Mi az élet végső célja? Természetesen attól függően, kit kérdezünk, mindig más-más válaszokat kapunk, azonban abban mindenki egyetért, hogy két dolog elengedhetetlen ahhoz, hogy az életnek legyen értelme és beteljesülése: boldogság és szabadság. Ez a két legnagyobb eszmény, amelyet minden – intelligens vagy ösztönalapon működő – élőlény követ.

Nem nehéz felismerni, hogy ez a két legfontosabb tényező, amelyet minden jó kormányzati rendszernek biztosítania kell. Amikor a sátán először lázadást támasztott Isten ellen a világegyetemben, e két területen próbált kétségeket, kérdéseket és végül lázadást szítani. A Biblia nem mutatja be részletesen a lázadás első mozzanatait, de ha alaposan megvizsgálunk számos bibliai eseményt, világossá válik, hogy a sátán ezekre összpontosította támadását.

Először is, egyértelmű, hogy az ördögi lázadás Isten ellen nem fizikai konfliktuson alapult; már maga a gondolat is nevetséges. Ha az egykori Lucifer megpróbálná összemérni erejét Istennel és angyalaival, vajon meddig bírná? Mekkora ellenállást tudna kifejteni a teremtmény a Teremtővel szemben, aki csupán egyetlen szó kiejtésével teremtette meg őt? A válasz nyilvánvaló: a sátán egy másodpercig sem tudott volna ellenállni. Világos tehát, hogy az Isten elleni lázadás ideológiai jellegű. A Szentírásból kiderül, az angyal saját elképzeléseit Isten elképzeléseivel állította szembe.

Támadása azon az állításon alapult, hogy Isten kormányzata a szolgaság elvén nyugszik, az alattvalókat rabszolgasorban tartja, teljesen alárendelve az uralkodónak, és egy ilyen uralom nem hoz igazi boldogságot. Ebből fakadt a második vád, amely szerint Isten nem igazán szerető és jóságos lény, hanem sokkal inkább egy diktátor jellemével rendelkezik, aki végső soron csak annak megvalósítására törekszik, ami neki tetszik, és nem alattvalói szabadsága és boldogsága az elsődleges célja.

Kettős támadás

Ha megvizsgáljuk a Bibliában azokat a helyeket, ahol e vádakat olvashatjuk, világossá válik, melyek voltak az ördög által felhozott, alapvető kritikai észrevételek.

Először is, Ádám és Éva megtévesztése során Isten jellemét támadta:

• Hanem tudja az Isten, hogy amelyik napon esztek abból, megnyílnak a szemeitek, és olyanok lesztek, mint az Isten: jónak és gonosznak tudói. (1Mózes 3:5)

Állítása szerint Isten egy becstelen személy, aki nem mondott igazat. És nemcsak hazug, de visszatartotta Ádámot és Évát valamitől, ami nemcsak boldogabbá tette volna őket, hanem nagyobb bölcsességet és kiteljesedést biztosított volna nekik az életben. Szerinte Isten tudta, hogy nagyobb tudásúak lesznek, Isten tudta, hogy olyanok lesznek, mint ő (istenek), de ezt nem akarta, hanem alacsonyabb szinten kívánta őket tartani, hogy megakadályozza fejlődésüket. Szerinte Isten teljesen tisztában volt ezzel, de becsapta őket oly módon, hogy fenyegetésekkel és figyelmeztetésekkel távol tartotta a párt attól a fától. Ez volt a sátán támadása Isten jelleme ellen, és egyértelmű, hogy Éva, később pedig Ádám is elhitte – legalábbis részben – e hazugságokat. A sátán célja az volt, hogy lejárassa Isten jellemét, és hogy az értelmes lényekben bizalmatlanságot ébresszen, s így elforduljanak tőle.

Másodszor, látjuk, hogy a sátán Isten népét támadja, és ezen keresztül, közvetve kritizálja és támadja Isten kormányzási módszerét. Mielőtt folytatnánk, értsük meg, mi e módszer lényege: Isten az úr népe életében, gyermekei saját, szabad választása alapján. Amint beengedik őt az életükbe, hogy bennük éljen és irányítsa őket, érvényesül az elv:

• Isten az, aki munkálja bennük mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből. (Filippi 2:13)

Ez Isten uralma, amely belülről, a személyes kölcsönhatáson keresztül, az ő szelleme által érvényesül. Ez az egyetlen, tökéletes kormányzási mód a világegyetemben, amely által Isten képes az ő népében igazán szent életet létrehozni. Ez a fajta kormányzás azonban együttműködést igényel Isten és gyermekei között. Először is, népe önként és szabadon, az iránta való szeretet és a belé vetett hit alapján engedi, hogy ő éljen bennük, és teljes mértékben átvegye az irányítást az életük felett. Amikor Isten ilyen módon „hozzáfér” egy emberhez, akkor a boldogságnak és a beteljesedésnek nincs határa, és Isten képes benne és általa csodálatos dolgokat végbevinni.

• És hallottam nagy szózatot az égben, amely ezt mondta: Most lett meg az üdvösség és az erő, és a mi Istenünk országa, és az ő Krisztusának hatalma; mert a mi testvéreink vádolója levettetett, aki vádolta őket éjjel és nappal a mi Istenünk előtt. (Jelenések 12:10)

• Felelt pedig az Úrnak a Sátán: Vajon ok nélkül féli-e Jób az Istent? Nem te vetted körül őt magát, házát és mindenét, amije van? Keze munkáját megáldottad, marhája igen elszaporodott e földön. De bocsásd csak rá kezedet, verd meg mindazt, ami az övé, vajon nem átkoz-e meg szemtől-szembe téged?! (Jób 1:9-11)

A sátáni érvek

A sátán szerint Jób Isten iránti hűsége nem az Isten iránti szereteten, sem az Istenbe vetett bizalmon alapult, és nem azon, hogy Jób szerint Isten útja a legjobb út. Azt állította, Jób csak azért szolgálta Istent, mert anyagi előnyöket remélt, Isten pedig szolgáltatta ezeket az előnyöket! Más szóval, Jóbot nem érdekelte Isten ideológiája, tehát hűsége semmit sem bizonyít; valójában csak a saját személyes haszna érdekelte! A sátán azt próbálta bizonyítani, hogy Isten kormányzata csak önző embereket eredményez, illetve Isten csak úgy tudta „megszerezni” az ő útját követő embereket, hogy anyagi javakkal vesztegette meg őket. Ezért engedte meg Isten, hogy a sátán ilyen szörnyű módon sanyargassa Jóbot; hogy megmutassa, Jób valóban őszinte indítékokból szolgálta Istent, és hogy Isten kormányzati elve olyan embereket eredményez, akik ténylegesen megváltoztak, akik szerették Istent önmagáért, akik hittek az ő útjában, függetlenül attól, milyen körülmények közé kerültek.

A Jelenések 12:10 bemutatja a sátán állandó gyakorlatát: szüntelenül vádolta Isten népét, míg végül Krisztus feltámadása után kiűzték a mennyből. A kérdés az, miért vádolta az embereket, ha a célpontja maga Isten volt? Könnyű bebizonyítani, hogy az embereknek vannak hibái, mindannyian hibázunk időről időre. Ha a sátán valóban be akarja bizonyítani, hogy nem vagyunk alkalmasak a mennyországra, akkor ez nem nehéz feladat számára. Milyen haszna volt tehát az állandó vádaskodásnak? A válasz kézenfekvő: amikor Isten népe kudarcot vall, az vádat jelent Isten kormányzatával szemben. Isten uralma nem teszi az embereket igazán boldoggá és elégedetté, ezért kénytelenek folyamatosan Isten akaratán kívül keresni a kielégülést, ezért hágják át Isten akaratát. Kudarcaik annak bizonyítéka, hogy valami nincs rendben Isten elveivel. Másodszor, ez egy vádirat Istennek az emberek életében való részvétele ellen: „Te odaadtad az életedet ezeknek az embereknek, belekeveredtél ügyeikbe, egyesítetted szellemüket szellemeddel, mégis boldogtalanságba és bűnbe esnek. Világos, hogy a te rendszered nem működik, másfajta kormányzatra van szükség!”

A sátán hazugságai

Tehát ellentétben azokkal a vádakkal, hogy Isten kormányzása korlátozza a szabadságot és elégedetlenséget szül, a sátán azt állítja, hogy az ő kormányzati rendszere – az Isten irányítása nélküli szabadság – az igazi út a szabadsághoz. Érdekes módon ma létezik egy vallási csoport a Földön, amely a „Sátán első egyháza” névvel illeti magát, és egy bizonyos Anton Lavey alapította. Ha megvizsgáljuk azokat az istenkáromló elveket, melyeket ez a szervezet magáénak vall, világosan felismerhetjük az eredeti lázadás magvait, amelyet Lucifer szított Isten ellen a múlt távoli korszakaiban. Hadd idézzek néhány alapelvet, ahogyan azt a saját hitvallásukban felvázolták.

A sátánista egyház elvei

• Egyetlen nyomtatott bálványotok előtt sem hajolok meg engedelmesen, és aki azt mondja nekem, hogy „neked kell…”, az az én halálos ellenségem!

• Mutatóujjamat belemártom impotens, őrült megváltód vizes vérébe, és a tüskékkel tépett homloka fölé írom: A GONOSZ IGAZI fejedelme – a rabszolgák királya!

• Nekem nem lesz igazságom a régebbi hazugság, tollamat nem nyomja el fojtogató dogma!

• Szakítok minden olyan konvencióval, amely nem vezet el földi sikeremhez és boldogságomhoz.

A lelkem visszariad attól, hogy ilyen istenkáromló szavakat idézzek, de úgy gondolom, segíthetnek szemléltetni a mondanivalót: A sátán vádja Isten kormányzata ellen az, hogy rabszolgaságon alapul, elveszi a szabadságot. Az igazi szabadság ezzel szemben azt jelenti, hogy szabadok vagyunk akaratunk kiteljesítésére, hogy korlátozások nélkül engedjünk vágyainknak, bárhová is sodorjanak. Ha megnézzük a világ mai állapotát, ahogyan az Istentől egyre távolabb és távolabb kerül, láthatjuk, ez az uralkodó nézet. Az olyan mozgalmak, mint az LMBTQ és a transzgender-őrület, egyszerűen csak példái a sátáni elvnek, hogy az igazi szabadság értelmében szabadok vagyunk Isten korlátaitól, és határok nélkül engedhetünk saját testi fantáziáinknak.

Ha azonban közelebbről megnézzük, kiderül, hogy a sátán egész eszmerendszerének kiindulási pontja hatalmas ellentmondást rejt. Amit ő akar, az az Istentől való szabadság, de eközben olyan rendszert hozott létre, amely a legnagyobb rabságot követeli meg. A sátán szabadságról alkotott elképzelése azt jelenti, hogy nem szabad korlátozni a testi vágyakat, nincsenek szexuális korlátozások, nincsenek tilalmak semmilyen perverzióra, amit a test kívánságai szülnek. Ez az ő elképzelése a szabadságról. Ezzel szemben azonban, amikor a testvezérlésű embereket szabadon engedik, hogy azt tegyék, amit akarnak, az eredmény mindig a mások szabadságával való visszaélés, konfliktusok, nézeteltérések és mások életének veszélyeztetése.

Egy rendszer a bűnösök megfékezésére

Ezért, bár a szigorú törvényeken alapuló kormányzati rendszer korántsem tökéletes, de a testi természet megfékezésére és bizonyos mértékig ellenőrzésére szolgál. Megakadályozza, hogy az emberi világ teljes anarchiába fulladjon. Ott van rá szükség, ahol féktelen testiség uralkodik, ezért bárhol a világegyetemben, ahol a Sátán „szabadságának” rendszerét elfogadják, ott szükség van egy szigorú külső kormányzati rendszerre is. Szükség van egy olyan rendszerre, amely képes a testi embereket korlátok közé szorítani annak érdekében, hogy viszonylag harmonikusan együtt élhessenek a többiekkel. Feltétlenül szükség van egy sor szigorú szabályra, amely ellenőrzi és korlátozza viselkedésüket, különben káosz és anarchia lesz az eredmény. Igaz ez akár egy családra, egy közösségre, egy iskolára, egy gyülekezetre vagy egy társadalmi klubra! Láthatjuk tehát, hogy amikor a sátán felajánlotta az Istentől való szabadságot, egyúttal szükségessé tette a más teremtett lényekhez való kötöttséget. Szabadságot kínált, de valójában a valódi rabság rendszerét hozta létre, amelyben emberek más embereket uralnak és irányítanak.

Még magának Istennek sincs más választása, mint hogy ilyen rendszerhez folyamodjon, amikor testi emberekkel van dolga.

• Tudjuk pedig, hogy a törvény jó, ha valaki törvényszerűen él vele, tudva, hogy a törvény nem az igazért van, hanem a törvénytaposókért és engedetlenekért, az istentelenekért és bűnösökért, a latrokért és szentségtelenekért, az apa- és anyagyilkosokért, emberölőkért, paráznákért, homoszexuálisokért, emberrablókért, hazugokért, hamisan esküvőkért, és ami egyéb csak az egészséges tudománnyal ellenkezik. (1Timóteus 1:8-10)

Tehát arra a következtetésre juthatunk, hogy a Sátán nem ellenzi a szabályalapú kormányzást, sőt, gyakran használta is ezt a rendszert nagyszerűen Isten népének elpusztítására tett erőfeszítései során. Amit valójában ellenez, az az Isten általi kormányzás, nem pedig a szabályok általi kormányzás. Még az sem érdekli, hogy a szabályok, amelyek érvényben vannak, a tízparancsolat tükrei! Megfigyelhetjük, hogy a zsidók az Isten törvényeihez való hűségüket ürügyként használták arra, hogy megöljék Jézust és sok tanítványát. Amit ő ellenez, az az Isten általi kormányzás! Neki megteszi a demokrácia, megteszi a diktatúra, megteszi a kommunizmus vagy a kapitalizmus. Bármilyen szabályrendszert manipulálhat, és manipulálni is fog, és fegyverré tudja alakítani Isten népe ellen, de amikor Isten irányítja az emberek életét, akkor tehetetlen egy ilyen kormány manipulálásában.

A legjobb szabályok

Isten elkülönítette Izraelt, hogy az ő különleges választott népe legyen, és ő maga is úgy hivatkozott rájuk, mint az ő népére. Az Újszövetségben azonban megtudjuk, hogy mit is jelent valójában Isten gyermekének lenni. Pál azt mondja nekünk:

• De ti nem vagytok testben, hanem szellemben, ha ugyan az Isten szelleme lakik bennetek. Akiben pedig nincs a Krisztus szelleme, az nem az övé. (Róma 8:9)

Ha ezt megértjük, rájövünk, hogy az izraeliták soha nem voltak Isten népe a szó valódi értelmében. Nem olyan emberek voltak, akik Isten szellemét birtokolták, hanem testi emberek, akik azt a címkét viselték, hogy „Jahve népe”, de valójában csak névleg tartoztak hozzá. Nem születtek újjá a szellemtől. Ez az oka annak, hogy Isten Izraelt a törvény kormányzása alá helyezte. A testi természetet csak egyetlen módon lehet megfékezni, mégpedig úgy, ha szigorú szabályok alá helyezik. Nem lehet rávenni arra, hogy jót tegyen, de a szabályok kormányzása által, büntetéseket érvényesítve, valamiféle fegyelem alá lehet vonni és meg lehet fékezni. Mózes szerint Isten a lehető legjobb szabályokat adta az izraelitáknak:

• És melyik nagy nemzet az, amelynek olyan rendelései és igazságos végzései volnának, mint ez az egész törvény, amelyet én ma adok elétek?! (5Mózes 4:8)

Ezek voltak a létező legjobb szabályok, a legjobb törvényes kormányzati rendszer, amelyet valaha is létrehoztak bármely nemzet számára, de a bizonyítékok azt mutatják, hogy a rendszer soha nem működött. Soha nem tette Izraelt jobbá, újra és újra megszegték a szabályokat, amíg nemzetként annyira megromlottak, hogy Isten védelme elvétetett tőlük, és a körülöttük lévő nemzetek prédájává váltak. Valójában Pál apostol szerint a törvény olyan rendszer volt, amely nemhogy nem hozott létre igaz embereket, hanem csak szolgaságot eredményezett. Isten népére utalva, amikor a törvény alatt voltak, azt mondja:

• úgy mi is, amikor kiskorúak voltunk, a világ elemei alá voltunk vetve szolgaként (Galata 4:3)

Abban az értelemben rabságban éltek, hogy nem tehették szabadon azt, amit akartak, nem követhették szívük sugallatait, hanem olyan magatartást kellett tanúsítaniuk, amely ellentétes volt természetükkel. Ez az, amit a rabság alatt értünk: olyan dolgok megtételére kényszerültek, amelyeket valójában nem akartak. Ha mégis megtették, súlyos büntetések következtek rájuk. És mégis, mindez végső soron része volt Isten nagyszerű tervének, hogy helyreállítsa az emberiségben saját képmását, és kinyilatkoztassa bölcsességét a világegyetemben. De nem ez volt a törvényadás egyetlen oka: túl azon, hogy Izraelt a rabság állapotában tartotta, Pál apostol szerint a törvényt azért is adta az Úr, hogy növelje az ember kárhoztatását! Más szóval, hogy bebizonyítsa, az ember nem képes megtartani azt! Azért adta, hogy bebizonyítsa, semmilyen külső kormányzati rendszer nem képes igazságot teremteni, egyszerűen nem működhet, lehetetlen!

• Mert a törvény haragot nemz: ahol pedig nincsen törvény, ott törvény ellen való cselekedet sincsen. (Róma 4:15)

• a halál fullánkja a bűn; a bűn ereje pedig a törvény. (1Korinthus 15:56)

Isten jelleme lelepleződik

Istennek egyetlen válasza volt Sátán összes vádjára és a dilemmára, amelybe az emberiséget és az egész világegyetemet sodorta. Ez a válasz Fia, Jézus Krisztus volt. Jézusban Isten megalkotta végső „fegyverét”, egy átfogó és tökéletes választ adott az ördög és a bűn által támasztott összes kihívásra.

• Én dicsőítettelek téged e földön: elvégeztem a munkát, amelyet reám bíztál, hogy végezzem azt. (János 17:4)

Az első feladat, amelyet Jézus teljesített, az volt, hogy igazolta Isten jellemét. Jézus életével és halálával bebizonyította, hogy a sátán első vádja teljes hazugság volt. Jézus Isten egyszülött Fia volt, az ő személyének kifejezett képmása, természetében és jellemében pontosan olyan, mint ő maga. Amit Jézus tett, ahogyan élt, az pontosan kifejezte mindazt, amit maga Isten tett volna. Ez garantáltan igaz volt, mert Jézus Isten egyszülöttje; a garancia az ő szó szerinti fiúságában rejlett. A jellemet tekintve nem volt különbség kettejük között. Amikor egy gyermek megszületik, soha nem lesz a szülő pontos mása, mert két szülővel rendelkezik. A gyermek tehát mindkettőjüktől átvesz bizonyos tulajdonságokat, és mindkettőjüktől eltérő lény születik, de bizonyos tekintetben mégis mindkettőjükhöz hasonlít. Isten fia esetében ez nem volt lehetséges. Neki csak EGY szülője volt, az ő eredete Istenben volt, nem volt más szülője, és ezért – az öröklés törvénye szerint – garantáltan pontosan olyan, mint Isten.

Persze, amikor emberré vált, ennek az ellenkezője volt igaz. Volt egy emberi anyja, de nem volt emberi apja. Ez azonban önmagában nem befolyásolta a természetét és a jellemét, mert az anyjától csak egy emberi testet örökölt, a szellemi természete ugyanaz maradt, és a szelleme volt az eredeti identitása, amelyet magával vitt a mennyből a Földre, hogy az új, emberi testében éljen.

Így Jézus, bár ki volt téve az emberi lét minden korlátjának és bizonytalanságának, mégis képes volt megmutatni a világnak és a világegyetemnek Isten szerető, gondoskodó, önzetlen természetének és jellemének teljes szépségét. Ő volt Isten élő kifejeződése, aki emberi formában nyilvánult meg!

• Mert az Isten, aki szólt: sötétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a mi szívünkben az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása végett. (2Korinthus 4:6)

A sátán igazi arca

A második dolog, amit Jézus elért, az volt, hogy felfedte a sátáni lázadás valódi természetét, és leleplezte őt, mint hazug, ármánykodó gyilkost. Amikor minden erejét arra fordította, hogy elpusztítsa Krisztust, az ördög valódi jelleme végre feltárult a világegyetem előtt, és a mennyei lények látták, hogy igazi célja kezdettől fogva sem az volt, hogy jobb életmódot vezessen be a teremtett lények számára, hanem inkább az, hogy bitorolja Isten helyét, hogy a saját dicsőségét keresse, nem pedig a többi teremtett lény javát. Jézus még abban a pillanatban is, amikor a halálba ment, örült, hogy e szörnyű tapasztalat által végleg lerombolja a sátán hazugságainak homlokzatát, és végleg eltávolítja őt az egész mennyet befolyásoló pozíciójából. Közvetlenül a keresztre feszítése előtt ezt mondta:

• Most van e világ kárhoztatása; most vettetik ki e világ fejedelme: És én, ha fölemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonzok. (János 12:31-32)

A Jelenések könyvében látjuk, mindez hogyan teljesedett. Feltámadása után Jézus Krisztus visszatért a mennybe és attól a pillanattól fogva a sátán és angyalai örökre száműzettek a mennyből.

• És hallottam nagy szózatot az égben, amely ezt mondta: Most lett meg az üdvösség és az erő, és a mi Istenünk országa, és az ő Krisztusának hatalma; mert a mi testvéreink vádolója levettetett, aki vádolta őket éjjel és nappal Istenünk előtt. (Jelenések 12:10)

Az emberiség megmentése

A harmadik, Jézus Krisztus által végbevitt dolog az emberiség megmentése, illetve az Istennel való megbékítése volt.

• … Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot, nem tulajdonítva nekik bűneiket, és ránk bízta a békéltetés igéjét. (2Korinthus 5:19)

• ahogyan egynek bűnesete által minden emberre elhatott a kárhozat: úgy egynek igazsága által minden emberre elhatott az élet megigazulása. (Róma 5:18)

Jézus önmagában helyreállította a kapcsolatot az emberiség és Isten között. Ugyanolyan körülmények közé érkezett, mint a bukott ember, mégis érintetlen maradt a bűntől. A Sátán legyőzésével visszaadta az emberiség jogait, amelyeket Ádám átadott a sátánnak. Jézus által az emberiség megbékélt Istennel, Istennek minden joga megvolt, hogy minden embert megmentsen, mindenkit, aki ezt elfogadja. Nem azért, mert az emberek jók vagy érdemesek voltak rá, hanem azért, mert Jézus legyőzte a sátánt, és visszavette az emberi fajt az ő uralma alól. Valójában azt mondhatjuk, hogy a Fiúban minden ember üdvözült, de nem mindenki fogadta és fogadja el! Ezért lesz a nagy többség elveszett, nem azért, mert nem adatott meg nekik az üdvösség, hanem azért, mert visszautasítják Isten ajándékát Krisztusban! Micsoda szörnyű tragédia!

Befejezetlen mű

Jézus Krisztus tehát földi élete során három kiemelkedően fontos dolgot tett:

1. Bemutatta Isten igazi jellemét.
2. Leleplezte a sátán igazi arcát.
3. Megmentette az emberiséget.

Ebben a három vonatkozásban Jézus munkája abszolút átfogó, teljes és befejezett. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nincs több tennivaló, nyilvánvalóan még nem vagyunk a mennyben, és még mindig egy olyan világban élünk, amelyet a bűn ural. Annak ellenére, hogy Jézus kétezer évvel ezelőtt élt és meghalt, annak ellenére, hogy a sátánt kétezer évvel ezelőtt kiűzték a mennyből, Krisztus még nem tért vissza, és nyilvánvaló, hogy a bűn problémája terén még mindig van néhány megoldásra váró probléma. Ha nem így lenne, miért engedné meg Isten, hogy a szenvedés és a gonoszság kétezer évvel azután is folytatódjon, hogy mindez már megtörtént?

Ne feledjük, kezdetben a sátán nemcsak Isten jellemét támadta, hanem Isten kormányzatát is. Az egyik dolog, amit az ördög állított, hogy az általa bevezetett uralmi rendszer a szabadság igazi kormányzata, amely jobban szolgálja a teremtett lények javát, mint Isten kormányzata, amelyet ő a rabság kormányzatának nevez, amely csak rabszolgalétet eredményez. Az is Krisztus feladata, hogy megdöntse ezt a végső hazugságot, az is Jézusra hárul, hogy elvégezze ezt a végső munkát, hogy Isten kormányzatát igazolja. Jézusnak tehát még csakugyan van néhány befejezetlen ügye.

Isten kormányzati rendszere

A Biblia kinyilatkoztatja, hogy Isten kormányzási módja az ő népének irányítására egyedülálló, teljesen különbözik minden más kormányzási formától, amely valaha is létezett a világegyetemben! Ezt a csodálatos igazságot a legtöbb ember nem veszi észre, mert elterjedt az a tévhit, hogy az ókori Izraelben uralkodó teokrácia Isten valódi kormányzati rendszere volt. Igaz, hogy Isten hozta létre ezt a rendszert, igaz, hogy ez egyfajta teokrácia volt, ahol Isten utasította őket, hogyan viselkedjenek, és szabályokkal irányította az életüket. Ez azonban nem Isten valódi kormányzati rendszere volt, hanem egyszerűen csak egy irányítási rendszer, amely hasonló volt minden más, a Földön létező kormányzathoz, és amelynek törvényei nagyon hasonlóak voltak. Ez egy ideiglenes intézkedés volt, amelyet Isten hozott létre. Nem bizonyult túl hatékonynak, de addig érvényben volt, amíg el nem jött az idő, hogy Isten igazi kormánya Jézus Krisztus eljövetelével megvalósuljon. Isten Ezékiel és Jeremiás prófétákon keresztül beszélt ennek a forradalmi kormányzati rendszernek az eljöveteléről.

• És adok nektek új szívet, és új szellemet adok belétek, és elveszem a kőszívet testetekből, és adok nektek hússzívet. És az én szellemet adom belétek, és azt cselekszem, hogy parancsolataimban járjatok és törvényeimet megőrizzétek és betöltsétek. (Ezékiel 36:26-27)

• ez lesz a szövetség, amelyet e napok után Izrael házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet belsejükbe helyezem, és szívükbe írom be, és Istenükké leszek, ők pedig népemmé lesznek. (Jeremiás 31:33)

Csodálatos, megdöbbentő igazság! Isten megígérte, hogy az új szövetség keretében az Ő IGAZI kormányzási módszere fog megvalósulni! Ahelyett, hogy egy szabályrendszert adna népének, hogy kívülről kormányozza őket, belülről fogja irányítani őket, szellemét helyezi beléjük, a saját természetét adja nekik, ő maga fog bennük élni, és ezzel az eszközzel ő maga fog jó viselkedést produkálni bennük. Ő maga lenne a kormányzat bennük! Pál apostol nagyon világosan elmagyarázta ezt:

• Mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a véghezvitelt az ő jó kedvéből. (Filippi 2:13)

• Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus. Amely életet pedig most testben élek, az Isten fia hitében élem, aki szeretett engem és életét adta értem. (Galata 2:20)

Ez Isten kormányzati rendszere, egyedülálló uralmi mód, amely kizárólag az övé. Nincs más „isten”, nincs más kormányzó szervezet, amely megismételhetné ezt a módszert, ez egyedül az igaz Istené. A sátán néha megszállhatja az embereket, de ez invázió, egy gonosz, kényszer és erőszak általi hatalomátvétel, egy olyan tapasztalat, amely során az ember elméjét és testét erőszakosan leigázzák, és az embert a saját testében fogollyá teszik. Isten egyedülálló kormányzása nem ilyen, hanem szeretetteljes együttműködés, ahol a személy meghívására Isten eljön, hogy benne éljen, egy nagyon is valóságos erő, egy nagyon is valóságos személy, aki az ember meghívására és engedélyével, a személyért, a személy együttműködésével éli az életét, lehetővé téve számára, hogy a szentség, a szépség és a béke életét élje.

• Mert a Jézus Krisztusban való élet szellemének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől. Mert ami a törvénynek lehetetlen volt, mivel erőtlen volt a test miatt, Isten az ő Fiát elbocsátva a bűn testének hasonlatosságában és a bűnért, kárhoztatta a bűnt a testben. Hogy a törvény igazsága beteljesüljön bennünk, akik nem test szerint járunk, hanem szellem szerint. (Róma 8:2-4)

Krisztus végső munkája

A sátán azt állította, hogy az igazi szabadság azt jelenti, szabadok vagyunk Isten uralkodó jelenlététől; azt állította, hogy az igazi szabadsághoz vezető egyetlen út az, ha minden embernek meghagyjuk a szabadságot, hogy azt tegye, amit az elméje diktál. A történelem azonban újra és újra bebizonyította, hogy amikor a teremtett lények „szabadok” Istentől, akkor az anarchiától és a pusztulástól csak úgy lehet megmenteni őket, ha szigorú ellenőrzés alá helyezik őket, egy olyan kormányzat alá, ahol kemény utasításokat kapnak arra vonatkozóan, hogyan kell viselkedniük, és a szabályokat szigorú büntetések kísérik. Ez a sátán szabadságról alkotott felfogásának gyümölcse. Ez nem Isten útja.

De vajon tényleg működik Isten kormányzati rendszere? Valóban olyan embereket eredményez, akik szentebbek, boldogabbak, alkalmasabbak az örök életre, mint a külső irányítás másik rendszere? Isten megmentette a bűnösöket, de vajon az ő kormányzati rendszere valóban az örökkévalóságra alkalmas jelölteket hoz létre, vagy a sátánnak volt igaza?

Ez az a kérdés, amely Krisztus befejezetlen művének középpontjában áll; ez az Isten országának megvédéséért folytatott harc végső szakasza, és annak a világegyetemben való örökös megalapozása, mint az egyetlen kormányzati rendszeré, amely alkalmas arra, hogy örökké uralkodjon. Az egyetlen rendszer, amely képes úgy kormányozni a teremtett lényeket, hogy közben szabadok és boldogok maradjanak. Ez a végső csata az a verseny, amelynek célja annak bizonyítása, hogy Isten kormányzati rendszere valóban megteremti a boldogság és szabadság ajándékait. Tehát bizonyítani kell, hogy a népében élő Krisztus, azaz Krisztus, a mi igazságunk az egyetlen olyan kormányzati rendszer, amely alkalmas arra, hogy örökké fennmaradjon. Tehát, bár Krisztus embermentő munkája véget ért, még mindig van valami más, amit be kell bizonyítani, és ezért vagyunk még mindig itt, kétezer évvel a Golgota után.

Dániel és a Jelenések könyve

Erről szól Dániel és a Jelenések könyve, amelyek a két kormányzati rendszer közötti végső konfliktust írják le. Különösen a Jelenések könyvében bomlik ki a két királyság közötti végső összecsapás. Azonban többről szól, mint az erő és a hatalom egyszerű bemutatásáról, inkább mindkét kormányzati rendszer gyümölcsének bemutatásáról: Az egyik oldalon ott van a sátán külső irányítási rendszere, amely létrehozza a vadállatok királyságát, amely az egész bolygó feletti uralommal és az emberiség leigázásával jár, ahol minden embert erőszakkal kényszerítenek, hogy alkalmazkodjon e királyság diktátumaihoz – akár tetszik nekik, akár nem! Ez a rabszolgaság rendszere, ahol nem számít, ki mit gondol, mindenkinek alkalmazkodnia kell, vagy elpusztul. Csak az számít, amit a vadállat gondol.

Másfelől ott van Krisztus kormányzati rendszerének megnyilvánulása, amelynek végső kinyilatkoztatása a száznegyvennégyezer által valósul meg. Ők a Földön élő keresztények utolsó csoportja, Isten népének maradékai, akik teljesen átadják magukat neki, és engedik, hogy olyan teljes mértékben éljen bennük, hogy képes legyen őket országa tökéletes kinyilatkoztatásaként használni. Ők a kinyilatkoztatása annak, amit Isten uralkodása eredményez: egy „folt, ránc és hiba nélküli” nép, amely az Isten és a Bárány első gyümölcse. A 144.000 keresztény tökéletessé tétele Krisztus utolsó műve az emberiség számára ebben a világban. Ez nem más, mint a munka befejezése – Isten országának örökre szóló megalapításán keresztül. E munka végén a fenevad országa végleg elpusztul.

• Néztem akkor a nagyzó beszédek hangja miatt, amelyeket a szarv szólt; néztem, amíg megölték azt az állatot, és az ő teste elveszett, és tűzbe vetették megégetésre. (Dániel 7:11)

Ugyanez az ítélet kimondja, hogy Krisztus örökkévaló örökségül kapja e világ országait. Ezt látjuk leírva Dániel 7. fejezetében. Ez a két királyság, a sátán királysága és Krisztus királysága végső megítélése.

• Láttam éjszakai látomásokban, és íme, az ég felhőiben, mint valami emberfia jött; és odament az öregkorúhoz, és elébe vitték őt. És adott neki hatalmat, dicsőséget és országot, és minden nép, nemzet és nyelv neki szolgált; az ő hatalma örökkévaló hatalom, amely el nem múlik, és az ő országa meg nem rontatik. (Dániel 7:13-14)

Ez egy csodálatos igazság, és ha megértjük, akkor felismerjük az idő hatalmas jelentőségét, amelyben élünk, és azt a fontos szerepet, amelyet mindannyiunknak játszania kell Krisztus országának végső igazolásában. A korszakok legnagyobb kiváltsága adatott meg nekünk, végezzük hűségesen feladatunkat!

David Clayton