Miért pont hit által? Miért ilyen lehetetlen dolgot kér tőlünk az Isten?! Hiszen ez annyira nehéz, annyira megfoghatatlan, annyira lehetetlen egy láthatatlan Istenben hinni… Sokak véleménye ez, és korábban többször én is hasonlóképpen gondolkodtam. És valóban: miért csak és kizárólag hit által tudunk a mennyei Lényhez kapcsolódni? Ő maga válaszolja meg nekünk ezt a kérdést, meglepő összefüggésekre derítve fényt.
A hit
Önmagában a hit fogalma nagyon tág kört ölel fel, akár tévhiteket, babonákat, de racionális megfontolásokat is tartalmazhat. Azonban az Újszövetségben a hitet jelölő görög ’pisztisz’ szó talán megfogható irányba szűkíti a kört: a ’bizalom’, ’meggyőződés’, ’bizonyosság’, mint jelentések – akár mint fokozatok is állhatnak egymás mellett. Így már egyértelmű, hogy egy kétoldalú kapcsolat tartalmáról, vagy inkább jellemzőiről van szó, amely folyamatosan fejlődik, alakul, és a megismerés mélységével párhuzamosan változik; kívánatos esetben egyre szorosabbá válik. Így már sokkal érthetőbbé válik ez a hitre vonatkozó „követelmény”, hiszen bizalom nélkül egy viszony igencsak merev korlátok között mozog. Bizalom nélkül maradnak érintetlen területek, szóba sem kerülő kérdések, megoszthatatlan titkok és problémák. Bizalom nélkül nem jön létre igazi közösség.
A hit ellentéte
Ha nem hit, akkor mi? Nyilván a hitetlenség ötlik fel először, ha a hit ellentétét kell megnevezni. És ez bizonyos szempontból igaz is, Isten azonban egy meglepő összefüggésre hívja fel a figyelmet az alábbi részletek segítségével:
- Az elbizakodott ember nem őszinte lelkű, de az igaz ember a hite által él. (Habakuk 2:4)1
- Hogyan lehetséges akkor a dicsekvés? Lehetetlenné vált. Milyen törvény által? A cselekedeteké által? Nem, hanem a hit törvénye által. (Róma 3:27)
- Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. Mert az ő alkotása vagyunk… (Efézus 2:8-10)
A hit valódi ellenpontja az önhitt lelkület. Ha nem Istenben bízik az ember, akkor önmagában, még ha ez gyakran nem is tudatosul. A fenti igék kulcsszavai a ’felfuvalkodás’, vakmerőség’, ’büszkeség’, ’kérkedés’ jelentéseket hordozzák. Ez azt jelenti, hogy saját, tulajdonunkban levő, de legalábbis elérhető erőforrásokra támaszkodunk, legyen az ész, intelligencia, pénz, hatalom, kapcsolatok stb. – saját erőből, saját elgondolások alapján cselekszünk és élünk. De miért volna baj ezzel a megközelítéssel? Az emberiség nagy hányada így élte és éli le a rendelkezésére álló időt.
Az önhittség és következményei
Néhány példán keresztül megláthatjuk e felfogás sajátosságait és a belőle fakadó súlyos következményeket:
- De ha véghezvitte az Úr minden tettét a Sion hegyén és Jeruzsálemen, megbünteti majd az asszír király dölyfös szívének gyümölcsét és nagyralátó szemének dicsekvését. Mert ezt mondta: Kezem erejével vittem véghez ezt, és bölcsességemmel, mert értelmes vagyok: megszüntettem a népek határait, értékeiktől megfosztottam őket, hatalmammal letaszítottam a trónon ülőket. Elérte kezem a népek gazdagságát, mint a madárfészket, és ahogy megszerzik az elhagyott tojásokat, úgy szereztem meg én az egész földet. Nem volt senki, aki szárnyával verdesett, csőrét kinyitotta, vagy csipogott volna. Dicsekedhet-e a fejsze azzal szemben, aki vág vele? Hát henceghet a fűrész azzal szemben, aki őt húzza? Mintha a bot akarná suhogtatni azt, aki őt fölvette, és a vessző fölvenni az embert! (Ésaiás 10:12-15)
- Azért ne nőjön túl magasra a víz mellett egy fa sem, ne nyújtsa fel tetejét a felhők közé! Ne bizakodjék el nagyságában senki, ha a víz táplálja, mert mindenki halálra jut, a föld mélyébe azokkal az emberekkel, akik leszálltak a sírba. (Ezékiel 31:14)
- Rászedett téged szíved kevélysége, mert sziklahasadékokban laksz, magasan van lakóhelyed, és ezt mondod magadban: Ki tudna letaszítani a földre? Ha olyan magasra szállsz is, mint a sas, és ha a csillagok közé rakod is fészkedet, onnan is letaszítalak – így szól az Úr! (Abdiás 1:3-4)
- Akkor ismét látni fogjátok, hogy különbség van az igaz és a bűnös között, az Isten tisztelői és az őt nem tisztelők között. Eljön az a nap, amely olyan lesz, mint az izzó kemence. Olyan lesz minden kevély és minden gonosztevő, mint a pelyva, és elégeti őket az az eljövendő nap – mondja a Seregek Ura –, nem marad sem gyökerük, sem águk. De fölragyog majd az igazság napja számotokra, akik nevemet félitek, és sugarai gyógyulást hoznak. (Malakiás 3:18-20)
- egymás iránt pedig valamennyien legyetek alázatosak, mert Isten a gőgösöknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad. (1Péter 5:5)
A kevélység, gőg, önhitt fennhéjázás Isten szemében halálos ítéletet maga után vonó bűn. Legalábbis ezek az igék a haragvó mennyei Urat ábrázolják, aki megfeddi a saját erejükben bízókat, azokat, akik elfeledkeznek vagy szándékosan nem vesznek tudomást arról a tényről, hogy teremtményei egy végtelenül intelligens alkotónak. Ez azonban korántsem Isten féltékeny sértődöttségéről szól, bár első olvasásra úgy tűnik. Miért baj, ha valaki így él?
A legveszélyesebb illúzió
- Senki sem jó az egy Istenen kívül. (Márk 10:17)
Lefordítva: kizárólag Isten a jóság forrása. Ha elsőre nem is könnyen belátható, azonban ez a legelső, legkorábbtól vitatott tény, amelynek megkérdőjelezése, sőt, tagadása valamennyi baj és tragédia forrása a világegyetemben. Az a globalizált, erőszakkal teli világ, amelyben jelenleg élünk, Jézus súlyos mondatának cáfolataként épül: vagyis az emberiség nagy része szerint lehetséges Istenen kívüli jó rendszer(eke)t felállítani. A jóság eredője azonban egyedül Isten lénye. Teremtményei csak addig képesek valódi jóságot „produkálni”, szeretetteljesen viszonyulni bárkihez, amíg élő összeköttetésben állnak Ővele. Abban a pillanatban, amikor leválnak róla, a független létezés illúziójának rabjaivá válnak, és az önzetlenség helyét az önzés, az önféltésből fakadó magatartás foglalja el. Az Istentől való függetlenség csak időleges, halandó létezést tesz lehetővé. Az önálló jóra való képesség szemfényvesztő hazugsága büszkeséget szül. Ez egy megváltoztathatatlan törvényszerűség.
Mindennek legelborzasztóbb példája maga a Sátán, az egykori hajnalcsillag, akit Jézus jelen világ uralkodójának nevezett. Ádám utódaiként az összes ember ezzel az illúzióval születik: magamtól is képes vagyok a jóra. E hazugság kéz a kézben jár Isten elutasításával, a vele szembeni bizalmatlansággal. Hitetlennek születünk, mert Isten jósága, szava alapból hiteltelen számunkra. Az előző, önhittségről szóló szakaszban Isten igéje azt mutatja be számunkra, hová vezet ez az út. Az önzéssel összefonódó büszkeség elkerülhetetlen következménye a megsemmisülés, mert az élet, a jóság forrása nem belőlünk ered. Isten látja e téveszme foglyainak kétségbeejtő állapotát, és mindent megtett és megtesz, hogy kimozdítsa őket erről az álláspontról.
A legteljesebb bizalom
Mindennek ellentétét mutatta be számunkra Isten Fia: a legteljesebb, legvégletesebb önfeladás állapotában létezett, amikor a Földön járt. Olyan mértékben bízott Atyjában, hogy egész lényét átengedte neki: tudta, hogy így csak jó történhet benne, vele; tudta, hogy így ő maga is kizárólag csak jót tehet.
- Én önmagamtól nem tehetek semmit: ahogyan tőle hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak az akaratát, aki elküldött engem. (János 5:30)
- Jézus tehát ezt mondta: Amikor felemelitek az Emberfiát, akkor tudjátok meg, hogy én vagyok, és önmagamtól nem teszek semmit, hanem azt mondom, amire az Atya tanított engem. És aki elküldött engem, velem van: nem hagyott egyedül, mert mindig azt teszem, ami neki kedves. (János 8:28-29)
- én Istentől indultam el, és tőle jövök; nem magamtól jöttem, hanem ő küldött el engem. (János 8:42)
- Mert én nem magamtól szóltam, hanem aki elküldött engem, maga az Atya parancsolta meg nekem, hogy mit mondjak, és mit beszéljek. (János 12:49)
- Talán nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van? Azokat a beszédeket, amelyeket én mondok nektek, nem önmagamtól mondom; az Atya, aki énbennem van, ő viszi végbe a maga cselekedeteit. (János 14:10)
Bár Jézus szabadon megtehette volna, hogy Atyjától függetlenül cselekedjen, miattunk nem tette: alávetette önmagát, méghozzá maradéktalanul, Isten jósága hatalmának. Akarata, küldetése, tettei, szavai – bár teljes összhangban voltak a saját nézeteivel – kivétel nélkül abból fakadtak, akinek létezését köszönhette. Mivel fiúként édesapja tükörképe volt, ismerte őt, mennyei születése óta bízott benne, és soha nem csalódott. Hite, bizalma Isten iránt szó szerint végtelen; kitartott a legnehezebb próbák, a legsötétebb órák során, átvezette még a halálon is. Amikor tehát Jézus Krisztus eljött az emberek közé, az Istenbe vetett megtestesült bizalmat, a létező legteljesebb hitet látták és hallották megnyilatkozni, gyógyítani, szenvedni. Küldetésének célja a bizalomépítés, a menny és a föld közötti béketeljes kapcsolat hídjának megteremtése volt.
A hit születése
Hogyan? – ez a következő kérdés, ha esetleg bibliai értelemben vett hitre vágyunk, ha hitre akarunk szert tenni, meghaladva eddigi bizalmatlanságunkat Istennel szemben.
- A hit tehát hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által. (Róma 10:17)
- Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el. (Máté 24:35)
- azok a beszédek, amelyeket én mondtam nektek: Lélek [szellem] és élet. (János 6:63)
- Mert ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, termővé és gyümölcsözővé teszi; magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghez viszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem. (Ésaiás 55:10-11)
Hogyan kezdődhet egy kapcsolat? Kommunikáció révén, szavak segítségével. Ha meghalljuk és meghallgatjuk Isten Jézuson keresztül nekünk szóló üzenetét, megszületik a bizalom csírája-kezdeménye, amely élethosszig erősödhet és növekedhet. Isten szava ugyanis életteremtő valóság, csodatevő, bizalomébresztő hatalom. A bizalom az a kinyújtott kéz, amely megragadhatja a Teremtő által felénk nyújtott ajándékokat. A hit az a híd, amely a múlandóságból az örökkévalóság egyelőre láthatatlan partjaira vezet. De még a hit sem sajátunk: teremtő szó nyomán születő, mennyei ajándék az önnön semmiségét felismerő és elismerő, alázatra jutó emberben.
A hit, mint eszköz
- Mert abban [ti. az evangéliumban] Isten a maga igazságát nyilatkoztatja ki hitből hitbe, amint meg van írva: „Az igaz ember pedig hitből fog élni.” (Róma 1:17)
Az Isten által ébresztett bizalom tudja elfogadni az Isten felkínált igaz életet. Isten önnön igaz voltát, jóságát kínálja fel az embernek saját önzésbeli csődje helyett. Ez annyira elképesztő, hihetetlen ajándék, hogy a hitnek valóban meggyőződéssé kell érnie bennünk, hogy képessé váljunk ebben az isteni, igaz életben járni nap mint nap! A bizalom nélkülözhetetlen ahhoz, hogy egy kapcsolat szilárddá, törhetetlenné erősödjön. Bizalom nélkül ahhoz a koldushoz hasonlítunk, aki nem meri elvenni a feléje nyújtott kenyeret, és inkább elmegy éhesen. Az evangélium kenyerével táplálkozva azonban megerősödik bennünk a bizonyosság: Isten szeret minket, sőt, személy szerint téged, megmentett és gyermeke vagy!
Hited megtartott
Ez a mondat nagyon sokszor elhangzott Jézus szájából földi vándorútja során. Ennek bizonyságaként Lukács apostol négy személlyel, négy csodával kapcsolatban emelte ki Isten Fia e bátorító kijelentését:
- Majd az asszony felé fordulva ezt mondta Simonnak: Látod ezt az asszonyt? Bejöttem a házadba, és nem adtál vizet a lábam megmosására, ő pedig könnyeivel öntözte lábamat, és hajával törölte meg. Te nem csókoltál meg, ő pedig mióta bejöttem, nem szűnt meg csókolni a lábamat. Te nem kented meg olajjal a fejemet, ő pedig drága olajjal kente meg a lábamat. Ezért mondom neked: neki sok bűne bocsáttatott meg, hiszen nagyon szeretett. Akinek pedig kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret. Az asszonynak pedig ezt mondta: Megbocsáttattak a te bűneid. … Ő pedig így szólt az asszonyhoz: A te hited megtartott téged, menj el békességgel!(Lukács: 7:44-50)
- Ekkor egy asszony, aki tizenkét éve vérfolyásos volt, és minden vagyonát az orvosokra költötte, de senki sem tudta meggyógyítani, odament, hátulról megérintette a ruhája szegélyét, és azonnal elállt a vérzése. Jézus ezt kérdezte: Ki érintett engem? Amikor mindnyájan tagadták, Péter ezt mondta: Mester, a sokaság szorongat és tolong körülötted! De Jézus ezt mondta: Valaki megérintett, mert észrevettem, hogy erő áradt ki belőlem. Mikor az asszony látta, hogy nem maradhat észrevétlen, remegve előjött, leborult előtte, és elbeszélte az egész nép előtt, hogy miért érintette meg őt, és hogy miként gyógyult meg azonnal. Jézus pedig ezt mondta neki: Leányom, hited megtartott téged, menj el békességgel! (Lukács 8:43-48)
- Amikor Jézus úton volt Jeruzsálem felé, Samária és Galilea között haladt át. Amint beért egy faluba, szembejött vele tíz leprás férfi, akik távol megálltak, és kiáltozva kérték: Jézus, Mester, könyörülj rajtunk! Amikor meglátta őket, így szólt hozzájuk: Menjetek el, és mutassátok meg magatokat a papoknak! És amíg odaértek, megtisztultak. Egyikük pedig, amikor látta, hogy meggyógyult, visszatért, és fennhangon dicsőítette Istent. Arcra borult Jézus lábánál, és hálát adott neki. Ez pedig samáriai volt. Megszólalt Jézus, és ezt kérdezte: Vajon nem tízen tisztultak-e meg? Hol van a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen? És ezt mondta az Úr: Kelj fel és menj el, a hited megtartott téged. (Lukács 17:11-19)
- Történt pedig, amikor Jerikóhoz közeledett, hogy egy vak ült az út mellett, és koldult. Hallotta, hogy sokaság megy el mellette, kérdezősködött, hogy mi az. Megmondták neki, hogy a názáreti Jézus megy arra. Ekkor így kiáltott fel: Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam! Akik elöl mentek, rászóltak, hogy hallgasson el, de ő annál inkább kiáltozott: Dávid Fia, könyörülj rajtam! Jézus megállt, és megparancsolta, hogy vezessék hozzá. Amikor közel jött, megkérdezte tőle: Mit kívánsz, mit tegyek veled? Ő így szólt: Uram, hogy újra lássak. Jézus ezt mondta neki: Láss! A hited megtartott. És azonnal megjött a szeme világa, és követte őt, dicsőítve Istent. Amikor ezt látta az egész nép, dicsőítette Istent. (Lukács 18:35-43)
A ’megtart’ szó görög eredetije a ’szódzó’, amely a MINDENt tartalmazza, amire az embernek valaha is szüksége volt:
- megtart, életben tart
- megment, megszabadít, kiszabadít
- üdvözít
- meggyógyít
- megőriz, biztonsága helyez, biztonságban tart
- ígéretet betart
Jézus tehát azt mondta ennek a négy megvetett vagy kivetett, beteg és szenvedő, reménytelen állapotú embernek, hogy bizalmad alapján átnyújthatom neked Isten ajándékait, egyetlen szóba sűrítve, az üdvösséget. Minden, amit eddig nélkülöztél, most a tiéd lett, mert felismerted bennem a megbízható, szavahihető, életadó Megváltót. Én pedig cselekszem érted! Tiéd az öröklét, a szabadítás, a gyógyulás, a biztonság, tiéd az összes isteni ígéret. Nekik volt bizalmuk elfogadni.
A hit eredménye
Az Isten felé tanúsított bizalom, amennyiben nem hal el korai szakaszában, minőségi állapotváltozáshoz vezeti a hívő embert:
- Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Akik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöttétek magatokra. (Galaták 3:26-27)
- Mivel tehát megigazultunk hitből, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által. Őáltala járulhatunk hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben vagyunk, és dicsekszünk azzal a reménységgel is, hogy részesülünk Isten dicsőségében. (Róma 5:1-2)
- Titeket pedig Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre, amely készen áll arra, hogy nyilvánvalóvá legyen az utolsó időben. (1Péter 1:5)
Amennyiben elfogadjuk hit által a Szabadítót, és belemerülünk életébe, betelünk Lelkével, akkor átmentünk a halálból az életre, a sötétségből a világosságba. Ha Krisztust magunkra öltjük, mennyei állampolgárságot nyerünk, ami azt jelenti, hogy ezentúl Isten királyi családjába tartozunk. Kételkedés és félelem helyett békesség és növekvő bizalom uralkodik az Atyánkká lett Istennel való kapcsolatunkban. Bizonyosak lehetünk abban, hogy oltalma alatt, Jézus életében osztozva már itt és most örömben élhetünk. Sőt, ha Krisztus lakik bennünk, akkor értelemszerűen magának Krisztusnak az Atyába vetett bizalma támad életre az emberi szívben! Ez az egyetlen megtartó erő az utolsó, félelmetes időkben, amelyekben élünk. Hallgass tehát Jézus szavára: Bízzál, hited megtart téged!
Ha valóban hívő vagy, akkor egy vagy az Úr Jézussal, és ezért biztonságban vagy, egészen az Ő eljöveteléig. Krisztus nélkül nyomorúságos, veszendő lények lennénk, kiszolgáltatva a pusztulásnak; Krisztusban élve azonban részeseivé lettünk az Ő természetének és birtokosaivá halhatatlan életének.2
1 A könnyebb érthetőség kedvéért az új fordítású revideált Károli-Biblia idézeteit használjuk: https://abibliamindenkie.hu/uj/HAB/2/
2 Spurgeon: Minden kegyelem. – Evangéliumi K., 1992. – 85.p.