Jonatán és a méz

(1Sámuel 14. fejezet)

Kiknek szól Jonatán története?

A Biblia csordultig telve van kincsekkel; felfedezőkre vár, akik kiássák, megértik, megélik és továbbadják őket. Az alábbi történet is fontos, örömhozó üzenetet tár elénk, ami a legijesztőbb időszakban is képes bátorságot adni és fordulatot hozni az eseményekbe. A teljesebb megértés érdekében először olvassuk el Sámuel első könyvének 13-14. fejezeteit¹!

Ahhoz, hogy valóban magunkra tudjuk vonatkoztatni áldásait és intéseit, alapvető látni az Istentől előre eltervezett párhuzamot az ókori és az újkori Izrael között. Az első csoport testi, a második pedig szellemi értelemben Isten választott népe. Az elsőt, az időlegeset felváltotta az „igazi”, a Krisztustól származó Izrael.

• Ábrahám unokája, Jákób kapta az Izrael nevet az angyallal való küzdelem után. Az ő tizenkét fiának utódai voltak Kánaán földjének örökösei. Ők jelentették a testi Izraelt: Isten a körülmetélés szövetségét adta Ábrahámnak. Így nemzette Ábrahám Izsákot, és körülmetélte őt a nyolcadik napon, Izsák pedig Jákóbot, Jákób pedig a tizenkét ősatyát. (Cselekedetek 7:8)

• A második, ma is jelenlévő Izrael jellemzői: Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő magvának (utódjának), aki a Krisztus. Mert mind Isten fiai vagytok a Krisztus Jézus hite által. Mert akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöztétek fel. Ha Krisztuséi vagytok, tehát Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök. (Galata 3:16.26-29)

• Jézus így felelt: Bizony, bizony, mondom neked, ha valaki nem születik víztől és szellemtől, nem mehet be az Isten országába. Ami testtől született, test az, és ami szellemtől született, szellem az. (János 3:5-6)

Mindazok tehát, akik újjászülettek víz és szent szellem által, és ezzel Krisztus testének tagjaivá váltak, ma is érvényes szellemi csodákat ismerhetnek fel az Ószövetség történetei mögött.

Miért reménytelen?

Jonatán, Izrael első királyának fia a lehető legcsüggesztőbb körülmények és a legreménytelenebb helyzet közepette döntött a túlerővel fölvonuló ellenség megtámadása mellett. Tíz, súlyosnál súlyosabb tényezőt lehet fölsorakoztatni:

Saul, az első fölkent király korábbi engedetlensége miatt már megkapta Istentől az „elbocsátó szép üzenetet”. Isten Sámuel prófétán keresztül tudatta vele, hogy jön majd valaki „jobb” helyette. Ez tehát sajnos már egy „van király – de nincs király” helyzet volt.

• Akkor ezt mondta Sámuel Saulnak: Ostobaságot követtél el! Nem teljesítetted Istenednek, az Úrnak a parancsát, amelyet parancsolt neked, pedig most véglegesen megerősítette volna az Úr Izráelben a királyságodat. Most azonban nem lesz a királyságod maradandó. Keresett magának az Úr valakit, aki a szíve szerint való, és őt tette népe fejedelmévé az Úr, mert te nem teljesítetted, amit megparancsolt neked az Úr. (1Sámuel 13:13-14)

Izrael egyébként is a filiszteusok elnyomása alatt szenvedett, akik a történet közvetlen előzményeként összehangolt támadást indítottak Isten népe ellen.

• Akkor kivonult a filiszteusok táborából három portyázó csapat. Az egyik csapat Ofra irányába, Súál földje felé tartott. A másik csapat Bét-Hórón felé tartott, a harmadik csapat pedig annak a határnak a mentén haladt, amely a Cebóím-völgyön át a pusztáig terjed. (1Sámuel 13:17-18)

Az elnyomás és alávetettség rendkívül megalázó módon nyilvánult meg. Nem voltak Izraelben kovácsok, így még a mezőgazdasági munkák elvégzéséhez, a szerszámok megélezéséhez is az ellenségtől kellett szolgáltatást vásárolniuk.

• Kovácsot pedig egész Izráel földjén nem lehetett találni, mert a filiszteusok úgy gondolták: Nehogy a héberek kardot vagy dárdát csinálhassanak maguknak! Ezért egész Izráelnek a filiszteusokhoz kellett eljárnia, hogy megélesíttessék ekevasukat, kapájukat, fejszéjüket és ásójukat, kétharmad sekel volt az ára egy ekevasnak, kapának, háromágú villának és fejszének, vagy ha ki kellett egyenesíteni az ösztökét. Így történhetett, hogy az ütközet napján az egész hadinépnek, amely Saullal és Jonatánnal volt, sem kardja, sem dárdája nem volt, csak Saulnak és a fiának, Jonatánnak. (1Sámuel 13:19-22)

Ebből következik, hogy Izrael teljesen fegyvertelen és kiszolgáltatott volt az ellenség támadásaival, rablóhadjárataival szemben.

Jonatán apja, az Istentől már leváltott, de még regnáló király, egy fa alatt ült tétlenül, minden indíttatás híján. Összesen 600 férfi időzött a társaságában és egy pap a frigyládával.

• Saul éppen Gibea határában, Migrónban, a gránátalmafa alatt tartózkodott. Mintegy hatszáz főnyi hadinép volt vele, meg Ahijjá is, aki Sílóban az efódot viselte, fia Ahítúbnak, Íkábód testvérének, Fineás fiának, aki az Úr papjának, Élinek volt a fia. (2-3)

Jonatán nem volt meghitt, bizalmas kapcsolatban az édesapjával, és ez alapvetően az Istenhez való viszonyulásuk különbözőségén alapult. Az sem kizárt, hogy Saul ekkor féltékenységében arra gyanakodott, hogy éppen a fia váltja le őt idő előtt az uralkodói szerepből.

• Apjának azonban nem szólt róla. … A hadinép sem tudta, hogy Jonatán elment. (1b.3b)

Jonatán egyetlen megbízható támasza a fegyverhordozó szolgája volt. Nagyon úgy tűnik, hogy senkiben nem bízhatott Izrael férfiai közül.

• Jonatán tehát ezt mondta fegyverhordozó legényének: Gyere, menjünk át ezeknek a körülmetéletleneknek az előőrséhez! … Fegyverhordozója így felelt neki: Tégy mindent úgy, ahogyan gondolod! Láss hozzá, én veled leszek, bármit tervezel! (6-7)

Izrael népének nagy része a barlangokban bujdosott, méltatlan körülmények között, félelemben, nyomorogva.

• Amikor megmutatták magukat mindketten a filiszteusok előőrsének, ezt mondták a filiszteusok: Nézd csak! Héberek jöttek elő az üregekből, ahová elrejtőztek! … Amikor az Efraim hegyvidékén elrejtőzött izráeliek meghallották, hogy menekülnek a filiszteusok … (11.22)

Izrael népének egy része átállt a filiszteusok oldalára a túlélés reményében.

• Azok a héberek, akik azelőtt a filiszteusokkal tartottak, és mindenfelől velük együtt vonultak táborba … (21)

A terep is rendkívül veszélyes volt, nem lehetett biztonságosan és észrevétlenül lecsapni a filiszteusokra.

• És felmászott Jonatán négykézláb, és utána a fegyverhordozója (13)

Mindezek a fizikai tények és szellemi körülmények bőséges indokot szolgáltatnak arra a lemondó kérdésre, hogy „miért ne?” Miért nem érdemes még csak gondolkodni sem a megoldáson. Miért ne tegyen Jonatán semmit az ellenség elűzése és a nép fölszabadítása érdekében – hiszen úgyis hiába. A király fia, emberileg nézve, semmire és senkire nem támaszkodhatott volna egy esetleges ellenakció indítása során. Totális csőd, megszégyenülés, legrosszabb esetben megcsúfolás és kivégzés várt rá és szolgájára, ha bármit tenni merészelnek a filiszteusok ellen.

Miért elég mégis a kevés?

Szemben a negatív körülmények hosszú sorával, a történet főszereplője egyetlen pozitív gondolatra, pontosabban a mögötte fölsejlő kapcsolatra összpontosított:

• Jonatán tehát ezt mondta fegyverhordozó legényének: Gyere, menjünk át ezeknek a körülmetéletleneknek az előőrséhez! Hátha tesz valamit értünk az Úr, mert az Úr előtt nincs akadály: akár sok*, akár kevés** által szerezhet szabadulást! (6)

Döbbenetesen merész hitvallást fogalmazott meg ez a fiatalember egy régóta fennálló, nehéz helyzetben. Kijelentette ég és föld előtt, hogy az Isten, akiben bízik, mindenható és megbízható, segítőkész és cselekvő Isten. Pedig rögtön kételyek egész sorát lehetne javaslata ellen felvonultatni: És korábban miért nem tett semmit ez az Isten, akiben bízol? Hát nem látta eddig is a nyomorúságot?! Ugyan, mit tudna tenni épp most? Azt gondolod, a kedvedért majd cselekszik? És ki vagy te, hogy bármit is kezdeményezni merészelsz?! Hiszen nem te vagy a felkent, és nem te vagy a hadvezér! Ráadásul ott a lappangó bűntudat is a háttérben: de hiszen megérdemeljük az elnyomást, a szenvedést, mert bűnösök vagyunk; sosem engedelmeskedtünk igazán tartósan az Úr parancsainak… Úgy hiszem, különösen hívők között nagyon ismerős aggodalmak, félelmek ezek: „kívül harc, bennem félelem” – mondja az egyik ének. Mindezek elég nyomós indokok ahhoz, hogy azonnal passzivitásba kényszerítsék az embert, már azelőtt, hogy a kisujját fölemelné a változtatás érdekében.

De ha mégis, mindezek ellenére szembenézünk Jonatán szavaival, vizsgáljuk meg, milyen istenismeretet és kapcsolatot tudhatott maga mögött (és maga előtt), ha volt bátorsága ezt kinyilvánítani! Milyen JHVH (Jahve), akit imád, és hogyan látja önmagát ennek az Istennek a szemében? Jonatán számára a Tóra, azaz Mózes öt könyve, a honfoglalás története, a szent sátor szolgálata, valamint Sámuel próféta szavai, tettei, a vele való beszélgetések jelenthették a fontos, de nem kizárólagos hitbeli kapaszkodókat. Apja, Saul ugyancsak bátorító üzeneteket őrzött saját küldetésével kapcsolatosan. Akkoriban a Biblia számunkra rendelkezésre álló hatvanhat könyvéből mindössze hat lehetett meg írásos formában. Későbbi legjobb barátja zsoltárait akkoriban legföljebb a bárányok hallhatták, akiknek Dávid először adott elő néhányat… Mégis, volt elegendő kapaszkodója ahhoz, hogy kétség nélkül elinduljon. Emlékeznie kellett számos isteni kijelentésre és győztes csatára, amit a héberek, Jonatán ősei az Úr ígéreteire és csodáira alapozva éltek át.

• Elvonult Mózes előtt az Úr, és így mondta azt ki: Az Úr, az Úr irgalmas és kegyelmes Isten! Türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy! Megtartja irgalmát ezer nemzedéken át, megbocsátja a bűnt, hitszegést és vétket. … Az Úr pedig ezt mondta: Én most szövetséget kötök. Olyan csodákat teszek egész néped előtt, amilyenek nem történtek sehol a földön, egyetlen nép között sem. Meglátja majd az Úr tetteit az egész nép, amely között vagy, mert veled együtt félelmetes dolgokat fogok véghez vinni. (2Mózes 34:6.10)
  
• Az Úr szavai Józsuéhoz: Senki sem állhat ellened egész életedben. Veled leszek, ahogyan Mózessel is vele voltam. Nem hagylak magadra téged, és nem hagylak el. Légy erős és bátor, mert te teszed ezt a népet annak az országnak az örökösévé, amelyről megesküdtem atyáiknak, hogy nekik adom. Csak légy erős és igen bátor, tartsd meg és teljesítsd mindenben azt a törvényt, amelyet Mózes, az én szolgám parancsolt neked. (Józsué 1:5-7)

• Az Úr pedig ezt a kijelentést adta Sámuelnek egy nappal Saul érkezése előtt: Holnap ilyenkor küldök valakit hozzád Benjámin földjéről. Kend fel őt népemnek, Izráelnek a fejedelmévé, mert ő szabadítja meg népemet a filiszteusok kezéből. Hiszen megláttam népem nyomorúságát, és feljutott hozzám segélykiáltásuk. Amikor Sámuel meglátta Sault, ezt mondta neki az Úr: Ez az az ember, akiről azt mondtam neked, hogy ő fog uralkodni népemen. (1Sámuel 9:15-17)

Jonatán tehát teljesen bizonyos lehetett abban, hogy Isten jósága és hatalma alapvetően Izrael szabadítását és jólétét szolgálja. Felismerte, hogy az Úr maga a rendíthetetlen szeretet. Ami igazán csodálatra méltó, hogy a fent említett első akadályozó tényező, ti. Saul hűtlensége sem gyöngítette meg őt! Érdemes ehhez kapcsolódóan megvizsgálni az általa használt szavakat.

Ha az eredeti jelentésekre rápillantunk, kiderül, hogy a király fia nem elsősorban a mennyiségre, hanem a minőségre gondolt. Nem arra, hogy nem rendelkezik számottevő haderővel, hanem, hogy ő kicsoda valójában!

KÁROLYI-FORDÍTÁS	EREDETI ÓHÉBER	JELENTÉSEI
sok*	’rav’	sok, elég nagy, hatalmas idős(ebb) főnök, vezető mester, szakértő
kevés**	’möat’	kicsi, kevés, néhány

Nem ő a fölkent uralkodó, ő csupán egy jelentéktelen „senki”, tekintély és hatalom nélkül, de ez a tény Isten számára nem jelent akadályt! Van azonban valami Jonatán birtokában, amivel rajta kívül ott és akkor senki nem rendelkezett! Jelentéktelensége tudatában is meggyőződése volt, hogy Isten felhasználhatja őt kitűzött, kinyilvánított céljai megvalósítása érdekében! Tudta, hogy bár „kicsiny”, mégis szeretett, értékes és fontos az Úr szemében! A hite tehát Isten változatlan jellemének ismeretén és saját helyzetének rendíthetetlenségén nyugodott. Ezzel egyidejűleg megértette, hogy Istennek szüksége van valakire, aki megbízik szavában és mindenre hajlandó érte!

Mintha élő példája lenne annak, amit Pál apostol évezredekkel később tanított, és ami hitünk szilárd alapjául szolgálhat minden helyzetben:

• Mert nézzétek csak a ti elhívásotokat, testvéreim; nem sokan vannak köztetek, akik emberi megítélés szerint bölcsek, hatalmasok vagy előkelők. Sőt, azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket, és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében nem előkelők, sőt lenézettek, és a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket, hogy egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe előtt. Az ő munkája az, hogy ti Krisztus Jézusban vagytok. Őt tette nekünk Isten bölcsességgé, igazsággá, megszentelődéssé és megváltássá, hogy amint meg van írva: „Aki dicsekszik, az Úrral dicsekedjék.” (1Korinthus 1:26-30)

Amit tehát Jonatán példájából megtanulhatunk eddig: fölmérte a nehézségeket, de ezek nem csüggesztették el, mert ellensúlyként számolt a szerető és szavatartó Istennel, aki ugyancsak számolt vele, mint hitben járó, hűséges szolgájával. Tegyük fel magunknak a kérdéseket: Milyen az Isten, akit imádok? Ki vagyok én a magam és az Istenem szemében? A király fia az alábbi alapelvet tartotta szem előtt. Ez a mondat egyébként a Messiásra vonatkozó jövendölés részlete, ami Dávid egyik zsoltárából származik:

• Az Úrra tekintek szüntelen, mert jobbom felől van, hogy meg ne tántorodjam. (Cselekedetek 2:25)

A jel

Nagyon érdekes, hogy az alábbi részlet szerint Jonatánnak nem volt kijelentett vagy kialakult akcióterve, hanem „csupán” bizalma és élő kapcsolata Istennel.

• Akkor Jonatán ezt mondta: Figyelj! Átmegyünk ezekhez az emberekhez, és megmutatjuk magunkat nekik. Ha azt mondják nekünk: Ne mozduljatok, míg oda nem érünk hozzátok! – akkor megállunk egyhelyben, és nem megyünk fel hozzájuk. Ha azonban azt mondják: Gyertek csak fel hozzánk! – akkor felmegyünk, mert kezünkbe adja őket az Úr. Ez legyen számunkra a jel! (8-10)

Mivel a király fia nem tudta pontosan, hogyan fogjon a támadáshoz, jelet kért az Úrtól. Csak azt tudta, hogy (most is) alkalmas az idő, hogy Isten készen áll a szabadításra, hogy szükség van egy nyitott és bátor szívre. Illetve volt még egy létfontosságú tudása: ha ő kér(dez), Isten válaszolni fog! És az események alapján, valóban: az Úrnak ennyi elég, hogy cselekedhessen. Az ember részéről ez a nyújtható minimum és maximum egyszerre!

• Bizony, bizony, mondom nektek, hogy amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Eddig nem kértetek semmit az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen. (János 16:23-24)

A kavicsverte hullámok

Az, hogy Isten egyértelmű módon válaszolt a jelkérésre, hatalmas bátorságot adott a két fiatalembernek, ezért négykézláb nekivágtak a meredek szoros meghódításának. (Ez, ha belegondolunk, nem a legbiztonságosabb testhelyzet.) Az isteni felelet, mint mennyei támogatás a legyőzhetetlenség tudatát adja az embernek, mert azt sugallja, hogy „Én, az Örökkévaló, melletted állok, támogatlak, segítséget nyújtok”. Azt jelenti, hogy ez a férfi nemcsak megértette Istent, és összhangba került terveivel, hanem tudta, hogy egyenes ösvény nyílt a lába előtt a tengernyi nehézség közepette is. Ez természetesen lehetetlen az élő, hitbeli kapcsolat nélkül. Figyeljük meg, hogy ez a döntő mozzanat – ti. a jel, mint isteni válasz – micsoda eseményláncolatot indított el! Mint a tóba dobott kavics, amely egyre szélesebb hullámköröket támaszt, úgy hatott Jonatán és a fegyverhordozó titkos megindulása az ellenség felé.

• Így történt az első összecsapás, amelyben mintegy húsz embert ölt meg Jonatán és fegyverhordozója egy alig fél holdnyi szántóföldön.
• És riadalom támadt mindenütt, a táborban és a nyílt mezőn egyaránt a hadinép között. Megriadt az előőrs, sőt a portyázó csapat is.
• A föld pedig megrendült, és Isten riadalmat támasztott. (14-15)
• Ekkor hadba szólította Saul a vele levő egész hadinépet, és megkezdték a harcot, ahol már ember ember ellen harcolt, és igen nagy volt a zűrzavar.
• Azok a héberek, akik azelőtt a filiszteusokkal tartottak, és mindenfelől velük együtt vonultak táborba, azok is átálltak Izráelhez: azokhoz, akik Saullal és Jonatánnal voltak.
• Amikor az Efraim hegyvidékén elrejtőzött izráeliek meghallották, hogy menekülnek a filiszteusok, ők is utánuk eredtek a harcba.
• Így szabadította meg az Úr Izráelt azon a napon. A harc azonban átterjedt Bét-Ávenen túlra. (20-23)

Jonatán – hitéből fakadó bátorsága folytán – csodálatos győzelem alapjait vetette meg. Ebben az esetben elmondható, hogy két fecske is csinált nyarat. Az Úr minden addigi csüggesztő hátrányt előnyre fordított, mert akadt egyetlen benne bízó lélek! A két fiatal héber a keze ügyébe eső filiszteusok „kiiktatásával” válaszolt Isten bátorítására, s erre az Úr ismét látható, érzékelhető módon működésbe lépett: csodát tett, félelmetes földrengést és szívbéli ijedelmet okozott az ellenség körében. Milyen lenyűgöző és legyőzhetetlen összhang az isteni és emberi szív között! A csoda végre fölébresztette Jonatán népét is: először Saul király és emberei tértek magukhoz bénult tétlenségükből, azután az árulók, végül a bujdosók is bekapcsolódtak Isten oldalán a harcba – és csodálatos győzelmet arattak! Isten minden kárhoztatás nélkül elfogadta az átállók és az addig gyávák szolgálatát is! A széthullott, erejevesztett Izrael, látva Isten működését, rövid idő alatt egyetlen, diadalmas sereggé egyesült. Noha alig voltak fegyvereik, mégis győzni tudtak, hiszen nyilvánvaló mennyei erő támogatta őket! Sőt, a küzdelem még tovább terjedt a vidéken, mint a kavics keltette vízhullámok…

Az egyik legértékesebb tanulság a mai keresztények számára:

• Isten mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő által (Efézus 3:20)

Az egyetlen kérdés tehát: bennünk van-e Krisztus szellemi ereje, amely mindenkor készen áll a szabadításra…

A király, mint akadály

Rendkívül sajnálatos, ahogyan Saul viselkedett az egész történet során. Noha ő volt a felkent király, szabadítói feladattal és egyben hatalommal felruházva, nem állt összhangban az Úrral folyamatos kapcsolatban élő elsőszülöttjével. Vak és süket volt az isteni szándékra és gondolkodásmódra. Ennek ellenére vezetői tekintéllyel lépett fel, gátolva az isteni tervek kibontakozását. Nézzük meg a hibákat, amelyek ennek bizonyítékai:

A történet kezdetén tétlenül üldögélt, nyomát sem mutatva a hadvezéri felelősségnek és tettrekészségnek:

• Saul éppen Gibea határában, Migrónban, a gránátalmafa alatt tartózkodott. (2)

Csak a kémek jelentése révén értesült fia magánakciójáról. Nagy valószínűséggel nem volt vele szívélyes, meghitt viszonyban, ha Jonatán nem kockáztatta saját terve feltárását az apja előtt:

• Amikor Saul megfigyelői a benjámini Gibeában látták, hogy a lármázó sokaság hullámzik, és ide-oda futkos, ezt mondta Saul a vele levő hadinépnek: Vegyétek számba az embereinket, és nézzetek utána, hogy ki ment el közülünk! A számbavételnél azután kiderült, hogy Jonatán és a fegyverhordozója nincs sehol. (16-17)

Még ekkor sem tudta, mit tegyen. Bár érzékelte Jonatán tettének következményeit, képtelen volt azonnal helyesen értékelni azokat. Nem ismerte fel mögöttük az isteni indíttatást. Akkor akarta az Úr szándékát megtudni a paptól, amikor Ő már régen akcióba lépett! Süketen, megkésve kapkodott, mert nem volt személyes kapcsolata Istennel, noha fölkenetésekor más emberré lett, még prófétált is annak idején.

• Akkor ezt mondta Saul Ahijjának: Hozasd ide az Isten ládáját! Mert Isten ládája akkor már Izráel fiainál volt. (18)

Végül megszakította a papi ceremóniát (!), és a kiáltások hallatán csatlakozott a fia által kezdeményezett támadáshoz. Látszott ebben a döntésében is, hogy az események sodorták, nem pedig az Istent értő szíve indítására cselekedett.

• Amíg azonban Saul a pappal beszélt, a lárma egyre nagyobb lett a filiszteusok táborában. Azért ezt mondta Saul a papnak: Ne menj sehová! Ekkor hadba szólította Saul a vele levő egész hadinépet. (19-20)

A legsúlyosabb döntése azonban még csak ezután következett:

• Az izráeliek már nagyon elcsigázottak voltak azon a napon, mert így eskette meg Saul a népet: Átkozott az az ember, aki enni merészel estig, amíg bosszút nem állok ellenségeimen! Ezért nem evett semmit a nép. (24)

Ez az eskükényszerítés nagyon sokat elárul Saul elsötétülő lelkületéről. Először is, valójában semmi szükség nem volt rá, hogy ilyen nehéz helyzetbe hozza az embereit. Vitte Izraelt az isteni támogatás bizonyosságából fakadó lendület, a győzelem íze. Végre megfordult addigi megalázott sorsuk, és maguk is aktívan tehettek a jövőjükért! Másodszor lelepleződik sértődöttsége, hiúsága: saját kezébe akarta venni az események irányítását. Átka azt sugallta, hogy ez a diadal az ő személyes győzelme lesz az ő ellenségein. Tehát féltékeny volt a saját fiára… Egyszerűen nem akart tudomást venni Jonatán nagyszerű kezdeményezéséről, Isten jóváhagyásáról és támogatásáról, sőt, nem becsülte Izrael gyermekeit sem. Tekintélyelvű módon, egyszemélyes diadalának szolgai támogatását követelte meg alattvalóitól, mégpedig bármi áron. Nyoma sincs benne a kezdeti alázatnak. Az Istentől származó sáfárság ugyanis a szolgálatról szól: a király – mint Isten tükre – népe javát köteles szolgálni. Saul azonban ellenkezőjére fordította ezt a gondolatot – mint a sátán tükre: mindenki értem éljen, és ha kell, haljon is! Mai fogalmakkal élve azt mondhatnánk, íme, a nárcisztikus vezető tipikus példája…

A méz hatása

Hihetetlen, hogy látszólag jelentéktelen részletek is milyen mély tanítást hordoznak az egyes történetekben:

• Egyszer csak eljutottak egy erdőbe, ahol méz volt a földön. Amikor a hadinép az erdőbe ért, csak úgy folyt a méz, de senki sem emelte kezét a szájához, mert félt a hadinép az eskü miatt. Jonatán azonban nem hallotta, hogy apja megeskette a népet. Ezért kinyújtotta a kezében levő botot, és belemártotta a végét a lépes mézbe, kezével a szájához emelte, és mindjárt felragyogott a szeme. Ekkor megszólalt valaki a nép közül, és ezt mondta: Apád megeskette a népet, hogy átkozott az az ember, aki ma enni merészel! Ezért ilyen kimerült a nép. Jonatán ezt felelte: Apám szerencsétlenségbe dönti az országot. Nézzétek csak, hogy felragyogott a szemem, mert egy kicsit belekóstoltam ebbe a mézbe! Bárcsak evett volna ma a nép az ellenségeinél talált zsákmányból! Akkor most még nagyobb lehetne a filiszteusok veresége! Azon a napon ugyanis Mikmásztól Ajjálónig verték a filiszteusokat, és a nép már nagyon kimerült. (25-31)

Többek között ékes bizonyítéka annak a korábbi ígéretnek, hogy az Úr tejjel és mézzel folyó földre (ld. 5Mózes 26:9) vitte be szeretett népét. De Isten különleges támogatása a filiszteusok elleni harcban ebben a mozzanatban is megnyilvánult: az édes méz pár cseppje gazdag energiaforrásul kínálkozott a megfáradt izmoknak. A Saul által gerjesztett félelem azonban visszatartotta őket ettől a teljesen ingyenes és nem időt rabló táplálék-beviteltől. Jonatán szerencsére teljesen más „csatornát” hallgatott: nem testi, hanem szellemi forrásból merített tanácsot, bátorságot és józanságot! Nem félt nyíltan kimondani az igazságot sem a király értelmetlen parancsát illetően. A hibás rendelkezés ellenére jó példát mutatott. Tisztán látta a kárt, amit apja parancsa okozott: fékezte az Úr terveinek kibontakozását, a szabadítás teljességre jutását!

Különösen súlyos a tanulság, ha mindezt szellemi síkon értelmezzük, vagyis, ha megértjük, mit jelent a földön folyó méz. Jonatán későbbi vértestvére, Dávid jegyezte föl az alábbi azonosításokat:

• Az Úr törvénye tökéletes, felüdíti a lelket. Az Úr bizonysága megbízható, bölccsé teszi az együgyűt. Az Úr rendelkezései helyesek, megörvendeztetik a szívet. Az Úr parancsolata világos, ragyogóvá teszi a szemet. Az Úr félelme tiszta, megmarad örökké. Az Úr döntései igazak, mindenben igazságosak, kívánatosabbak az aranynál, sok színaranynál is, édesebbek a méznél, a csurgatott méznél is. Szolgádat is intik*: ha megtartja azokat, jutalma bőséges.

(Zsoltár 19:8-12)

KÁROLYI-FORDÍTÁS	EREDETI ÓHÉBER	JELENTÉSEI
intik*	záhar	ragyog, fényt sugároz tanít, oktat, figyelmeztet

• Milyen édesek ínyemnek ígéreteid! Édesebbek, mint számnak a méz. … Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága. (Zsoltár 119:103.105)

E sorok alapján: ami a méz a testnek, ti. édes erőforrás, ugyanaz Isten szava – legyen írott, elhangzott vagy szellemben sugallt – az emberi lélek és szellem számára! Biztonságos, igaz, világosságot és erkölcsi szilárdságot adó támasz és gyakorlati útmutató a legnehezebb helyzetekben is! És itt most nem a tízparancsolatról van szó, hanem a legtágabb értelemben minden igéről, ami az Isten szájából származik. (Máté 4:4) Ahogyan Jonatán szeme felragyogott, vagyis öröm, remény, erő áradt szét benne, úgy az ige hasonló, felvillanyozó szellemi hatást gyakorol az emberi lélekre: a sötétséget felváltja a tisztánlátás, a gyengeséget az életerő, a csüggedést az örvendezés, a passzivitást a tettrekészség.

Ezt megértve különösen súlyos hiba, sőt bűn, amit Saul kimondott: eltiltotta Izraelt az Isten által felkínált, ingyenesen elérhető, és abban a helyzetben egyetlen hatékony erőforrástól! Ha lefordítjuk ezt a keresztény gyülekezetek hétköznapjaira: a karizmatikusnak tekintett, de az élő istenkapcsolatot nélkülöző vezetők nagyon gyakran elvágják az erő megbízható forrásától a követőiket, akik ezt legtöbbször észre sem veszik! Hány Jonatán van manapság, aki ezt szóvá meri tenni? A folytatásból látni fogjuk, várhatóan mi lesz a sorsuk…

Az eskü következményei

Sajnos a Saul által okozott kár nem merült ki az idő előtt fellépő testi gyengeségben és a fölösleges kifáradásban, ami a fián kívül mindenkit elért. Mintegy bűnlavinát indított el, értelmetlen módon elterelve Izraelt a további győzelmek útjáról. A vezető hiúságból fakadó döntése az egész közösséget hátrányosan érintette.

• Ekkor a nép rávetette magát a zsákmányra: fogták a juhokat, marhákat, borjakat, vérüket a földre folyatva vágták le őket, és a vérrel ette a nép a húst. (32)
• Amikor jelentették Saulnak, hogy vétkezik a nép az Úr ellen, mert vérrel együtt eszi a húst, ezt mondta: Bűnös mulasztást követtetek el! Gördítsetek gyorsan ide egy nagy követ! (33)
• Majd ezt mondta Saul: Menjetek a nép közé, és mondjátok meg nekik, hogy hozza ide mindenki a marháját és a juhát! Itt vágjátok le, és itt egyétek meg! Akkor nem vétkeztek az Úr ellen azzal, hogy vérrel együtt eszitek a húst. Elhozta tehát az egész nép, ki-ki a maga marháját még azon az éjszakán, és ott vágták le. Saul ugyanis oltárt épített az Úrnak. Ez volt az első oltár, amit az Úrnak épített. (33-35)

Az éhes, kimerült ember – érthető módon – nagyon gyakran elveszíti az önuralmát. Így történt ez Izrael esetében is. A fentiekből kiolvasható, hogy végül csak késő éjszaka jutottak tisztességes vacsorához. Nem úgy volt, mint manapság, hogy a fagyasztóból előkapjuk a félkész, előfőzött-sütött ételt és pár perc múlva jóllakhatunk. Akkor több hosszú óra telt el egy juh levágásától a hús elfogyasztásáig, nem is beszélve a belefektetett fizikai munkától. A bűn, amiről itt szó van, Mózes törvényében foglaltatik:

• Áron fiai pedig hintsék a vért körös-körül az oltárra. … Örök rendelkezés legyen ez mindenütt, ahol laktok, nemzedékről nemzedékre: se kövérjét, se vért ne egyetek! (3Mózes 3:12.17)

• Ha Izráel házából vagy a köztük tartózkodó jövevények közül valaki bármilyen vért eszik, ellene fordulok annak az embernek, aki vért evett, és kiirtom népe közül. Mert a test lelke a vérben van, és én az oltárra adtam azt nektek, hogy engesztelést szerezzen értetek. Mert a vér a benne levő lélek által szerez engesztelést. Ezért mondtam Izráel fiainak: Senki se egyék vért közületek, a köztetek tartózkodó jövevény se egyék vért. (3Mózes 17:10-12)

Anélkül, hogy a részletekbe belemennénk: Nyilvánvalóan ez a rendelkezés is szellemi jelentést hordoz, és előremutat Isten bárányának életadó vérére. A lényeg, hogy Saul fölösleges kihívás elé állította Izrael férfiait, bukásuk után pedig még hibáztatta is őket. Ez tipikusan sátáni eljárás. Azután pedig úgy mutatta be magát az oltárállítással, mintha ő szabadította volna fel őket a vétek alól. Mindenesetre a támadás lendülete ekkor megtört. Ráadásul a kedvezőtlen fordulatoknak itt még nincs vége.

Isten hallgat

Mindezek után még Saul az, aki sürgette a további üldözést, noha nyilván a kései vacsora előkészületei és az étkezés után mindenki még jobban ellankadt.

• Azután ezt mondta Saul: Törjünk rá még az éjjel a filiszteusokra, virradatra fosszuk ki őket, és ne hagyjunk meg közülük senkit! Ők pedig ezt felelték: Tégy mindent úgy, ahogyan jónak látod! De a pap ezt mondta: Járuljunk előbb oda az Istenhez! Ekkor megkérdezte Saul az Istent: Rátörjek-e a filiszteusokra? Izráel kezébe adod-e őket? De Isten egész nap nem válaszolt neki. (36-37)

Nagyon érdekes, hogy ezzel a hadjárattal kapcsolatban mindenkinek kétségei voltak, egyedül Jonatánnak nem. Ha mindenki evett volna a mézből, akkor bizonyosan nem kényszerülnek idő előtti megállásra, de legalábbis bűnbeesésre. És akkor a folytatásról sem kellett volna Istent faggatni… Bár a későbbi fejlemények ellentmondásosak, mégsem véletlen, hogy éppen a király az, akit az Úr egy egész napon át nem méltatott válaszra!

A sorsvetés

Az eskü legsúlyosabb következménye az alábbiakban bontakozik ki. Látszólag minden az ellen a férfi ellen szól, aki Isten indítását követve szállt harcba a filiszteusok ellen. Nagyon különös, hogy bár Saulnak fogalma sincs (!) a bűnös kilétéről, de máris Jonatánt jelöli ki „halál fiának”. Azt az embert, saját legidősebb fiát, aki az ő személyes dicsőségét ebben a helyzetben elhomályosítja…

• Azért ezt mondta Saul: Gyertek ide mindnyájan, akik oszlopai vagytok a népnek, tudjátok meg, és nézzetek utána, hogy miféle vétek történhetett ma? Mert az élő Úrra, Izráel szabadítójára mondom, hogy még ha a fiam, Jonatán követte is el azt, neki is meg kell halnia! De a népből senki sem felelt neki. Akkor ezt mondta egész Izráelnek: Ti legyetek az egyik oldalon, én pedig Jonatán fiammal a másik oldalon. A nép ezt mondta Saulnak: Tégy úgy, ahogyan jónak látod!
• Akkor ezt mondta Saul az Úrnak: Izráel Istene, tárd fel az igazságot! És a sors Jonatánra meg Saulra esett, a nép pedig ártatlannak bizonyult. Saul ezt mondta: Vessetek sorsot köztem és Jonatán fiam között! És a sors Jonatánra esett. Saul ezt mondta Jonatánnak: Valld be nekem, mit tettél? Jonatán be is vallotta, és ezt mondta: A kezemben levő bot végével valóban megkóstoltam egy kis mézet. Most pedig kész vagyok meghalni. Saul ezt mondta: Engem verjen meg az Isten, ha nem halsz meg, Jonatán! A nép azonban azt mondta Saulnak: Jonatán haljon meg, aki ezt a nagy győzelmet szerezte Izráelnek? Távol legyen tőlünk! Az élő Úrra mondjuk, hogy egy hajszál sem hullhat fejéről a földre, mert Isten segítségével vitte ezt véghez a mai napon! Így mentette meg a nép Jonatánt a haláltól. (38-45)

Mesteri, ahogyan Saul király átkozódva bűnbakszerepbe kényszerítette a nap hősét… De gondoljunk bele, Jonatán nem esküdött meg, mivel nem is volt jelen! Valójában nincs mit számonkérni rajta… egyedül a „kollektív bűnösség” elve alapján merülhetne fel a neve. De ha így lenne, hogy ti. ténylegesen vétkezett, akkor hogyan merészelték volna megvédeni Isten színe előtt Izrael vezetői?! Akkor maga az Úr sújtotta volna agyon mindenki szeme láttára… Félelmetes, hogy az önimádat milyen sötét csavarokkal igyekszik megsemmisíteni az Istennel kapcsolatban álló igaz embereket! Ahogyan még családtagok is egymás ellen fordulnak a hatalom és a tekintély védelme, megszerzése, megtartása érdekében… Különösen súlyos a helyzet, ha arra gondolunk, hogy a személyes isteni vezetés és az ige mézének letiltása az igazi probléma számtalan egyházi közösségben, de szinte észrevehetetlen módon… Ugyanakkor a Jonatánok nyíltan vállalják az Úrral való kapcsolatot, nem érzik szükségét sem a támadásnak, sem a védekezésnek…

• Jaj azoknak, akik azt mondják a rosszra, hogy jó, és a jóra azt, hogy rossz, akik a sötétséget világosságnak, a világosságot pedig sötétségnek mondják, akik azt állítják a keserűről, hogy édes, az édesről pedig azt, hogy keserű! Jaj azoknak, akik bölcseknek képzelik magukat, és magukat tartják okosnak! (Ézsaiás 5:20-21)

• De amint akkor a test szerint született üldözte a szellem szerintit, úgy van ez most is. (Galata 4:29)

Akinek van…

Talán itt érdemes meghúzni a mérleget és összehasonlítást tenni Kis unokája és fia között. Jonatán, mint az Istennel aktív, személyes kapcsolatban álló ember, ékes példája Jézus szavainak:

• Akinek van, annak adatik és bővölködik… (Máté 13:12)

A meglévő, őszinte Isten-ember viszonyra épült az egész csodatörténet: Jonatán kapott az Úrtól késztetést, s mivel elindult, kapott támogató társat, jelet, erőt, csodát, mézet – azaz további erőt és igei támogatást, világosságot –, végül pedig győzelmet, üldöztetést, majd dicsőséget. Ez egy jellegzetes keresztény életút.

Ezzel szemben az édesapja, aki sajnos, egyáltalán nem bizonyult édesnek, a jézusi mondat második felével jellemezhető:

• … akinek nincs, attól az is elvétetik tőle, amije van (Máté 13:12)

Annak ellenére, hogy Saul fölkent királyként szintén minden isteni támogatást megkapott, mégis elveszített mindent, mert egy rövid időszakot kivéve nem Isten, hanem a saját dicsőségét kereste. Ez a fejezet is szomorú vaksága, süketsége, gyilkos önzése példázata. A legtragikusabb azonban, hogy évtizedek múlva nyomorúságos halálába Jonatánt és Izrael sok vitézét is magával rántotta. Nem kétséges, hogy teljes mértékben a gonosz martaléka lett. Mivel hátat fordított Istennek, egy idő után nem hallotta többé a mennyei szavakat…

A csata vége

Az utolsó mondat a lelepleződés pillanata.

• Ekkor Saul felhagyott a filiszteusok üldözésével, a filiszteusok pedig visszatértek lakóhelyükre. (38-45)

Miért nem volt többé érdekes a csata folytatása? Miért ne lehetett volna Istent erről még egyszer megkérdezni, miután tisztázódott a helyzet? Az előzőekben Jonatán kapta a (jogos) elismerést és dicsőséget; ezt Saul már nem tudta a saját javára fordítani, ezért letett az üldözésről. S hogy mennyire nem légből kapott a hiú dicsőségféltés gyanúja vele kapcsolatban, bizonyítja, hogy ezután nem sokkal Dávid lett féltékenysége tárgya:

• Egyszer amint hazajöttek, amikor Dávid a filiszteusoktól győztesen tért vissza, kivonultak az asszonyok Saul király elé Izráel városaiból énekszóval, körtáncot lejtve, dobolva, örömkiáltások közepette, és háromhúrú hangszeren játszva. A táncoló asszonyok így énekeltek: Megölt Saul ezer embert, Dávid meg tízezer embert! Saul erre igen megharagudott, mert nem tetszett neki ez a dolog. Ezt gondolta ugyanis: Dávidnak tízezret tulajdonítanak, nekem meg csak ezret tulajdonítanak! A végén még a királyság is az övé lesz! Ettől fogva állandóan rossz szemmel nézett Saul Dávidra. (1Sámuel 18:6-9)

Barati Lilla

1 A 14. fejezetet idézve csak a kiemelt verseket jelöljük.

---

Aki megszokta, hogy Isten vezeti, egész lénye úgy megnyílik az isteni benyomások előtt, hogy Isten akaratát külső jel nélkül felismeri belsejében és azt választja. Isten nem vezet mindig látható jelekkel, hanem gyakran elhatározásainkat irányítja.

Részlet Arthur T. Pierson: Müller György c. munkájából