé kell tekintenünk:

„Mindenki szemei te reád vigyáznak, és te idejében megadod eledelüket. Megnyitod a te kezedet, és megelégítesz minden élőt ingyen.” (Zsolt 145:16-17)

Az isteni kegyelemtől való folyamatos függés jelenti a legnagyobb biztonságot. Amikor Jézus Krisztus megvendégelte a több ezer fős sokaságot két alkalommal is, nem voltak nagy raktárkészletei, csupán pár sült hal és néhány árpalepény – egy gyermek kezéből. A szívén viszont a szeretet kiapadhatatlan forrásai áradtak át Isten trónjától az éhezőkig. A tanítványoknak nem volt más feladatuk, mint kinyújtani kezüket Jézus felé, és továbbadni a kapott kenyeret. Élő láncot alkottak, amely a világegyetem középpontjától a galileai szegényekig ért. Mind a két eset hasonló módon fejeződik be:

„És mindnyájan ettek, és megelégedtek; és felszedték a maradék darabokat, tizenkét teli kosárral.” (Mt 14:20)

„És mindnyájan ettek, és megelégedtek; és fölszedték a maradék darabokat hét teli kosárral.” (Mt 15:37)

Csupán abban van különbség, hogy mennyi maradt – lenyűgöző ez a pazarlás! De azok, akik megelégíttettek a világ Megváltójától származó lelki és testi táplálékokkal, vihettek belőle odahaza maradt kedveseiknek, ismerőseiknek, szomszédaiknak – az árpakenyérrel együtt átnyújthatták a mennyei birodalom kincseit is. Van-e ennél nagyobb megelégedéssel járó kiváltság?