Kiabálás a buszpályaudvaron

Február elején történt, hogy Szécsényben, a buszpályaudvaron – több utassal együtt – egyszer csak ordibálásra lettünk figyelmesek. Egy harminc év körüli roma fiatalember részegen – talán még kábítószer hatása alatt is – peronról-peronra dülöngélve kiabált: – Mindenkit megölök, mindenki ki lesz nyírva, mindenki halott lesz!!! – Többen, köztük romák is, háborogtak, hogy miért nem kapcsolják már le, még a végén busz alá esik, vagy valakinek tényleg nekimegy. Folyamatosan szemmel tartotta az utazóközönség, és igyekezett kitérni előle. Aztán 8-10 méterre tőlünk megint ordenáré módon kiabálni kezdett: – Mindenki meghal! Mindenki! Én vagyok a kiválasztott! – Bár hozzám volt legközelebb, mégis természetfeletti békességet éreztem, tudtam, hogy legalább két angyal áll mellettem, akik őriznek és tudtam, szinte éreztem, hogy védelem alatt állok. Szóval, semmit nem tehet! Különös módon 2-3 méternél valóban nem jött közelebb, csak ordítozott tovább.

Aztán az egyik pillanatban, amikor egymás szemébe néztünk, magára mutogatva egyenesen nekem kiabált: – Én vagyok a kiválasztott! – Közben már imádkoztam érte, a megmentés erős vágyával szívemben, és magamban feltettem a kérdést: – De hogyan, Uram? Hogyan, ebben az állapotában? Mit mondhatnék neki? – Nagyon szántam őt, egész úton ez az eset foglalkoztatott.

Odahaza kitört belőlem a sírás miatta és elkezdtem érte imádkozni: – Uram, te odamentél a gadaraihoz, megmentetted, és ő hálás volt, akart Téged követni, drága Jézus! De te feladatot adtál neki, hogy maradjon a városban és mondja el mindenkinek, mit tettél érte! Miért érzem, hogy ez a srác is megmenekülhetne? Mit tehettem volna ott és akkor érte? Drága Jézus! Bárcsak megmenthetném! Uram, én tudom, hogy neked hatalmad van mindenre, a Te szereteted mindenre képes, még ő is megmenekülhet… – egészen addig imádkoztam érte, amíg békesség nem járta át a lelkemet. De a történet mély nyomot hagyott bennem, több testvéremnek elmeséltem, többször is imádkoztam érte. Múlt az idő, és kb. 4 hét múlva egy szombat este, amikor Pestről éjjel 23 óra előtt megérkeztem a szécsényi buszpályaudvarra, váratlan dolog történt.

Beszélgetés a váróteremben

A váróban, ahol vettem egy forró capuccinót, hogy átmelegedjek, csupán három roma fiatal beszélgetett. Aztán bejött valaki, az ismerős, dülöngélő járásával, és a kamaszok szinte azonnal elhagyták a termet. Ketten maradtunk az újonnan jött fiatalemberrel. Megismertem. Megállt velem szemben, dobozos sörrel a kezében, a köztünk lévő pad túloldalán. Engem figyelt pár másodpercig. Én is álltam és néztem őt, egyenesen bele a szemébe. Szinte természetfeletti békességgel a szívemben, de különös kíváncsisággal vártam, hogy miért is állt meg előttem. Egyszer csak akadozó nyelvvel megkérdezte: – Az automata csak kártyával működik? – bólogattam. – Hát, igen! – váratlanul hozzátette: – Maga olyan aranyos! – Mit mondott?! – értettem ugyan, de hallani akartam még egyszer. Közben kinyitotta a sört, majd megismételte: – Maga olyan aranyos, ahogyan néz! – de közben félszegen, meg csodálkozva, minden bátorságát összeszedve továbbra is nézett rám és kortyolgatott. Bevallom, nem voltam felkészülve, mit válaszoljak erre. Egyszerűen örömmel és szeretettel telve mondtam: – Nem én vagyok aranyos, hanem Jézus, aki bennem él! – Nézett rám kérdőn, elég szkeptikus tekintettel, de le nem vette volna rólam a szemét. Először talán nem nagyon értette, mit akarok mondani. – Nem én nézek így magára, hanem Jézus Krisztus, ő szeretettel tekint magára és látja a maga szívét. – Hirtelen hátrálni kezdett. – Félek magától! Félek magától! – De miért? Ne féljen! – De, félek magától, mert idáig érzem! – Mit, mit érez? – Idáig érzem ezt a szeretetet, ami magából jön! – Mutogatott maga elé. – Idáig érzem!!! – Ismételgette többször, bizonytalanul ingadozva, rémült arccal. Nem értette, miért érzékeli ezt a különös hatalmat. Kortyolgatta a sörét, de úgy, mint akinek már nem is esik annyira jól, csak issza, mert ezt szokta meg. Ezt világosan láttam rajta.

Közben bejött két másik roma fiatalember, tettek egy kört, de amikor meglátták beszélgetőtársamat, már fordultak is ki a váróteremből. Éreztem, így lett megszervezve, hogy kettesben legyünk. Mintha angyalok őrizték volna a bejáratot! Feltételezem, a kamerák mögül azért figyeltek bennünket, mert más esetekben, ha rendbontás történt, akár 23 órakor is figyelmeztették az utasokat a hangosbemondón keresztül.

Ismét felvettem a beszélgetés fonalát. – Hallott már Jézusról? Tudja, arról a Jézus Krisztusról, aki meghalt értünk, emberekért. – Némán, kétkedve figyelt. – Meghalt már magáért valaki azért, mert annyira szerette? – Nézett rám csodálkozva. – Nem! – rázta a fejét. – Jézus Krisztus bizony meghalt a kereszten magáért is és minden emberért a Földön! Értem is, aztán feltámadt a halálból… és ezt azért tette, mert szereti magát is! Krisztus belelát minden szívbe, mert Ő a szíveket vizsgálja és látja a maga szívét is. – Most is lát engem? – kérdezte csillogó szemmel – Igen, mindent tud magáról, mindent lát, még azt is tudja, hogy mit fog holnap csinálni, azt is, hogy öt perc múlva mit fog gondolni és cselekedni. – Maga biztosan egy angyal! – Nem vagyok angyal, én csak egy Krisztusban újjászületett ember vagyok, egy megmentett és megváltott ember és maga Jézus Krisztus szeretetét érzi rajtam keresztül. – Idáig érzem ezt a szeretet! – mutogatott maga elé. – Maga Jehova tanúitól van? – Nem, dehogyis! Isten nem azt nézi, hogy jár-e templomba és melyikbe, nem azt nézi, milyen felekezetbe jár és mikor, hanem a szívet vizsgálja, annak is a legmélyét. – Na, végre, ezt akartam hallani valakitől! – Tud magáról Jézus Krisztus és azt várja, hogy higgyen benne! Higgyen Jézusban! De Ő nem fog erőszakoskodni magával és senkivel sem. A maga felelőssége, hogy elfogadja-e az Ő áldozatát, amit magáért is megtett! Magának kell döntenie. Én nem hihetek maga helyett, Ő sem és más sem hihet maga helyett! Most még van rá lehetősége! Isten a szíveket vizsgálja, a magáét is! Jézus meg akarja menteni magát! Csak higgyen benne! – A fiatalember szemei egyre jobban kitisztultak. – Holnap reggel, ha kialudta magát, gondolja át ezt a beszélgetést és higgyen Jézus Krisztusban, fogadja el Őt! – Tagadóan bólogatott, mintha mondaná, hogy ilyen embert még Isten sem fogad el. Aztán hirtelen ezt suttogta: – Meg fognak vetni! – Kik vetik meg? – Kinézett a sötétbe. – Hát ők! – leesett, hogy a rokonságra, az ismerősökre gondolt. – Ne törődjön vele! Nem számít, ki mit mond, hiszen magát a világmindenség Ura, a menny Királya szereti, akit majd befogad a szívébe! Magáé a döntés! – Beszélgetésünk közben különös érzelmek hullámzottak bennem. Az Úr megadta, amiért hetekkel ezelőtt sírva imádkoztam, megadta, hogy találkozhassak vele ismét, egy szombat éjjel, egy váróteremben. Ezzel a krisztusi, irgalmas, megmentő szeretettel voltam telve, egyáltalán nem éreztem megvetést iránta. „Uram, hadd jusson be mindez a szívébe!” – könyörögtem magamban. Aztán ismét a fiatalemberhez fordultam. – A múltkor imádkoztam magáért, csak tudjon róla! – Nem hitt a fülének, teljesen meg volt rökönyödve. – Ne féljen Jézustól, hanem higgyen benne! Szereti magát! – Nagyon érzem ezt a szeretet! – de nem mert közelíteni hozzám. Aztán eljött a pillanat, amikor úgy éreztem, ha egyszerűen is, de elmondtam, amit lehetett. – Isten áldja! – búcsúztam tőle és kimentem a váróból a hideg éjszakába. Fél órám volt még az indulásig. Imádkoztam magamban: „Drága Jézus! Nagyon szeretlek és köszönöm, hogy beszélhettem ezzel a fiatalemberrel, hogy elém hoztad őt! Kérlek, ölelj át, mert fázom, de nem akarok visszamenni, hadd gondolkodjon magában!” A hideg széltől, de a belső örömtől is szinte egész testemben reszkettem. De, láss csodát, a buszom tíz perc múlva beállt, és az ismerős sofőr, bár még felmosott, hamarabb fölengedett a járatra. Hálát adtam az Úrnak, hogy beszélhettem ezzel a roma emberrel és hogy Isten ilyen csodálatosan gondoskodott rólam. Éjfélre értem haza, s ekkor eszembe jutott rengeteg dolog, amit még elmondhattam volna neki. Végül arra jutottam, lehet, hogy csak összezavarom, ha többet magyarázok neki, és e gondolattal lezártam a sajnálkozást.

Következtetések

Arra jutottam, hogy Isten meghallgatott, válaszolt az imámra, hiszen konkrétan és szó szerint elém állította azt a bizonyos fiatalembert. Még ha részegen is, egy sörrel a kezében, de mindenre reagált, főleg Krisztus Urunk szeretetére, amit ő is érzett, amit csak távolabbról tudott elviselni! Bízom abban, hogy látom majd a krisztusi áttörést is a szívében egy napon!

Azt már többször megállapítottam, főleg újjászületésem után, hogy amikor beszélgetek valakivel, akkor pár percen belül az illetőnek is vidám és örömteli lesz a szíve. De azt még soha nem tapasztaltam, hogy Krisztus szeretete előtt a gonosz szellemiség (az emberrel együtt) így meghátrál, mert nem bírja elviselni Jézus jelenlétét, szeretetét és jó illatát! Most olyan emberrel találkoztam, akit az ördögi gonoszság uralt, de mégis, annyi időre kitisztult a figyelme Krisztus jelenlétében, hogy a szíve mélyéről kíváncsian kémlelte, mi ez a vonzás? Remélem, hogy megfertőztem őt az Úr szeretetével!

Ha én bennem maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és meglesz az nektek. Abban dicsőíttetik meg az én Atyám, hogy sok gyümölcsöt teremjetek; és legyetek nekem tanítványaim. Amiképpen az Atya szeretett engem, én is úgy szerettelek titeket: maradjatok meg ebben az én szeretetemben. Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben; amiképpen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében. … Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért. Ti az én barátaim vagytok, ha azokat cselekszitek, amiket én parancsolok nektek. Nem mondalak többé titeket szolgáknak; mert a szolga nem tudja, mit cselekszik az ő ura; titeket pedig barátaimnak mondottalak; mert mindazt, amit az én Atyámtól hallottam, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és én rendeltelek titeket, hogy ti elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon; hogy akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. (János 15: 7-16)

Tóth Rita