ELSŐ FEJEZET
A teremtés tanítása
Nem a Biblia az egyetlen kinyilatkoztatás az emberiség számára Isten részéről, hanem a teremtés ténye, folyamata, illetve a megalkotott lények, és maga a természet is. Akár fogalmazhatunk úgy, hogy a Biblia a szöveges tankönyv, a teremtett világ pedig az illusztrációgyűjtemény. Annak idején, egy bűntelen világban nagyon könnyű volt Isten keze nyomát felfedezni, üzeneteit megérteni; a teremtőtől való elszakadás azonban megzavarta az emberi látás- és gondolkodásmódot. Azonban még ma is igaz – sőt, a hazugságáradatban egyre aktuálisabb –, hogy a Biblia és a teremtett természet együttesen harmonikus, kimeríthetetlen „tananyagot” kínál számunkra Isten és az igazság megismeréséhez. A Mindenható érintkezik velünk keze alkotásai által, egyetemes és személyre szabott üzenetei vannak a teremtettségen keresztül is, amelyek teljes mélységét az igék fényében ragadhatjuk meg.
- Az egek hirdetik Isten dicsőségét, kezének munkájáról beszél a menny. Nappal a nappalnak adja át e szót, éjjel az éjjelnek adja tudtul. Nincs szó, és nincs beszéd, hangjuk sem hallatszik, mégis eljut hangjuk az egész földre, szavuk a világ végéig. (Zsoltár 19:1-3)
- ami megismerhető Istenből, az nyilvánvaló előttünk, mivel Isten nyilvánvalóvá tette számunkra. Láthatatlan valóját, azaz örök hatalmát és istenségét meglátja alkotásain keresztül az értelem a világ teremtésétől fogva. (Róma 1:19-20)
Az utóbbi igében az ’istenség’ szó az isteni minőséget, tulajdonságokat, az isteni jelleget fejezi ki. Dávid király és Pál apostol szerint a természet egyes jelenségei, alkotásai leleplezik előttünk a teremtő Isten valóságos lényét. Az alábbiakból kitűnik majd, hogy a teremtés tankönyve nemcsak nekünk íródott.
A kozmikus konfliktus
Az univerzum története során elérkezett az a kritikus pillanat, amikor az Isten és Fia – utóbbi ószövetségi nevén Mikáél – közötti kapcsolat vitatottá vált. Lucifer volt az az angyal, aki kétségbe vonta és magának akarta a Fiú pozícióját, jogait, hatalmát; irigysége nyomán kételyek merültek fel, pártoskodás kezdődött az angyalok körében. Miért éppen Isten Egyszülöttje van kiemelt pozícióban, miért pont ő élvez egyedi jogokat és státuszt a mennyei világban, amely senki más számára nem hozzáférhető? Miért áll ő az angyalok fölött? Nem vagyunk-e végső soron mindnyájan Isten fiai? A lázadás magja az isteni hatalom, uralom, tekintély megtámadása, megkérdőjelezése – ez lett a „kozmikus konfliktus” gyökere. (ld. Dániel 10:1 kulcskifejezését) Új, negatív gondolati és érzelmi megnyilvánulások jelentek meg: irigység és féltékenység, gyűlölet és rosszindulat. Ennek a sátáni megromlásnak a kifejtését több próféciában is megtalálhatjuk:
- ezt mondtad magadban: Fölmegyek az égbe, Isten csillagai fölé emelem trónomat, odaülök az istenek hegyére a messze északon. Fölmegyek a felhők csúcsára, hasonló leszek a Felségeshez! (Ézsaiás 14:13-14)
- Ezt mondja az én Uram, az Úr: Te voltál a mintakép, tele bölcsességgel, tökéletes szépség. Édenben, Isten kertjében voltál, mindenféle drágakő borított: rubin, topáz és jáspis, krizolit, ónix és nefrit, zafír, karbunkulus és smaragd. Aranyból készültek foglalataid, és a rajtad levő vésetek teremtésed napján elkészültek. Kiterjesztett szárnyú, fölkent kerub voltál. Isten szent hegyén helyeztelek el, tüzes kövek közt járkáltál. Feddhetetlen életű voltál teremtésed napjától fogva, míg álnokság nem találtatott benned. Bősz kufárkodásod közben megteltél erőszakkal, és vétkessé lettél. Azért száműztelek Isten hegyéről, és elkergettelek, te kiterjesztett szárnyú kerub, a tüzes kövek közül. Szépségedben felfuvalkodtál, rosszra használtad bölcsességedet a fényűzés kedvéért. (Ezékiel 28:12-17)
A sátán jellemének eltorzulása, irigysége aláásta a kapcsolatokat uraló, addig fennálló töretlen bizalmat, az örök békességet. Az angyalok harmadát a maga pártjára állította, megkérdőjelezve Isten jellemét, uralkodását, s ezzel feddhetetlenségét. A kétely elhintése óriási zavart, hasadást, szakadásokat okozott. Az Istenhez hűséges angyalok is válaszra vártak az ördögi miérteket illetően.
- Ezután háború támadt a mennyben: Mihály1 és angyalai harcra keltek a sárkánnyal, és a sárkány is harcra kelt angyalaival együtt, de nem tudott felülkerekedni, és nem maradt többé számukra hely a mennyben. … a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és sátánnak hívnak… (Jelenések könyve 12:7)
A konfliktus nyomán kibontakozott küzdelem nyilvánvalóan nem fizikai, hanem eszmei síkon zajlott, hiszen kicsoda szállhat szembe Isten végtelen erejével és hatalmával azonnali megsemmisülés nélkül?
Világszínpad: a Föld
Isten válaszolt a sátáni felvetésekre az egész angyalsereg, illetve a többi értelmes, teremtett lény előtt. Tiszta, egyértelmű, meggyőző, gyakorlatias válaszai révén bemutatja az egész világegyetem előtt, hogy a gyanúsítások, kételyek, hamis állítások alaptalanok. A válasz első fejezete egy speciális teremtési aktus, a Föld és a rajta uralkodó emberpár megteremtése volt, amely tehát a kételyekkel, kérdésekkel küzdő szellemi-angyali világ képviselői miatt és előtt zajlott. Maga az Úr fedi fel ezt az örömünnepet a Jóbhoz intézett beszédében:
- Hol voltál, amikor a Földnek alapot vetettem? Mondd el, ha tudsz valami okosat! Tudod, ki szabta meg annak méreteit, vagy ki feszített ki fölötte mérőzsinórt? Mire vannak erősítve oszlopai, vagy ki helyezte el sarokkövét, amikor együtt vigadoztak a hajnali csillagok, és ujjongtak mind az istenfiak?(Jób 38:4-7)
Isten válasza
A teremtés koronájaként, végső okaként teremtette meg Isten az embert saját képére és hasonlatosságára. A bolygó minden törvénye, minden alkotóeleme, a rajta nyüzsgő lényekkel együtt az emberpár életének keretét, feltételét és örömét szolgálta.
- Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá! (1Mózes 1:26)
- Amikor Isten megteremtette az embert, Istenhez hasonlóvá alkotta. Férfivá és nővé teremtette, megáldotta, és embernek nevezte őket teremtésük napján. (1Mózes 5:1-2)
Isten | elóhím | istenek, istenségek (többes szám!) |
ember | ádám | ember, emberiség, emberi faj |
férfi | zákár | hím, férfi |
nő | nökévá | nő, nőstény |
A fenti felszólítást Isten, az Atya intézte Fiához, hogy bemutassák a közöttük fennálló kapcsolat rejtett és mély szellemi igazságait minden más teremtett lény számára. Ketten teremtettek tehát egy emberpárt saját képmásukra, saját hasonlóságukra. Párban alkottak egy mintapárt az univerzum figyelmétől övezve. Nem csupán jellembeli és erkölcsi hasonlóság állt fenn, hanem bizonyos vonatkozásban fizikai is. Isten és Fia ugyanis nem kizárólag szellemi, hanem egyúttal fizikai lények is. Ezen túlmenően Ádám és Éva nem csak, mint egyes emberi lények, de elsősorban a közöttük lévő viszony alapján is, több szempontból hasonlítottak a mennyei apa-fiú párhoz. Ne feledjük, a teremtés azért történt, mert az isteni Atya-Egyszülött viszony került össztűz alá a mennyei lények körében; tisztázásra szorult ennek lényege és működése. Amikor a Fiú léte megkezdődött, az örökkévaló, mindenható Istenen kívül senki és semmi nem létezett. Nem voltak szemtanúk. Azért vált szükségessé a vizuális és egyben szellemi „illusztráció”, hogy mindenki számára egyértelművé váljék ennek a kapcsolatnak az egyedisége, nagyszerűsége, tökéletessége. Isten egyszülött Fia egyedi pozíciót foglal el Isten szívében, Isten mellett, a teremtmények felett álló módon.
Mivel Ádám és Éva voltak Isten válasza, magyarázata, illusztrációja az angyalok felé a Fiúval való kapcsolatáról, velük együtt tehát a tőlük származó, egész emberiség rendkívüli jelenség az univerzumban. Olyan értelemben, ahogyan ők ketten, egyetlen más teremtménytípus sem hasonlított Istenre és Egyszülöttjére. Ádám és Éva az isteni kettős tükre, képviselője volt a Földön. Ezért volt törvényszerű, hogy a sátán heves, elszánt és gyűlöletteljes támadás alá vette a Föld lakóit.
Nem jó egyedül
A Fiúra vonatkozó legelső kérdések egyike bizonyára a ’Miért?’ volt. Miért volt szüksége az Örökkévalónak az ő lényére, létezésére? Ennek megválaszolásával Isten fölfedte saját szívét. A teremtés hatodik napján, annak megkoronázásaként, Ádám jött létre, egyedül. Ekkor Éva még nem létezett. Ez tükrözi azt a fontos tényt, hogy az örökkévaló Isten „kezdetben” teljesen egyedül volt, társ és teremtmények nélkül. Ez egyúttal arra is rávilágít, Isten az egyetlen és kizárólagos forrása az isteni, örökkévaló életnek, és egyáltalán, az élet minden megjelenési formájának.
- Azután ezt mondta az Úristen: Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat.
- Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Mert ha elesnek, föl tudják segíteni egymást. De jaj az egyedülállónak, mert ha elesik, nem emeli föl senki. Éppígy, ha ketten fekszenek egymás mellett, megmelegszenek; de aki egyedül van, hogyan melegedhetne meg? Ha az egyiket megtámadják, ketten állnak ellent. A hármas fonál nem szakad el egyhamar. (Prédikátor 4:9-12)
A „nem jó egyedül” törvényszerűség kezdetben Isten önmagára vonatkozó megállapítása volt. A szeretet osztódni, önmagát adni, önmagát megértetni, tükrözni vágyott. A szeretet a viszonzás által teljesedhet ki. Ez az indoka a mennyei Fiú születésének, és ugyanezt a fizikai-szellemi-érzelmi szükségletet töltötte be Éva teremtése az ember vonatkozásában. A szeretet lényege a társas kapcsolat(ok) harmóniája, a viszontszeretet dinamikája, az egymásban való gyönyörködés, az együttes tevékenység öröme.
Az első ember teremtése
Nemcsak a teremtés indoka, de a teremtés folyamata is különleges volt. Első lépésként a Fiú, Atyjára tekintve, Ádámot alkotta meg:
- Azután megformálta az Úristen az embert a föld porából, és az élet leheletét lehelte az orrába. Így lett az ember élőlény. (1Mózes 2:7)
Ádám teste szemmel látható, a Földet alkotó fizikai elemekből formáltatott meg a Fiú, a későbbi Jézus Krisztus kezei által. Második lépésként a hús-vér testet megtöltötte „orron át történő befújással” saját szellemével, az élet leheletével (héberül ’ruach’). Ez tehát az első hasonlóság Isten és Ádám között: fizikai és szellemi lények egyidejűleg. Ez a teremtési módszer világosan kifejezi, hogy a szellemi összetevő nem egy Istentől különálló módon létező, másik személy, hanem Isten saját élet(erej)e.

FIZIKAI TEST + AZ ÉLET LEHELETE, SZELLEME = ÉLŐ LÉLEK
A tényt, hogy az első ember, Ádám az örökkévaló Isten fizikai hasonlóságára lett teremtve, több ige alátámasztja. Most egyet idézünk, Ezékiel próféta látomását.
- A fejük fölött levő boltozaton fölül egy zafírfényű trón alakja látszott, a trón alakja fölött pedig emberhez hasonló alak látszott. (Ezékiel 1:26)
ember | ádám | ember, emberiség, emberi faj |
hasonló alak | mare | látvány, megjelenés, kinézet, külső, forma, alak |
Bizonyára feltűnik a héber ’ádám’ szó, amely a magyarba Ádám tulajdonnévként került át.
Ádám szerepe
Az istenarcúság korántsem merült ki a felépítésbeli hasonlóságokban. Az isteni szerepek bemutatása ugyancsak szerepelt a Mindenható céljai között. Isten senkiével össze nem vethető végtelenségéről, nagyságáról a Fiú, mint Messiás nyilatkozott egyszerű szavakkal:
- Az én Atyám, …, mindennél nagyobb (János (10:29)
- az Atya nagyobb nálam. (János 14:28)
Ennek megértetése, feltárása a kezdetekkor két lépcsőben történt. Isten először állatokat teremtett, akik – úgymond – „kézművestermékek” voltak, Istentől és az embertől jelentősen különböző, alsóbbrendű teremtmények. Ádám feladata a „nevezék- és rendszertan” felállításával kezdődött. Az Úr rábízta, hogy megnevezze és ezáltal megismerje, tulajdonosként, jó sáfárként birtokba vegye a gondjaira bízott élővilágot. Ez is egy jelentős párhuzamot tár fel: Ahogyan az Örökkévalóról neveztetik az univerzum összes lénye, azaz ahogyan Ő tulajdonosa, hű gazdája és szerető fenntartója mindeneknek, ugyanígy lett Ádám ezzel a szereppel a Föld bolygó vonatkozásában felruházva.
- Azután ezt mondta az Úristen: Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat. Formált tehát az Úristen a földből mindenféle mezei állatot, mindenféle égi madarat, és odavitte az emberhez, hogy lássa, minek nevezi; mert minden élőlénynek az a neve, aminek az ember elnevezi. Így adott az ember nevet minden jószágnak, az égi madaraknak és minden vadállatnak. (1Mózes 2:18-20)
- Ezért meghajtom térdemet az Atya előtt, akiről nevét kapja minden nemzetség mennyen és Földön (Efézus 3:14-15)
Ebből következően Ádám uralkodó volt abban a pozícióban, amit betöltött. Istennek, a világmindenség uralkodójának kép-, alak- és hasonmásaként a Föld teremtményeinek uralkodója. Hatalommal bírt az általa megnevezett lények felett, hasonlóképpen Istenhez, aki a mennyei és földi teremtmények ura, az univerzum uralkodója. Az isteni tulajdonságok egyetlen forrása.
- Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert a képmásunkra, hozzánk hasonlóvá: uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a jószágokon, az összes vadállaton és az összes csúszómászón, ami a földön csúszik-mászik. (1Mózes 1:26)
- micsoda a halandó – mondom –, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá? Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg. Úrrá tetted kezed alkotásain,mindent a lába alá vetettél: a juhokat és marhákat mind, még a mezei vadakat is, az ég madarait, a tenger halait, amelyek a tenger ösvényein járnak. (Zsoltár 8:5-9)
- Fogta tehát az Úristen az embert, és elhelyezte az Éden kertjében, hogy művelje és őrizze azt. (1Mózes 2:15)
Nyilvánvaló párhuzam mutatkozik az uralkodói szerepek között. Ahogyan Isten, mindenek forrása egyben uralkodója az univerzumnak, úgy Ádám is uralkodója, vigyázója, felelős szolgálója lett a Föld nevű, számára megteremtett bolygónak, annak valamennyi élőlényével és élő rendszerével együtt.
A dicsőség és méltóság koronája
Nyilvánvalóan átvitt értelemben kell értelmeznünk a dicsőség és a méltóság koronáját, különösen akkor, ha a szavak eredeti értelmét is áttekintjük.
dicsőség | kábód | dicsőség, tisztesség, méltóság, fenség, pompa bőség, gazdagság |
méltóság | hádár | dísz, díszítés, ékesség pompa, méltóság, fenség dicsőség, tisztesség, tekintély |
Azzal együtt, hogy Isten saját alkotásai, teremtményei felett tette uralkodóvá Ádámot, egyúttal megosztotta az emberrel saját hatalmát, dicsőségét és méltóságát.
- Mert a pogányok összes istene csak bálvány, de az Úr teremtette az egeket. Dicsőség és tisztesség van előtte, erősség és vigasság az ő helyén. (1Krónika 16:27)
dicsőség | hod | ragyogás, pompa, fenség, méltóság tekintély, dicsőség, tisztesség méltóság |
tisztesség | hádár | dísz, díszítés, ékesség pompa, méltóság, fenség dicsőség, tisztesség, tekintély |
erősség | óz | erő, hatalom |
A nő teremtése
Éva teremtése szintén rendkívüli aktus volt. Isten megtehette volna, hogy pontosan ugyanolyan módon, a Föld alkotóelemeiből, atomjaiból „rakja össze” őt, ahogyan Ádámot. Azonban nem így történt, hanem operáció útján. Az első altatásos műtét végrehajtója az első sebész, a Fiú volt, aki Ádám egyik bordáját vette ki a társ megalkotásához.
- Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket. (1Mózes 1:27)
- … Ádám teremtetett először, Éva csak azután (1Timótheus 1:12-13)
- Így adott az ember nevet minden állatnak, az égi madaraknak és minden vadállatnak, de az emberhez illő segítőtársat nem talált. Mély álmot bocsátott azért az Úristen az emberre, és az elaludt. Akkor kivette az egyik oldalbordáját, és húst tett a helyére. Az emberből kivett oldalbordát az Úristen asszonnyá formálta, és odavezette az emberhez. Akkor ezt mondta az ember: Ez most már csontomból való csont, testemből való test. Asszonyember legyen a neve: mert férfiemberből vétetett. (1Mózes 2:18-23)
- megtaláltam, akit a lelkem szeret (Énekek éneke 3:4)
A nő megalkotásának sajátos módja üzenet volt a teremtést figyelemmel követő angyalseregeknek: a Fiú születését példázta az értelmes lények előtt. Már maga a „keletkezéstörténet” utalt arra a különleges kapcsolatra, amely Istent, mint apát kötötte fiához. A borda, mint speciális csont kiválasztása is sokatmondó: közel van a szívhez, a mellkasban elhelyezett létfontosságú szervek védelmére, a felsőtest megszilárdítására szolgál. A közelséget, az egyenrangúságot, fontosságot sugallja.
Az eredeti héber igék is kifejezik a keletkezésbeli különbséget: Éva a már korábban megteremtett élőlényből, férje testéből lett felépítve.
Ádám megalkotása | héber ’jácar’ | megformáz, megmintáz, (ki)alakít, elkészít |
Éva megalkotása | héber ’bánáh’ | épít, újjáépít, helyreállít |
Maga Ádám is azonnal felismerte a „vér szerinti rokonságot”, a minőségi azonosságot, amikor rácsodálkozott Évára, akiben szeretnivaló tükörképét pillantotta meg. Ezzel Isten bepillantást engedett saját tapasztalatába, saját fia születése és a vele való viszony kezdetei kapcsán. Elképzelni sem tudjuk történelmünk első „romlatlanul romantikus” pillanatait, amikor Ádám és Éva rácsodálkoztak és rámosolyogtak egymásra. E „boldogságsokk” ráadásaként pedig megismerkedtek Istennel és Fiával, akik saját hasonlóságukra gondolták el és formálták meg őket… Az emberpár élete első, teljes napját az isteni párral tölthette a számukra teremtett kertben… a világ első napja a szerelemről, a gyönyörködésről, a túlcsorduló örömről szólt. Mind a négyen – az angyalok figyelmétől övezve – látták és tapasztalták, hogy íme, minden rendkívül jó, boldogító, örömszerző, csodálatra méltó, tökéletes… (ld. 1Mózes 1:31)
Egy bizonyos szemszögből nézve Éva Ádám „egyszülöttje”. Természetesen nem úgy, ahogyan az összes többi ember születik, hanem olyan specifikus változatban, ami azóta soha többé nem fordult elő. Rendkívül mély párhuzam és betekintés ez Isten Fia különleges születésébe. Ne feledjük, hogy senki nem volt szemtanúja ennek az eseménynek, magát Istent kivéve. Mindenki, azaz az összes későbbi teremtmény csak hallomásból értesült róla. Sátán kérdőjelezte meg először ennek az eseménynek a jelentőségét. Hiszen minden angyal Isten gyermeke, mi volna a különbség a Fiúhoz képest? Salamon könyvének alábbi szavai az isteni fiúnak az isteni atyától való születését tárja elénk a bölcsesség allegóriájában, amit később az apostolok is megerősítenek:
- Az Úr útjának kezdetén szerzett engem, művei előtt réges-régen. Az ősidőkben fölkent engem, kezdetben, mielőtt a Föld létrejött. Mikor még nem voltak mélységek, megszülettem, mikor még nem voltak tele a források vízzel. Mielőtt a hegyek helyükre kerültek, a halmok létrejötte előtt megszülettem; amikor még nem alkotta meg a földet, a rónákat, még a világ legelső porszemét sem. (Példabeszédek 8:22-26)
- Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. … Istent soha senki sem látta: az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt. (János 1:14.18)
- Ő a láthatatlan Isten képe, az elsőszülött minden teremtmény előtt. Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn. (Kolossé 1:15.17)
- Mert az angyalok közül kinek mondta valaha Isten: „Fiam vagy te, ma nemzettelek téged”, majd pedig: „Atyja leszek, és ő az én Fiam lesz”? (Zsidók 1:5)
- Mert amikor az Atya Istentől tisztességet és dicsőséget nyert, és ilyen szózatot intézett hozzá a felséges dicsőség: „Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm” (2Péter 1:17)
Ezek a részletek tehát tökéletesen cáfolják, hogy Mikáél, azaz a későbbi Jézus Krisztus a semmiből lett volna megteremtve. A Fiú az isteni édesapa „része” volt, test a testéből, szellem a szelleméből, ugyanazokkal az isteni tulajdonságokkal átitatva. Születéséből fakadóan rendelkezett ugyanazzal az isteni természettel és isteni tekintéllyel, hatalommal, dicsőséggel, mint maga Isten, a szülő.
- Jézus, a Fiú Isten dicsőségének kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget (Zsidók 1:3)
- Ő a láthatatlan Isten képe. (Kolossé 1:15)
- Mert benne lakik az istenség egész teljessége testileg (Kolossé 1:9)
- Kezdetben volt az ige, és az ige Istennél volt, és az ige isten volt. (János 1:1)
A Fiú nemcsak külső megjelenésében, hanem belső, szellemi valóságában, jellemében, karakterében is a mindenható Isten pontos tükörképe volt. Születése okán egyenlő Istennel jogállásában is. Ahogyan a Fiú élete Isten létezésének egy pontján kezdődött, ugyanígy Éva élete is Ádám életének egy bizonyos pontján, azaz Ádám teremtetése után órákkal kezdődött. Bár életük nem azonos pillanatban indult, mégis egyenlőek voltak. Ahogyan a Fiú tükre Istennek, úgy Éva is tükre, tökéletes képmása volt Ádámnak. Ahogyan a Fiú az isteni teljességet, úgy Éva az emberi teljességet hordozta. Anyagbeli azonosságuk, felépítésbeli hasonlóságuk, nyilvánvaló összetartozásuk egyértelműen különválasztotta az emberpárt a többi földi teremtménytől, sőt, az angyaloktól is. Szaporodási képességük pedig, ami ugyancsak egyedülálló, szintén tükör: Isten és Fia teremtő hatalmáról beszél. Ez tehát egy nagyon fontos, összetett, illusztrált lecke volt az angyalseregek számára, amely megvilágította a különbséget az isteni család és a teremtmények seregei között.
A nő elnevezése
Ahogyan az állatvilág egyes fajait Ádám joga volt elnevezni, ugyanúgy, a belőle formált társ is tőle kapta nevét, amely az azonosság, az összetartozás kifejezése volt.
- Asszonyember legyen a neve: mert férfiemberből vétetett. (1Mózes 2:23)
Az eredeti héber főnevek nagyon jól kifejezik ezt a kapcsolatot.
férfiember | is | férfi, hímnemű ember |
asszonyember | issáh | nő, nőnemű, asszony, feleség, nőstény |
Ugyanez a szerkezet figyelhető meg Isten és Fia héber elnevezései kapcsán is, amelyek tulajdonképpen nem tekinthetők szigorúan vett tulajdonneveknek.
Él | Isten |
Mikáél | Ki olyan, mint Isten? |
Éva szerepe
A nő szerepét maga az Úr határozta meg azon minta alapján, amit a Fiú Isten mellett betöltött helye jelentett.
- Azután ezt mondta az Úristen: Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat. (1Mózes 2:18)
A magyar ’hozzáillő’ és ’társ’ szó Mózes szövegében nem szerepel, csupán a ’segítő’ szó. Ezeket a fordító magyarázatként illesztette hozzá, kifejezve, hogy megértette az ige üzenetét.
segítő | ézer | segítség, támogatás, támasz segítő, támogató, támaszt nyújtó |
Ebből egyértelműen kibontakozik, hogy mi, pontosabban ki hiányzott Istennek. Egy olyan, vele „azonos minőségű”, rokon lény, akivel kölcsönösen szeretik, megértik, támogatják, segítik egymást, akivel közös célok érdekében tudnak munkálkodni és együtt tudnak örülni. A Példabeszédekbeli részlet további titkokat tár fel előttünk:
- Ott voltam, amikor megszilárdította az eget, amikor kimérte a látóhatárt a mélység fölött. Amikor megerősítette odafönt a fellegeket, amikor felbuzogtak a mélység forrásai, amikor határt szabott a tengernek, hogy a víz át ne léphesse partját, amikor kimérte a föld alapjait, én már mellette voltam, mint kézműves, és gyönyörűsége voltam mindennap, színe előtt játszadozva mindenkor. Játszadoztam földje kerekségén, és gyönyörködtem az emberekben. (Példabeszédek 8:27-31)
kézműves | ámón | kézműves, építész, mesterember |
gyönyörűsége | saasúim | élvezet, gyönyörűség |
játszadoztam | száhak | nevet, mosolyog játszik, mókázik |
Ugyanezzel a csodálatos élménnyel és létformával kívánta megajándékozni Ádámot is. A segítségnyújtás különleges módja tükröződik abban a névben, amit a nő elnyert a férfitől.
- Az ember Évának nevezte el a feleségét, mert ő lett az anyja minden élőnek. (1Mózes 3:20)
Éva | havváh | élet, élő, életet adó |
Az életadás, a magzat kihordása és a szülés csodája ismét tükör: a Fiú Isten mellett betöltött szerepével párhuzamos feladatra utal. A keresztények többsége körében talán kevésbé nyilvánvaló, de az igék nem hagynak kétséget afelől, hogy a Fiú volt a teremtés kivitelezője.
- … a Fiú által szólt hozzánk, akit mindennek örökösévé tett, aki által a világot teremtette. (Zsidók 1:1)
- Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett. (Kolossé 1:16)
- Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. (János 1:3)
Ahogyan a Fiú, mint a teremtés kivitelezője, forrása minden teremtett lénynek az univerzumban, úgy végsősoron Éva a forrása, anyja az emberiség minden tagjának. Ez ugyancsak kardinális különbség az angyalokhoz képest. Ők sem teremtő hatalommal, sem pedig az élet továbbadásának képességével nem rendelkeznek.
A párhuzamok összegzése
Ahogyan a Biblia szinte minden igazságával kapcsolatban, úgy e témában is Pál apostol fejti ki az összegzést, ő mutatja be a legteljesebb képet.
- De tudnotok kell, hogy …, az asszony feje a férfi, Krisztus feje pedig Isten. … ő Isten képmása és dicsősége, az asszony ellenben a férfi dicsősége. Mert nem a férfi van az asszonyból, hanem az asszony a férfiból. Mert nem is a férfi teremtetett az asszonyért, hanem az asszony a férfiért. (1Korinthus 11:3.7-10)
A tükörképi szerep egyértelműen kirajzolódik az egyes párhuzamokban. A földi kapcsolat a mennyei kapcsolat modelljeként lett megalkotva. Ahogyan Isten a „fej”, vagyis az eredet, a forrás, ugyanúgy Ádám is. Ahogyan a Fiú felett áll az Atya, úgy Éva „feje” Ádám. A hasonlóság, az isteni képmás tehát a kapcsolat szintjén is érvényes.
mennyei társak | földi társak |
a fő: Isten | a fő: Ádám |
a társ: a Fiú | a társ: Éva |
a Fiú Istenért született | a nő a férfiért teremtetett |
a Fiú Istenből lett | a nő a férfiból lett |
a Fiú Isten képmása és dicsősége | a nő a férfi dicsősége |
a Fiú feje Isten | a nő feje a férfi |
Mindennek különleges oka és célja van: a nő Isten bölcsességének kinyilatkoztatása, és az angyalok megvilágosítása céljából került a férfi mellé, „hatalma”, irányítása alá. Annak érdekében, hogy Isten bemutathassa a Fiú különleges lényét, a Fiával való különleges egységet, amely jóval több és magasabb minőségű, mint Istennek a teremtményeivel, többek között az angyalokkal való viszonya.
- Az asszonynak az angyalok miatt kell a férfi hatalma, vezetése alatt állni. (lásd 1Korinthus 11:10, helyes értelemben)
Az áldás
A pár életre keltése és egymásnak ajándékozása után következett a kapcsolat megáldása.
- Azután megáldotta őket Isten, és ezt mondta nekik: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet, és hajtsátok uralmatok alá! Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a szárazföldön mozgó minden élőlényen! (1Mózes 1:28)
Mint látható, az áldás Isten teremtő szavaival egyenlő, amelyek képessé tették őket arra, hogy megértsék és betöltsék létük céljait: a gyümölcstermés, a sokasodás, az uralkodás-szolgálat céljait. Létük összes – Isten által előre elgondolt – állomása Isten és Fia az univerzumban betöltött helyét és feladatát mutatta be „mikroméretekben”. Virágzás, kibontakozás, gyümölcstermés, növekedés, sokasodás, hódítás, uralkodás – az isteni parancsba foglalt kulcsigék több esetben „virágnyelven” fejezik ki az isteni kezdeteket is, az isteni feladatokat, továbbá az emberiség eltervezett kiterjedését.
Az áldás következménye (lett volna), hogy Ádám és Éva közös kormányzása révén a benépesült Földön érvényesül az az uralom, az a kormányzati módszer és rendszer, amely kizárólag Isten sajátja, ami által az egész világegyetemet kézben és békében tartja, felvirágoztatja. A szeretet szabadságán alapuló, belülről kifelé ható, harmonikus világrend épült volna fel általuk a Földön. Eredetileg tehát nem csupán a személyek, hanem a folyamatok is tükörképül szolgáltak, hogy a Mindenható feltárhassa önmagát, indítékait, jellemét, Fiával való kapcsolatát teremtményei előtt.
Ragaszkodás2 és egység
A lenti ige előzménye Ádám részéről a „test a testemből” tényszerű felismerése, vagyis a létező legszorosabb összetartozás kifejezése. Az első emberpár esetében nyilván nem a vér szerinti szülőkről való leválásra kell gondolni, hanem arra, hogy Isten késszé és képessé tette őket arra, hogy ketten önálló szeretetegységet alkotva, hatékonyan működő szövetséget éljenek meg.
- Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és ezért lesznek egy testté. (1Mózes 2:24)
- Azután megismerte Ádám az ő feleségét, Évát, aki fogant méhében és megszülte Kaint… (1Mózes 4:1)
A ragaszkodás következménye Ádám és Éva között az egy testté válás, azaz a fizikai összekapcsolódás, a szexuális kapcsolat létrejötte, amely közös gyönyörűség forrása számukra. Örömük egymásban teljesedhet be, s az új életek, a gyermekek ebből az örömből fakadnak. Ha abban az összefüggésben nézzük a ragaszkodás kiteljesedését, hogy a férfi-nő páros Isten és Fia tükre, akkor ez ismét hangsúlyos üzenet a világegyetem felé, hogy egyedi, rendkívül szoros, a teremtő-teremtmény kapcsolatnál magasabbrendű kapcsolat áll fenn Él és Mikáél között. Az emberi fizikai „egy test”-élmény az Atya és Fia szellemi szeretetegységének halvány, de szépséges megfelelője. Az eredeti mintáról Jézus földi szolgálata során beszélt tanítványainak.
- Én és az Atya egy vagyunk. (János 10:30)
- az Atya bennem van, és én az Atyában. (János 10:38)
- ahogyan az Atya ismer engem, én is úgy ismerem az Atyát (János 10:15)
- Szeretet és hűség találkoznak, igazság és békesség csókolgatják egymást. (Zsoltár 85:11)
Ismét egy olyan különleges megfelelésre bukkanunk, amikor az ó- és újszövetségi szavak, jelen esetben igék (cselekvést jelentő szavak) minden jelentésrétegükben megfelelnek egymásnak.
ismer | jáda (óhéber) | tud, tudatában van, érzékel, megtapasztal megtud, megismer közeli kapcsolatba kerül, megismer (szexuálisan) |
ismer | ginószkó (görög) | tud, ismer, megismer ért, megért, felfog gondol(kodik) ismer (szexuálisan) |
Az egység egyik üzenete a felcserélhetetlenség: ahogyan a Fiú nem helyettesíthető a legtökéletesebb angyallal vagy bármely másik teremtménnyel, úgy Éva sem cserélhető le más típusú teremtményre, sem állatra, sem férfira!
A munkálkodás egysége
A földi Krisztussá lett Mikáél az eredeti Isten-Fiú kapcsolat jellemzőit szavaival és tetteivel is feltárta az emberiség és az angyalok előtt. Egyértelműen elismerte az Atya, mint örökkévaló lény senkihez nem fogható nagyságát, önmaga Istenből fakadó fiúságát és alárendelődését, valamint a közös munkálkodásban való teljes harmóniájukat.
- a Fiú önmagától semmit sem tehet, csak ha látja, hogy mit tesz az Atya, mert amit ő tesz, azt teszi a Fiú is, hozzá hasonló módon. Mert az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit ő tesz. (János 5:19-20)
- önmagamtól nem teszek semmit, hanem azt mondom, amire az Atya tanított engem. (János 8:28)
- Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom. (János 5:16)
Lémuel jegyezte fel a derék, azaz nagyszerű asszony dicséretét. Ez az ószövetségi himnusz a feleség jellemének és az általa betöltött szerepeknek az összefoglalása. Mintha benne gyönyörködő férje szemével látnánk őt, mintha társa szenvedélyes dicséretét hallanánk róla. Ha azonban figyelmesen olvassuk, és túllátunk a konkrét, megelevenedő képeken, csodálatos párhuzamokat tár fel a Jézussá lett Fiú földi tevékenységével kapcsolatban, amellyel testközelbe hozta Isten szívét. Valójában a korábbi, szemek számára láthatatlan közösségüknek is leképezése ez. Vagyis második olvasata szerint az alábbi részlet a mennyei Atya himnusza a Fiúról.
- Derék asszonyt kicsoda találhat? Értéke sokkal drágább az igazgyöngynél. Ura szívből bízik benne, vagyona el nem fogy. Egész életén át javát munkálja urának, nem kárát. Szerez gyapjút és lent, és jókedvűen dolgozik kezével. Hasonló a kereskedők hajóihoz: távolból is hoz eledelt. Fölkel még éjjel, ételt ad háza népének, és rendelkezést szolgálóinak. Ha az a szándéka, mezőt vásárol, keze munkájával szőlőt telepít. Megkeményíti derekát, megfeszíti karjait. Érzi, milyen hasznos tevékenysége, éjjel sem alszik el mécsese. Ügyesen kezeli a rokkát, tenyerében tartja az orsót. Tenyerét megnyitja a nincstelen előtt, kezét nyújtja a szegénynek. Nem félti háza népét a hóeséskor sem, mert egész háza népe meleg ruhába öltözött. Színes szőtteseket készít magának, lenvászon és bíbor az öltözete. Férjét jól ismerik a városkapukban, ahol az ország véneivel ül együtt. Finom inget készít, és eladja, övet is ad el a kalmárnak. Erő és méltóság árad róla, és nevetve néz a holnap elé. Szája bölcsességre nyílik, és nyelve szeretetre tanít. Ügyel háza népe dolgaira, nem kenyere a semmittevés. Fölkelnek előtte fiai, és boldognak mondják, ura pedig így dicséri: Sok nő végez derék munkát, de te felülmúlod mindegyiket! Csalóka a báj, mulandó a szépség, de az Urat félő asszony dicséretre méltó. Hadd élvezze munkája gyümölcsét, dicsérjék tetteiért minden helyen! (Példabeszédek 31:10-31)
A szerelem dicsősége
E mennyei Isten-Fiú kapcsolat fényében és tükrében a férfi-nő páros szövetsége és szerelme is elnyeri valós dicsőségét és értékét. E széttéphetetlen és kizárólagos kapcsolat fényében válik érthetővé, hogy a válás az eredeti, romlatlan állapotban elgondolhatatlan végkifejlet volt.
- Mindened oly szép, kedvesem, semmi hibád sincsen. (Énekek éneke 4:7)
- Én szerelmesemé vagyok, és szerelmesem az enyém (Énekek éneke 6:3)
- Mily szép vagy és mily kedves, gyönyörűséges szerelmem! (Énekek éneke 7:7)
- Tégy engem, mint pecsétet a szívedre, mint pecsétet a karodra! Bizony, erős a szerelem, mint a halál, legyőzhetetlen a szenvedély, akár a sír. Úgy lobog, mint a lobogó tűz, mint az Úrnak lángja. Sok víz sem tudja eloltani a szerelmet, folyók sem tudják elsodorni. (Énekek éneke 8:6)
MÁSODIK FEJEZET
A tükör eltörött
Jól tudjuk, saját tapasztalataink is megerősítik, hogy ez a csodálatos képmás „összetört”. Az első emberpár – és velük együtt az emberiség – áldozatul esett a sátáni hazugságoknak. A kígyó, mint médium által közvetített kérdés és állítás az igazság és az isteni világrend elleni hatékony támadásnak bizonyult.
- A kígyó pedig ravaszabb volt minden vadállatnál, amelyet az Úristen alkotott. Ezt kérdezte az asszonytól: Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek? Az asszony így felelt a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk, csak annak a fának a gyümölcséről, amely a kert közepén áll, mondta Isten: Ne egyetek abból, ne is érintsétek, hogy meg ne haljatok! A kígyó erre így felelt az asszonynak: Dehogy haltok meg! Hanem jól tudja Isten, hogy azon a napon, amelyen esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó és mi a rossz. (1Mózes 3:1-5)
Figyeljük meg a sátán szavait: úgy mutatkozik be, mint aki Isten fölött áll, mint aki képes reálisan megítélni Isten gondolatait és cselekedeteit. Látszatrészvétbe és látszatféltésbe csomagolt kérdése egyrészt arra szolgált, hogy bizalmat ébresszen önmaga iránt, másrészt, hogy elbizonytalanítsa Évát Isten korábbi szavainak tartalmát illetően, s hogy zavart támasszon benne. Harmadrészt ráirányította figyelmét az Éden egyetlen pontjára, ahol az ember lépre csalható. Közel vonta a nőt a tiltott fa segítségével önmagához, hogy megfertőzze saját gondolataival. Kérdése által egy olyan kegyetlen Mindenhatót mutatott be, aki netán még éhezteti is teremtményeit; a felvetés provokatív jellege miatt Éva mindenképpen úgy érezte, védelmébe kell vennie az Urat, és szóba elegyedett a hazugság atyjával.
Éva válaszára már az igazság nyers tagadása és az Istennel szembeni vád fogalmazódott meg a sátán részéről: Isten egyrészt hazug, másrészt féltékeny. Olyan tudást tagad meg teremtményeitől, ami Őt föléjük emeli és ezzel az élet lényegétől, a fejlődés lehetőségétől fosztja meg őket, szándékosan kiskorúságra kárhoztatva az embert. Szerinte az Úr módszere az oktalan félelemkeltés: az ismeretlen elmúlással riogatja „másként gondolkodó” teremtményeit. A sátán egy teljesen torz istenképet rajzolt meg – sikerrel. Lényegében egy Istentől független, tudásalapú létforma programját adta az első emberpár elé, ami minden önzés, individualizmus, énközpontúság gyökere lett. Ráadásul burkolt sürgetést is rejtett a gonosz üzenet: mihelyt esztek, azonnal átváltoztok…
A megtévesztés olyan mértékű volt, hogy az emberpár nem vette észre: addig voltak istenarcúak, amíg összhangban éltek Istennel, amíg az ő igazságának fényében jártak. Amikor Éva szakított a fáról és közösen ettek a gyümölcsből, szakítottak Istennel is – és abban a pillanatban sátánarcúvá lettek. Nem a fa vagy gyümölcse volt halálosan mérgező, hanem a bizalmatlanság gondolata és a belőle születő, lázadó, független cselekedet.
A következmények láncolata
Hogy mi történt valójában, arra a következmények láncolata világít rá teljes mélységükben. Hogy mit jelent a sátánarcúság, azt az azonnal, végletesen megromlott viszonyok érzékeltetik. A szakítás nyomán azonnal ezer szálon futottak végig a romlás repedései az addig igen jó és tökéletes Földön: fizikai, lelki és szellemi értelemben egyaránt.
- Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy meztelenek. Ezért fügefaleveleket fűztek össze, és ágyékkötőket készítettek maguknak. (1Mózes 3:7)
Az első tör(tén)és részben a sátán állításait igazolta. Valóban megnyílt a szemük, csak másként és másra: rádöbbentek, mit tettek. Megtörték szabadságukat, mert megtették az egyetlen tiltott dolgot. Lelkiismeretfurdalásuk lett. A meztelenség érzékelése azt fejezte ki, hogy engedetlenségük miatt elveszítették ártatlanságukat és biztonságérzetüket; semmivé foszlott addigi ruhájuk, az Istentől nyert dicsőség és méltóság. Védtelenség, szégyen – új, borzalmas érzések jelentek meg a lelkükben, tényleg tudói lettek a rossznak. Ezzel egyidejűleg nem a másik volt többé a fontos, nem egymást segítették: mindketten maguknak készítettek pótöltözetet.
- Amikor aztán meghallották az Úristen hangját, amint szellős alkonyatkor sétált a kertben, az ember és a felesége elrejtőzött az Úristen elől a kert fái között. De az Úristen kiáltott az embernek, és ezt kérdezte: Hol vagy? Az ember így felelt: Meghallottam hangodat a kertben, és megijedtem, mert meztelen vagyok, és ezért elrejtőztem. (1Mózes 3:8-10)
A második következmény, hogy többé nem mertek Isten színe elé kerülni. Az Isten-ember kapcsolat megtört. A korábbi rendszeres, örömmel várt séták és őszinte beszélgetések emléke semmivé lett. Helyét a büntetéstől való félelem, rettegés, szorongás, szégyen, az elrejtőzési kényszer foglalta el. A meztelenség a sötétség után vágyódik, kerüli a fényt. Az a hang, amit addig szeretettel hallgattak, mostantól félelmetes ítéletté lett számukra. Elszakadtak Istentől.
- Az Isten erre azt kérdezte: Ki mondta meg neked, hogy meztelen vagy? Talán ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél? Az ember így felelt: Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, ezért ettem. Akkor az Úristen ezt kérdezte az asszonytól: Mit tettél? Az asszony így felelt: A kígyó szedett rá, ezért ettem. (1Mózes 3:11-13)
Nyilván Ádám „magától” jött rá a meztelenségére. A korábbi, Istennel folytatott párbeszédek béke-, öröm- és szeretetteljessége helyett új hangnem ütötte fel a fejét. A féltőn szomorú isteni kérdésre nem nyílt beismerés a válasz, hanem burkolt vádak és hibáztatás. Azt, akivel röviddel ezelőtt még édes egységben éltek, Ádám most hibáztatni kezdte, s Évával együtt Isten is a vádlottak padjára került: „Tőled kaptam, a te hibád! Miért lett ilyen, akit nekem szántál?!” A feleségben automatikusan ugyanez a folyamat játszódott le: a felelősségvállalás képessége mindkettőjükből eltűnt, helyette a másikra mutogatás lelkülete szólalt meg: Végsősoron a kígyót is Isten alkotta meg… Az emberi válaszokból kiütközött az elégedetlenség is: „Nem elég jó, akit, amit tőled kaptam, Isten…” Minden kapcsolat széttört. Nemcsak az Isten-ember, hanem a férfi-nő viszony is iszonnyá változott. Nincs többé meghitt szeretet, hanem helyette bizalmatlanság és a másikat hibáztató, önvédelmező hozzáállás született. A vonzalmak helyett a magányt eredményező taszítás lett az úr az emberi szívekben.
A következők részletekben már csak Isten szavait halljuk, és legtöbben szent, haragos felindulásból kimondott átokként értelmezik őket. Valójában a keserves, Isten által előre látott következmények fogalmazódtak meg: bemutatják, mi történik azokkal a lényekkel, akiknek megszűnik kapcsolata az élet forrásával.
A kígyó végzete
- Akkor ezt mondta az Úristen a kígyónak: Mivel ezt tetted, átkozott légy minden jószág és minden vadállat között: hasadon járj, és port egyél egész életedben! Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony között, a te utódod és az ő utódja között: ő a fejedet tapossa, te pedig a sarkát mardosod. (1Mózes 3:14-15)
Azonban még e tragikus szakasz is reményteljesen kezdődik. Ezt a részt „ősevangéliumnak” nevezik. A helyreállítás örömhírének legelső megfogalmazása, nyilvánvalóan szimbólumok formájában. Isten arról beszél, hogy számított egy ilyen fordulatra is. Áldozatnak tekinti az emberpárt és harcba indul értük, s mindent megtesz az emberiség megmentése érdekében. Annak ellenére, hogy az ember átállt Isten ellenségének oldalára, Isten nem tekinti ellenségének az embert, hanem megmentendő teremtményeként küzd érte.
Az a tény, hogy az Úr először a felbujtóhoz fordult,bizonyítja, hogy rögtön tudta, ki áll a bukás mögött. Az „ősi kígyó” nem más, mint a sátán, a lázadó angyal, aki felett Isten itt előre ítéletet hirdetett, s ezt az ítéletet egy ember fogja végrehajtani. Mi már nagyon jól tudjuk, hogy az eljövendő messiásról van szó, aki megdönti a hazugság fejedelmének az Édenben csalással megszerzett birodalmát. Egyrészt korlátozott lesz a sátán működése, erre utalnak a kígyóra vonatkozó szavak; másrészt, bár sikerült maga mellé állítania az első emberpárt Isten ellenében, mégis jön majd valaki az utódaik közül, aki szembeszáll vele, nem hódol be neki, sőt, végleg megtöri hatalmát.
Az asszony fájdalmai
- Az asszonynak ezt mondta: Igen megnövelem terhességed fájdalmát, fájdalommal szülöd gyermeked. Vágyakozni fogsz férjed után, ő pedig uralkodni fog rajtad. (1Mózes 3:16)
Az Évához intézett szavak a testi és lelki fájdalom belépéséről szólnak, amelyek korábban nem léteztek és vele együtt az összes nőre kihatnak majd. Egyben a megromlott párkapcsolatok legfőbb jellemzőjét is megadja: a harmóniát diszharmónia váltja fel. Megszűnik az egymás mellé rendeltség; a szeretetéhség, a manipuláció és a szeretetlen uralkodás durva libikókája váltja fel az egységet. Bekövetkezett a segítőtársi szerep halála.
A férfi küzdelmei
- Az embernek pedig ezt mondta: Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről megparancsoltam, hogy ne egyél, legyen a föld átkozott miattad, fáradsággal élj belőle egész életedben! Tövist és bogáncsot hajtson neked, és a mező növényét egyed! Arcod verejtékével egyed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél! Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba! (1Mózes 3:17-19)
A sátán által megtévesztett feleségnek való engedelmesség Isten szavával ellentétes magatartást és ezzel bukást eredményezett. Az Ádámhoz intézett szavak szerint leesett a dicsőség koronája az első ember fejéről. Elveszítette uralmát, jó sáfári szerepét a Föld felett, s helyette a természet és a körülmények fognak felette uralkodni. Alávetett, kiszolgáltatott helyzetbe került, s vele együtt minden későbbi férfi „kenyérkeresővé” lett a Földön. A szenvedés, a fáradtság és a fájdalom a megtört királyi szerepkört is áthatja mostantól. Az ember uralkodóból rabszolgává lett. A Föld ökoszisztémái is károsodást szenvedtek: „a tövis és gaz” elburjánzása az addigi szépség, termékenység és egyensúly megbomlását jelzi. A legvégső csapás a hervadás és a halandóság kísértete: szembe kell nézniük a halállal, az elmúlással – az egész bolygón.
Az új öltözék
- Az Úristen pedig bőrruhát készített az embernek és feleségének, és felöltöztette őket. (1Mózes 3:21)
Isten gondoskodik, már itt is, az elesettekről. Ehhez azonban – a bőrruha előállításához – ölnie kellett. Az elbukott emberpár felöltöztetéséhez egy szelíd állatot kellett megölnie. E tragikus mozzanatnak is jelképes értelme van: ugyancsak az eljövendő szabadítóra mutat, Isten báránykájára, aki életét adja a holtakért, hogy azok ismét életre keljenek.
Száműzetés
- Azután ezt mondta az Úristen: Íme, az ember olyan lett, mint közülünk egy: tudja, mi a jó, és mi a rossz. Most azért, hogy ki ne nyújthassa kezét, és ne szakíthasson az élet fájáról is, hogy egyen, és örökké éljen, kiűzte az Úristen az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből vétetett. És miután kiűzte az embert, odaállította kelet felől az Éden kertjéhez a kerúbokat és a villogó lángpallost, hogy őrizzék azt az utat, amely az élet fájához vezet. (1Mózes 3:22-24)
Itt ismét egy hasonló párbeszédre következtethetünk, mint a teremtés előtti percekben: Isten és Fia közös megállapítást tettek, és különös módon szó szerint idézték a sátán szavait. Látszólag tehát az ördögnek lett igaza. Látszólag csupán isteni féltékenységről van szó. De mégsem. Az ember éppenséggel elveszítette istenképmási mivoltát. A ’tudja’ ige héber megfelelője a héber ’jáda’ korábban már előfordult ’megismer’ jelentésben. Itt az ige a rosszal való tapasztalati megismerkedésről beszél. A rossz nem más, mint az Istentől való elidegenedés-elhidegülés, s ennek minden rettenetes következményét elkezdték megtapasztalni. A jó és a rossz – amiről Isten beszélt nekik – a fény és a sötétség, az élet és a halál közötti különbséget fejezi ki. Ahol nincs jelen a jó, azaz a jóság forrása, maga Isten, ott a hiány egyenlő a rossz, a sötétség, a halál jelenlétével. Ahol nincs jelen Isten, az önzetlen szeretet, ott a végzetes önközpontúság uralkodik. Az előbbi a fenntartható örökkévalóság, az utóbbi a szükségszerű összeomlás és pusztulás forrása.
Az első két ember a rossz csírájának hordozójává lett, mint alább majd látjuk ennek igazolását. A jó és a rossz tudásának fája, illetve az örökkévalóság fája egyaránt az Édenben állt. Azonban lehetetlen mindkettő gyümölcsével egyidejűleg élni. Nem szolgálhattok egyszerre két úrnak… – mondta Jézus. Mert törvényszerű, hogy ha az ember az egyiket szereti, akkor azt szolgálja is, a másikat viszont gyűlöli és nem enged neki. Azért kellett elhagyniuk Ádáméknak egykori otthonukat, mert a csaló oldalára álltak és ezzel elhagyták Istent, az örök élet forrását.
Fiút kaptam!
- Azután Ádám a feleségével, Évával hált, aki teherbe esett, megszülte Kaint, és azt mondta: Fiút kaptam az Úrtól! Majd újból szült: annak testvérét, Ábelt. Ábel juhpásztor lett, Kain pedig földművelő. … Amikor a mezőn voltak, rátámadt Kain a testvérére, Ábelre, és meggyilkolta. (1Mózes 4:1-2.8)
Az Édentől keletre, szülei nagy boldogságára, megszületett az első ember. Éva biztos volt benne, hogy ő lesz az Isten által megígért utód, aki a kígyó fejére tapos, és most már hamarosan vége száműzetésüknek és szenvedésüknek. Erre utal a név, amit a fiú kapott. Ehelyett azonban Káin megölte a fivérét. Rögtön az első két nemzedékben halálos viszály támadt, és sátán arca visszatükröződött elsőszülöttjük arcán… ezzel világuk sorsa megpecsételődött, hiszen egy ön- és egymást pusztító káosz vette kezdetét.
Veszteséglista
Idézhetjük a költőt: „minden egész eltörött”. Minden, ami addig Isten szemléltető céljait tükrözte, az ellenkezőjébe fordult. Minden jó ajándék megcsorbult, minden párhuzam megtört. A korábbi tökéletesség minden vonatkozásában megromlott. Ádám helyét ellopta Lucifer, a romboló angyal lett a Föld ura és képviselője. Az ember sátánarcú lett, ami azt jelenti, hogy függetlenítette magát Istentől és az önző, fenntarthatatlan létforma forrása lett a Földön.
Az alábbi táblázat segítségével áttekintjük és összefoglaljuk a legfontosabb töréspontokat.
Eredeti hasonlóság | Mint Isten és a Fiú tükörképe | Mint a sátán tükre |
társigény | ketten szép | szélsőséges individualizmus |
a lét oka | a nő a férfiért | minden(ki) ÉRTEM – egoizmus |
fizikai hasonlóság | testi felépítés, szépség, egészség | erőtlenség, torzulások, betegségek |
szellemi hasonlóság | Isten élete bennük | Isten élete eltávozott belőlük |
jellembeli hasonlóság | szeretet és szeretetvágy | önzés és gyűlölet |
élettartam | örökkévaló élet | halandóság |
uralkodói szerep | együttes uralkodás, közös sáfárság | szolgai alávetettség, kiszolgáltatottság |
segítői szerep | életadás | egy ember által bejött a halál |
harmónia | szerelem, ragaszkodás, kizárólagosság | diszharmónia, hűtlenség, lecserélhetőség |
egység | szexuális kapcsolat | öncélú szexualitás, gyönyörhajhászás |
viszony | a nő feje a férfi | rosszul értelmezett emancipáció |
viszonyulás | önfeláldozó szeretet; tiszteletteljes engedelmesség | leuralás és kizsákmányolás; féltékenység és megcsalás |
lakhely | az Éden, mint a menny képe | száműzetés a pusztába |
Bár a helyzet ezek alapján teljesen reménytelen, Isten első ígérete megáll és beteljesedett, illetve bizonyos vonatkozásaiban a beteljesedés felé siet. Az Úr terve, hogy helyreállítja képmását az emberben, és ezáltal megvalósítja kezdeti tervét: minden ellene emelt vádat megsemmisít, és visszaszerzi az univerzum elveszett békességét. Ehhez azonban szüksége volt/van egy második Ádámra.
Folytatás a következő számban: A MÁSODIK EMBER címmel
Barati Lilla (Nader Mansour előadásának felhasználásával)
Pál apostol két névvel illeti az Úr Jézust: „az utolsó Ádám” és „a második ember”. Mint utolsó Ádám Ő a teljes emberiség, mint második ember Ő az új emberi nem feje. Mint utolsó Ádám egyesíti magában mindazt, ami Ádámban volt; mint második EMBER, keresztje által félretette az első, Isten céljától eltévelyedett embert. Egy másik embert állít elénk, akiben Isten célja tökéletes valósággá vált. A kereszt által Isten eltörölte mindazt, ami a régi teremtésből való volt; a halálból pedig új teremtés támad Krisztusban, a második emberben. „Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az. A régiek elmúltak, újjá lett minden.”
Watchman Nee
1 a héber ’Mikáél’ szó jelentése: Kicsoda olyan, mint Isten?
2 A ragaszkodás mélységeiről szóló örömhír részletes kifejtése a Reménység foglyai 42. számában, az Az a hatalmas titok c. tanulmányban olvasható