Hitben járunk, vagy látásban? W. N. írásai alapján

  • Az igaz ember hitből él. (Róm 1:17)
  • Amely életet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem. (Gal 2:20)
  • Mert hitben járunk, nem látásban. (2Kor 5:7)

Újra és újra meg kell vizsgálnunk, mit jelent a hitből való élet, hiszen a hit az Istennel való kapcsolat alapja: „Mivel egyszer már hitre jutottam, megszerettem és megismertem Isten értem és nekem adott ajándékát, Jézus Krisztust, mostantól bízni és hinni fogok Benne, akárhová helyez, és akármennyit kell testileg vagy lelkileg szenvednem.” A keresztény élet az első lépéstől az utolsóig a hit útja. A hit az igaz élet alapelve: kizárólag általa jutunk új, felülről jövő élet birtokába és általa tudunk az új életben járni.

Vizsgáljuk meg őszintén magunkat, hogy az ige szerinti igaz ember módjára járunk-kelünk a világban, vagy pedig – akár rejtett módon is – önnön érzéseink, kívánságaink, benyomásaink tengerén hányódunk? A hitből való élet ugyanis szöges ellentéte az érzelmekből fakadó életnek.

Az érzésvezérelt ember csak addig képes Isten akaratát cselekedni, amíg érzelmei lángolnak. A lelkesültség megszűnésével szinte minden leáll. Az igaz embert Isten akarata vezérli, függetlenül a történések keltette érzelmek sugallataitól.

Az igaz ember hitének horgonya az a Személy, akiben hisz; az érzelemvezérelt keresztény horgonya az a személy, aki hisz, vagyis önmaga.

Az érzésvezérelt ember figyelmét lekötik a külső és belső történések, ezért folyton ingadozik; az igaz ember mindig arra tekint, akiben hisz: Az Úrra nézek szüntelen, aki jobb kezem felől van, azért nem rendülök meg. (Zsolt 16:8)

Az érzelemkövető ember értelemszerűen a maga érzéseit követi, amelyeket a külső események váltanak ki belőle; az igaz ember Jézust követi, akiben hisz. Számára nem az érzés a fontos, hanem Isten. A hit Istent ragadja meg, az érzés önmagát.

Az érzelmei hatása alatt élő ember állandó hullámvasúton ül: örömre csüggedés, bánatra derű következik, egyszer fenn, másszor lenn. Az igaz ember ugyanolyan változatlan, mint maga Isten. Ugyanaz a mennyei élet nyilvánul meg benne sötét és ragyogó napokon egyaránt.

Az érzéskövető ember valódi, de talán számára is leplezett életcélja saját gyönyörűsége, jó érzése, kellemes élményei. Az igaz ember célja az Isten akaratával összhangban lévő szellemi küzdelem megharcolása az Úr dicsőségére, függetlenül érzelmei támogató vagy lázadó mivoltától.

Az érzéskövető ember saját érdekeinek megfelelően cselekszik; az igaz ember figyelmen kívül hagyja saját érdekeit vagy éppen közönyös lelkiállapotát, és önmagát megtagadva, hitben járva engedelmeskedik Isten akaratának.

Az érzelmeket követő élet eltávolítja a hívőt Isten közeléből, hogy az örömökben keressen teljességet; a hitből való élet szoros közösségbe von Istennel. Az érzelmek által az ember önmagának él, míg hit által Istennek. A rendkívüli érzések valójában az ÉN gyönyörűségét szolgálják, és kizárólag ezek keresése azt mutatja, hogy a velünk született természetünk szerinti élet nincs a kereszten. Még fenntartja a helyet önző énünk számára, azt akarja boldoggá tenni, de emellett a szellemi élet útján is szeretne járni.

Az érzelmek által kormányozott élet látásban, nem pedig hitben való járás. A hitből táplálkozó élet lényünk teljes függetlenítése természetes érzéseinktől. Hitből és nem örömök által élünk! Isten azt kívánja, hogy még a Benne való örömnek is meghaljunk, és kizárólag akaratának éljünk!

Az érzéseket követő élet hajlamos elhanyagolni kötelességeit, gyakran elégedetlen és zúgolódó, mert nem tapasztalja az örömöt és az áhított gyönyörűséget. Mivel saját maga a központ, alkalmatlan a másokkal való törődésre. Az igaz hitből fakadó élet a kötelességek teljesítésére szólít fel, baráttal és ellenséggel szemben egyaránt.

A hitből való életet az akarat életének is nevezhetjük, mert a hit számára közömbös az érzelem; a hit az akarat útján engedelmeskedik Istennek. Az érzelmeire hagyatkozó hívő csak akkor engedelmeskedik Istennek, amikor érzései erre indítják; míg a megújult akarat szerint élő elhatározza, hogy követi Istent minden körülmények között, tekintet nélkül érzései állapotára. Akarata a valóságos véleményét tükrözi, míg érzelmei a külső befolyásokat. A hitből való életben akaratunk egy Isten akaratával. Ha nem ilyen, akkor megbízhatatlan és állhatatlan. A hit: bízni Istenben minden körülmények között, akaratunkat egybefonva az Ő tökéletes akaratával.

Tisztában vagyok vele, hogy ezek olykor nagyon kegyetlenül hangzó szavak. Mégis érdemes elgondolkodni rajtuk, mert szembesítenek önmagunkkal, önvizsgálatra késztetnek, tükröt tartanak titkos mozgatórugóinknak. Van-e imádatunknak más tárgya is az egyetlen igaz Istenen és az ő szent Fián kívül?