A szabadság keresése

Csak akkor találjuk meg igazán helyünket a világban, és csak akkor teljesíthetjük Istentől kapott feladatainkat, ha megértjük a globális képet, hogy mi történik valójában Földünkön és a világegyetemben. Egy többezer éves, egyetemes konfliktus zajlik, amely minden egyes, valaha élt embert érint. Ezt fogjuk megvizsgálni a most induló cikksorozatban, amelynek a „Mother of all wars” címet adtam. Magyarul: A háborúk háborúja. Meg fogjuk vizsgálni a valaha lezajlott összes háború és a valaha létezett összes gonoszság eredetét, forrását és okát, és megpróbáljuk megérteni saját szerepünket ebben a küzdelemben.

Természetesen igaz, hogy nem tantételek által üdvözülünk, hiszen csakis a Krisztussal való kapcsolat menthet meg bárkit is. De az is igaz, hogy az igazságról szóló tanítás alapozza meg a kapcsolatot, mert ha az igazság torzul, a kapcsolat is torzul. Persze néha az emberek olyan tanokra összpontosítanak, amelyek jelentéktelenek és lényegtelenek, ezért vallás(oskodás)uk fárasztóvá és törvényeskedővé válik, de ettől még az igaz bibliai tanítás nagyon fontos marad.

A végső valóság

Az első és legnagyobb igazság, hogy Isten létezik! Miért kell ezt egyáltalán kimondani? Ha visszamegyünk a legtávolabbi kezdőponthoz, amit elménk el tud képzelni, akkor a következő kérdésig jutunk: van-e Isten? A válasz meghatározza, hogyan látjuk az életet, mit tekintünk végső célunknak, és meghatározza, merre tartunk az életben.

Kiskoromtól kezdve ez és a hozzá kapcsolódó kérdések folyamatosan foglalkoztattak. Mindig tudni akartam, hogyan kerültem ide, mi a célom, és mi lesz a végső sorsom? Ahogy idősebb lettem, egyre inkább tudatában voltam bizonyos megkerülhetetlen valóságoknak: Létezem, itt vagyok, és a puszta létezésem is azt a valóságot hangsúlyozta, hogy lennie kell egy Istennek. Valahonnan jönnünk kellett, nem mi teremtettük önmagunkat, így az a meggyőződés, hogy lennie kell egy Istennek, egy természetfeletti, nagyszerű lénynek, aki végső soron mindent megteremtett, szilárdan rögzült a fejemben. Tény, hogy minél őszintébben vizsgáljuk a természetet, a tudományt, a filozófiát és a teológiát, annál inkább kénytelenek vagyunk (f)elismerni, hogy Isten létezik. A végső valóság tehát Isten, egy mindenható lény, aki minden dolog forrása.

A legtöbb ember hisz Isten létezésében. Persze vannak olyanok, akik nem így gondolják, és úgy vélik, mindannyian valamilyen rejtélyes, lehetetlen eseménysorozat révén kémiai anyagok keverékéből keletkeztünk évmilliárdokkal ezelőtt! Tényleg sokkal könnyebb hinni a mesékben, mint az ilyen fantáziadús, logikátlan és ésszerűtlen elképzelésekben. De az igazi tragédia az, hogy még azok között is, akik hisznek Istenben, nagyon sok zavaros elképzelés él arról, hogy milyen is Ő, és ki is valójában. Vannak, akik azt hiszik, hogy valamiféle személytelen kozmikus erő, mások szerint minden élőlény egyetemes tudatának kombinációja, megint mások szerint egyetlen Isten helyett sok különböző isten panteonja létezik. Az én hitem abban a valóságban gyökerezik, hogy a Biblia Isten szava, az Istenről alkotott igazi istenkép tükre.

A Biblia szerint csak egyetlen személy van, aki végső értelemben Isten, minden dolgok egyetlen nagy forrása, egy lény, aki mindenek előtt létezett. Ennek a bibliai tanításnak logikus és ésszerű értelme van, és ezt az ezzel az Istennel való többezer éves emberi kommunikáció bizonyítékai is alátámasztják.

• egy az Istene és Atyja mindeneknek; ő van mindenek felett és mindenek által és mindenekben. (Efézus 4:6)

Egy tökéletes világegyetem

A Biblia nem sokat mond arról, milyen volt a világegyetem a mi világunk teremtése előtt, de eleget ahhoz, hogy pontos képet kapjunk arról, milyenek voltak a viszonyok a távoli múltban, a „mi földi időnk” kezdete előtt.

Az első dolog, amit felfedezünk, hogy abban a távoli múltban a világegyetemet a makulátlan boldogság állapota jellemezte. A Biblia utolsó lapján ezt olvassuk:

• és az Isten letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. (Jelenések 21:4)

Ez a vers az univerzum egy jövőbeli helyzetéről beszél, amikor Isten mindent visszaállít az eredeti, hibátlan állapotába. Egyben megmutatja nekünk Isten eredeti ideálját, feltárja szándékát, hogy a világegyetem a felhőtlen boldogság helye legyen, így nyugodtan feltételezhetjük, hogy eredetileg is így teremtette.

A második dolog, amit figyelembe kell vennünk, hogy ennek az árnyék nélküli boldogságnak oka volt. A békének és örömnek ez az állapota nem egyszerűen csak önmagában létezett; volt egy forrás, amelyből mindez áradt, és nagyon-nagyon fontos, hogy ezt megértsük és felismerjük, mi volt ez a forrás. Ha nem értjük a dolgok okát, akkor nem tudunk megfelelő módon viszonyulni hozzájuk. Csak akkor érthetjük meg a „háborúk háborúja” témát, ha megértjük az alapelveket, hogy miért voltak a dolgok kezdetben olyanok, amilyenek.

A tökéletesség képlete

Mi volt a forrása ennek a csodálatos harmóniának, békének és örömnek, amely betöltötte a világegyetemet? Ez az állapot nem olyasmi, ami egyszerűen csak „önmagától” létezett és önfenntartó volt. Van forrása és oka. A boldogság és harmónia eme állapotának alapja az, hogy a világegyetemben minden értelmes lény önkéntes engedelmességben élt Istennel, és ennek eredményeként Isten képes volt minden egyes teremtményében ott élni, megosztva életét minden egyes lénnyel, ezáltal átadva saját természetét és jellemét mindenkinek.

Hangsúlyozom, hogy ez a kapcsolat az Istennek való önkéntes alávetettségen nyugodott. Ez a boldogság nem azon alapult, hogy Isten erőszakkal ráerőltette magát az alattvalóira, hiszen egy ilyen kapcsolat nem eredményezett volna boldogságot, hanem a rabszolgaság állapotát jelentette volna, ami csak elégedetlenséget és neheztelést szül. Amikor Isten minden egyes lényben ott lakozott, az részükről önként vállalt állapot volt – ezt a tényt a sátán lázadása és bukása felfedi. Ha nem lett volna mögötte szabad döntés, akkor Lucifer soha nem nyilváníthatta volna ki akaratát, miszerint elutasítja Isten kormányzását. Isten mindent biztosít, ami szükséges ahhoz, hogy boldog és tökéletes életet élhessünk; egy dolgot nem tesz soha, mégpedig azt, hogy elveszi a választás lehetőségét; abszolút szabadságról van szó! Tisztelettel kimondhatjuk, hogy a döntésképesség a tökéletesség gyenge pontja – ez egy alapigazság. Szükséges a boldogsághoz, ez az egyik legnagyobb ajándék, amit Isten az alattvalóinak adott, azonban egyúttal ajtót nyitott a lázadás előtt.

Isten megad mindent, amire szükségünk van, ez Isten ereje, ez Isten élete, ez Isten képessége, ez Isten akarata, de az én életemben én mondom ki a végső szót, mert szabadnak lettem teremtve! Ez a tökéletesség képlete: Isten bennünk él, mert önként választottuk, hogy ő irányítsa az életünket, és ennek eredménye: a tökéletesség!

De miért kell önként alávetnünk magunkat, testünket, lelkünket és szellemünket Istennek? Miért kellene értelmes lényekként teljesen átadnunk akaratunkat Istennek, és megengedni, hogy teljesen irányítson minket? Ez az önkéntes alávetettség abból fakad, hogy bízunk Istenben (hiszünk benne) és szeretjük őt. Ez az egyetlen ok, amiért egy értelmes lény önként és feltétel nélkül aláveti magát egy másik személynek.

Szeretet és bizalom

A tökéletesség képlete tehát a következő:

1. Szeretjük Isten és bízunk benne
2. Alárendeljük magunkat Istennek
3. Ennek következményeként Isten nekünk adja önmagát és életét
4. Ennek következménye a szent élet és a boldogság

Az egyik tényező kapcsolódik a másikhoz, ez a boldogság láncolata, a tökéletes világegyetem képlete. Jézus ezt mondta:

• Aki elfogadja parancsolataimat, és megtartja azokat, az szeret engem, aki pedig szeret engem, azt szeretni fogja az én Atyám; én is szeretni fogom őt, és kijelentem neki magamat. (János 14:21)

Miért tartsuk meg Jézus parancsolatait? Azért, mert szeretjük őt. Erre az alapra építette Isten mennyei uralmát. Szeretet és bizalom az alapja az Istenhez fűződő viszonyunknak és a neki való szolgálatunknak. Ezért játszik kiemelkedő szerepet a hit a Bibliában, különösen az Újszövetségben: ha szeretjük Istent és bízunk benne, akkor az ő királysága biztos alapokon nyugszik. Ha nem szeretjük Istent, akkor nem fogunk bízni benne, és ha nem bízunk Istenben, akkor nem fogjuk alávetni magunkat Istennek. Ha nem engedünk Istennek, akkor nem fogunk békét és boldogságot lelni, és a világegyetem soha nem lesz biztonságos. Akik megadják magukat és befogadják Istent az életükbe, azok szeretik őt és bíznak benne. Így volt ez kezdetben, amikor a világegyetem tökéletes volt. Ezek alapján tehát nyilvánvaló, hogy minden az Istennel való személyes kapcsolaton múlik.

Sokan azt hiszik, hogy a kérdés a szabályoknak való engedelmesség volt, azt gondolják, hogy az utasításoknak való megfelelés az elsődleges kérdés a világegyetemben, de a probléma nem a szabályoknak való engedelmesség. Az igazi kérdés mindig a szeretet és a bizalom volt, a parancsolatok csak másodlagosak, sőt, nem is jelentettek problémát a tökéletesség állapotában.

A konfliktus kialakulása

A Biblia azt tanítja, hogy borzalmas tragédia történt: lázadás tört ki – a lázadás lehetőségét az intelligens lényeknek adott szabad választás, a döntés képessége teremtette meg. Jézus némi bepillantást nyújt e kezdeti lázadás természetébe a farizeusokhoz intézett szavai által:

• Ti atyátoktól, az ördögtől valók vagytok, és atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Embergyilkos volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor a hazugságot szólja, a magáéból szól, mert hazug, és a hazugság atyja. (János 8:44)

A Sátánt kezdettől fogva gyilkos, hazug szellem vezette. Ez természetesen nem arra a kezdetre utal, amikor Lucifert megteremtették, hanem a lázadásának kezdetére. Valahogyan abban a tökéletes paradicsomban, ahol nem volt bűn, valami történt benne, „elferdült” a jelleme, és nemcsak csaló lett belőle, hanem kifejlődött benne a vágy, hogy eltörölje Istent, és átvegye a helyét. Istent természetesen lehetetlen megölni, és a sátán tudta ezt, de megpróbálta lerombolni a hírnevét – elmozdítani őt a helyéről, a világegyetem nagy központját, mert a szíve mélyén arra vágyott, hogy megszabaduljon fennhatóságától. Jézus kijelentette, hogy aki csak egyetlen gonosz cselekedetet fontolgat, az ugyanolyan bűnös, mint aki ténylegesen végrehajtja a tettet. A sátán gyilkos volt, még akkor is, ha valójában soha nem volt képes megölni Istent. Ezékiel próféta további betekintést nyújt ennek a gyönyörű és egykor tökéletes angyalnak a bukásába:

• Ezt mondja az én Uram, az Úr: Te voltál a mintakép, tele bölcsességgel, tökéletes szépség. Édenben, Isten kertjében voltál, mindenféle drágakő borított: rubin, topáz és jáspis, krizolit, ónix és nefrit, zafír, karbunkulus és smaragd. Aranyból készültek foglalataid, és a rajtad levő vésetek teremtésed napján elkészültek. Kiterjesztett szárnyú, fölkent kerub voltál. Isten szent hegyén helyeztelek el, tüzes kövek közt járkáltál. Feddhetetlen életű voltál teremtésed napjától fogva, míg álnokság nem találtatott benned. Bősz kufárkodásod közben megteltél erőszakkal, és vétkessé lettél. Azért száműztelek Isten hegyéről, és elkergettelek, te kiterjesztett szárnyú kerub, a tüzes kövek közül. Szépségedben felfuvalkodtál, rosszra használtad bölcsességedet a fényűzés kedvéért. Ledobtalak hát a földre, látványossággá tettelek a királyok számára. (Ezékiel 28:11-17)

Itt azt látjuk, hogy a sátán egy „fölkent kerub” volt, és különleges szerepet töltött be a mennyben. Kiváltságos volt, hogy Isten jelenlétében állhatott és szolgálhatott, felkenve és elkülönítve egy nagyon különleges helyen, egy nagyon különleges munkára. De ennél is több, hogy eredetileg minden vonatkozásban tökéletes lény volt, attól a naptól kezdve, hogy megteremtették. Személyes kapcsolatban élt Istennel, bízott Istenben, szerette Istent, alávetette magát Istennek, és így Isten képes volt benne és általa élni, ezért volt tökéletes.

De meglepő módon, egy napon ebben a tökéletes angyalban gonoszság ébredt! A kérdés, hogyan keletkezett ez a rossz? Honnan jött? A gonoszság megtalálható volt benne, és mivel nem Isten helyezte oda, ezért belülről kellett keletkeznie! Az egyetlen lehetséges magyarázat, hogy rendelkezett a szabad választás képességével. Isten soha nem teremtette őt bűnösnek, de mivel Isten szabaddá tette őt a választásra, lehetőséget kapott arra, hogy lázadóvá és bűnössé váljon. A lehetőség és a potenciál mindig is ott volt. Ennek így kellett történnie, mert Isten szabadnak teremtette, és ebből a szabadságból származott végül a gonoszság.

Ha megnézzük a tökéletesség sorrendjének négy pontját, akkor láthatjuk a sátán bukásának fokozatait.

Ezékiel próféciája szerint a sátán szíve felfuvalkodott saját szépsége miatt. Annyira eltelt önmagával, hogy jobban kezdett bízni önmagában, mint Istenben. Minél jobban felmagasztalta magát, annál jobban bízott magában, és annál kevésbé bízott Istenben. Ez egy elkerülhetetlen folyamat, és nemcsak ezzel az angyallal történt meg, hanem sok más értelmes lénnyel is ott, ahol csak bűn létezik. Tehát a sátán bukásának folyamata a következő volt:

1. Nem szerette többé Istent és nem bízott már benne
2. Ebből fakadóan nem rendelte magát alá Isten szellemének
3. Ennek következményeként elszigetelődött Istentől
4. Szentség és boldogság nélküli személlyé vált

Azzal kezdődött tehát, hogy megszűnt az Isten iránti szeretet és bizalom a szívében. Mindig is ez volt és ez lesz a bűn és a gonoszság forrása. Ugyanez az elv érvényesül nap mint nap a körülöttünk élő emberek életében. Látjuk, hogy kapcsolatok azért mennek tönkre, mert a felek már nem bíznak egymásban. Néha még fennáll valamilyen fokú szeretet a kapcsolatban, de már nem bíznak egymásban. Az egyik már nem érti a másik viselkedését, nem bíznak többé egymásban, és ennek eredményeképpen a kapcsolat megromlik és szétesik. Amikor ez megtörténik, már nem vetik alá magukat önként a másiknak, a harmónia eltűnik a kapcsolatból, a boldogság szertefoszlik, és ennek következményeként a kapcsolat felbomlik.

Énközpontúság

A sátán annyira belemerült önmaga szemlélésébe, hogy egyre jobban csodálta saját képességeit, és többé már nem nézett Istenre. Saját gondolataiban fokozatosan eljutott oda, hogy azt hitte, bölcsebb Istennél! Annyira bízott önmagában, hogy saját elképzeléseit Isten elképzelései fölé helyezte, és alapvetően elfordult Istentől. Isten szabadnak teremtette Lucifert, ahogyan minden más értelmes lényt; szabaddá tette a döntést, a választást illetően, és ezen a nyitott ajtón keresztül a bűn utat talált a világegyetembe.

A választás szabadságához veszély is társul, és mégis, nincs más út. Ha Isten megszüntette volna a szabad választást a világegyetem számára, akkor csak egy agyatlan robotokkal, lényegében programozott rabszolgákkal teli világegyetemet kapna. Nem lenne lehetőség a személyiség fejlődésére, a boldogságra, a valódi szeretetre és ragaszkodásra.

• Jaj, leestél az égről, fényes hajnalcsillag! Lehulltál a földre, népek legyőzője! Pedig ezt mondtad magadban: Fölmegyek az égbe, Isten csillagai fölé emelem trónomat, odaülök az istenek hegyére a messze északon. Fölmegyek a felhők csúcsára, hasonló leszek a Felségeshez! De a sírba kell leszállnod, a gödör legmélyére. (Ézsaiás 14:12-14)

Ez a szakasz nagyon jól megvilágítja számunkra, mi volt Lucifer lázadásának gyökere. Ötször ismétlődik az angyal célkitűzése, amelynek középpontja énje, vagyis ő maga:

• Fölmegyek az égbe,
• Isten csillagai fölé emelem trónomat,
• odaülök az istenek hegyére,
• Fölmegyek a felhők csúcsára,
• hasonló leszek a Felségeshez

A lázadás középpontja

Világos, hogy a sátán problémája az énközpontúság volt, és törvényszerű, hogy ez a törekvés, hogy ti. saját bölcsességét Isten bölcsessége fölé helyezze, megtalálja a maga megnyilvánulási formáját. Nem maradt az angyal szívébe zárva, hanem utat talált, hogy az Isten fölé kerekedés vágya lelepleződjön.

A Bibliából kiderül, hogy Lucifer önzővé vált, teljesen elmerült önmagában, és feltámadt benne a vágy, hogy olyan legyen, mint Isten, és hogy valamilyen módon trónfosztottá tegye Istent. Jézus azt mondja, hogy a sátán kezdettől fogva hazug volt, és ha visszamegyünk a megkísértésig, akkor láthatjuk hazug szellemének működését, egyúttal kaphatunk egyfajta képet arról, valójában mit támadott:

• A kígyó erre így felelt az asszonynak: Dehogy haltok meg! Hanem jól tudja Isten, hogy azon a napon, amelyen esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó és mi a rossz. (1Mózes 3:4-5)

Isten a legegyértelműbben megmondta Ádámnak és Évának, hogy azon a napon, amikor esznek a gyümölcsből, meg fognak halni. Ezzel szemben a sátán kategorikusan azt állítja, nem fognak meghalni. Egyszerű nyelven szólva hazudik, de Istent is hazugsággal vádolja! Megpróbálja őket ugyanabba az állapotba taszítani, amelyben ő van, és hazugságokat használ céljai eléréséhez. Nem bízik Istenben, és nem szereti Istent, és tudja, ha hasonlóvá lesznek hozzá, akkor többé nem vetik alá magukat Istennek, megszakítják vele a kapcsolatot, és neki, a sátánnak lesz egy olyan világa, amely ugyanazon az elven működik, mint ő maga: a függetlenség és az Istentől való elszakadás elvén. Igen, végül a sátán vezette rá Ádámot és Évát, hogy megszegjék Isten parancsát, hogy egyenek a gyümölcsből. De ne kerüljük meg, mi történt előbb, mielőtt ténylegesen végrehajtották volna az engedetlenség cselekedetét.

Azzal kezdődött, hogy a sátánnak sikerült megtörnie az Istenbe vetett bizalmukat és meggyőzte őket, hogy Isten hazudik! Az igazi probléma az volt, hogy kételkedni kezdtek Istenben. Magától értetődik, hogy amikor a bizalom eltűnik egy kapcsolatból, akkor az romlásnak indul. Nemsokára az érintett személyek többé nem reagálnak egymás kívánságaira és vágyaira. Ezeket az elveket mindig szem előtt kell tartanunk; kijózanító belegondolni, hogy az Istenben való kételkedés és igazságának megkérdőjelezése mindig oda vezet, hogy a vele való kapcsolat ingataggá és bizonytalanná válik, és biztos következmény, hogy az ember elkezd Isten akaratával ellentétes életet élni.

Sátán hazugsága még hatásosabb volt, mert azt állította, hogy Isten nemcsak hazudott, hanem szándékosan tette, hogy tudatlanságban tartsa őket, hogy megfossza őket bizonyos kiváltságoktól. „Isten tudja – mondta –, hogy azon a napon, amikor megeszitek a gyümölcsöt, felmagasztosultok, Isten helyére emelkedtek! El fogjátok érni a rejtett tudást, a jó és a rossz tudását!” Itt önmagukra fordította a tekintetüket, és azt az érzést keltette, hogy Isten önzése miatt méltánytalanul bánik velük, és visszatartja őket valami jótól.

Ebben az Isten elleni küzdelemben a sátán két dolgot támadott:

1. Isten jellemét
2. Isten kormányzati módszerét, uralkodását

A sátán Isten kormányzatát támadta meg Jób történetében is. Azzal vádolta Jóbot, hogy csak az Isten által nyújtott előnyök miatt szolgálja Istent, itt pedig azt látjuk, hogy megtámadta Isten módszerét, amellyel a teremtmények hűségét elnyeri. Azt mondta Istennek, hogy „az a mód, ahogyan a dolgokat intézed, igazságtalan és ésszerűtlen! Nem életmódod, nem jellemed az, amit Jób csodál, Jób csak a tőled kapott előnyök miatt szolgál téged!” Mind az Édenben, mind Jób esetében kiderült, hogy a lázadó angyal támadása Isten jelleme ellen irányult, azt hangoztatta, hogy Isten hazug és igazságtalan módon uralkodik.

Isten kormányzati rendszere

Végsősoron azonban az a legfontosabb, hogy megértsük Isten kormányzásának nagyszerű alapját. Ha alávetjük magunkat Istennek, akkor ő a szívünkbe költözik. Ez Isten kormányzati módszere. Miért rendeljük alá magunkat Istennek? Mert szeretjük őt és bízunk benne, de ha az iránta érzett szeretet és bizalom valakiben megtörik, akkor az illető nem fogja többé alávetni magát Istennek! Nagyon sok keresztény gyakorolja magát a vallásos szertartásokban, de valójában nem rendelik alá magukat neki, a szívük nem igazán tartozik hozzá, nincs igazi kapcsolatuk vele! Valójában nem ismerik Istent. Ez a mai vallásosság igazi veszélye.

Az emberiség megváltása

Az ember üdvössége azért vált kérdéssé, mert az Isten és a sátán közötti konfliktus középpontjává vált. Áldozattá lettünk, kereszttűzbe kerültünk. A sátán Isten elleni harcában megtámadta az emberiséget, amelyet Isten saját képmására teremtett, és az egész fajt kegyetlen uralma alá hajtotta. Ennek eredményeképpen minden ember egy olyan világba születik, amelyet a bűn betegsége pusztít, és emiatt mindannyian „természetes módon” torzak és fogyatékosak vagyunk.

A következő három téma várt ezek után leleplezésre Isten és a világegyetem előtt:

• Isten jellemének bemutatása
• Isten kormányzati módszerének igazolása
• Az emberiség helyreállítása

Minden fontossággal bíró kérdés e három nagy téma köré csoportosul. Az emberiség megváltása ugyancsak beletartozik, mert az univerzum helyreállítása során Isten célul tűzte azok megmentését, akik áldozatul estek a küzdelem során.

Létezésünk hátterének és jelenlegi állapotunknak ezzel a megértésével tisztábban láthatjuk, hogyan kell viszonyulnunk a kozmikus küzdelemhez, amely ténylegesen meghatározza mai életünket és mindannyiunk sorsát. Nem kell tudatlan, esztelen bábokként sodródnunk a háborúk háborújának sodrában, hanem intelligens lényekként részt vehetünk benne – Isten oldalán.

Imádkozzunk azért, hogy mindannyian közelebbi kapcsolatba kerüljünk azzal az Istennel, aki önmagának teremtett minket, és azért vívja ezt a legnagyobb csatát, hogy visszavezessen minket eredeti helyünkre!

David Clayton

Mikor Isten kezdetben megteremtette az embert, a maga edényének szánta. Isten örök célja az emberben való lakozás, és betöltése a Vele való beteljesedésben. Ádám és Éva abban bukott el, hogy nem tudták elérni Isten e célját. Ellenkezőleg, elidegenedtek Istentől, mert nem adták meg neki az Őt megillető helyet. Mikor ettek a tiltott gyümölcsből, nem gondolták át Isten parancsát, csak azt látták, hogy a jó és rossz tudásának gyümölcse kívánatos a szemnek és bölccsé tesz. Megfosztották Istent az életükben elfoglalt helyétől és elbuktak. Ha egy dolog, esemény vagy személy vesz birtokba bennünket, kiestünk az Isten iránti szeretetből.

Watchman Nee