Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lesz, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének!
Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége a Dávid trónján és királysága felett, hogy fölemelje és megerősítse azt jogosság és igazság által mostantól mindörökké. A seregek Urának buzgó szerelme cselekszi ezt! (Ésa 9:6-7)

Csodálatos jövendölés ez az Istentől megígért és elküldött Fiúról Ésaiás prófétától. Talán máig egyetlen, de biztosan legszebb megzenésítését hallhatjuk Händel Messiásában. A többszólamú kórus örömtől szárnyaló énekét hallgatva ütötte meg fülemet a címben kiemelt sor. Hatalmas ígéret a jövendő örök békessége, melynek alapja Krisztus királysága. De vajon biztosan jó lesz így?

Miért a Fiú lesz minden hatalom birtokosa? Miért fog éppen Jézus uralkodni? Csak azért, mert Istentől született? Nem érdemtelenül elfogult az Atya egyetlen gyermekével szemben? Miért nem alkalmas erre más is rajta kívül? Ezek a kérdések az egész világegyetem békességét megzavarták, háborút és halált hozva a teremtményekre. Az Atya megadta a mindenki számára kielégítő választ, a Fiú pedig bizonyította, hogy méltó az uralkodásra – és csakis Ő méltó rá, senki más. Nézzük meg ennek három lépcsőjét – érdekes módon mindegyik kapcsolatban van Jézus vállaival…

A jó pásztor

Úgy mutatkozik be egyik példázatában, mint a jó pásztor, aki elindult, hogy megkeresse és megmentse az elveszett, századik bárányát: a Földet, az emberiséget, téged. Nem csupán kereste, nem csak leereszkedett érte a legmélyebb szakadékokba, felmászott a legmeredekebb csúcsokra, de meg is találta: és megtalálta, felvette a vállára, hazavitte, s mindeközben örvendezett! (Luk 15:5) Vállára vette a bárányt, mert az képtelen volt már járni és hazavitte. Útközben megnyugtató szavakkal bátorította, és örömében énekelt az Atyának.

A szelíd Bárány

A következő képben már úgy látjuk Őt, mint alázatos Bárányt, akit mészárszékre visznek: és emelvén az ő keresztfáját, ment az úgynevezett Koponya helyére, amelyet héberül Golgothának hívnak, ahol megfeszítették őt. (Ján 19:17-18) Megkorbácsolt vállára vette azt a gerendát, amely kivégzésének eszköze lett. Az elkószált bárányok helyett felajánlotta magát ártatlan áldozatként, s ezt nem holmi légüres térben tette. Ott sem lett volna könnyű, de fizikai szenvedései közben szóbeli bántalmazás is szegélyezte útját. Minden lépésénél, botlásánál gyalázatos szavak hullottak rá, amelyek a tövisek, a korbács, okozta sebeknél is jobban fájtak. S Ő nem tiltakozott. Elfogadta a szégyen- és gúnyteljes haldoklás minden terhét, mert nem a maga érdekeit tartotta szem előtt, nem a maga javát kereste, hanem teljes szívvel vállalta a bűnözővé aljasodott teremtmény sorsát. A Getsemáné-kerttől a Golgotán töltött utolsó pillanatáig jobban foglalkoztatta az általa szeretett emberek sorsa, mint saját szenvedése. Miközben gyalázó szavak és tettek ostromát állta ki, és éppen azok szidalmazták, akik helyét elfoglalta a kereszten, az élet szavait szólta a körülötte lévőkhöz. Szeretettel figyelmeztette a zokogó asszonyokat Jeruzsálem jövendő sorsára; támaszt ígért édesanyjának a következő évekre; örök életet és békességet nyújtott a jobbján függőnek, és utolsó szavával meghirdette a végső győzelmet a gonoszság felett.

Hordozta a gyalázatot azok helyett, akik megérdemelték volna – helyettünk állt oda és helyettünk halt meg. Vagyis egyértelműen bizonyította, hogy bár Isten Egyszülöttjeként megtehette volna, a legkevésbé sem volt önző, a legkritikusabb pillanatokban sem. Vért verítékezett, vére és könnye hullott, az önzetlen szeretet azonban e helyzetekben sem hunyt ki benne. Előbb halt bele a fájdalomba, minthogy lemondjon az emberről.

Önzetlen ragaszkodása a kereszten haldokolva lepleződött mindenki számára. Igent mondott Isten világkormányzására, amelyben a szeretet a fenntartó hatalom, nem pedig az önzés és a zsarnokság. Igent mondott a szenvedésre az örökké tartó élet helyreállítása érdekében. Igent mondott a jogtalan gyalázkodásra, hogy elhordozásuk által igazságot és szentséget vívjon ki a szidalmazóknak. Igent mondott saját halálára a veszendők örökségének helyreállítása érdekében. Testvérévé fogadta felszegezőit.

Eliákim

Harmadszor van egy kevéssé ismert prófécia is, amely első olvasásra talányosabban, de ismét Jézus vállairól beszél. Most tekintsünk el a jövendölés első jelentésétől, és nézzük meg, mire vonatkozik a Fiúval kapcsolatban:

És lesz ama napon, hogy elhívom szolgámat, Eliákimot, a Hilkiás fiát,
S felöltöztetem őt öltözetedbe, és öveddel megerősítem, és uralmadat kezébe adom, és ő lesz atyja Jeruzsálem lakosainak és a Júda házának;
S az ő vállára adom a Dávid házának kulcsát, és amit megnyit, senki be nem zárja, és amit bezár, nem nyitja meg senki; (Ésa 22:20-22)

Az Eliákim név jelentése ’akit Isten felemel, megerősít’. Jézus Krisztus a Szent és Igaz, akinél a Dávid kulcsa van, aki megnyitja és senki be nem zárja, és bezárja és senki meg nem nyitja (Jel 3:7-8). Az, akit Isten felemel, azaz felmagasztal, először a kereszten emeltetett fel: ég és föld között függve, teljes magányba taszítva bizonyította jóságát. Feltámasztása után Isten, immár gyógyult, örökkévaló vállaira helyezte Dávid házának kulcsát. Mint örökéletű Ember, az új emberiség égi közbenjárója lett. Megnyitotta előttünk az utat Isten trónjához. A mennyei szentély szolgája lett, örök és tökéletes főpap, aki visszatéréséig szüntelen az Atya jobbján áll és könyörög vére árán megszerzett földi gyermekeiért, testvéreiért. Minden egyes imánkhoz jó illatú tömjénként társul Jézus Krisztus szeretet- és igazságteljes szava, és tettre sarkallja a Mindenhatót. A Fiú, mint főpap könyörületes, hűséges szívvel hordozza az egykor önként vállaira vett terhet. (ld. Zsidókhoz írt levél) Utat nyitott a magasságba, hogy már most is bűn és félelem nélkül, saját szentségébe és igazságába öltözötten jelenhessünk meg az Atya trónszéke előtt, egészen a tényleges találkozásig. Így teljesül a Zakariás pap által mondott prófécia Lukács evangéliuma elején…

Teljesen nekünk adta önmagát, elég, ha csak két ígéretét komolyan vesszük: Aki hozzám jön, semmiképpen ki nem vetem – Aki kér, mind kap. Hány ember született Ádám óta és hány fog még születni az utolsó pillanatig?! És Isten legalázatosabb szolgájának nem pusztán az emberiségre van gondja: Mert Ő benne teremtetett minden, ami van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek Ő általa és Ő reá nézve teremttettek; És Ő előbb volt mindennél, és minden Ő benne áll fenn. (Kol 1:16-17) Létezik-e nála több és nagyobb terhet hordozó szolga?!

Aki ilyen mértéktelenül szeret, az bizonyította, hogy méltó az uralom hordozására, mert pontosan olyan, mint Atyja. Soha nem fogja rosszra, önző vagy kétes célokra fordítani végtelen hatalmát. Soha nem fog felállítani szenvedést okozó rendszert, nem él vissza a kezében összpontosuló végtelen erővel. Kicsoda olyan hát, mint Isten? Kizárólag a Fiú!

…ezért az Isten is felmagasztalta őt, és ajándékozott néki oly nevet, amely minden név fölött való;Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére. (Fil 2:9-11)

Az uralom, a hatalom, Jézus Krisztus vállán nyugszik most és mindörökké. A rabszolgák rabszolgája méltó a királyság hordozására. A kereszt és a töviskorona után méltó a dicsőség koronájára.

Bizony, méltó a megöletett Bárány, hogy vegyen erőt és gazdagságot, és bölcsességet és hatalmasságot, tisztességet, dicsőséget és áldást! (Jel 5:12)