„Tőle vagytok pedig a Krisztus Jézusban,
Aki bölcsességül lett nékünk Istentől,
És igazságul, szentségül és váltságul.”
(1Kor 1:30)

Mennyei Atyánk ígéretei szerint Jézussal, az Ő egyetlen, szeretett Fiával együtt mindent nekünk ajándékozott: „ha az ő tulajdon fiának nem kedvezett, hanem mindnyájunkért odaadta, akkor mi módon ne ajándékozna vele együtt mindent nekünk?” (Róm 8:32) Mi ez a minden? Azt hiszem, az örökkévalóság is kevés lesz ennek felkutatására és megtapasztalására. Azonban sok dolgot már itt, ebben az életben is megérthetünk belőle.

Ez az ige először is hiányainkról szól: az ember megméretett és híjával találtatott. Életképtelen önmagában azóta, hogy Ádám az Istentől való függetlenség látszatát választotta. Mi, mint az első emberpár leszármazottai beleszületünk ebbe az állapotba: Nincs bölcsességünk; igazságtalanok és szentségtelenek vagyunk a szó mindenféle értelmében; továbbá foglyok, a halál foglyai, akik váltságdíj nélkül elvesznek. Jézus Krisztusban azonban mindezek ellenszere korlátlanul rendelkezésünkre áll, Őbenne minden életfeltétel bőségesen adott! Ha tehát mi Krisztusban vagyunk, és Ő mibennünk él, akkor az összes felsorolt ajándék a miénk!

A legfontosabbról sem szabad megfeledkeznünk: miért van valójában – célját tekintve – szükségünk e felkínált javakra? A teremtésben eredetileg „saját képére és hasonlatosságára” teremtett minket, „kevéssel téve kisebbé” önmagánál. Mi az a „kevés”? Teremtett mivoltunk határait soha nem léphetjük át, de e keretek között is tökéletesen boldogok lehetünk. A hasonlatosság pedig nem csupán és nem elsősorban a külsőre vonatkozik. Isten saját jellemének mintájára formálta teremtményeit, és hasonló feladatot bízott rájuk „kicsiben”: ahogyan Ő maga az egész univerzum gondviselője, úgy az ember a Földé volt eredetileg. Jézus Krisztusban hatalmas lehetőséget kaptunk Atyánktól: visszanyerhetjük az istenképűséget és az isteni jellemvonásokat, valamint a Föld feletti uralmat, de ehhez mindarra szükségünk van, amivé a Fiú lett számunkra.

1. Jézus Krisztus a mi bölcsességünk

Az isteni eredetű bölcsesség elválaszthatatlan Jézus Krisztus személyétől, ezt mindig tartsuk szem előtt, mert Ő az egyetlen, aki által hiteles és csorbítatlan formában hozzáférhetővé válik számunkra. Neki ugyanis egyedülálló, különleges helye van Isten mellett: „Senki sem ismeri az Atyát, csak a Fiú, aki az Atya kebelében van.” (Ján 1:18) Másutt ezt mondja: „Én és az Atya egyek vagyunk.” (Ján 10:30) Tehát mindaz, amit Isten Jézusban rendelkezésünkre bocsát, az emberi mértéket messze meghaladóan szoros kapcsolaton, árnyéktalan szereteten, tökéletes istenismereten alapul.

Az alábbi igék szerint a bölcsesség először is döntés:

• „A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme…” (Zsolt 111:10)
• „Az Úrnak félelme: a bölcsesség, az értelem a gonosztól való eltávozás.” (Jób 28:28)

Választhatunk kétféle hatalom, mégpedig a jóság és a gonoszság forrása között. Világossá teszi, hogy nem szolgálhatunk két urat: vagy megtagadjuk a gonoszság minden formáját és így a bölcsesség útjára lépünk, vagy pedig megtagadjuk Istent és követjük a gonoszságot. Középút nincs. Jézus Krisztus tette elérhetővé e döntést minden ember számára: földi élete folyamatosan erről szólt, és Ő még a legnehezebb pillanatokban is hűséges maradt Atyjához, az Istenhez, és elutasította az önzés legburkoltabb formáját is. Abban az esetben, ha mégis megpróbáljuk a „kétfelé sántikálást”, ti. áldásokat várunk Istentől, de közben önzésünk útját járjuk, mindkét területről a legrosszabb lesz osztályrészünk: állandó bűntudat, szégyenérzet, elégedetlenség tetteink és vágyaink miatt, ugyanakkor harag, kétely és félelem Isten iránt.

Ha a krisztusi bölcsesség mellett döntünk, akkor egyúttal az istenfélelem útjára lépünk. Ez nem jelent mást, mint a folyamatos tiszteletadást egy nálunk végtelenszer nagyobb és hatalmasabb Lény előtt, akiről kizárólag Fia által alkothatunk magunknak némi képet. Alázattal és saját végességünk, korlátaink tudatában „meghajtjuk térdeinket Jézus Atyja előtt” (Ef 3:14), akinek nem volt kezdete és napjai soha nem érnek véget – milyen felfoghatatlan! Elgondolni sem tudunk olyan Valakit, aki nem létrejött az idő egy pontján, hanem mindig volt, folyamatosan létezik… Ő a VAGYOK, aki ezt minden pillanatban elmondhatta magáról.

Egy olyan Lényről van szó, akinek szava – Fián keresztül – elegendő volt az élet végtelen változatosságának előhívásához, az egész univerzum benépesítéséhez, aki olyan hihetetlenül összetett gondolkodással, tudással, emlékezettel rendelkezik, amely mellett minden emberi tudomány nevetségesen eltörpül. Tevékenysége nem korlátozódott a megteremtés aktusára: nem igaz a madáchi tétel, hogy „a gép forog, az alkotó pihen”, hiszen tudjuk, hogy a legegyszerűbb gép is energia-bevitelt, folyamatos felügyeletet, karbantartást igényel megfelelő működése érdekében. Tehát Isten a teremtéssel örökké tartó és folyamatos fenntartásra, gondoskodásra, aktív beavatkozásra kötelezte magát minden egyes létező szintjén. Gondoljunk bele, hányszor meghaladja erőnket, képességeinket saját családtagjaink ügyeinek számontartása, helyes támogatása, fejlődésük elősegítése! Ő pedig nem csupán a sokféle életelem körforgását (víz, oxigén, nitrogén stb.), de minden egyes állat- és növényfaj egyedeinek életét számon tartja, nem beszélve az egyszerre élő emberek milliárdjairól, s ha e szinten túllépünk, halvány fogalmunk sincs a minket körülvevő világegyetem különböző élőhelyeinek sokaságáról.

Isten a teremtéssel a legnagyobb szolgaságot vette önként magára, hiszen senki nem kényszeríthette arra, hogy önmagán kívül más lényekkel „bajlódjon”. Pontosan ebben rejlik Lényének titka: Ő az érthetetlen és megmagyarázhatatlan szeretet, amely folyamatosan, pazarló módon adakozik. Halvány mása ennek naprendszerünk központi csillaga, amely szünet nélkül árasztja magából az energia hatalmas folyamait, melynek alig töredékét vagyunk képesek felfogni és felhasználni. Valószínűleg ugyanígy vagyunk a szeretet Istentől felénk áradó hullámaival. Csak cseppeket vagyunk képesek kortyolni belőle. Minden okunk megvan tehát a tiszteletre, amely ismereteink mélyülésével csak erősödik.

Annak ellenére, hogy Jézus, mint egyszülött Fiú, Isten tökéletes tükörképe, földi élete során mégis mindvégig alázatos függőségben maradt Atyjától. A legmegpróbálóbb helyzetekben sem engedett a kísértésnek, hogy önmaga legyen, noha minden ereje, hatalma, bölcsessége megvolt ehhez – miattunk mégis megüresítette és megalázta magát. A legnagyobb kínok közepette is átengedte a teret Atyjának, bízott benne egészen halála pillanatáig, nem lépett ki keze árnyékából a korbácsütések, a köpések és gyalázások hatására sem. Tudta, biztosan tudta, hogy Isten útja a legjobb út – a látszat ellenére, a kézzel fogható valóság, a kényszerekkel teli körülmények ellenére –, mindig az Atya útja a legjobb. A bölcsesség egyik legfontosabb titka annak belátása, hogy Istenen kívül nincs jóság, nincs élet. A tőle eredő életben való részesülés egyetlen módja az alázatos alárendelődés. Lemondás a saját tervekről, saját akaratról, az irányításról, ugyanakkor feltétlen bizalom Atyámban, és az ő jó, kedves és tökéletes akaratában. Olyan szintű bizalom, amely képes kimondani: „Ha megöl is, én bízom benne.”

Még egy nagyon fontos sajátosságot mindenképpen ki kell emelnünk a bölcsességgel kapcsolatban, amely a legkülönbözőbb helyzetekben is képessé tesz a helyes döntés meghozatalára. Erre pedig a mai világban rendkívül nagy szükségünk van, hiszen összemosódnak, sőt, ellenkezőjükbe fordulnak az értékek: az isteni bölcsesség magában foglalja a jó és a rossz közötti világos és egyértelmű különbségtételt. A sátáni ígéret ez volt: „Olyanok lesztek, mint az Isten, jónak és gonosznak tudói” (1Móz 3:5) – de csak miután az engedetlenség útjára léptetek. Jézus Krisztus földi élete során élesen és azonnal átlátta a kettő közötti különbséget, anélkül azonban, hogy kipróbálta volna a rosszat! Az Ő bölcsessége tehát helyes ítélőképességgel is megajándékoz minket, amely nélkül vakon tévelyegnénk, és mindenféle csapdába esnénk. Jézusban meghozott döntéseinket nem kell később siratnunk visszafordíthatatlan következményei miatt, sőt, ellenkezőleg, gyönyörködhetünk áldott fejleményeiben!

Hogyan tehetünk szert mindezekre? Figyeljük meg Jézus Krisztus földi életét: honnan merítette válaszait a kísértő csábításokra, csapdákra, amelyek a legváratlanabb alkalmakkor, a legkülönbözőbb emberek szájából, sokszor egyenesen Lucifertől jöttek? Legtöbb esetben így kezdte mondatait: „Meg van írva…” Vagy másutt: „Nem olvastátok…?” Esetleg külön felhívás nélkül idézett Ésaiás könyvéből, Dávid zsoltáraiból. Szavai tehát az Írás szavai voltak – ez az a forrás, amely korunkban mindenki számára elérhető, és sokféle formában rendelkezésünkre áll. Ma már nem kell életünket adni azért, hogy olvashassuk, hogy meríthessünk belőle – legalábbis is és most. Ha tehát szert akarunk tenni isteni eredetű bölcsességre, töltsük meg elménket és szánkat igékkel, amelyek a világosság, a bölcsesség legbiztosabb forrásai számunkra, olyanok, mint „a hétszer megtisztított ezüst.” (Zsolt 12:7)

Könyveket írhatnánk még az isteni eredetű bölcsességről szóló gondolatok soráról. Helyettük álljon itt Jakab apostol megállapítása, amely egyben mércéje saját okosságunknak: „A felülről való bölcsesség először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedelmes, irgalmassággal és jó gyümölcsökkel teljes, nem kételkedő és nem képmutató.” (Jak 3:17) A belőle fakadó jó gyümölcsök, Isten nekünk ajándékozott Lelkének gyümölcsei a következők: „szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.” (Gal 5:20) Vizsgáljuk meg magunkat, vajon fellelhetők-e mindezek szívünkben, életünkben. Isten kész minket Fiában saját tökéletességével felruházni, melynek egy-egy vonása a fentiekben olvasható.

Ha mindezekben szűkölködünk, forduljunk bizalommal Atyánkhoz: „Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, aki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja, és megadatik neki.” (Jak 1:5) Nem kell félnünk rosszallásától – pontosan tisztában van állapotunk végzetes voltával, éppen ezért adta nekünk szent Fiát, s vele együtt a mindent.

Példabeszédek könyvének 8. fejezetében találunk egy csodálatos leírást, amelyben maga a bölcsesség mutatkozik be az olvasók számára, s a gondos megfigyelés nyomán egyértelművé válik, hogy magáról Jézus Krisztusról olvashatunk. Érdemes az egész részt alaposan tanulmányozni, itt most csak annyit emelünk ki belőle, amennyi továbbvezet minket a következő ajándékhoz: „Enyém a tanács és a valóság, én vagyok az eszesség, enyém az erő. Én az engem szeretőket szeretem, és akik engem szorgalmasan keresnek, megtalálnak. Gazdagság és tisztesség van nálam, megmaradandó jó és igazság. Jobb az én gyümölcsöm a tiszta aranynál és színaranynál, és az én hasznom a válogatott ezüstnél. Az igazság útján járok, és az igazság útjának közepén. Hogy az engem szeretőknek valami valóságosat adjak örökségül és erszényeiket megtöltsem.” (Péld 8:14-21)

2. Jézus Krisztus a mi igazságunk

„Minden értelmes lény első és legfontosabb kötelessége, hogy megtudja a Szentírásból, mi az igazság. Azt megismerve pedig a világosságban kell járnia, és mindenkit példája követésére kell buzdítania.”¹

„Az Úr igaz, igazságot szeret; az igazak látják az Ő orcáját.” (Zsolt 11:7) Ezen ige alapján az őszinte ember megretten és elcsügged. Hiszen Isten igazsága megemésztő tűz számunkra, hozzáférhetetlen, elérhetetlen. A Szentírás azonban örömhírt tartogat számunkra.

Az igazság és igazságosság egymással szorosan összefüggő értékek. Mit is jelent igaznak lenni? Tiszta, ártatlan, bűn nélküli, sőt, bűngyűlölő állapotról van szó, amelyben a szavak és tettek tökéletes összhangban állnak egymással. Teljességgel hiányzik belőle a rosszakarat, a másik ellen irányuló gyűlölet; a jó, a legjobb akarása és cselekvése jellemzi, s mindez képmutatás nélküli, önzetlen és részrehajlás nélküli szeretetből fakad. Ebből következik, hogy nincs helye a bénító félelemnek, a kétszínűségnek, a gyávaságnak, a bűntudatnak – a legfelszabadítóbb állapot, ami csak létezik! Az igaz állapot a tökéletes szabadság a jóban és a jóra! Kezdetben nemcsak Istent, de minden teremtményét ez jellemezte.

Amikor azonban Ádám és Éva helyet adott szívében a sátáni kételynek és hazugságoknak, azonnal elhomályosult addig tiszta és ártatlan gondolkodásuk. Félelmük nyomán, amely a szeretet helyét elfoglalta szívükben, azonnal vádaskodni kezdtek és igazságtalanná váltak, és tudjuk, hogy „minden igazságtalanság bűn.” (1Ján 5:17) Akik pedig „igazságtalanok, nem örökölhetik Isten országát.” (1Kor 6:9) Vagyis döntésük kizárta őket – és az egész emberiséget – az örökké tartó, szeretettáplálta életből.

Lucifer, az egykori fényhordozó „nem állott meg az igazságban” (Ján 8:44), sőt, „minden igazság ellensége” (Csel 13:10), s egyben a „hazugság atyja” lett (Ján 8:44), vagyis függetlenedett Istentől. Terveihez szövetségeseket, majd áldozatokat keresett és talált magának az angyalok harmada, illetve az ember személyében. Az elmúlt évezredek alatt világunkra a csalások, hazugságok sűrűn szőtt hálója, az igazságtalanság sötétsége borult. Sátán lett a világ fejedelme, alattvalói az ő képmását öltötték fel, s ennek eredményeként minden emberre igaz, hogy tisztátalanná vált, fertőzött ruhává lett az ember igazsága (ld. Ésa 63:5). Ma már a közélet, a politika, a családi élet bevett, sőt, dicséretes módszere a hazugság, a hamisság, az ámítás. Alig van olyan hétköznapi beszélgetés, amelyben ne keveredne az igazsághoz a hazugság, a csúsztatás, a torzítás, túlzás valamilyen formája. Általánosságban elmondható, hogy „nincs igazság, nincs szeretet, nincs Istennek ismerete a földön.” (Hós 4:1) De ami a legtragikusabb, hogy ez már alig tűnik fel valakinek. E hiányoktól azonban mindenki szenved, és naponta milliók halnak meg az igazságtalanságok és a szeretetlenség következményei miatt, hiszen „az ítélet helyén hamisság, az igazság helyén latorság van.” (Péld 16:6)

E világban élve egyszer mindenki eljut a kérdéshez, amit Pilátus is feltett Jézus arcát nézve: „Micsoda az igazság?” (Mt 18:38) Nagyon sokat gondolkodtam azon, milyen választ hallhatott volna az előtte álló, alázatosan szenvedő Isten Fia szájából, ha megvárja a választ. Ha összegyűjtjük a Szentírásból a meghatározásokat, belátjuk, hogy valójában nem is lett volna szüksége szavakra, hiszen maga az Igazság állt a római helytartó előtt!

• „csak az Úrban van minden igazság és erő” (Ésa 45:24)
• „Az Úr a mi igazságunk” (Jer 23:6)
• „a te beszéded igazság” (2Sám 7:28)
• „igazság és jogosság trónod alapja” (Zsolt 89:15)
• „kezeinek cselekedetei hűség és igazság” (Zsolt 111:7)
• „És az ige testté lett és lakozott mi közöttünk (…), aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal” (Ján 1:14)
• „Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki nem mehet az Atyához, csak általam.” (Ján 14:6)
• „a te igéd igazság” (Ján 17:17)

Ezen igék fényében Isten Egyszülöttje és kimondott szava, Igéje titokzatos egységként jelenik meg előttünk, amely a gyógyulás útját jelenti számunkra. Eljött a Földre az örömüzenet megtestesítőjeként: van Igazság számotokra, akik igaztalanná, bűnössé lettetek, megosztom veletek az én igazságomat, hogy élhessetek örökké! Emberré lett, igaz Emberként élt és halt, mert Isten „azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette érettünk, hogy mi Isten igazsága legyünk Őbenne.” (2Kor 5:21) „Mind jogcímünk, mind alkalmasságunk arra, hogy Isten országába jussunk, Krisztus igazságában van.”² Jézus természetesen ismerte a bűnt, mint a szeretet hiányából fakadó állapot megannyi tünetét, hiszen pontosan ennek megszüntetése érdekében jött el. De Ő maga soha nem követett el semmit, ami az igazság vagy az igazságosság ellen való lett volna. Olyan értelemben nem ismerte a bűnt, hogy szoros kapcsolatban lett volna vele az „elkövetés” vagy a „benne élés” szintjén. Pontosan e tiszta állapota tette Őt alkalmassá, hogy a kereszthalált és annak minden próbára tevő mozzanatát vállalva először bűnné legyen helyettünk, majd feltámadása révén élő igazságunkká váljon. Ő lett a bűnhordozó, minden szenny és mocsok, minden aljas, gonosz indulat és tett kárhoztatásának viselője, mert valóban úgy bántak vele, mint a legnagyobb gonosztevővel, noha kizárólag a jót cselekedte. Úgy függött ott, mint tolvaj, mint prostituált, mint gyermekbántalmazó, mint részeges, mint bérgyilkos, mint rágalmak terjesztője, mint engesztelhetetlen haragos, mint képmutató keresztény… Mint tiszta, ártatlan áldozat meghalt a nem igazakért. Igazsága a kereszten tündökölt igazán, hiszen az óriási bűnteher alatt sem vált rosszá, romlottá, bűnösként is bűntelen maradt – belehalt a fájdalomba, amelyet az Atyától való elszakadás jelentett számára, de igaz maradt utolsó leheletéig. A kereszt a legnagyobb bűnös és egyben a legtisztább, legszentebb Lény halálának tanúja. Feltámadása pedig egy tökéletesen igaz és örökkévalóságra alkalmas Ember feltámadása volt, aki egy új emberi nemzetség fejévé lett Ádám helyére lépve.

De hogyan lehet mindez valóság a mi életünkben is?

• „és találtassam Őbenne, mint akinek nincs saját igazságom a törvényből, hanem van igazságom a Krisztusban való hit által, Istentől való igazságom a hit alapján.” (Ef 3:9)
• „és felöltözzétek azt az új embert, aki Istentől teremtetett igazságban és valóságos szentségben.” (Ef 4:24)

A hit az egyetlen út, amely révén az ember felöltözheti Jézus Krisztus igazságát. Az ész, a belátás, a törvényeknek való görcsös engedelmesség soha nem vezethet el a teljes és tökéletes igazság elsajátítására. Hit által kell elfogadnunk a kegyelemből fakadó ajándékot: elhiszem és bizonyos vagyok afelől, hogy Krisztus áldozata elégséges és elegendő bűneim elfedezésére és arra, hogy én az Ő tökéletes, bűntelen életét éljem a továbbiakban. Elhiszem, hogy a kegyelem elfogadása, a bűnteher letétele, a teljes önmegadás után immár nincs kárhoztatásom, nem vagyok „priuszos”, azaz büntetett előéletű Isten szemében, hanem Krisztusban maga mellé emelt mennyei trónjára! Hiszed-e mindezt?!

Az első lépés a hit útján az igazság megragadása, elsajátítása, befogadása iránti vágy, amelyet, mondanunk sem kell, Isten támaszt az emberi szívekben. Ő kelt hiányérzetet, elégedetlenséget, Ő ébreszt ellenségeskedést lelkünk mélyén a rosszal szemben, annak érdekében, hogy felé forduljunk: „Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek.”(Mt 5:6) Jézus Krisztus azt ígérte, hogy ezt a kívánságunkat bizonyosan és gazdagon betölti – és minél nagyobb bennünk az éhség és szomjúság, annál többet nyerhetünk belőle! Igazságot nélkülöző állapotban születünk e Földre, s Atyánk ezt nem rója fel nekünk, hanem kész örömmel és tökéletesen orvosolni e halálos hiánybetegséget!

A második lépés az igazság útján az újjászületés, a „szívcsere”, melynek során az önző kőszív helyett megkapjuk Jézus Krisztus szeretettől átitatott lelkét. Egy másik képpel kifejezve mindez átöltözést jelent. Az elveszett vagy tékozló fiú szennyes rongyai helyett az örök, tökéletes Fiú igazságát öltözhetjük fel: „örüljön lelkem az én Istenemben, mert az üdvösségnek ruháival öltöztetett fel engem, az igazság palástjával vett körül, mint vőlegény, aki pap módjára ékesíti fel magát, és mint menyasszony, aki felrakja ékességeit.” (Ésa 61:10)

Örülhetünk és örvendezhetünk, mert olyan szoros szeretetközösségbe lépünk ezáltal Jézussal, amelynek a vőlegény és menyasszony egymás iránti szerelme csupán halvány mása! Csak csodálhatjuk Isten bölcsességét és kedvességét, hogy ilyen drága utat nyitott előttünk! Először is megtapasztalhatjuk a legnyomasztóbb terhek alól való felszabadulás és az igazság könnyűségének, az ártatlanság boldog felszabadultságának örömét! Dáviddal elmondhatjuk a zsoltár szavait: „Vétkemet bevallottam néked, bűnömet el nem fedeztem. Azt mondtam: Bevallom hamisságomat az Úrnak és te elvetted rólam bűneimnek terhét.” (Zsolt 32:5) Ha őszintén bevalljuk, Ő elveszi és háta mögé veti minden, az önzésből fakadó, az igazsággal ellenkező tettünket, gondolatunkat. Nem azért kell feltárni, mert Isten nincs tisztában életünk legrejtettebb dolgaival is, hanem azért, hogy mi magunk megtagadjuk bűneinket, hogy szembeforduljunk velük, hogy kifejezzük, nincs közünk többé hozzá! Más utat kívánunk járni, mint eddig: az igaztalanság és igazságtalanság útja helyett az Isten által kínált ösvényt, amely maga az igazság, amelyet nem árnyékol a bűntudat, kétely és vádak. „Nincsen azért semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, akik nem test szerint járnak, hanem lélek szerint. Mert a Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől.” (Róm 8:1-2)

Lélegzetelállító csodában részesülünk: tiszta lappal kezdhetünk Isten útján járni! Az igazság palástja Krisztus igaz élete, amely ártatlan minden gonosz tettől és álnokságtól, a jóság gyümölcseivel teljes élet.

A következő lépés, amely valójában egy élethosszig tartó folyamat – az igazság megismerése: „megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.” (Ján 8:32)

Ahogyan a férj és a feleség egy életen át ismerkedik és tanulja egymást a szeretetben, szövetségben segítve egymást a tökéletesség felé, úgy vannak azok is, akik Krisztussal kötöttek szövetséget. Fokozatosan tárul fel előttünk mennyei Vőlegényünk jellemének szépsége, igazságának, tökéletességének, szeretetének mélysége, s ez egyben formál is minket: „Az igazság, amelyet Jézus Krisztus tanított, a szívnek és az életnek az Isten kinyilvánított akaratához való alkalmazkodását jelenti.”³ Az igazság megismerése egyre bensőségesebb egyesülést, egyre teljesebb önátadást és önfeladást jelent. Krisztus megismerése az önismeretben való előrehaladással párhuzamos. A Jézusból sugárzó igazság fényében meglátjuk öröklött és szerzett negatív vonásainkat, előítéleteinket, helytelen szokásainkat, tudatlanságunkat, gyengeségünket – és az Ő ereje által megszabadulunk tőlük.

A Krisztussal járás folyamatos szabadulás, alázatos formálódás, mert az iránta való mély szeretet arra késztet, hogy elhagyjam mindazt, ami Őt megsebzi vagy eltávolítja. Jézus Krisztus valóságosan elhagyott mindent megmentésünk érdekében, akkor nekünk sem szabad visszariadni az áldozattól. Ő egyre növekszik, az „én” pedig folyamatosan „alább száll”. Egy egyszerű példa: Krisztus igazságába öltözve nincs szükségünk többé hazugságokra, hogy védjük magunkat, mert az igazság megvéd minket. Nem igyekszünk többé valótlanságok mögé bújva jobb színben feltüntetni személyünket, mert egyrészt nyugodt szívvel leszámolhatunk a saját jóságunkról szóló illúziókkal, másrészt Jézus tiszta, átható tekintete megsemmisíti a hamisságokat.

Ugyanakkor az igazság megismerése a minket körülvevő világ jelenségeinek megítélésében is megmutatkozik. Egyre tisztább képünk lesz az írott Ige fényében a hazugság és ámítás mesteri csapdáiról, amelyeket a gonosz állít Isten gyermekei számára. A megtévesztő filozófiák, a rabul ejtő, de hamis illúziókból építkező fantáziavilágok, a rózsaszín mesebirodalmak, a könnyűzene, a divat kínálta pótlékok, a hazug étkek, amelyek futó gyönyörűséget kínálnak – mind lelepleződnek. Egyébként minél jobban kötődünk Krisztushoz, annál kevesebb földi dologhoz ragaszkodunk, annál kevesebb a feltételünk, annál többről mondunk le könnyedén és szinte észrevétlenül. Vagyis az Ige igazságának fényében folyamatosan és radikálisan változik az életünk, a jellemünk annak érdekében, hogy teljesek legyünk „az igazság gyümölcsével, amelyet Jézus Krisztus teremt Isten dicsőségére és magasztalására.” (Fil 1:11)

Ezen az úton akár tudatlanságból, akár visszaesés következtében követhetünk el bűnöket és hibákat, mulasztásokat, amelyek megterhelik lelkiismeretünket, árnyékot borítanak szeretetünkre. Ennek orvoslására Jézus a lábmosást és az úrvacsorát rendelte: aki egyszer már megtisztult az újjászületés fürdőjében, annak nincs szüksége csak arra, hogy lábait megmossa (ld. Ján 13. fej.), illetve, hogy megújítsa a szövetséget a Krisztus testével és vérével való táplálkozás útján (ld. 1Kor 11:23-32). Mindezek nyomán növekvő mértékben megtapasztaljuk az igazságban rejlő átalakító, megszentelő és megtartó hatalmat, amely nemcsak egyéni szinten, az egyes emberi szívekben, de a történelemben is elvezet végül a teljes győzelemhez: „és lesz az igazság műve békesség, az igazság gyümölcse nyugalom és biztonság mindörökké.” (Ésa 32:17)

(folyt. köv.)