- A végső elszámolás napján kiderül majd, hogy Isten név szerint ismer mindenkit. Életünk minden tettének láthatatlan tanúja van. Ismerem tetteiteket – mondja, aki a hét gyertyatartó között jár (Jel 2:1). Tud elszalasztott alkalmainkról, tudja, hogy a jó pásztor milyen fáradhatatlanul kutatott a görbe utakra tévedtek után, hogy visszaterelje őket a békés és biztos útra. Isten újra meg újra szerelmesei után kiált. Újra meg újra ösvényükre villantja Igéjének sugarát, hogy felismerjék a veszélyt és meneküljenek. Isten útjai igazságosak és változatlanok. Ők azonban csak egyre tovább mennek, vidáman, nevetgélve, míg csak le nem jár próbaidejük, s amikor a híjával találtak fölött elhangzik az ítélet, minden száj elnémul. (E. G. White)
Mit csinál a jó pásztor? Enni ad a nyájnak. Mit adott Jézus a sokaságnak? Igét, egészséget és kenyeret. Beszélt nekik az Isten országáról és a gyógyulásra szorulókat meggyógyította, utána pedig jól tartotta a több mint tízezres sokaságot. (Cseri Kálmán)
- Gyermekeink egyedüli biztonsága minden bűnös szokás ellen az, hogy csatlakozzanak Krisztus nyájához, és a hű és jó pásztor gondoskodására bízzák magukat. A Megváltó megőrzi őket minden gonosztól, megoltalmazza őket minden veszélytől, ha hallgatnak szavára. Krisztusban legelőt találnak; erőt és reménységet nyernek, és nem nyugtalanítja őket emésztő vágy, mert Ő megelégíti lelküket. Megtalálták az értékes igazgyöngyöt, ezért lelkük békés nyugalomra lelt. Igazi gyönyörűségük a tiszta, békés, nemes, mennyei jellem. Nem kínozza őket fájdalmas szemrehányás, lelkiismeret-furdalás. Élvezeteik nem ártanak egészségüknek, nem gyengítik értelmüket, mert egészségesek. (E. G. White)
Aki szánakozással és szeretettel viseltetik a tévelygők iránt, aki fáradozik, hogy visszahozza őket a jó pásztor nyájába, az áldott munkát végez. Milyen boldogító gondolat, hogy mikor bűnöst nyerünk így vissza, túláradóbb az öröm a mennyben, mint kilencvenkilenc igaz fölött! A munka tartja meg erősnek az erőset. S mások lelki gondozása, e nehéz fáradozás és teherhordozás adja az erőt Krisztus gyermekeinek. (E. G. White)
- A jó pásztor azt a juhot és bárányt követi, amelyik a legnagyobb aggodalmat okozza neki, aki így kiváltotta szánakozását. Az önzetlen, hű pásztor elhagyja az egész nyájat, s teljes szívvel-lélekkel, és erejével keresi az elveszettet. Majd a pásztor visszatér a báránnyal. Karjában hozza őt, s minden lépésnél örvendezik. Így szól: „Örüljetek velem, megtaláltam elveszett juhomat!” (E. G. White)
Az ókori pásztor nem terelgette a nyájat, hanem hívogatta. Nem ő követte a nyájat, hanem előttük járt és mutatta az utat. Az vezethető és az érti Istent, aki előtt Ő, az ő akarata és igéje feltétlen tekintély. Aki bízik benne, bizonyos abban, hogy Isten jobban tudja, mi jó nekünk, mint mi magunk. Ezért meggyőződéssel követjük. A vezetés tehát azzal kezdődik, hogy a magunk útjáról megtérünk Isten útjára. (Cseri Kálmán)
- Boldogok, akik a jó Pásztor kezébe teszik kezüket, és teljesen rábízzák útjukat és önmagukat is. Az Úr mindvégig vezeti őket, és amikor végül hazaérnek a dicsőség honába és végigtekintenek az úton, amelyen Isten vezette őket, szívből jövő, őszinte hálaének tör ki belőlük nagy jótevőjük dicséretére. (Ch. H. Spurgeon)
Az Úr Jézus azt mondta Péternek: Legeltesd az én báránykáimat! (Ján 21:17) Nem a juh termetére, korára utalt az Úr, hanem szeretett voltára: és milyen jó hallani, akár fiatalok, akár öregek vagyunk, hogy az Úr „szeretett bárányai”, „szeretett, kedves juhai” vagyunk! Még ha gyakran makacsok és esendők vagyunk is, számára mindig szeretettek maradunk. Micsoda mélység van abban, hogy Jézus ebben az egyetlen beszélgetésében háromszor is használja ezt a kedves, kicsinyítő képzős alakot! A Jelenések könyvében ugyanez a kedves kifejezés fordul elő a magyar Bárány szó helyén és magára Jézusra utal, mint Isten kedves, egyetlen juhocskájára. (Willis: A görög Újszövetség néhány elrejtett kincse)