Ez az eset még jóval az újjászületésem előtt történt. Már keresgéltem Istent, de a magam módján és a magam képmására szerettem volna Őt formálni. Akkoriban még fogalmam sem volt, kicsoda az én Istenem.
A gyermekeim kicsik voltak még, Öcsi 5, Fanni 7 éves. Budapesten éltünk, egy négyemeletes bérházban. Éppen egy ünnepségről jöttünk haza, Öcsinek egy héliummal töltött lufi volt a kezében és boldogan ugrált vele végig a hazafelé vezető úton. A második emeleten laktunk, a negyedikig sosem mentünk fel … eddig a napig … A liftre várva Öcsi véletlenül elengedte a lufit és az elindult felfelé, szorosan a lift mellett egészen a mennyezetig. Gyorsan felmentünk a negyedik emeletre és ott derült ki számunkra, hogy végérvényesen elveszítettük, ugyanis a mennyezet jóval magasabban volt, minthogy mi elérhettük volna a lufi madzagját. Öcsi végtelenül elkeseredett és könyörgött, hogy valahogy szerezzem vissza a játékszerét. Gondolkodtam, hogyan lehetne ezt a problémát megoldani, mindenféle emberi ötletem volt, de persze egyiket sem lehetett megvalósítani. Mondtam is a gyerekeknek, hogy jól jönne egy létra, amire fel tudnánk mászni, vagy milyen jó lenne akkorát ugrani, hogy elérhessük. Legnagyobb megdöbbenésemre Öcsi megszólalt: „Anya, imádkozz!”
Jujjj, nagyon megrémültem magamban, mert most mit is kérjek Istentől? Hozza le azt a lufit nekünk, amikor „lehetetlen”?! A hitem a béka feneke alatt volt még akkoriban, úgy gondoltam, ez Istennek is teljesen lehetetlen, hiszen nekem semmi ötletem, viszont ott állt velem szemben az ötéves fiam és ő hitt abban, hogy ha én imádkozom, akkor Isten a segítségünkre siet. Hát … nagy hitetlenséggel a szívemben elkezdtem imádkozni. Miközben a számmal arra kértem Istent, hogy segítsen – mellesleg konkrétan meg is fogalmaztam neki, hogy pl. hozhatna egy kis szellőt és akkor megmozdulna a lufi, lejjebb jönne és talán elérném – a gondolataimban fohászkodtam, hogy legyen úrrá az én hitetlenségemen és mutassa meg Öcsinek, hogy Ő létezik, velünk van és segít! Vágytam rá, hogy a gyerekeim megtapasztalhassák Isten segítő kezét, miközben én magam éppen a teljes hitetlenségemmel néztem szembe.
Ahogy kimondtam az áment, az egyik lakásból kilépett egy férfi. Odajött Öcsihez és megkérdezte: „Miért sírsz, kisfiú”? Ő felfelé mutogatva szepegett: „Mert a lufimat nem tudjuk leszedni a mennyezetről!” Erre a férfi kiegyenesedett, felnyúlt a magasba és lehúzta a lufit Öcsi kezébe. Ez a férfi magasabb volt, mint 2 méter, olyan volt, mint egy létra, hihetetlenül vékony, hosszú és szinte az egekbe nyúló …
Csak álltunk ott, fel sem fogtam igazán, hogy a léggömb visszakerült kis gazdájához, ámultan léptünk be mindannyian – a férfivel együtt – a liftbe. Mi a másodikon kiszálltunk, hálásan megköszöntük a segítséget, mire a férfi Öcsihez fordult és azt kérdezte tőle: – Téged hogy hívnak, kisfiú? – Öcsi vagyok – Erre a férfi kezet nyújtott: – Én Mihály vagyok – és elköszönt tőlünk. Soha többé nem láttuk őt, sem előtte, sem ezután.
Csodálatos volt ezt átélni! Abban a nyomorúságos helyzetben, ahogy egy szomorú kisfiú anyukája hitetlenül kérte az Urat, hogy segítsen a kisfiának megtapasztalni a világmindenség Urának segítségét, ott és akkor felkelt Mihály, a nagy fejedelem* és sietve jött bizonyságát adni annak, hogy neki minden „icipici” dolog, helyzet is számít és fontos. De ennél sokkal nagyobb tanulság volt számomra, hogy a kisfiam hite (mert ő valóban elhitte, ha imádkozom, jön a segítség) elegendő volt ahhoz, hogy CSODA történjen – annak ellenére, hogy maga az imádkozó – azaz én – abban a pillanatban sehol nem voltam hitben a fiamhoz képest.
A történetben idézett ige Dániel könyvéből való: Abban az időben eljön Mihály*, a nagy vezér, aki a te néped mellett áll. Nyomorúságos idő lesz az, amilyen nem volt, mióta népek vannak, addig az időig. De abban az időben megmenekül néped, mindaz, aki be lesz írva a könyvbe. (12:1) A Mihály név óhéber megfelelője a mikhaél, azt jelenti: ’Ki olyan, mint Isten?’ Ez a költői kérdés egyértelműen Jézus Krisztust, Isten egyetlen fiát takarja, aki magára vállalta az emberiség összes gondjának megoldását, és az idők végén visszatér a Földre nagy hatalommal és dicsőséggel.
Molnár-Keleti Kata
A hit nagy próbáira szükség van, ha egész bizonyságot akar az imádságot meghallgató Istenről tenni. Isten kezének mindenható voltát sohasem lehet teljesen megismerni addig, amíg emberi segítséget keresünk, vagy ilyesmi kilátásban van. Ha egészen az élő Istenhez akarunk ragaszkodni, minden egyébtől el kell fordulnunk. A tapasztalt segítséget éppen annyira látjuk dicsőnek, mint amilyen súlyos az átélt próba volt, s amilyen nagy kétségbeeséssel kellett volna szembenéznünk Isten megoldása nélkül.
T. Arthur Pierson: Müller György. – 2. jav. kiad. – Evangéliumi K., s.a. – pp. 134.