Az alábbiakban egy gyönyörű történetet olvashatunk az isteni figyelemről és az emberi bizalomról.

Jézus pedig leült a templomi persellyel szemben, és nézte, hogyan dobja a pénzt a sokaság a perselybe. Sok gazdag sokat dobott bele, egy szegény özvegyasszony pedig odamenve beledobott két fillért, azaz a legkisebb pénzt. Jézus odahívta tanítványait, és ezt mondta nekik: Bizony, mondom nektek, hogy ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott a perselybe. Mert mindannyian a fölöslegükből dobtak, ő azonban szegénységéből mindent beledobott, amije csak volt, az egész vagyonát. (Márk 12:41-44)

Az Úr figyel

Különös részlet, emberi szempontból kifejezetten kényelmetlen lehet. Jézus azt nézte, mondhatni tanulmányozta, ki mennyit adott a templomszolgálatra. Azokat figyelte, akik Isten népéhez tartozónak vallották magukat. Hogy milyen és hány pénzdarab hullott a kezekből a perselybe. Volt ugyan isteni rendelkezés a tizedre nézve (ld. 4Mózes 18:25-29), itt azonban lehetőség nyílt önként adni. A szemlélők csak annyit láttak, hogy ki milyen értékű érméket vetett a dobozba. Látszólag tehát az volt a „nyerő”, a legbőkezűbb, aki a legtöbb és legnagyobb értékű érméktől vált meg távozóban. Az mehetett haza magabiztosan és elégedetten, aki számtani értelemben sokat adott. Erre azonban Jézus tanítványaihoz intézett szavai rácáfoltak. Bebizonyította, hogy tudja, a mélyben mindig több van, mint a felszínen. Őt soha nem téveszti meg a látszat.

• az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, az Úr azt nézi, ami a szívben van. (1Sámuel 16:7)

Ez az általános törvényszerűség rendkívül bátorító irányba vezeti tovább a gondolatainkat: Isten lát, figyel, ért, ismer – óv és szeret!

• Uram, megvizsgáltál engem és ismersz. Ismered ülésemet és felkelésemet, messziről érted gondolatomat. Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden utamat jól tudod. Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt, Uram! Elöl és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartottad kezedet. … te takargattál engem anyám méhében. Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél! (Zsoltár 139:1-4.13-14)

Dávid gyönyörű zsoltára szerint a mindenható Teremtő egyedi, csodálatos alkotásai vagyunk, akik gondviselése tárgyát képezik! Isten sejtjeink legmélyéig átlátja lényünket, ezzel együtt ragaszkodik hozzánk és fáradhatatlanul javunkat szolgálja.

Ez az özvegy

Mindennek bizonyítéka, ahogyan Jézus arra a bizonyos nőre rámutatott. Bizonyára ruházata is elárulta a társadalmi helyzetét, ti. hogy férj, és ezzel együtt társadalmi státusz, támogatás nélkül, egyedül áll a világban. Talán még az arckifejezése is erről a magányról tanúskodott. Akkoriban nem volt özvegyi nyugdíj, sem különféle szociális juttatások, sem női foglalkoztatottság, noha Isten a Mózes által adott rendelkezésekben kiemelten foglalkozott az özvegyek és árvák támogatásával (ld. 2Mózes 22:22-25). Jézus pontosan erre a szürke, észrevehetetlen, másod-, talán harmadrangú élőlényre mutatott rá! Nem megvetően, hanem ellenkező értelemben emelte őt örök példává a tanítványai, s velük együtt minden hívő számára.

A fölöslegből

Aki a fölöslegéből adott, az megőrizte az önrendelkezését. Szétválasztotta javait két halmazba: félretette a megélhetéshez, esetleg a kényelmes élethez, a luxushoz szükségeset, és a másik halmazból, a nélkülözhetőből adott az Úrnak. Ez a (rejtett) függetlenség önkéntelen kifejezése. Akik így jártak el, a maguk uraként vetettek saját javaikból az Istennek. A maguk uraiként juttatnak figyelmükből, idejükből, imáikból, szolgálatukból az Istennek – a többletből, a fennmaradóból, a maradékból.

Egész vagyonát

Ez a nő, akit Jézus ujja kiemelt a tömegből, anélkül, hogy ennek az asszony valaha is tudatára ébredt volna, emberi szempontból úgyszólván a lehetetlent cselekedte meg.

MAGYARUL	EREDETI SZÓ	JELENTÉSEI
egész	holosz (ógörög)	egész,teljes
vagyonát	biosz (ógörög)	biológiai élet, élettartam megélhetés javak, vagyon

Nem hagyott magának tartalékot. Semmit nem tartott meg önmagának, mindenét odaadta, önmagát is beleértve. Gyakorlatilag egész lényét, holnapját, jövőjét Isten kezébe ejtette. Teljesen és tökéletesen Isten gondviselő kegyelmére bízta magát. Ez fejezi ki az igazi imádatot! Amikor az ember kiskaput sem hagy az önakarat érvényesítésének, hanem önként dönt az Istentől való tökéletes függőség mellett.

Példák

Voltak más, akár fanatikusnak mondható pogányok és hívők is, akik hasonlóképpen viszonyultak Istenhez.

Illés prófétát egy Sareptában nyomorgó, névtelen özvegyhez küldte az Úr ellátásért. Bár továbbra is táplálhatta volna szolgáját a természet erőforrásai segítségével, Ő mégis azt a szegény, pogány asszonyt választotta ki, és állította óriási kihívás elé az éhínség idején: az utolsó lepényt kellett megvonnia magától és a fiától Illés érdekében, egy hihetetlen ígéretért cserébe.

• Amikor az asszony elment, hogy vizet hozzon, Illés utána kiáltott, és ezt mondta: Hozz nekem egy falat kenyeret is magaddal! De az asszony így felelt: A te Istenedre, az élő Úrra mondom, hogy nincs miből! Csak egy marék liszt van a fazekamban, és egy kevés olaj a korsómban. Éppen most szedegetek pár darab fát, hogy hazamenve kisüssem azt magamnak és a fiamnak. Azt most megesszük, azután meghalunk. Illés azonban ezt mondta neki: Ne félj, csak menj, és tégy úgy, ahogyan mondtad; de előbb készíts belőle egy kis lepényt, és hozd ki nekem! Magadnak és a fiadnak csak azután készíts! Mert így szól az Úr, Izráel Istene: A lisztesfazék nem ürül ki, és az olajoskorsó nem fogy ki addig, amíg az Úr esőt nem bocsát a földre. Az asszony elment, és Illés szavai szerint járt el. És evett ő is meg az asszony és a háza népe is mindennap. A lisztesfazék nem ürült ki, az olajoskorsó sem fogyott ki az Úr ígérete szerint, ahogy igéjében, Illés által, megmondta az Úr. (1Királyok 17:11-16)

Az önfeladás, az őrültségnek tűnő engedelmesség végül felmérhetetlen áldás és a túlélés forrása lett az özvegy számára. Sőt, a fiát is visszakapta egy halálos betegségből Illés imája nyomán! (ld. 1Királyok 17:17-24) Még ennél is fontosabb azonban, hogy megismerte Isten igazi arcát az események közepette. Azt mondhatjuk, egyszerűen lehetetlen Istent túlszárnyalni a bőkezűségben! Ebben az esetben szó szerint teljesült egy másik prófécia:

• ha odaadod falatodat¹ az éhezőnek, és jól tartod a nincstelent, akkor fölragyog a sötétben világosságod, és homályod olyan lesz, mint a déli napfény. Az Úr vezet majd szüntelen; kopár földön is jól tart téged, és csontjaidat megerősíti. Olyan leszel, mint a jól öntözött kert, mint a forrás, amelyből nem fogy ki a víz. (Ézsaiás 58:10-11)

Egy másik, újszövetségi eset éppen azokkal a tanítványokkal kapcsolatos, akik a kiindulási történetünkben szemtanúk voltak.

• Ekkor megszólalt Péter, és ezt kérdezte: Mi elhagytunk mindent, és követtünk téged, hát velünk mi lesz? Jézus erre ezt mondta nekik: Bizony mondom nektek, hogy ti, akik követtek engem, a megújult világban, amikor az Emberfia beül dicsőségének trónszékébe, ti is tizenkét trónszékbe ültök, és ítéletet tartotok Izráel tizenkét törzse felett. És mindenki, aki elhagyta házát vagy testvéreit, apját vagy anyját, gyermekeit vagy földjeit az én nevemért, a százszorosát kapja, és örökli az örök életet. (Máté 19:27-29)

Az akkori szoros tanítványi közösség, de rajtuk kívül azóta évszázadok óta még sok névtelen hívő megtette, hogy feladta egzisztenciáját, mintegy halált megvető bátorsággal.

Miért?

Miért mutatott rá Jézus erre a jó értelemben kirívó cselekedetre? Mindenképpen tanító célzattal tette, a látszat mögötti valóság feltárásával anélkül, hogy bárkit nyilvánosan megszégyenített vagy megdicsért volna.

• Senki ne fuvalkodjon fel a másikkal szemben! Mi különböztet meg téged? Mid van ugyanis, amit ne kaptál volna? Ha pedig úgy kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna? (1Korinthus 4:6-7)

• Minden jó adomány és tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok atyjától száll alá, akinél nincs változás (Jakab 1:17)

Az apostolok hangsúlyozzák, hogy mindenünk, beleértve az életünket is, ajándék a teremtő Istentől. Nincs tehát mivel dicsekednünk, még az adományainkkal sem!

Másrészt ott az Úr által megfogalmazott „parancsolat”, amely figyelmeztet bizonyos kötelezettségekre:

• Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből! (Máté 22:37 vö. 5Mózes 11:1)

• Tiszteld az Urat a te vagyonodból, egész jövedelmed legjavából! (Példabeszédek 3:9)

Mindez nyomasztó, teljesíthetetlen „muszáj” marad csupán, ha nem értjük meg a lényeget: maga Isten az, aki teljes szívével, lelkével, elméjével szeret minket! Semmit nem tartott meg a maga számára, hanem mindenét megosztotta velünk, elveszettekkel, és mindörökre elkötelezte magát mellettünk:

• Fiam, te mindig velem vagy és mindenem a tiéd! (Lukács 15:31)

• Isten az ő tulajdon fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, hogyan is ne ajándékozna vele együtt mindent nekünk?! (Róma 8:32)

Ez az igazi, mély, önátadó szeretet, amire teljes, gyermeki bizalommal válaszolhatunk!

Mindenkinél többet

Isten az, aki nem csupán „jó példával járt elöl” ebben a vonatkozásban, felszólítva az embereket, hogy utánozzák, ahogyan csak bírják. Ő az egyetlen a világegyetemben, aki adott és folyamatosan ad, és egyidejűleg képessé teszi gyermekeit, más szavakkal élő templomának élő köveit arra, hogy vele azonos lelkülettel viszonyuljanak, többek között az adás-adakozás kényes témájához. Fiával együtt ez is a mennyei ajándékcsomag része.

• én azért jöttem, hogy életük legyen és bővölködjenek (János 10:5)

• Mert a maga testét soha senki nem gyűlölte, hanem táplálja* és gondozza**, ahogyan Krisztus is az egyházat, minthogy tagjai vagyunk az ő testének. (Efézus 5:29)

A fenti részletben Jézus még „csak” passzív szemlélő volt a jeruzsálemi templomban, pedig az összes szolgálat – már akkor is róla szólt. Azonban feltámadása óta éppen Jézus az, aki személyesen eltartja*, táplálja, fölneveli gyermekeit, folyamatosan gondot visel róluk! Ő az, aki szeretete tüzével forrón tartja** szeretetüket és gondozza, ápolja, ellátja a benne bízókat! Lehetetlen az ő bőkezű hűségét meghaladni, vagy végtelen szellemi és anyagi forrásait kiapasztani!

• Ne legyetek pénzsóvárak, elégedjetek meg azzal, amitek van, mert ő mondta: „Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged.” Ezért bizakodva mondjuk: „Velem van az Úr, nem félek, ember mit árthat nekem?!” (Zsidók 13:5-6)

Barati Lilla

1 az óhéber ’nefes’ = lélegzet, lehelet; lélek; élet, létfenntartás