Gyönyörű nyári éjszaka volt. Egy fontos nap kezdete. Gyermekünk készült szövetséget kötni Istennel. Kint ültünk a szabadban, néztünk fölfelé, gyönyörködtünk a fölénk boruló, végtelen kupolában, a szikrázó csillagokban.
Mama, én megint elbizonytalanodtam… pedig már kaptam igéket is, amik megerősítettek, de most megint nem tudom, mit is csináljak… Kértem Istent, adjon egy jelet, ha akarja, hogy megtegyem, hadd lássak egy hullócsillagot, de már olyan régóta itt vagyok, és semmi…
Ne kösd a hited jelekhez, mert nagyon csalódni fogsz, ha nem teljesülnek. Ha Isten a Biblián keresztül üzent, akkor ne kételkedj tovább! Meg kell tanulnunk bízni benne jelek nélkül is…
Ahogy felnéztünk, egy fényes meteor húzott el az égen, pár másodpercig tündöklött csak, de mindketten láttuk… Ó, Atyánk, „mily bőséges a te jóságod, amelyet fenn tartasz a téged félőknek…” (Zsolt 31:20)