Nábálnak vagy Abigélnek?

(1Sámuel 25. fejezet)

Ez a történet Dávid életének egyik kritikus epizódját foglalja össze, és tanulságait tekintve szinte kimeríthetetlen. Most egy olyan szempontból vesszük szemügyre, ami a keresztények hétköznapjainak is valós problémája: Kinek a véleményét fogadod el önmagadra nézve? Kinek a szavai befolyásolják, kormányozzák tetteidet? Itt most három szereplő egymáshoz való viszonyulását állítjuk a középpontba: Dávid – Nábál – Abigél. Olvassuk el az egész fejezetet, hogy értsük a részleteket, és levonhassuk a megfelelő következtetéseket – saját életünkre nézve is!

Dávid helyzete

A történet szerint Isai nyolcadik fia egy nagyon nehéz helyzetben szorult rá egy vagyonos vidéki földbirtokos segítségére. A legfontosabb részleteket az alábbiakban foglaljuk össze:

• Noha még Saul uralkodott, mint Izrael első királya, Isten már megbízta Sámuel prófétát Dávid nem nyilvános beiktatásával: Sámuel pedig fogta az olajos szarut, és testvérei körében fölkente őt. Akkor az Úr szelleme szállt Dávidra, és attól kezdve vele is maradt. (1Sámuel 16:13)

• Izrael egész hadserege előtt legyőzte a félelmetes filiszteus óriást, Góliátot: Dávid így felelt a filiszteusnak: Te karddal, lándzsával és dárdával jössz ellenem, de én a Seregek Urának, Izráel csapatai Istenének a nevében megyek ellened, akit te kicsúfoltál! (1Sámuel 17:45)

• Dávid dicsőséget dicsőségre halmozó hadvezér lett, és hamarosan az egész nép jobban kedvelte, mint magát Sault, az uralkodót: A táncoló asszonyok így énekeltek: Megölt Saul ezer embert, Dávid meg tízezer embert! … Dávid minden útján sikerrel járt, mert vele volt az Úr. Amikor látta Saul, hogy milyen nagy sikereket ér el, rettegni kezdett tőle. De egész Izráel és Júda szerette Dávidot, mert ő vezette csatába és vissza a hadinépet. (1Sámuel 18:7.14-16)

• Ezért Saul féltékeny lett Dávidra, gyűlölete pedig lassan őrületbe, gyilkos üldözésbe fordult: Ezért még jobban félt Saul Dávidtól, és ellensége lett Dávidnak egész életére. (1Sámuel 18:29)

• Emiatt folyamatos menekülés volt az élete: Dávid ezután elmenekült a Ráma mellett levő Nájótból. … Dávid ezután útnak indult, Jónátán pedig visszament a városba. Dávid Ahímelek paphoz ment Nóbba. … Elment azért onnan Dávid, és az Adullám-barlangba menekült. (1Sámuel 20:1. 21:1-2. 22:1)

• Körül volt véve árulókkal, azokban sem bízhatott, akiket felszabadított: De a zífiek elmentek Saulhoz Gibeába, és ezt mondták: Nálunk rejtőzködik Dávid a sziklavárakban, az erdőségben, a Hakílá-halmon, a sivatagtól délre. Ha tehát az a legfőbb kívánságod, ó, király, hogy eljöjj, akkor gyere el, és a mi dolgunk lesz, hogy kiszolgáltassuk őt a királynak! (1Sámuel 23:19-20)

• Saul módszeresen kiirtotta azokat, akik segítették Dávidot: A mellette álló fegyvereseknek pedig ezt mondta Saul király: Fogjátok körül és öljétek le az Úr papjait, mert ők is Dávidot segítették! Hiszen tudták, hogy szökésben van, mégsem jelentették nekem! (1Sámuel 22:17)

• Dávid, miközben menekült, védte Izrael területét a filiszteusok támadásai ellen is: Elment tehát Dávid az embereivel Keílába, harcba szállt a filiszteusokkal, elhajtotta jószágaikat, és nagy vereséget mért rájuk. Így szabadította fel Dávid Keíla lakóit. (1Sámuel 23:5)

• Sámuel halálával meg kellett válnia egyik legfőbb patrónusától: Amikor Sámuel meghalt, összegyűlt egész Izráel, meggyászolták, és eltemették őt otthon, Rámában. (1Sámuel 25:1)

• A folyamatos bujdosás nem tette lehetővé a letelepedett életmóddal járó élelemtermelést, nehézséget jelentett csapatának napi ellátása: Dávid pedig elindult, és elment Párán pusztájába. (1Sámuel 25:1)

Aligha lehet elképzelni ennél csüggesztőbb, szorongatóbb körülményeket! Tudjuk, hogy Dávid azért tudott kitartani végig e másfél évtized alatt, mert nem az emberekben, nem a körülményekben, hanem egyedül Izrael hatalmas Istenében látta szabadítóját és hűséges gondviselőjét:

• Ezt mondta: Szeretlek, Uram, erősségem! Az Úr az én kőszálam, váram és megmentőm, Istenem, kősziklám, nála keresek oltalmat, pajzsom, hatalmas szabadítóm, fellegváram! Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretre méltó, és megszabadulok ellenségeimtől. (Zsoltár 18:2-4)

Sorsa, üldöztetése emlékeztet Jézus Krisztusnak a sátántól elszenvedett bántalmazására: a Saul-Dávid páros az Istenfia-sátán duó küzdelmének előrevetítése, megjelenítése. Hiába volt Dávid nemeslelkű, mégis gyűlölet célpontja volt; többek között ebből a szempontból is előremutatott leszármazottjára, az ezer évvel később megjelenő Messiásra.

Nábál jelleme és tettei

Nem sokszor fordult elő, hogy Dávid embertől kért segítséget. Ebben az esetben is nagyon udvariasan és alázatosan tette, áldás keretében, és Nábál fiának nevezte magát.

• Békesség neked, békesség házad népének, békesség mindenednek! Most hallom, hogy juhaidat nyírják. Tudod, hogy amikor velünk voltak a pásztoraid, mi nem bántottuk őket. Semmijük sem tűnt el az alatt az idő alatt, amíg Karmelban voltak. Kérdezd meg a szolgáidat, ők is megmondják neked! Nézz jóindulattal ezekre a legényekre, hiszen örömnapra érkeztünk. Adj azért ajándékot tehetséged szerint szolgáidnak és fiadnak, Dávidnak! (1Sámuel 25:6-8)

Pedig lett volna jogalapja követeléssel vagy viszonzást elvárva föllépni, hiszen, mielőtt Nábál egyáltalán tudomást szerzettt volna bármiről, Dávid már hathatós segítséget nyújtott neki nyájai, csordái, pásztorai védelmezőjeként. A filiszteusok, a rablóhordák, a vadállatok, az országban uralkodó polgárháború közeli helyzetben kincset érő, biztonsági őrszolgálatot jelentett Dávid jelenléte a földesúr szolgái számára:

• Pedig azok az emberek igen jók voltak hozzánk. Nem is volt bántódásunk, és semmink sem tűnt el az alatt az idő alatt, amíg velük jártunk, amikor a mezőn voltunk. Olyanok voltak nekünk éjjel-nappal, mint egy várfal, amíg a közelükben őriztük a nyájat. (1Sámuel 25:15-16)

A földbirtokost afféle izraeli Döbröginek képzelhetjük el saját alkalmazottai és felesége jellemzése alapján:

• Élt egy ember Máónban, akinek a gazdasága Karmelban volt. Igen jómódú volt; háromezer juhot és ezer kecskét tartott. Éppen a juhokat nyírta Karmelban. (2)

• Rendkívül negatív jellemtulajdonságokkal rendelkezett: A férfit Nábálnak hívták. A férfi azonban durva és rossz természetű volt, Káléb nemzetségéből való. (3)

• A szolgái véleménye is hasonló: ő olyan megátalkodott ember, hogy nem lehet beszélni vele. (17)

• Abigél véleménye saját férjéről: Ne törődj Nábállal, ezzel a megátalkodott emberrel, mert olyan ő, amilyen a neve! Bolond a neve, hát bolondságot csinál. (25)

• Amikor Abigél visszaérkezett Nábálhoz, olyan lakoma volt a házában, akár egy király lakomája. Nábál jó hangulatban volt, de annyira részeg, hogy az asszony egyáltalán nem mondott el neki semmit egészen reggelig. (36-37)

• Dávidnak szóló üzenete az önzés, a végtelen magabízás, elutasító pökhendiség, hálátlanság foglalata: Nábál azonban így válaszolt Dávid szolgáinak: Ki az a Dávid, ki az az Isai fia?! Olyan sok szolga van manapság, aki elszökött urától! Talán fogjam a kenyeremet, vizemet, levágott marháimat, amelyeket a nyíróknak vágtam le, és adjam olyan embereknek, akikről azt sem tudom, hová valók?! (10-11)

Dávidról alkotott véleménye rendkívül sértő: névtelen, szökött rabszolgának tartotta, akinek kétségbe vonható a szavahihetősége, egy senki, egy nulla, szóra sem érdemes, nemhogy segítségre. Alábbvalónak tekintette saját szolgáinál. Ha Nábál bölcs politikusként gondolkodott volna és a jövőbe tekint, akkor Dávid támogatásával megalapozhatta, sőt fokozhatta volna későbbi jó hírnevét, hiszen tudjuk, hogy miután Dávid trónra került, mindenkinek meghálálta a korábban nyújtott segítséget (ld. 2Sámuel 19:32-33). Nábál azonban kényelemszeretete miatt inkább az őrült Saul támogatói közé sorolódik. Így tehát megalázta, elutasította Dávidot az emberei előtt, hálátlanul viszonzás nélkül hagyva önzetlenségét. Gőgjének alapja nagy vagyona volt. Utolsó mondata pontosan kifejezte önközpontúságát és pökhendiségét: kenyerem, vizem, marhám – minden az övé, korlátlan úr javai fölött. Istentelen módon, megvetően tekintett a nincstelenekre és az üldözöttekre. Ráadásul nagyvonalúan megfeledkezett Isten Mózes által adott rendelkezéseiről, ami a szegényeken, idegeken, üldözötteken való könyörületet illeti:

• Aki gúnyolja a szegényt, Alkotóját gyalázza, és aki a nyomorúságnak örül, nem marad büntetlen. (Példabeszédek 17:5)

Nábál hatása

Szavai nem maradtak következmények nélkül, Dávid azonnali megtorlásra, fizikai elégtételre vágyott, emberileg érthető módon bosszúért, elégtételért kiáltott. Azt mondhatjuk, hogy a földesúr üzenete a legrosszabbat váltotta ki Isai legkisebb fiából.

• Akkor ezt mondta Dávid az embereinek: Kösse fel mindenki a kardját! És felkötötte mindenki a kardját, Dávid is felkötötte a kardját, és felvonult Dávid után mintegy négyszáz ember, kétszáz pedig ott maradt a fölszerelésnél. (13)

• Dávid azt mondta: Bizony, hiába vigyáztam ennek az embernek mindenére a pusztában, hogy semmi se vesszen el abból, ami az övé, mert ő a jót rosszal viszonozta. Úgy bánjon Isten Dávid ellenségeivel most és mindenkor, hogy reggelre egyetlen férfit sem hagyok meg mindabból, ami az övé! (21-22)

Abigél jelleme és tettei

Nábállal ellentétben a felesége egy kiváló ember:

• A feleségét Abigélnek hívták. Az asszony okos és szép volt. (3)

• A szolgáktól érkező hírek gyors cselekvésre ösztönözték, anélkül, hogy a férjével megbeszélte volna. Nem bénította le a félelem, hanem erővel, határozottsággal tette, amit helyesnek gondolt. Megadta Dávid és emberei járandóságát az őrzésért cserébe: Akkor Abigél sietve vett kétszáz kenyeret, két tömlő bort és öt juhot elkészítve, öt mérték pörkölt búzát, száz csomó aszú szőlőt, kétszáz fügekalácsot, és szamarakra rakta. A legényeinek ezt mondta: Menjetek előttem, én is megyek utánatok! De a férjének, Nábálnak nem szólt semmit. (18-20)

• Bátorsága és bölcsessége arra sarkallta, hogy személyesen járjon közben Dávidnál. Beszédét tanítani kellene, mint az asszertív kommunikáció¹ iskolapéldáját. (23-31) Ellentétben a férjével, nem szégyell megalázkodni Dávid előtt, mint Nábál és az egész uradalom képviselője: Amikor Abigél megpillantotta Dávidot, sietve leszállt a szamárról, arcra esett Dávid előtt, és a földre borult. Lábai elé borult, és ezt mondta: Úgy tekintett Dávidra, mint aki már most törvényes király fölöttük! Alázatos, mégis józan szavakkal köszönti a leendő uralkodót.

• Elismerte, magára vette férje hibáját, noha nem is tehetett róla, hogy nem értesült a megkeresésről. Nem szégyellt bocsánatot kérni az általa is kifogásolhatónak tartott mulasztásért, sértésért: Uram, én vagyok a bűnös! Hadd szóljon mégis hozzád szolgálóleányod, és hallgasd meg szolgálóleányod szavát! A te szolgálóleányod azonban nem látta az én uram legényeit, akiket küldtél. … Bocsásd meg azért szolgálóleányod hibáját!

• Nem leplezte el Nábál hibáit, bűneit, hanem kendőzetlenül kimondta: „bolond lyukból bolond szél fúj”, ezért nem érdemes figyelembe venni szavait: Kérlek, uram, ne törődj Nábállal, ezzel a megátalkodott emberrel, mert olyan ő, amilyen a neve! Bolond a neve, hát bolondságot csinál. Úgy járjanak ellenségeid, mint Nábál, és akik vesztedre törnek, uram! – Ezzel a számára nyilván keserű vallomással mintegy kifogta a szelet Dávid haragjának vitorlájából és más irányba, szellemi értelemben magasabbra terelte figyelmét a kicsinyes bosszúállásról.

• Emlékeztetett rá, hogy általa, ha késve is, de teljesült Dávid eredeti kérése, megkapta az útravalót a vitézek számára: Ezt az ajándékot pedig, amelyet szolgálóleányod hozott neked, uram, adják a legényeknek, akik az én urammal járnak együtt!

• Továbbá felhívta a figyelmet Isten közreműködésére a helyzet megoldásában, mivel az Úr lehetővé tette az időben és a kellő ponton történő találkozást: Most pedig, uram, az élő Úrra és az életemre mondom, hogy az Úr tartott téged vissza a vérontástól és attól, hogy te magad állj bosszút! A hegyi ösvényeken akár el is kerülhette volna egymást a két csapat; Isten azonban, tudjuk, a legnagyobb „rendező”.

• A legfontosabb azonban, hogy tudatosította Dávidban, hogy ki ő valójában Isten szemében és milyen küldetése van, milyen támogatással rendelkezik: a te házadat, uram, bizonyosan maradandóvá teszi az Úr, hiszen az Úr harcait harcolod, uram, és nincs benned semmi rossz, mióta élsz! Szavai által nyilvánvalóvá válik, hogy Izraelben köztudott volt Dávid hősiessége, eljövendő királysága, Abigél pedig, bár jelenleg a körülmények ezt cáfolják, mégis a hit bizonyosságával beszélt erről. Az Úr harcainak nincs semmi köze a Nábál elleni személyes megtorláshoz! Dávidnak mindenkor Isten ügyét kell szolgálnia, nem a saját pillanatnyi érdekeit.

• Az egyik legszebb, bár mai gondolkodással kissé nehezen érthető utalása szerint Dávidnak nem kell aggódnia a saját élete felől. Noha most az üldöztetés, a veszedelem, a nélkülözés és a sérelmek sötétsége veszi körül, bizonyos lehet az üdvössége felől: És ha akad, aki üldöz, és az életedre tör, az életed, uram, akkor is az élők erszényébe lesz kötve Istenednél, az Úrnál. Ellenségeid életét pedig parittyája közepéből hajítja el. Dávid, annyi gyönyörű zsoltár szerzője, többnyire tudatában volt ennek, most mégis megerősítésre szorult, Isten pedig Abigélt küldte, részben „stop táblaként”, részben élő emlékeztetőként: ő az üdvösség birtokosa, Isten tulajdona, nincs mitől és kitől félnie! Isten az Úr minden élő fölött!

• Abigél bátorító, fölemelő szavai után egyetlen intést fogalmazott meg. Itt mutatkozik meg, hogy az alázat mellett a szelídsége erővel párosult a szívében: Ha majd az Úr véghezviszi az én urammal mindazt a jót, amit megígért, és Izráel fejedelmévé tesz meg téged, akkor ne legyen egy ilyen botlásod, és ne furdaljon, uram, a lelkiismeret, hogy ok nélkül ontottál vért, és te magad álltál bosszút, uram! Emlékeztette Dávidot Isten neki szóló ígéreteire, fölkentségére, és ezen az alapon bátorította, hogy mondjon le az elégtétel önkezű, azonnali megszerzéséről. Érdekes megfigyelni, hogy ellentétben a férjével, Abigél pontosan tudta, kicsoda Isai fia – tehát Nábál nagyképű módon hazudott, és elárulta, hogy inkább Saulhoz húzott a szíve. Az asszony nagyon gyengéd, a másik félre odafigyelő szemszögből fogalmazta meg óvását: a későbbi megbánástól, lelki fájdalomtól akarta Dávidot megoltalmazni. Egy nagyon fontos elv lepleződik itt le: a hosszútávú következmények figyelembevétele, áttekintése mindig segít józanabbul értékelni a pillanatnyi helyzetet.

• Abigél, kivételesen önmagára vonatkozó utolsó mondata rendíthetetlen hitéről tanúskodott: És ha majd az Úr jót tesz veled, uram, ne feledkezz meg szolgálóleányodról! Teljesen megbízott Isten jóságában és hatalmában, biztos volt abban, hogy Ő beváltja a fölkentjére vonatkozó ígéreteit. Ezért merte saját jövőbeni sorsát Dávid kezébe helyezni.

Abigél hatása

Az asszony szavai, miként Nábál üzenete, nem maradtak hatás nélkül Dávidra:

• Akkor ezt mondta Dávid Abigélnek: Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy elém küldött most téged! Áldott a te okosságod, és áldott vagy te magad is, mert megakadályoztál ma a vérontásban és abban, hogy én magam álljak bosszút! Bizony, az élő Úrra, Izráel Istenére mondom, aki visszatartott attól, hogy rosszat tegyek veled: ha nem jössz elém sietve, akkor reggelre egyetlen férfi sem maradt volna Nábál házában! Azután átvette Dávid az asszonytól, amit hozott, és ezt mondta neki: Menj haza békességgel! Lásd, hallgattam a szavadra, és megbocsátottam! (32-35)

Dávid áldást mondott az áldást hozóra, lecsillapodott a haragja, kijózanodott vérgőzös lelkiállapotából és valódi, istengyermeki azonosságának megfelelően szólt és cselekedett! Nem aljasodott le Nábál szintjére, hanem örömmel fogadta az intést, mint Istentől származó prófétai megerősítést. Ezzel ő maga is megalázta magát Isten és Abigél előtt egyaránt. Készséges volt megbocsátani és elismerni egy idegen nő előtt, hogy nem jó irányba indult el; ezért visszafordult útján, miután a békesség angyalával találkozott. Többek között ezért volt Dávid az egyik Isten szíve szerint való férfi a Biblia szereplői között.

A kétféle sorsfordulat

Csak Isten látta előre, ott, abban a feszült helyzetben, hogy milyen fordulópontot jelentett e házaspár életében a Dávidhoz való gyökeresen különböző viszonyulásuk. Persze, ha elgondolunk azon a tényen, hogy a következmények (csaknem) szükségszerűen érvényesülnek, akkor nem is olyan meglepő, ami történt velük. Valójában eddig is két különböző utat jártak, a végjáték azonban egyértelmű.

Nábál végzete a tipikus, és sajnos tömegeket érintő, tragikus emberi vég:

• Reggel azután, amikor Nábál kijózanodott, a felesége elmondta neki ezeket a dolgokat. Erre elhalt a szíve, és szinte kővé dermedt. Mintegy tíz nap múlva aztán megverte az Úr Nábált, és meghalt. Amikor meghallotta Dávid, hogy meghalt Nábál, így szólt: Áldott az Úr, mert perbe szállt helyettem Nábállal, aki gyalázott engem; visszatartotta szolgáját a gonoszságtól, és visszafordította az Úr a gonoszságot Nábál fejére! (37-39)

Az önhitt fennhéjázás magaslata után az egzisztenciális félelem hullámvölgyébe zuhant, s ennek következtében agyvérzést vagy szívinfarktust kaphatott, mert saját magabízásán kívül nem rendelkezett egyéb erőforrásokkal. Nem is kellett Istennek úgymond megbüntetnie, hanem saját vétke kötözte meg, azaz a kegyetlen következmények érvényesültek – az általa elutasított isteni kegyelem nélkül. Erről később maga Dávid több szerzeményében megemlékezett; nyilván személyes tapasztalatait öntötte versbe. Olyan, mintha pl. a 37. zsoltár kifejezetten a Saullal és Nábállal való konfliktus örök tanulságait rögzítette volna okulásul az utókor számára. De Jézus példázata is mintha pontosan Nábál esetéről szólna.

• Ne indulj haragra a gonoszok miatt, ne irigykedj a cselszövőkre! Mert hamar elhervadnak, mint a fű, elfonnyadnak, mint a zöld növények. Tégy le a haragról, hagyd a heveskedést, ne légy indulatos, mert az csak rosszra visz! Mert a gonoszok kipusztulnak, de akik az Úrban reménykednek, azok öröklik a földet. (Zsoltár 37:1-2.8-9)

• Miért féljek a gonosz napokon, ha körülvesz az alattomosok bűne, akik vagyonukban bíznak, és nagy gazdagságukkal dicsekszenek? Meghalnak a bölcsek, a bolond és ostoba is elpusztul, és másokra hagyják vagyonukat. Azt képzelik, hogy házuk örökké megmarad, lakásuk nemzedékről nemzedékre, földeket neveznek el róluk. De a gazdag ember sem marad meg, hasonló az állatokhoz, amelyek kimúlnak. Ez a bolondok sorsa, és követik őket azok, akiknek tetszik beszédük. (Zsoltár 49:6-7.11-14)
• Saját bűnei fogják meg a bűnöst, és saját vétkei kötözik meg. Meghal az ilyen, mert nem fogadta meg az intést, és a sok bolondság megmámorosította. (Példabeszédek 5:22-23)
• Az összeomlást gőg előzi meg, a bukást pedig felfuvalkodottság. (Példabeszédek 16:18)

• Ezt mondja az Úr: Átkozott az a férfi, aki emberben bízik, és testi erőre támaszkodik, az Úrtól pedig elfordul szíve! Aki törvénytelenül gyűjt gazdagságot, olyan, mint a madár, amely idegen tojásokon ül. Élete derekán itt kell hagynia, és a végén bolondnak tartják. (Jeremiás 17:5.11)

• Aztán Jézus egy példázatot mondott nekik: Egy gazdag embernek bő termést hozott a földje. Így gondolkozott magában: Mit tegyek? Nincs hova betakarítanom a termésemet. Majd így szólt: Ezt teszem: lebontom a csűreimet, nagyobbakat építek, oda gyűjtöm be minden gabonámat és javamat, és ezt mondom a lelkemnek: Én lelkem, sok javad van sok évre félretéve, pihenj, egyél, igyál, vigadozzál! Isten azonban azt mondta neki: Bolond, még ez éjjel elkérik tőled a lelkedet, kié lesz akkor mindaz, amit felhalmoztál? Így jár az, aki magának gyűjt, és nem Isten szerint gazdag. (Lukács 12:16-21)

• Azoknak pedig, akik e világban gazdagok, parancsold meg, hogy ne legyenek gőgösek, és ne a bizonytalan gazdagságban reménykedjenek, hanem Istenben, aki megélhetésünkre mindent bőségesen megad nekünk! (1Timótheus 6:17)

Abigél további sorsa ugyancsak az ő hitének, világlátásának, de mondhatjuk, hogy próféciájának megfelelően alakult. Dávid feleségül vette, és fia született tőle.

• Azután üzenetet küldött Dávid Abigélnek, hogy el akarja venni feleségül. Dávid szolgái elmentek Abigélhez Karmelba, és így szóltak hozzá: Dávid küldött bennünket hozzád, mert el akar venni feleségül. Az asszony fölkelt, arccal a földre borult, és ezt mondta: A te szolgálóleányod rabszolga lesz, és uram szolgáinak a lábát fogja mosni. Azután Abigél sietve készülődött, és szamárra ült, öt cselédlány kísérte. Elment Dávid követeivel, és a felesége lett. (39-42)

Csak zárójelben: ha Dávid megelégedett volna ezzel az egyetlen, szép és párját ritkítóan bölcs asszonnyal, mint feleséggel és önfeláldozó segítőtárssal, bizonyosan egészen másként, tragédiáktól mentesebben alakult volna az életútja, illetve egész Izrael sorsa. Tőle született fia, a neve Kileáb (2Sámuel 3:3) és/vagy Dániel (1Krónika 3:1): róla nem olvassuk, hogy lázadó trónkövetelőként lépett volna fel. Nem úgy, mint a pogány nőktől születettek, Adónia, Ammon és Absolon, akik senkit, még saját apjukat sem kímélték kívánságaik beteljesítése, illetve a hatalomszerzés érdekében. Mindenesetre ezzel a fordulattal Abigél útja hirtelen pozitív irányt vett, bár egy ideig még osztozott Dávid üldöztetésében. Mindenesetre nehéz sorsú, névtelen vidéki fiatalasszonyból királyné lett Istenbe vetett hite, Istentől származó alázata, belátása, eszessége miatt. A fenti jelenetben tanúsított viselkedése és szavai bizonyították, hogy megérdemelten jutott ebbe a pozícióba.

• A bölcs asszony építi a maga házát (Példabeszédek 14:1)

• A bölcs szívűt értelmesnek nevezik, a nyájas ajkak gyarapítják a tudást. Lépes méz a kedves beszéd: édes a léleknek és gyógyulás a testnek. (Példabeszédek 16:21.23-24)

• Derék asszonyt kicsoda találhat? Értéke sokkal drágább az igazgyöngynél. Ura szívből bízik benne, vagyona el nem fogy. Egész életén át javát munkálja urának, nem kárát. Erő és méltóság árad róla, és nevetve néz a holnap elé. Szája bölcsességre nyílik, és nyelve szeretetre tanít. (Példabeszédek 31:10-12.25-26)

• Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek. (Máté 5:9)

• A felülről való bölcsesség először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem részrehajló és nem képmutató. Akik békességet teremtenek, békességben vetnek, hogy az igazság gyümölcsét arassák. (Jakab 3:17-18)

Kinek hiszel?

Mindezek után érdemes elgondolkodnunk a történeten abból a szemszögből, ha Dávid helyére egy újjászületett keresztényt általában, vagy akár önmagunkat helyezzük. Kinek hiszünk akkor, amikor Nábál és Abigél egyidőben sugallja meglátását ránk nézve? Az ördögi-emberi látásmódra vagy a Krisztus szelleme állításaira hagyatkozunk, és aszerint cselekszünk?

Az istentelen, felülről való bölcsességet nélkülöző, egoista embernek adunk hitelt, aki semminek állít téged, kétségbe vonja személyedet, eredményeidet, jószándékodat, részvéttelenül áll a helyzetedhez, megtagadja a viszonzást is, mintha a jótetted járt volna neki? Lenézően kezel kedvező anyagi helyzete, világi pozíciója alapján, és ezért visszavágnál? Engedsz az általa körvonalazódó kihívásnak, és indulatból elégtételt veszel magadért? Esetleg belekeseredsz és igazat adsz neki: jól mondta, mit akarok én, a nincstelen, meg nem értett üldözött, még az Isten is elhagyott, ha a gonoszok így beszélhetnek velem; nulla vagyok, egy értéktelen senki; s ezzel együtt megkérdőjeleződik az isteni érték és elhívás is? Elkezdődik a zuhanás a szellemi sötétségbe a sátáni szavak nyomán… Az istentelen ember szava az istentelen természetet szólítja meg bennünk, az ádámi önzést, hogy vegyük kezünkbe a dolgaink intézését, azonnal, akár erőszakkal is. Vagy az ellenkezőjét idézi elő: öngyűlölet és teljes reménytelenség, passzivitás lesz úrrá rajtunk.

Az igaz istengyermek és általa Krisztus szelleme ezzel szemben emlékeztet arra, hogy ki vagy valójában Krisztusban, és fölemel a józanság, a jóság szintjére, ahol nem szükséges magadért kiállni. Emlékeztet, hogy olyan érték vagy Isten szemében, akiért odaadta a Fiát, és vele együtt mindenét. Emlékeztet, hogy a romokból is képes volt és lesz csodálatos palotát építeni belőled, hogy szelleme ékes templomává légy. Emlékeztet, hogy Isten örök üdvösséget ajándékozott neked, hogy szeretett, szent gyermeke vagy, aki Isten harcaira hívattál, nem holmi földi csetepatéra. Eszedbe juttatja az igéket, amelyek a krisztusi gondolkodásmódot közvetítik és megerősítik benned a hitet:

• Ha tehát feltámadtatok Krisztussal, azokat keressétek, amik odafent vannak, ahol Krisztus van, aki Isten jobbján ül. Az odafennvalókkal törődjetek, ne a földiekkel! Mert meghaltatok, és a ti életetek el van rejtve Krisztussal együtt Istenben. Mint Isten szent és szeretett választottjai, öltsetek magatokra könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet! És Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben, Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon! Amit pedig szóltok vagy tesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek általa. (Kolossé 3:1-3.12.15-17)

• Hagyjad az Úrra a te utadat, bízzál benne, majd Ő teljesíti! (Zsoltár 37:5)
• Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért! A tisztességre legyen gondotok minden ember előtt. Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben. Ne álljatok bosszút önmagatokért, szeretteim, hanem adjatok helyet az ő haragjának, mert meg van írva: „Enyém a bosszúállás, én megfizetek” – így szól az Úr. (Róma 12:19)

Áldott a te tanácsod?

Továbbá abból a szempontból is vizsgálhatjuk önmagunkat: mi melyik forrásból adunk tanácsot másoknak? Mire és mivel biztatjuk a körülöttünk élőket? Nábál vagy Abigél vagyok mások útbaigazítása során? Felülről vagy alulról, testi vagy szellemi forrásokból merítünk gondolatokat és üzeneteket? Legyünk áldott, bölcs tanácsosok, akik Isten szelleme által szólunk, felemelünk, vigasztalunk és szolgálunk, miként Abigél:

• Mint arany alma ezüst tányéron, olyan a helyén mondott ige. (Példabeszédek 25:11)

• Beszédetek legyen mindenkor kedves, sóval fűszerezett, hogy így mindenkinek helyesen tudjatok felelni! (Kolossé 4:6)

• Ha valaki szól, úgy mondja szavait, mint Isten igéit, ha valaki szolgál, úgy szolgáljon, mint aki azt Istentől kapott erővel végzi, hogy mindenkor Isten dicsőíttessék Jézus Krisztus által, akié a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké! Ámen. (1Péter 4:11)

Barati Lilla

1 Határozott, de erőszak- és bántásmentes párbeszéd, amely egyensúlyra és béketeremtésre törekszik.