Hazafelé tartottunk egy rokonlátogatásból, s mivel az út meglehetősen hosszú és kényelmetlen volt, megálltunk pár percre egy alföldi kisváros benzinkútjánál. A fiatalok rendeltek maguknak meleg szendvicset, s amíg várakoztunk, nézelődtem az aprócska helyiségben. Megmondom őszintén, amikor még távolabbról benéztem a nagy üvegablakon, meghűlt bennem a vér, látva a bent időző figurákat. Túlzás nélkül eléggé alviláginak hatott a gyülekezet… A kutas jól megtermett, kissé pocakos férfi volt, durvának ható arcvonásokkal. Kifogástalanul látta el feladatát, kissé flegmán, de mindenkivel egyformán udvarias volt. Bár épp rettenetesen migrén gyötört, eltöprengtem, vajon milyen ember lehet… Hát, hamarosan megtudtam.

Másnap reggel, munkába induláskor jöttem rá, hogy nem találom az irattartómat, amiben a bérleteim mellett minden igazolvány és a bankkártyám is benne volt. Arra gondoltam, este, a sötétben becsúszhatott az autó ülése mögé vagy esetleg a csomagtartóban nem a táskámba tettem vissza a benzinkúton tett látogatás után, hanem beeshetett a csomagok közé. Egyáltalán nem aggódtam, vártam a fiam hívását, hogy értesítsen, megtalálta a kipakolás után. A biztonság kedvéért a munkahelyemen még kiborítottam a hátizsákom tartalmát, de hiába. Megszólalt a telefonom. A kijelző magántelefonszámot írt ki. Ha nem veszem fel, visszahívhatatlan lesz. – Üdvözlöm! – szólalt meg egy ismeretlen férfi. – S… G… vagyok, a …i benzinkútról telefonálok. Tegnap este zárás előtt még végigjártam a biztonság kedvéért az asztalokat, és megtaláltam az ön irattartóját. A feleségemmel próbáltuk megtalálni a facebookon, de nem jártunk sikerrel. Így aztán az egyetemi azonosító kártyája alapján nyomoztunk, és a munkahelyi központi számon keresztül tudtam önt elérni. Mit tegyek? Feladjam postán? – Fordult velem egyet a világ. – Nagyon szépen köszönöm! Ez végtelenül kedves öntől! Tudja, hatalmas csodának élem meg, hogy nem vitte el senki, és éppen ön vette magához! Hiszen nyüzsögtek körülöttünk a kétes alakok! – Igen, ez így van! Nálunk minden héten megfordulnak a TEK emberei! – Szeretném türelmét kérni, átgondolom, mi legyen! A postában nem bízom teljesen, és sajnos sürgős szükségem van az iratokra! Csak annyit mondjon még, hogy miért adja vissza? – Azért teszem, mert azt szeretném, ha hasonló helyzetben velem is így bánnának! Viszonthallásra! – Végül némi szervezés után a férjem és a fiam ismét útra keltek az ország közepe felé. S… G… a lakásán fogadta őket. A méznek nagyon megörült, a csekély összeget nem akarta elfogadni. Mindenáron be akarta hívni őket, de hát sietniük kellett, hogy még sötétedés előtt visszaérjenek. (Csoda volt az is, hogy mindkettőjüket azonnal elengedte a főnöke erre a kényszerű expedícióra. Nekem pedig le kellett nyelnem a keserű pirulát, hogy kénytelen vagyok ilyen nagy áldozatot elfogadni tőlük.) Amikor elindultak, átfutott rajtam a gondolat, hogy esetleg azért nem akar velük a benzinkúton találkozni, hogy távol a kameráktól „váltságdíjat” kérhessen, de eszébe sem jutott ilyesmi! Minden hiánytalanul visszajutott hozzám! Isten hatalmas, képes megvakítani a bűnözők mohó szemeit is… És a legfontosabb, hogy Istennek ott is vannak becsületes, mennyei elvek szerint élő gyermekei, ahol nem is gondolnánk… Amit csak szeretnétek, hogy az emberek tegyenek veletek, mindenben ugyanúgy tegyetek ti is velük, mert ezt tanítja a törvény és a próféták. (Máté 7:12)

Barati Lilla