Kislánykorom óta vágyakoztam Isten után, hívogatott, hogy megismerjem. Hittanórákon tanultam Róla. Olvasgattam a Bibliát. Hozzá menekültem, ha segítségre volt szükségem, vagy ha magányosnak éreztem magam. Sokszor éreztem egyedül magam.

Huszonkilenc éves koromban óriási szerelmi csalódás ért. Az a fiatalember, akit a gyülekezetben ismertem meg, és kölcsönösen vonzódtunk egymáshoz, egy nap azt mondta: nem szeretne feleségül venni…. pedig én meg voltam erről győződve. Összetörtem, megsemmisültem és kimondhatatlanul egyedül éreztem magam. Semmi másban nem találtam megnyugvást csak a bibliaolvasásban. Heteken, hónapokon keresztül ezzel töltöttem minden szabadidőmet. Ézsaiás könyvét, a Zsoltárokat, Lukács evangéliumát forgattam a leggyakrabban. Választ kerestem a magányomra. A szívem szomorúsága nem enyhült ugyan, de egyre jobban megismertem Jézus Krisztust. Súlyos keresztet cipeltem a hátamon, amely a törzsemre, karjaimra volt kötözve. Ez volt a magány, az egyedüllét, az istennélküliség, a bűneim keresztje. Sosem tudtam letenni, csak éjjel volt egy kicsit könnyebb a teher, amíg aludtam, de ekkor sem rakhattam le egészen. Ebben a sötétségben, kilátástalanságban, egy elcsendesedés alkalmával megszólalt Jézus:

• Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponként a keresztjét, és kövessen engem! (Lukács evangélium 9:23)

Megérkeztem Jézus Krisztus keresztjéhez! Láttam a bűneimet és láttam az Ő szenvedését értem a kereszten, az Ő keresztjén. Mi volt ez az én „keresztemhez” képest!!! Bocsánatot kértem és elfogadtam kegyelmét. Ekkor Jézus Krisztus lett a legfontosabb az életemben. Ő kitöltötte az űrt, amit eddig magányként éltem meg. Azt mondtam neki: Rendben, cipelem a kis keresztemet, amíg Te akarod… napok múlva a kereszt könnyebb lett, majd eltűnt. Még nagyobb örömmel olvastam a Bibliát, megelevenedett előttem a szövege, Életté vált. Nem voltam többé magányos.

Nem sokkal ezután megismertem a férjemet.

Mikula Réka